David Wilcock – The Ascension Mysteries TELJES FILM

David Wilcock kétórás előadása saját készítésű filmjében, “A Felemelkedés Misztériuma, Kozmikus Ütközet a Jó és a Rossz Között” címmel megjelent! (Eredeti cím: “The Ascension Mysteries, Cosmic Battle Between Good and Evil”). A film az azonos című, 2016. augusztus 30-ikán megjelenő, már elővételben is egy éve bestseller könyvének trailerje. A filmben az exopolitika, a történelem, a spiritualitás, a tudomány kerülnek közös metszéspontokba.

David Wilcock új angol nyelvű könyve hangoskönyv formában ingyenesen elérhető az Amazon hangoskönyv oldalán, az audible-ön, ahol AZ ELSŐ HANGOSKÖNYV INGYENES: http://www.audible.com/pd/Religion-Spirituality/The-Ascension-Mysteries-Audiobook/B01GF3JCOK

 

ÚJ REMÉNYADÓ NAGYFILM LETÖLTHETŐ

Magyarországon elsőként közöljük a hírt, hogy a Findhorn Alapítvány teljes estés filmet készített “Új Történet az Emberiségért” címmel, “Változtasd meg a Történetet, Változtasd meg a Világot” alcímmel. Építve ezzel Elisabet Sahtouris tudományközi kutatónak és David Korten közgazdásznak is üzenetére, melyet Charles Eisenstein matematikus-filozófus is magáénak vall!

David Korten

David Korten új könyve. Rövid összefoglalója a Yes! Magazine-ben.

Nem véletlenül, ugyanis Thomas Berry atya a gondolat egyik, vagy talán A gyökere (Dream of the Earth c. könyvével). Berry és Willis Harman (akinek életműve összegzése a Global Mind Change) nagy hatással voltak David Korten-re (aki mainstream kapitalizmus-evangélistából vált egy új, kozmosz-, élet- és bolygóközpontú leendő civilizáció szónokává, a filmben is megszólal), Willis Harman Bernard Lietaer-ra (aki a Kulturális Kreatívok könyv előszavát is írta, mely annak magyar kiadásában olvasható; Lietaer friss, első magyar könyve itt) és W.H. és Thomas Berry pedig Elisabeth Sahtouris-ra. Willis Harman a kozmikus samadhi élményt átélt Edgar Mitchell asztronauta által alapított IONS tudatkutató intézet egyik elnöke is volt.

PMHatwater

P.M.H. Atwater

Zárójeles megjegyzés, hogy a rendszerelméleti matematikus László Ervin professzor is eljutott már erre a szintre, pl. előszót írt P.M.H. Atwater egyik könyvéhez, mely az újfajta tudatossággal születő gyerekekről szól. Új generációkhoz (Y-, Z-, alfa generáció) szólóan készítettük tőle magyar videófordításunkat. László Ervin szellemi utódjának Kingsley Dennis-t lehet tekinteni, aki szintén felismerte az új generációk fontosságát, magyar könyve Főnix Generáció néven érhető el.

elisabet sahtouris

Elisabet Sahtouris, lásd még Thrive – Növekedj! és a Pénzt ÉS Életet filmek

Ha már megtörtél, és szeretsz kiábrándult cinikus energiavámpír, önélet-/önlélekölő üzemmódban üzemelni, feltöltődni próbálkozni és kinyírandó áldozatként tekinteni az emberiségre, jussanak eszedbe ezek a gyerekek, járj utána a témának (az Exopolitika Magyarország blogon találsz több cikket újfajta gyerekek témakörében, a legkiemelkedőbb ez), ha senki másért, őértük érdemes az Új Földért tenni, élni, lélegezni. 

charles eisenstein

Charles Eisenstein

Charles Eisenstein – aki szintén megszólal a filmben – kutatásai is arra vezetnek, hogy a jelenleg diszfunkcionális intézményeken és eljárásokon keresztül működő emberiségnek egy újfajta történetre van szüksége (mítosznak is szokták ezt a “story” szót fordítani), magyar rövidfilmjének fordítását ezen a linken közöltük. Magyar könyve itt olvasható.

Tudomány és Nondualitás

Tudomány és Nondualitás Konferencia

A világon egyedülálló Tudomány és Nondualitás folyamatos konferenciasorozat szintén arról szól, hogy összekössék a szálakat, és egy újfajta civilizációs énkép és éntörténet megalkotása kiteljesedjen. Lásd cikkünket itt, illetve rövid videófordításunkat itt

Willis Harman

Willis Harman

Tehát különböző háttérrel ugyan, de saját tudományuk berkein belül igazolhatóan követendő útnak tartják ezek az integrálisan, rendszerszemléletűen és paradigmákat túlhaladóan gondolkodó tudósok és kutatók ugyanazt az egy közös utat, amiről a film szól, melyben hangot kap Kosha Joubert, az eredetileg dán indítású, mára a skót Findhorn Közösség jóvoltából planetárissá vált Globális Ökofalu Hálózat (GEN) egyik vezetője is, az általunk fordított “Ökofalvak a Világban” című kiskönyv forráskönyvének egyik szerzője.

John Perkins

John Perkins új könyve

Egyébként John Perkins, akinek nemrég jelent meg új könyve, első, “Egy Gazdasági Bérgyilkos Vallomásai” c. rendkívül hosszú ideig bestseller könyvének kibővített változata, meglepő módon “The New Confessions of an Economic Hitman” címmel, szintén neoliberális közgazdász ütőemberből sámán beavatásokon keresztül mára már az Élet Irányvonalának szószólójává vált: ő is ezt a fajta irányzékot hirdeti a jelenlegi világrendből kifelé vezető útként! Egyébként mint egy friss videó interjújából kiderült, a titkos, globális kormányzatokat puritán maffaimódszerekkel behálózó hálózatot leleplező tevékenységéért megmérgezték, belei 40%-át ki kellet műteni. Tehát igen értékes, amit az első könyvben írt, ez a mostani könyve annak a kibővítése.

Keshe Magrav Helmet for healing purposes

Keshe magrav sisak – agy és elme és így teljes test gyógyításra. Videóforrás itt.

Még egy megjegyzés: a világ ingyen energia kutatói közül jelenleg Mehran Keshe az egyetlen világszerte ismert olyan név, aki nem a szabadalomért cserébe járó ingatlanra vár miközben pusztul az emberiség és annak létét alátámasztó földi flóra és fauna, ahogyan általalában az ingyen energia kutatók, hanem lemondott a kizárólagosságról és szakaszosan és nehezen követheőten ugyan, de mégis csak megosztja tudását, tetteivel hasonló társaihoz képest elsődleges fontosságúnak tartja az Élet Szolgálatát és globális egységes új emberiségben gondolkozik (nem a körző-vonalzós módon értve a kifejezést). És még így is jelentős jólétet tud biztosítani magának és a körülötte dolgozóknak, tehát ebben is példát mutat.

Az Exopolitika Magyarország blog által képviselt irányvonal szintén egybecseng a cikkben eddig vázoltakkal, gondolatiságában azonban az exopolitika és annak széleskörű vonatkozásai miatt többet is képvisel:
– ahogyan az exopolitika lényege a tudatosság (lásd általában Steven Greer videóit és ezt a cikkünket),
– a közgazdaságtanban is már megvan, merre lenne az új irányvonal (Lietaer és Korten, másik blogunkon),
– ahogyan számos kvantum-vákuum nullponti energia kutatás és könyv elérhető már az interneten, csak életellenesség és kapzsiság helyett (“service-to-self” vs. “service-to-other” gondolkodásmód) ezekbe kellene megfelelő összegeket tenni (lásd Paul Hellyer magyarul, vagy Keshe tanításait) és tehát emiatt is fontos az exopolitika,
– amiképp az ökofalvak is mutatják a városokba országszinten integrálható, évtizedek óta bizonyítottan működő új módszereket és elveket (GEN Hálózat),
– ahogyan a kvantum-fizika visszatalált oda, amit az ősi védikus civilizációk spirituális tanokként hagytak hátra,
– úgy a spirituális útvonalon is kezd kibontakozni egy járható út  (mindenféle elvont tanítások helyett a nagy betűs Selfet, az Önvalót direktben megcélzó, számos modern tanító által hitelesen képviselt “nonduális tanítás” útja).

Mindezek integrálásáról van szó, hogy tényleg működjön is egy Új Szebb Föld. Paradigmákat meghaladóan, még a spiriezó paradigmákon is felülemelkedve, tovább haladva!

Findhornnal és a világ öt további legsikeresebb és legnagyobb ökoközösségével (Tamera, Damanhur, Sekem, Auroville, Ithaca) egyébként az az érdekes, hogy turizmusból és abból élnek, hogy tanfolyamaikat (kevesek a termékeiket) árusítják. Ha épülne a közelükben mégy néhány ilyen “átmeneti falu” (transition town), nem élnének meg. Tehát igazából nem teljesen önfenntartók. Az Ökofalvak a Világban c. tanulmányunk kiegészítő kötetében is levonjuk azt a következtetést, hogy valójában igenis a városokba kell beleadaptálni az ökomozgalmak, ökofalvak úttöréseit (és bőven van mit), igenis a modern életvitelbe kell beleintegrálni az ilyen alternatív, kiegészítő modellek tanulságait, és nem vissza kell menni a “dicső” múltba, nem elmenekülni kell a városi, modern létből, hanem megújítani, átalakítani azt. Ahogy az egyéni életünkben is az evolúciót nem a menekülési stratégiák szolgálják hosszú távon, hanem a beleállás a kihívásainkba, a Hős Útjába.

Ehhez azonban még ezeknek az alter közösségeknek is önparadigmáikon kell túlhaladniuk. És idővel elérkezünk a modernek (modern kulturális kreatívok, merthogy az ökoközösségek a zöld kulturális kreatívok) által promótált újenergia (nullenergia, kvantum-vákuum, elektromagnetikus energia) technológiák és új, társadalmi méretű, funkcióspecifikus kiegészítő pénznemek (nem helyi pénzek, mert többek annál) kifejlesztésének szükségességéhez. Ez azonban fájdalmas beismerés az altereknek, mert így kiderül, hogy még az ökozöld és a spiriezó út sem az út, hanem annak és a modern útnak az ötvözete.

Az angol nyelvű bemutató:

A New Story for Humanity Official Trailer 1 from Findhorn Foundation. Youtube-verzió itt.

Teljes film:

Ajánljuk lefordításra erőt érzőknek: http://newstoryhub.com/film/watch , illetve https://vimeo.com/160627867 , a teljes vimeo videó ingyen megtekinthető és ezért letölthető pl. a http://savevideo.me oldallal vagy video download böngészőkiegészítőkkel, 444MB vagy 1.9GB. A weboldalon illetve a vimeo oldalon a bővebb leírásra kattintva a film fejezetei külön bontva is megnézhetők! A film készítőinek blogoldala: http://newstoryhub.com 

Letölthető a “UNITY” című mozifilm

Végre elérhető a várva várt “Egység” című film, egyelőre még csak angolul! A közönségdíjas Earthlings (Földlakók) című film alkotójától, Shaun Monsontól

A világ filmtörténelmének első olyan filmje, melynek tartalmához, üzenetéhez 100 világhírű színész adta a támogatását: a szövegkönyv narrációját!

Ízelítő kivonatok:

“Mi az életed végső célja? Csupán egyetlen embernek minden tízmillióból a válasza erre az, hogy megvilágosodás.
Csupán egynek… tízmillióból. Mindenki más számára a válasz valami ehhez fogható. … 

És mégis, minden csak átmeneti ezen a világon: Mindannyiunk végzete a nem-fizikai. A halál szemmel láthatóan tökéletesen egyértelművé teszi ezt.

Miért küzdünk akkor teljes életünkön át, olyan dolgokért, melyek végül romjaikba hullanak?
Végezzük inkább erőfeszítéseinket örök értékekért.”

Feliratok csak az iTunes-on érhetők el. Ára a különböző letöltési helyeken 2800 és 3800 Ft között  alakul, attól függően hogy HD vagy SD minőségben megveszed vagy bérled.

Magyar felirat még nincsen!  DVD-ben 2015 végére tervezik kiadni.
Híroldaluk: http://fb.com/UnityFilmOfficial 

Általunk, az Exopolitika Magyarország által fordított előzetes, melynek feliratát Sevaster égette be ezen a linken:

Unity - egység című film magyar trailer

Angolul kapható és bérelhető:
https://itunes.apple.com/hu/movie/unity/id1031715404
https://vimeo.com/ondemand/unity
https://play.google.com/store/movies/details/Unity?id=6QjBES9TbqU&hl
http://www.vudu.com/movies/#!content/652331/Unity
https://www.mgo.com/details/movie/unity-2015/MMVD2EACC08FE3B36A53178F539AB97EC069
https://www.microsoft.com/en-us/store/movies/unity/8d6kgwzzpv7n

Titkos Űrprogramok – Corey Goode magyar videója

Titkos Űrprogramok

Kattins a képre a 30 perces, Corey-val készült magyar feliratos film megtekintéséhez.

Kozmikus Leleplezés: Titkos Űrprogramok
Üzenet az Emberiségnek

Videó megtekintése itt: http://indavideo.hu/video/Titkos_Urprogramok

Ha csak a videót néznéd meg, akkor javasoljuk a “(Kiegészítés” kezdetű részeket még elolvasni és a piros képaláírást átfutni (mert a videóhoz képest ezek a plusz).

A cikk könnyen megjegyezhető rövidlinkje: tinyurl.com/TitkosUrprogramokCikk

Folytatások a GoodETHungary.blog.hu oldalon vannak és lesznek.

DAVID WILCOCKInterjúnk egy igazán rendkívüli emberrel, Corey Goode-val készül, aki 45 éves és aki az amerikai Texasból való és jelenleg is ott él. Amit ő tett, az az, hogy benfenntesként nyilvánosságra lépett és megosztotta velem, hogy mi minden megy valójában a színfalak mögött a titkos kormányzási és titkos hadügyi programokban, ezek fejleményei és a Naprendszerünk ipari kiaknázása terén.

Azért is valóban rendkívüli történet az övé, mert benfenntesek tucatjait interjúoltam az elmúlt években, akik némelyike 35 betekintési fokozattal magasabbal rendelkezik, mint az Amerikai Egyesült Államok elnöke.

Azonban ezen információk 90%-át én visszatartottam a nyilvánosságtól, mert először is, emberek életébe került volna, másodszor mert ezek nyilvánosságra tétele után szinte lehetetlen lett volna különbséget tennem, hogy ki a valódi bennfentes és ki az, aki csak másképp megismétel engem.

Corey bejött a képbe és nemhogy magától tudta a 90%-ot, de a kirakójáték olyan darabkáit is össze tudta nekem rakni, amiket régóta kerestem. Tudtam, hogy van valami, amit az embereim nem árultak el nekem, de így összeállt a kép. 

Corey, Isten hozott a műsorban. Köszönöm, hogy itt vagy nekünk.

COREY GOODE: Köszönöm.

Titkos Űrprogramok indavideo

Kattints a képre a videó megtekintéséhez! A videó könnyen megjegyezhető rövidlinkje: tinyurl.com/TitkosUrprogramokVideo

DAVID WILCOCK: Tisztában vagyok vele, hogy a megosztani valód olyan mese habbal dolognak tűnhet az embereknek, hogy sokaknak nehézséget jelenthet ezeknek a befogadása, különösen ha még semminek nem jártak utána ezügyben. Viszont azokra építve, akik ezt megtették, ne lassúzzunk, hanem vágjunk bele a közepébe.

Kérlek adj egy gyors összefoglalót, hogy ez az egész titkos űrprogram történet hogyan keveredett az életedbe.

COREY: Rendben. Az én esetemben ez hat éves koromban kezdődött, amikor a MILAB programba kerültem, legtöbben ezt “májleb”-nek, néhányan “mileb”-nek ejtik. Intuitív empataként azonosítottak.

WILCOCK: Az mit jelent pontosan?

COREY: Intuitív az, hogy egy mély megérzésed van arról, hogy mi fog valószínűleg történni.

WILCOCK: Pszichikus képesség?

COREY: Igen, ez a prekogníció (jövőérzékelés). Aki empatikus, empata, annak nagyon erős érzelmi kötődése van a körülötte levők felé. Érzi, amit mások éreznek. Így érzelmi szinten is tud hozzájuk kapcsolódni. Ez egy kívánatos készség-együttes volt a program számára. Ebben kiképeztek és ezeket erősítették bennem.

Corey

Corey. Weboldala: SphereBeingAlliance.com . Elég gyakran frissíti a FB-oldalát és elég gyakran közli nyilvános levelezésüket Michael Salla is az exopolitics.org -on.

Olyan pontra fejlesztették, hogy 12-13 éves korom körül én és néhány másik ember, akikkel együtt tréningeztek, bekerültünk egy programba ahol intuitív empata támogatói lettünk egy ET Szuperföderációbeli földi delegációnak. Ez a Szuperföderáció nagyon sok földönkívüli föderáció együttese volt, akik a Nagy Kísérlet megvitatására gyűlnek össze rendszeresen.

WILCOCK: Mi ez a kísérlet? Mit csinálnak ezek a földönkívüliek?

COREY: Volt egy 40 emberszerűnek látszó lényből álló csoport, akik szinte mindig jelen voltak és úgy összesen 60, akik a többi alkalmakkor lehettek ott. 22 genetikai programot vittek végbe az emberiségen a földi történelmünk során.

WILCOCK: Mit jelentsen ez? Mi az a genetikai program?

COREY: Olyan programok részükről, melyekkel az ő és a mi genetikáinkat elegyítették.

WILCOCK: Ez folyamatban van?

COREY: Igen, ez a mai napig folyamatosan megy. És gyakorlatilag ennek alakulásáról szóltak a találkozók. A földi delegátus már régóta ki akarta venni a részét ebből. Végül sikerült helyet kapniuk. Mint intuitív empata tolmácsok, ott ültünk, de nem értettük, mi a lényeg. Mert sok minden, ami történt, egy ősi földönkívüli nyelven történt, ami egy nagyon monoton hangzású, amit nem értettünk.

A dolgok másik része telepatikus kommunikációval zajlott. Ott ültünk és az ET-k a kezünkbe adtak egy eszközt, egy üvegből készült okostömböt — mint egy iPad–, aminek hozzáférése volt az ET-k adatbázisához. Azt mondták, hogy foglaljuk el magunkat azzal, hogy végigrágjuk magunkat ezen az anyagon, és ez segített minket az intuitív empata képességeinkben is, hogy lehetséges veszélyeket vagy megtévesztéseket észleljünk.

WILCOCK: Milyenféle anyagokra leltetek rá ezeken a tableteken?

COREY: Leginkább azt akarták, hogy azokról az információkról tájékozódjunk, amik erről a 22 genetikai kísérletről szólnak. De mindenféle más típusú információhoz is hozzáfértünk vele. Egyénünktől függően –hiszen mindnyájunknak megvolt az, ami érdekelte– mindenféle információk után is kutakodtunk rajta. Nagyon sok információba ástam bele magam. Mint mikor az ember a főiskolai anyagaiba, könyveibe olvas bele újra és átnézne minden információt és kutakodna, hogy vajon mennyit tud ebből megjegyezni. Ilyesmi. Rengeteg információ volt ezeken keresztül elérhető.

WILCOCK: Volt valamikor is olyan kérdésed, amire ott nem tudtál választ találni, amire hibaüzenet lett volna a válasz?

COREY: Nem volt ilyen. Gyakorlatilag minden létező elérhető információt rendelkezésünkre bocsátottak. Olyan dolgokba is belefutottunk így mi empaták, amikhez az emberi delegációnak, a mi csoportunknak, nem adtak hozzáférést. De szinte minden információ nyitva volt előttünk.

WILCOCK: Hogy nézett ki a képernyője? Hasonló volt egy iPad-hez vagy tablethez?

COREY: Nem, úgy nézett ki az egész, mint egy műanyag üveglap. Teljesen jelentéktelen első ránézésre. Ha kidobnák az ablakon, és megtalálnád egy mezőn és a kezedbe vennéd, semmi említésre méltót nem találnál rajta. A kezünkbe kellett raknunk és egy mentális összetevővel kellett aktiválnunk. És a nyelveden ugrott fel a felület. Az információt, az adatbázist az elménken keresztül értük el és azt mutatta, amit akartunk. Szöveget, képet, videót mutatott és a videó és a képek holografikusak voltak, abban a tekintetben, hogy kicsit kiemelkedett a képernyőből. Nem jött ki teljesen, nem úgy, ahogy most első hallásra eszünkbe jut. De egy 3D-s mélységű holografikus kinézete volt.

WILCOCK: Ekkor tudtad látni a kezed az üveg alatt?

COREY: Nem.

WILCOCK: Tehát előtte elsötétült a kép?

COREY: Igen. Igen, előtte teljesen átlátszatlanná vagy feketévé vált, vagy ilyesmivé, mielőtt képeket vagy szöveget jelenített volna meg.

WILCOCK: Volt bármiféle beépített korlát vagy biztonsági tűzfal, hogy bizonyos kérdésekre az lett volna a válasz, hogy hozzáférés nem engedélyezve vagy ilyesmi?

COREY: Nem, nagyon, nagyon ritkán volt olyan képernyő, hogy teljesen üres lett volna vagy azt mutatta volna, hogy nem hozzáférhető. De szinte minden elérhető volt. Ugyanilyen eszközeink voltak a kutató-űrhajónkon, amikkel a saját adatbázisainkhoz fértünk hozzá.

secret space programs and breakaway civilizations

Titkos Űrprogram és az Elszakadt Civilizáció Konferencia előadásai – ezek az előadók, köztük az Egyesült Királyság volt hadügyminisztere, még egyes számban beszélnek a programokról és a civilizációkról, de Corey óta tudjuk, hogy több is van ezekből (egy is bőven elég felháborító lenne).

WILCOCK: Tehát ez egy elterjedt technológia a titkos űrprogramokon belül?

COREY: Igen és sokkal nagyobb ilyen képernyőik vannak a konferenciákhoz és a bemutatókhoz.

WILCOCK: Tehát akkor rengeteg információra tettél szert ezeken az okostömbökön keresztül. Volt olyan információ, ami nagyon szembetűnő volt, ami olyan jelentőségteljes volt, hogy megrázott annak ellenére is, amiket már addigra tudtál?

COREY: Igen, nagyon érdekes volt. Az információ úgy volt tálalva, visszatérve a főiskolai analógiához, mintha 22 záródolgozat versenyzett volna egymással, és ez a 22 genetikai kísérleti program ilyen módon prezentálta a saját információit. Mintegy versenyeztek egymással. Nem működött mind együtt, nem működtek egymással teljesen harmóniában.

WILCOCK: Ebben benne voltak ezek az emberszerű földönkívüliek is…

COREY: Igen.

WILCOCK: …akik a DNS-üket a miénkkel összesodorták?

COREY: Igen, összesodorták az övéjükkel és változtatták is a DNS-ünket. Van egy lelki összetevője is ennek a kísérletnek. Ők nagyon is részesei a Kísérlet egy részének: nem arról van szó, hogy ők kísérleteznek mirajtunk, hanem ők saját maguk is alanyai a látszólag csak velünk való Nagy Kísérletüknek.

(Kiegészítés: itt megdől sok spirituális ezoterikus elmélet, miszerint az anyag, a test mit se számít, minden a tudatban dől el, és megdől a materialisták elmélete, hogy nincs lélek és csak mozgó atomleves vagyunk, amiben összeállnak a kódok és tudat-jelenséget produkálnak. Valóság: a DNS behatárolja a lélek működését, ráhat a lélekre és lelki/éteri vagy nem is annyira éteri “fegyverekkel” (amikkel ha jóra használják, egy bolygót lehet több százezer éven át evolváltatni) a DNS is fejleszthető.)

WILCOCK: Volt valami céljuk? Miért teszik ezt? Miért törődnek ezzel az egésszel?

COREY: Ezt nem tudom. Nem tudom, hogy csak azért-e, mert megtehetik, vagy mert valami szuperlényt akarnának fejleszteni. Gondolj bele, miért akarnák összemixelni a genetikájuk legjavát, hogy aztán lemanipuláljanak minket és az egész civilizációnkat elnyomják?

WILCOCK: Tudomásod szerint mióta aktív ez a program?

COREY: A 22 különböző program változatos hosszúságú ideje van életben. De a genetikai befolyásolásunk már minimum 250 ezer éve megy.

WILCOCK: Ejha!

NanoVoice - Corey hangelemzés

Corey auditív beszédelemzés alapján hihető és őszinte személyiség. Kattins a képre!

COREY: De ezek a programok, ezek hossza 5000 évtől kezdve… mind különböző időkig terjednek.

(Kiegészítés: mi mindig csodálkoztunk, hogy hogy a csudába sehol nem kérdezik meg a nyilvánvalót, hogy hogyan lehet DNS-t módosítani, mikor ahhoz ivarsejtek kellenek és egy leendő megfogant petesejt, és akkor pláne egy már élő emberiségnél ez hogyan történik. Rezgésalapon, ahogy a zene és a gondolatok hatnak a DNS-re, hasonló finomsági szinten ható “fegyverekkel” nemcsak rombolni, hanem építeni is lehet planetáris szinten. Érdekes, hogy a nagy nevű Tudatosság és Nondualitás Konferencia is pedzegeti a DNS-ünk, mint szoftver írójának kérdését, ők még nem járnak az exopolitika gondolkodásmódjánál.).

WILCOCK: Nekem ez nem tűnik olyannak, hogy erre a titkos földi kormányzás vagy a választott kormányok nyugodt szívvel tekintenének. Meg tudnánk Őket állítani?

COREY: Nem hiszem. Eleve, csak mostanában tudtuk elérni, hogy kikönyörögjünk egy széket az asztaluknál, hogy egyáltalán részese legyünk a diskurzusnak.

WILCOCK: És akkor ezek negatív lények, vagy semleges földönkívüliek, nem annyira pozitív típusúak?

COREY: Ezt a nézőpontod dönti el. Minden ezen múlik – a látószögön. Nehéz megállapítani, hogy ez a csoport pozitív, ez a csoport negatív, a többivel összevetve. Mert amit csinálnak, azt mind pozitív dolognak tartják.

secret moon base

Titkos Űrbázisok léteznek, némelyik már több, mint fél évszázada. Kattints a képre Salla oldalához!

WILCOCK: Témaváltásként, említed a weboldaladon a LOC-ot. Elmondanád nekünk, mi ez?

COREY: Lunáris Műveleti Parancsnokság. (Lunar Operation Command). Ez egy telep a mi Holdunk (Luna) hátsó oldalán, egy olyan diplomáciailag semleges telep, amihez a különböző titkos űrprogramoknak mind hozzáférése van és használnak. Van néhány ember, aki ott állomásozik és ott dolgozik, de sokkal inkább egy raktár állomás. Az emberek itt állandóan csak átjárnak, hogy tovább induljanak a Naprendszerbe és a többi még távolabbi állomás, bázis felé, hogy aztán a kijelölt űrhajóikra érkezzenek.

WILCOCK: Vezess minket végig azon, hogy a házadból hogyan jutottál el végül a kutató-űrhajódra ami a Naprendszer távolabbi részein mozgott, csak röviden, hogy mégis hogyan nézett ez ki.

COREY: A texasi házamtól az éjszaka közepén hagyományos közlekedési eszközökkel a Carswell Légitámaszpontra szállítottak. A Carswell Légitámaszpont alatt a támaszpont egy titkos részében van egy lift, ami nagyon messzire levisz. Sok ember tud arról a vasúti rendszerről, ami az Egyesült Államok alatt fut.

Chinese iron_silk_road

Kína korábban csak titkos föld alatti vasúti rendszerekben használt vákuum-maglev technológiás vasútszabadalommal építheti az új selyemút transzkontinentális vasútjait

WILCOCK: Hallottam, hogy földalatti ingajáratnak hívják. (sub shuttle)

COREY: Egyfajta közlekedési rendszer. Egy egysínű mágneses gyorsvasút egy csatornában, magnetikus levitációval egy vákuumcsőben. (ilyen szabadalmat vásárolt Kína Amerikától a transzkontinentális gyorsvasutaihoz).

Innen egy másik helyre szállítottak, ahonnan a holdi LOC bázisra szállítottak egyfajta csillagkapu típusú vagyis térugró portál technológiával. Így kötöttem ki a LOC-nál, a Lunáris (Holdi) Műveleti Parancsnokságnál. Aztán ráraktak egy manta alakú űrhajóra. 

WILCOCK: Mint egy közönséges mérges rája?

manta ray 1

Manta alakú emberi űrhajú – ha ilyet nem látsz, a mieink is lehetnek azok

COREY: Igen, mint egy rája vagy manta, olyan alakú volt az űrhajó. Egy rakás másik emberrel együtt. És ezzel a Holdtól kivittek bennünket egész messzire a Naprendszerben.

WILCOCK: Tehát lehetett valami hangár a holdi Műveleti Központban?

COREY: Igen, elég sok hangár van ott. Ez egy nagyobb fajta hangár volt.

WILCOCK: Rendben, és milyen méretű volt ez a manta kinézetű űrhajó a hagyományos mértékegységek szerint?

COREY: Körülbelül 600 ember tudhatott vele repülni.

WILCOCK: Ejha, akkor elég hatalmas lehetett.

Manta alakú emberi űrhajú

COREY: Igen, ez vitt minket a célunk felé.

WILCOCK: Mennyi ideig voltatok a LOC-on, mielőtt felszálltatok a manta alakú űrhajóra?

COREY: Egyáltalán nem sokat. Ott írtam alá a papírokat, annak ellenére, hogy ekkor túl fiatal voltam bármilyen hivatalos papírt is legálisan aláírni. Elmagyarázták, hogy egy húsz éves elköteleződést vállalok. “Húsz plusz visszá”-nak hívták.

WILCOCK: A bázis olyasmi futurisztikusnak tűnt, mint a “Star Trek, Az új nemzedék”, amikor bent voltál? Hogyan nézett ki?

COREY: Csak főleg igen keskeny folyosók és hagyományos ajtók, semmi olyan ajtó, mint a Star Trek-ben, hogy automatán nyílna, záródna. Ebben az értelemben egyáltalán nem volt szuperfejlett a LOC.

WILCOCK: Tehát ha lefilmeznéd belülről, akkor könnyűszerrel meg tudnál győzni valakit, hogy ez csak egy normál épület.

COREY: Ó igen, határozottan.

WILCOCK: Milyen volt a hangár? Volt valami különleges kinézete?

COREY: A hangár nagyon hasonlított egy tengerészeti telepre, mint egy tengeralattjáró-hangár és egy repülőgéphangár keveréke.

WILCOCK: Miután beléptél a manta alakú űrhajóba, mennyi ideig repültetek?

COREY: Talán 30-40 perc.

WILCOCK: És mi volt a következő dolog, ami történt?

COREY: A következő dolog, ami történt, hogy mentünk megnézni a kutatóhajót, amin aztán az első küldetésemet töltöttem.

WILCOCK: Mennyi ideig szolgáltál ezen az űrhajón?

COREY: Hat évig szolgáltam a kutatóűrhajón.

WILCOCK: És azt mondtad ugye, hogy a teljes szolgálati időd 20 év volt?

COREY: Igen

kutatourhajo

Mélyűrbeli titkos emberi kutató-űrhajó. A kép illusztráció.

WILCOCK: Van valami oka, hogy csak hat évig tartottak a kutatóűrhajón?

COREY: Az intuitív empata képességekre más programokban is szükség volt, így számos más programba rotáltam a 20 év hátralevő részében.

WILCOCK: Tudnál példát mondani nekünk ezen programok közül?

COREY: Egyik volt a Behatolás Elhárítási és Vallatási program.

WILCOCK: Mit értünk behatoló alatt?

COREY: Valakik, akik a Naprendszerbe vagy a Föld légkörébe jönnek hívatlanul, vagy engedély nélkül.

WILCOCK: A te feladatod volt megérezni a behatolókat és kifaggatni őket?

COREY: A program egy résztvevő csoportja végezte ezt a feladatot. Én a kikérdezési folyamatban voltam jelen mint intuitív empata.

WILCOCK: Ahogy korábban említetted, a te feladat a hazugságvizsgálat volt?

COREY: Igen, részben. Amikor néha kommunikáltunk ilyen másfajta lényekkel, azt kikérdezésnek hívtuk. Valamikor a kikérdezéshez volt rám szükség, és valamikor csak olvastam őket, olvastam az érzelmeiket, hogy igazat beszélnek -e, mint egy humán hazugságvizsgáló.

WILCOCK: Tehát a tudatosság eléggé hasonlóan működik ahhoz, hogy tudunk földönkívülieket is olvasni, és úgy olvashatók az érzelmeik, mintha emberek lennének?

COREY: Határozottan.

WILCOCK: Húsz év után szereltél le a programból.

COREY: Néhány utólagos munkán kívül, amire még köteleztek, igen, ennyivel szereltem le.

WILCOCK: A weboldaladon (SphereBeingAlliance.com) megemlíted a titkos űrprogramok öt csoportját. Felvázolnád nekünk ezt az öt frakciót, hogy mi különbözteti meg őket egymástól?

TITKOS ŰRPROGRAMOK TÍPUSAI

space fleet

Vannak ősi és modernkori űrprogramok, utóbbiakon belül titkos nemzetek közötti és még titkosabb vállalati-magánmilitáris, illetve eredetileg-állami militáris űrprogramok

COREY: Persze. A legrégebbi a Naprendszer Őrzői Űrprogram (Solar Warden). Ezt a kései ’70-es, ’80-as években indították, a Csillagháborús Terv részeként – emlékeim szerint – közvetlenül Ronald Reagan elnök előtt és után.

Aztán van az ICC, a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum Űrprogram, ami nagyvállalalatok összefogása szerte a világról, amelyeknek képviselői vannak egy legfelsőbb vállalati bizottságban, ami a titkos űrprogram hatalmas infrastruktúráját irányítja kint az űrben.

Van a Sötét Flotta Űrprogram, ami egy nagyon titkolózó flotta és főleg a Naprendszeren kívül működik.
Számos Sötét Hadműveleti (black ops) titkos katonai űrprogram van, amiket egy nagy csoportként tartunk nyilván.

BRICS Star Trek clothes

Putyin-nak és a Kínaiaknak is földönkívüli tanácsadóik vannak, a BRICS elgondolásaiból és lépéseiből látszik, hogy másmilyenek, mint akik az Amerikaiak-Kazárok mögött állnak.

Van a Nemzetek Globális Galaktikus Szövetsége Űrprogram, (“Galaktikus ENSZ/NATO”) ami egy csali fedőprogram, amit az összes többi nemzetnek ajánlottak fel, hogy így vegyék rá őket a titoktartásra az űrben folyó dolgokról. Adtak nekik egy titkos űrprogramot, és egy olyan narratívát hozzá, hogy bizonyos fenyegetések vagy lehetséges inváziók lehetségesek. Hogy össze kell jönnünk és együtt kell dolgoznunk. Annál a telephelynél, ahol voltam néhányszor, nagyon olyan volt a látvány, mint a “Stargate Atlantis” TV-sorozatban: igazi nyugodt környezet volt, az emberek overallban jártak, a világ minden országát reprezentáló jelvényekkel. Ők szintén szinte teljesen kívül tartózkodnak a Naprendszeren.

(Kiegészítés: miközben a bolygó nagy része és még a fejlett világ legfejlettebb részeinek is nagy részén az emberek a gyökércsakra, a Muladhara tudatossági szintjén, a túlélés és a fizikai alapvető jólét megteremtésén és létveszélyesztetettségi rettegésén vannak tartva, addig a Pentagonon is keresztül billió dollárok tűnnek el folyamatosan a világrendszerből ÉVENTE, melyekkel nem tudnak elszámolni.)

FONTOS KIEGÉSZÍTÉS:

Ősi földi civilizációkból származó és modernkori titkos űrprogramok és elszakadt civilizációk

Ősi földi civilizációkból származó és modernkori titkos űrprogramok és elszakadt civilizációk egyszerre vannak jelen az űrben. Az idő tényleg relatív.

(Corey itt nem tesz említést arról, hogy ezek mind modernkori titkos űrprogramok és elszakadt civilizációk, és hogy vannak ősi titkos űrprogramok és elszakadt civilizációk, amelyek az emberiség korábbi verzióiból származnak. Mai világunk idején már ezek az ősiek is szövetséget alkotnak egymással. A Védákból tudható, hogy volt egy korábbi emberiség, aminek nukleáris fegyver(ek) vetett(ek) véget. Atlantis is létezett, vagy azzal egy időben, vagy ez a kettő máris két korábbi földi emberiségi civilizáció. Corey elmondta interjúiban, hogy ezek az ősi szakadár civilizációk (vagy nem is annyira szakadárok, hanem akkor tényleg ezzel mentették, ami menthető volt) nagyon spirituális hozzáállásúak.)

WILCOCK: Sokat emlegetted a Szövetség szót és itt lehet, hogy félreértékesek lehetnek.

brics

A BRICS a sátánista kazár, élet-, ember- és bolygóellenes nyugati világgal szemben áll. Belinkeltük a kép mögé a 2015-ös UFA találkozó elemzését, érdemes megnézni Varga István Világpanorámás videóját is a témában. A Stratégiakutató Intézet vezető is optimista a BRICS ügyében.

COREY: Van most a Föld Szövetség (~BRICS). Őnekik teljesen más terveik vannak. Az a tervük, hogy egy teljesen új pénzügyi rendszert hozzanak létre, és hogy ledöntsék a világmaffiát (a Cabalt), illetve még néhány dolog szerepel a napirendjükön.

 

Van a Titkos Űrprogram Szövetség, ami többnyire főleg a Naprendszer Őrzői frakcióból indult, és még néhány elpártolóval a többi titkos űrprogramból. Ezek az elpártolók a többi titkos űrprogramból az űrhajóikkal, a hírszerző kapacitásaikkal és információikkal távoztak el, és csatlakoztak ehhez a Titkos Űrprogram Szövetséghez.

szakadár űrflotta

A modernkori titkos űrprogramokban és elszakadt civilizációkban is voltak épszívű emberek, akik elpártoltak az emberiség elárulásától és szakadárok lettek az elszakadók között, azonban így a Földi emberiség pártjára álltak. Ők szövetkeztek a Földi emberiség javát (merthogy az az ő javukkal egybeesik) akaró Földönkívüliekkel, akik már régóta civilizációs föderációk Föderációjában működnek.

WILCOCK: Mi az az eseménysorozat, ami oda vezetett, hogy leleplező informátorrá váltál, és ami ahhoz vezetett, amit ma látunk, a földönkívüli igazságok leleplezésének siettetéséhez?

COREY: Kapcsolatba lépett velem egy magasabb sűrűségbeli / dimezióbéli földönkívüli csoport, akiket ma a Kék Madárszerűekként ismerünk. (Kék Aviánok)

WILCOCK: Az avián madárfélét jelent?

COREY: Igen, madárfélét.

WILCOCK: Hogy néznek ki?

COREY: 2.4 méter magasak. Nagyon madárszerűnek néznek ki. Testük kéktől indigóig terjedő színű tollakkal van fedve.

WILCOCK: Azt mondod, nagyon madárszerűek, ténylegesen szárnyakkal rendelkező madarak?

COREY: Nincsenek szárnyak. Nagyon emberszerű törzsük, karjaik, kezük, lábuk van.

WILCOCK: Tehát emberszabásúak. Olyan, mint egy madárfej egy embertesten?

COREY: Igen, de nincs hosszú csőrük, szemben azzal, ahogy sokan megpróbálták őket ábrázolni az interneten. Nagyon puha, rugalmas csőr, és amikor beszélnek, akkor egy jelnyelvet vagy mozgást végeznek a kezükkel. Mozgatják a szájukat, de telepatikusan, elméből elmébe kommunikálnak.

WILCOCK: Kik is ezek a Kék Madárszerűek és honnan jönnek? Mik a terveik?

COREY: A Kék Madárszerűek és akikkel együtt dolgoznak, a hatodiktól a kilencedik sűrűségből jönnek.

WILCOCK: Mi az a sűrűség?

COREY: Körülöttünk minden “anyag”, és minden energiából áll. A gondolat is anyag, csak magasabb energiarezgésekből áll. Ahogy a gondolat az anyaghoz képest, úgy ők hozzánk képest magasabb rezgésekből állnak.

WILCOCK: Egy magasabb létsík?

COREY: Igen.

WILCOCK: Ez valahol van a galaxisban vagy Univerzumban,vagy mindenütt körülvesz minket?

COREY: Nem egy messzi bolygó a Központi Nap közelében vagy semmi ilyesmi sem. Valójában mindenhol körülöttünk van. Igazán közel van és mégis megfoghatatlan egyszerre.

Raw-Tear-Eir

A Kék Madárszerűek (Kék Aviánok). Nincs szükségük testre vagy formára, de a mi kényelmünkért így is meg tudnak jelenni. Meditációs módon felvehető velük jó szándékkal a kapcsolat (a földönkívüliek mindig a szándékot nézik, ők átlátnak a játszmáinkon, kis egónkon). A tiszta szívet keresik, az a barátjuk (és sokszor a földi nagykövetük, a hídépítő).

(Azóta az ötödik epizódban kiderült, hogy ők teljesen tudati civilizáció, nincs testük, alakjuk, bármilyen testet, bármilyen formát fel tudnak venni. Meditáció útján bárki kapcsolata tud lépni velük.)

WILCOCK: Mi a napirendjük? Miért vannak itt?

COREY: Már jó ideje itt vannak. Megfigyelőként voltak jelen, de azért vannak itt, mert beléptünk a galaxis egy olyan részébe, ami nagyon magas energetikájú rész a Tejútban, ami megemeli a Naprendszerünk rezgését és a közeli csillaghalmazunk rezgését / sűrűségét.

WILCOCK: Ezt csak ők mondják, vagy a titkos űrprogramoknak kézzel fogható bizonyítékaik is vannak erről?

COREY: Szilárd bizonyítékaink voltak erről a titkos űrprogramokban. Ezt már jó ideje tanulmányozták, de ezek a lények is mondták ezt nekem.

WILCOCK: Rendben és ha ebbe a magasabb létrezgészintbe lépünk, mit mondanak ezek a Kék Madárszerűek, hogy mi fog történni a ma ismert emberi élettel?

COREY: Egy átalakító folyamaton megyünk keresztül, ami a tudatossági szintünkben fog változást hozni leginkább.

WILCOCK: Hogyan képzeljük ezt el? Több pszichikus képességgel fogunk rendelkezni, telepatikusak leszünk?

COREY: Igen, de rengeteg teória van. Nem mondtak nekem olyat, hogy konkrétan ezt vagy azt tudnánk majd tenni. Számos különböző elképzelést hallottam. Nem tudom, hogy mindenkivel egyszerre fog megtörténni a nagy váltás vagy akik lelkileg fejlettebbek, azoknál hamarabb mutatkoznak-e majd a jelek. [ford: fokozatos változás, lelkileg fejlettebbeknél jobban-hamarabb]. Nem tudom mindenre a választ még én sem. Nem vagyok guru. Tényleg nem tudok mindenre válaszolni.

WILCOCK: Ezek a Kék Madárszerűek a számunkra legjobbat akarják, vagy van valami rejtett napirendjük? Honnan tudhatnánk, hogy megbízhatunk bennük?

COREY: Határozottan a pozitív polaritáshoz tartoznak. Amiket én tudok a hatodik és magasabb sűrűségi szintű létezőkről, ők már nem napirend-orientáltak, ahogy mi ezt rájuk próbáljuk projektálni. A mi harmadik, negyedik sűrűségi szintű gondolkodásunkban minden amit teszünk, okkal vagy céllal, napirenddel történik: Pénzhez vagy előnyökhöz jutni, befolyásolunk másokat, hogy azt tegyék vagy gondolják, amit és ahogy az nekünk jó. Nem projektálhatjuk rá a mi gondolkodási szintünket magasabb rezgésű lényekre, hogy ők majd úgy fognak viselkedni és gondolkodni, ahogy mi tennénk a helyükben.

gömblények, bioszférák

Gömblények, bioszférák

Azért vannak itt a gigantikus bolygóméretű Gömbjeikként, hogy eloszlassák a hatalmas energiahullámokat amik behatolnak a Naprendszerünkbe, hogy csökkentsék azokat annyira, hogy ne kapjunk túl sokat egyszerre, és hogy több időnk legyen felkészülni.

WILCOCK: Ha nem használnák a Gömbjeiket, mit mondanak, mi történne?

COREY: Rengeteg ember megőrülne, és nagyon nagy káosz lenne.

WILCOCK: Amikor említed ezeket a Gömböket, mit kellene látnunk? Az emberek nem látnak ilyesféléke a teleszkópjaikban.

COREY: Nem látnak, így van. Ezek is más sűrűségi szintűek, és sok ember úgy gondolja, hogy ezek hatalmas űrhajók. Én szinte biztos vagyok az ezekben a gömbökben eltöltött sok utazásom után, hogy ezek a gömbök hatalmas makro méretű változatai (a fotókon látható) kis orboknak. Ezek a kozmikus méretű gömbök is ilyen gömbalakú lények, mint a kis orbok.

kék gömb-rombuszlények és CE-5 orbok

Kék gömb-rombuszlények és CE-5 orbok (Kosta Makreas körül)


WILCOCK: Mik az orb lények, az orbok?

COREY: A Gömbszövetség öt lényének egyikei, akik az öt lény közül is a magasabb rezgésszintet képviselik.

WILCOCK: Akkor neked személyes találkozóid voltak ezekkel a Kék Madárszerűekkel?

COREY: Igen. Az én nevemre mint követként esett a választás, hogy kommunikációs közvetítő legyek ezen Gömblény csoport és a szakadár Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsa között, és hogy nevükben beszéljek a Földönkívüliek Szuperföderációjabeli Földi Tanáccsal, aminek korábban intuitív empataként dolgoztam, már fiatal tizenéves koromtól fogva.

Megpróbáltam kibeszélni magam ezelől a delegátusi pozíció elől. Nem vagyok előadő alkat. Gyenge hangom van. Minden kifogással előrukkoltam, hogy miért nem nekem kellene e megbízottá válnom. Ezekkel a kifogásokkal azután hozakodtam elő, hogy addigra egyszer már felvittek egy ilyen Gömbbe az űrben, ahol találkoztam ezzel a Raw-Tear-Eir nevű Kék Madárszerűvel. (ejti: rá tiör er). Ahogy megpróbáltam kidumálni magam a küldetésem elől (“Hős Útja” állomás), odasétált hozzám nagyon közelre, megfogta az alkaromat, és azt kommunikálta felém telepatikusan, hogy: El kell engednünk mindent, ami negatív és abba kell hagynunk a negatívról való gondolkodást. A keze nagyon puha tapintású volt a bőrömön. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy megérintettek. Aztán elmondta, hogy az üzenet a fontos.

WILCOCK: Mi az üzenetük?

COREY: Az az üzenetük az emberiségnek, ami sok vallás alapja is, hogy 1.) szeretetteljesebbekké kell válnunk. Megbocsátóvá kell válnunk önmagunk és mások felé, mert csak így szabadulhatunk fel a karma kényszereiből. Arra kell összpontosítanunk, hogy jobban 2.) társ-szolgálókká (service-to-other) váljunk a szürke hétköznapi szinten. Figyelnünk kell a 3.) rezgésünk és a tudatossági szintünk emelésére.

Minden fő vallás üzenete az Égiektől jött és ugyanaz

Minden fő vallás üzenete ugyanaz és az Égiektől jött. Így köti össze az exopolitika az eget a földdel, az elvont űrbéli dolgokat a hétköznapi vérre menő vallási valósággal.

WILCOCK: Az én cikkeimen (DivineCosmos.com) számos agresszív kommentelő üzengeti, hogy a világelit egy világvallásba akar minket tömöríteni. Honnan tudhatnánk, hogy ez nemcsak megint egy újabb pszichológiai hadművelet, hogy együttesen meneteljünk egy új nagyfőnök előtt?

COREY: Erre ők azt mondták, és én ezt fel is raktam a weboldalamra (SphereBeingAlliance.com), hogy nem kell megváltoztatnod a hitedet vagy a vallásodat. Megtarthatod, mert ezek minden fő vallás alapját képező elgondolások. Tehát ez igazából semmi új. De kevés az idő és meg kell lépni ezeket a kollektív belső változásokat, összpontosítanunk kell erre. Ha Keresztyén, ha Muszlim, ha Buddhista vagy, maradhatsz ez. Maradhat ez a vallásod.

WILCOCK: Szóval akkor nem akarják magukat az Új Istenként beállítani?

COREY: Abszolút nem. Amit jól belevéstek a fejembe, hogy győződjek meg róla, hogy ez nem válik valami újabb szektává vagy vallássá. Nem tudom a történelmét ezeknek, de úgy tűnik, hogy már háromszor próbálkoztak velünk a múltban. Minden egyes alkalommal eltorzításra került az üzenetük, és az emberek azt hatalmi irányításra használták és szektákká és vallásokká alakították.

goodethungaryblogponthu

Corey anyagait a GoodETHungary.blog.hu oldalon kövessétek!

WILCOCK: Épp csak elkezdtük a beszélgető-sorozatunkat és máris rendkívül izgalmas az információ. Saját magam számára is ez annyi mindent validál, érvényesít, amiket éveken át kutattam és amiket illetően mindent megtettem, hogy tudományos bizonyítékokkal támasszam alá azokat. Még rengeteg dolog van, amiről beszélni fogunk. Még csak belemelegedtünk, de én máris nagyon örülök, hogy elvállaltad a küldetésed és felvállaltad magad. És tisztelem benned ezt a belső és külső bátorságot! Két gyermeked van. Egy nyolc számjegyű éves fizetésű munkát adtál fel ezért. Mérföldkő az életedben, hogy nyilvánosság elé léptél és ezt én nagyon becsülöm benned! Köszönjük Corey!

COREY: Köszönöm.

WILCOCK: Köszönöm.

Fordította: Exopolitika Magyarország (exopolitikamo.wordpress.com)

További infók Corey-tól magyarul: GoodETHungary.blog.hu

GoodETHungary által összeállított egy 31 oldalas könyvet is a témában

https://www.scribd.com/doc/260586819/David-Wilcok-Titkos-%C5%B0rprogram

Néhány cikket ÚjVilágTudat is leközölt (a cikk megjelenése óta frissítve 2015 okt. 13-án), amiért hála és köszönet őneki is:

Corey:

http://ujvilagtudat.blogspot.com/2015/10/cenzurazatlan-tortenelem-titkos.html

http://ujvilagtudat.blogspot.com/2015/09/a-titkos-urprogram-szovetseg-az-osi.html

http://ujvilagtudat.blogspot.com/2015/09/csillagkapu-sg-1-puha-felfedes-titkos.html

http://ujvilagtudat.blogspot.com/2015/09/jediszeru-pszichikai-kikepzes-titkos.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/08/a-nap-szent-geometrian-alapulo-portal.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/08/a-titkos-marsi-koloniak-akar-900.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/08/sztazis-kamraban-alvo-oriasok-keszen.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/07/titkos-csillagkozi-urhajok.html

http://ujvilagtudat.blogspot.com/2015/06/egy-mars-kolonia-diktator-megdontese.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/06/a-titkos-urhaboruk-leallnak-ahogy_13.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/06/a-titkos-urhaboruk-leallnak-ahogy.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/03/egy-informator-tobbfele-titkos.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/03/david-wilcock-titkos-urprogram-es-kek.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/02/david-wilcock-titkos-urprogram-es.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/04/egy-harmadik-tanu-is-megerositette.html

Michael Salla, Exopolitics.org:

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/05/video-mutatja-hogy-egy-ufo-figyeli-az.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/10/cenzurazatlan-tortenelem-titkos.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/09/a-titkos-urprogram-szovetseg-az-osi.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/09/a-vatikannak-is-koze-van-az-ensz.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/03/egy-informator-tobbfele-titkos.html

Angolul: DivineCosmos.com, SphereBeingAlliance.com, Exopolitics.org és sitsshow.blogspot.com

További cikkek a témában az ÚjVilágTudattól:

Alfred Webre, Mars:

http://boldognapot.hu/blog/alfred-lambremont-webre-a-mars-tanacsado-testuletenek-elnoke-azt-mondta-a-vezeto-spanyol-lapnak-hogy-a-marson-emberek-laknak/

Laura Magdalene Eisenhower, Mars:

1. rész
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/01/a-titkos-mars-kolonia-projekt-laura.html

2. rész
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/01/a-titkos-mars-kolonia-projekt-laura_18.html

3. rész
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/05/laura-magdalene-eisenhower-kozzetetel-3.html

4. rész
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/05/laura-magdalene-eisenhower-kozzetetel-4.html#.U4xfbd60PXQ

5. rész
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/06/laura-magdalene-eisenhower-kozzetetel-5.html#.U4xfvN60PXQ

6. rész
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/06/laura-magdalene-eisenhower-kozzetetel-6.html

7. rész
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/07/laura-magdalene-eisenhower-kozzetetel-7.html

 

Paul Helyler

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/03/paul-hellyer-volt-kanadai-vedelmi.html

Corey további videói havi: $10-ért, melyért korlátlan további hasonló műsor és teljes estés tudatosságnövelő film is megtekinthető: GaiamTV.com/show/cosmic-disclosure

Ha továbbközlöd a cikket, köszönjük, ha korrekten és rendesen hivatkozol ránk (nem exopolitika , meg exopolitikamo meg exopolitikamo.wordpress meg ezek nagykezdőbetűs változatai, hanem Exopolitika Magyarország vagy exopolitikamo.wordpress.com). A cikk könnyen megjegyezhető rövidlinkje: http://tinyurl.com/TitkosUrprogramokCikkKorrektnek lenni: páratlan érzés!

További ajánlott anyagaink: 

Interjúnk Paul Hellyer-rel, Kanada volt védelmi miniszterével: http://wp.me/p2X0wC-HS

Interjúnk Alfred Webre-rel, az exopolitika szellemi atyjával: http://wp.me/p2X0wC-kh

Interjúnk Kosta Makreas-szal a rendszeres, civil, Globális Kapcsolatfelvételi Meditációkról, azaz a CE-5-ról: http://wp.me/p2X0wC-AA

Interjúnk Mary Rodwell-lel, az új tudatossággal és új képességekkel születő csillaggyermekekről: http://wp.me/p2X0wC-CM

Videófordításunk Corey Goode-val, a David Wilcock által nyilvánosság elé hozott, vállalati és nemzetközi kormányzati titkos űrprogramokat leleplező kontaktával: http://tinyurl.com/TitkosUrprogramokCikk

Videófordításunk Steven Greer-rel  az újenergia technológiák, a hadi-ipari komplexum és a földönkívüliek összefüggéseiről: http://tinyurl.com/GreerHUNcikk

Videóink: http://youtube.com/exopolitika/videos

Dokumentumtárunk: http://scribd.com/exopolitika és http://tinyurl.com/exopolitikabox (valamivel több dokumentumot tartalmaz)

Képanyagaink: http://flickr.com/exopolitikamo és http://flickr.com/exopolitika (régebbi fiók)

Általunk készített további weboldalak:
http://HelyiPenzSzoftver.blogspot.hu és http://NyiltForraskoduGazdalkodas.blogspot.hu

Ajánlott magyar exopolitikai oldal: http://GoodETHungary.blog.hu

Partnereink: http://Vilaghelyzete.com és a Stratégiakutató Intézet – http://StrategiaKutato.hu

Bernard Lietaer – Rendszerszintű Megoldások az Új Földért

Hogyan kapcsolódik a pénz az exopolitikához? Lásd a cikk végén levő utolsó kettő bekezdést.

Húsz év múlva úgy fognak társalogni erről az időszakról, amiben most élünk, mint a Nagy “Valami” Időszaka, de még nem tudjuk, milyen szó fog állni a “Valami” helyén.

Tudjátok, hogy az 1933-as Nagy Gazdasági Világválságot mióta nevezik meg ezzel a névvel? 1955 óta. Amikor már két évtizeddel biztonságosan a hátuk mögött tudták. Ma ugyanennek vagyunk a közepén. Ha van időtök, nézzétek meg az 1930-as újságok főcímeit. Aztán a mai újságok főcímeit. A zajló folyamatok teljes tagadásában élünk. Ez az egyik legrosszabb időszak, amiben élünk. És még mindig szakadatlanul tagadjuk ezt. Ugyanakkor ez az egyik legjobb időszak is.

A pénzrendszerek ötezer éves írott történelmét én átkutattam. Az a szomorú következtetés, hogy soha sem volt preventív változtatás a pénzügyi rendszerben. Várni kell, amíg az előző rendszer kihal, várni, amíg teljesen elveszíti a hitelességét. És aztán szokás valami újat felépíteni.

Ez számomra nagyon szomorú, mert két évtizede, 2001 óta pont ezt a mostani helyzetet próbáltam segíteni megelőzni. Teljesen, siralmasan kudarcot vallottam. Semmi sem változik, nem tanultunk semmi jót ezügyben ötezer év alatt.

Tehát a kellős közepén vagyunk a tagadásnak, azaz a bajnak. De tudom, hogy vannak új lehetőségek is! Tehát jó időket is élünk!

Hányan tanultatok közgazdaságtant az oktatásban? Ejha, nagyon képzett közgazdász hallgatóságom van ám… Hadd kérdezzek pár kérdést, amit még lehet, hogy nem hallottál.

Ki hozza létre a pénzt? Ki gondolja úgy, hogy az állam? [Alig valaki jelentkezik] Öt éve még az emberek 70%-a az államra tette fel a kezét (2012-es előadás). Valamit megtanultunk az elmúlt 3-4 évben: a kormányzatok Valakik által a falhoz vannak szorítva és nem teremthetnek pénzt. Ki gondolja úgy, hogy a Nemzeti Bank, vagy az Európai Központi Bank? Rendben. Ki gondolja úgy, hogy valaki más? Nagyon jó!! Jó, a valaki másra szavazók nyertek.

Normális esetben NEM a jegybank hozza létre a pénzt. Ők csak akkor, ha már senki más nem maradt, ahogy azt az USA-ban nagyüzemben próbálják sajátos módon az elmúlt években.

Ehhez kapcsolódik még az az illúzió, hogy mi európaiak el tudjuk zárni magunkat a világban zajló folyamatoktól. Úgy gondolom, hogy maguk a központi banki ügyvezetők sem alkalmazkodtak ahhoz, hogy úszunk változásokban. Amikor az amerikaiak dollármilliárdokat pumpálnak a nemzeti/globális gazdaságukba, akkor az pl. az orosz maffiánál is ki tud kötni, hogy a francia riviéra ingatlanjait felvásárolják. E hatások ügyében a helyi, itt a Francia Jegybanknak sincs beleszólása (francia közönségnek szólt az előadás), és az Európai Központi Banknak sincs beleszólása.

Teljes önbecsapás, hogy a jelen rendszerben el tudjuk magunkat szigetelni mások behatásaitól. De azért úgy játszuk a játékot, mintha el tudnánk.

Következő pontunk: Milyen eljárással teremtik a pénzt? Papírnyomtatással a pénzjegynyomdában? (penzjegynyomda.hu, any.hu) Erre ki voksol? Jó!! Adósságokkal a bankokon keresztül? Igen-igen. Bármi-bárki más? Köszönöm.

Minden egyes euró amit valaha használtál, minden egyes dollár amit valaha láttál, minden egyes jen amivel valaha kereskedtél, az valakinek az adóssága. Lehet államadósság [csak magyarul hívják megtévesztés céljából így, angolul public debt, vagyis közadósság, hiszen a köznek kell szenvedni a terheit], lehet vállalati adósság (hitel), lehet magánadósság, de a lényeg: ADÓSSÁG.

Mi lenne, ha az egész világ megpróbálná visszafizetni az adósságát? Annak ellenére, hogy aprólékosan elbírálják a hitelképességedet, hogy visszafizetési képességed szerint értékeljenek, az összes adósság visszafizetése lehetetlen. Matematikailag! Matematikailag lehetetlen visszafizetni! Miért is?

A TŐKEÖSSZEG LÉTREJÖTTEKOR A KAMATÖSSZEG NEM JÖN LÉTRE!

Ha mindenki vissza akarná fizetni az tőkeadósságát, nem maradna pénz a kamat összegének visszafizetésére. Mindenkinek csődöt kellene jelenteni. Rendkívül fondorlatos rendszerrel élünk együtt.

Van olyan törvény, ami meghatározza, hogyha más valutát használsz, mint a törvény szerinti fizetőeszköz, akkor börtönbe kerülsz?

Hogyan van az, hogy csakis egyfajta pénznemet használunk? Az euró előtti időkben minden egyes tagországnak saját, egyetlen pénzneme volt. Most az eurózónának van egyetlen pénzneme, a rendszerben különbség nincsen. Egy dolog közös: csak az egyetlen/egységes valuta a valódi valuta.

Miért van ez? Mert így egységes, hatékony? Szebben nyomtatott? Ki és mi itt a lényeg?

Hogyan kényszerítik ki ezt a monopóliumot? A jog eszközeivel? Ki gondolja így? Senki, elképesztően jó! Következő opció: adókkal? Rendben… Úgy látom, hogy egyetlen ember tudja csak! Pedig neki sem tanították egyetlen közgazdaságtani képzésen sem. Igen, adókkal.

1971 óta hivatalosan, de a kései 19. század óta ténylegesen, minden pénz, ami a világon létezik, minden bankhitel-pénz “fiat” pénz, (vakító)fény-pénz [a “Fényhozó” pénze]. A latint használják, csak hogy véletlenül se tudjuk, miről van szó. Régen igazi pénzek léteztek, úgy öt évszázaddal ezelőttig. A “fiat” az a szó, amit a héber Isten mondott a Genezisben: “fiat lux”, “Legyen Fény” és a következő mondat: és Fény lett és látta, hogy ez így rendben való. Szavak erejével “semmiből valamit” teremtésének képességéről van szó. Érthető-e? Ha tehát legközelebb látjátok a bankárotokat: ereszkedjetek térdre. Világos-e? Így élünk ugyanis.

Ha volt közgazdaságtani kurzusotok, akkor minden ilyen képzést végzett hallgatót tájékoztatták már arról, hogy mi a pénz.

Mi a pénz? Az általában elhangzó válasz a következő: Elszámolási eszköz, fizetési eszköz, felhalmozási eszköz. EZ NEM IGAZ. EZ NEM A PÉNZ MIVOLTA. EHELYETT EZ AZ, AMIT A PÉNZ CSINÁL. Tudjátok-e érteni a különbséget?

Ha nem lenne a “közlekedésre” szavunk, de volna lovunk és csak az a szó, hogy “ló”, gondolkodna valaha is bárki a közlekedés továbbfejlesztésén, biciklin vagy autón? Nem, mert még nevén nevezni sem tudjuk. Örökké csak a lovak hatékonyságát és regulázását növelnénk.

A funkcióalapú meghatározás az elfedés módszertana, ami mindent elfed: “Mi másra is lehetne szükségünk?” “Hiszen minden funkcióját betölti!”

Itt az én meghatározásom, hogy mi a pénz: A PÉNZ EGY MEGEGYEZÉS. Egy megállapodás a fejünkben. És ettől pont eléggé valós. Mint a házasság. Az is csak egy megegyezés és eléggé valós. A pénz egy arról szóló megállapodás, hogy sztenderdizált csereeszközként használjunk valamit egy adott közösségben ami régen egy ország közössége volt, ma egy európaméretű közösség. Amilyen mértékben gondolkodunk.

Ez a pénz: megállapodás. A megegyezésekben az a jó dolog, hogy ha nem működnek, meg lehet őket: változtatni. Ha megegyezés helyett funkcióként definiálunk valamit, ki is zártuk a változtatás lehetőségét.

Hadd mutassak az előadás hátralévő részében három jó példát arra, amit ez a válság lehetővé tesz (amiért jó időket is élünk). Ezek is már folyamatban vannak.

Az első példa: 2011 végén Litvániában jártam, ahol egy tanulótársadalmat fejlesztenek ki egy új pénznem segítségével. A második a Torekes, amit az észak-belgiumi Gent városban kezdtek el 2010-ben, a mai 2012-es előadás megtartásakor már megvolt az első éves tapasztalatunk vele. Utolsóként arról a lehetőségről beszélek majd, ami a görögökre centralizált euró-válság lehetséges megoldása lehetne.

A közös tanulás hatékony. Azért hozom ezt a példát, mert egy tanulószervezetben vagyunk (TEDxUHowest). A tipikus módszer, ahogyan oktatnak és tanulunk, az az előadás és az olvasás. 5%-ára emlékszünk annak, amit hallunk. 10%-ára annak, amit olvasunk. Nem túl hatékony. A leghatékonyabb módszer a tanulásra: tanítsuk meg valaki másnak! Mi lenne, ha ezt egy ország szintjén gyakorlatba ültetnénk?

Litvánia kis ország, képletesen: Magyarország területének úgy 70%-án él a magyar lakosság egyharmada. Két dologra büszkék lehetnek. A legmagasabb szélessávú kábelhálózat- ellátottság a világon, 2010-ben ezzel megelőzve Svédországot, és 120%-os mobiltelefon-ellátottság. Ez persze inkább SIM-kártyákat jelent. Nagyon jól összekapcsolt társadalom, infrastrukturális értelemben.

A céljuk az, hogy minden 40 év alatti litván minimum két idegen nyelvet beszéljen 2030-ra. Intergenerációs tanulás a céljuk.

doraland economy

A litvániai Dora komplementer valuta rendszere

Íme így működik: Felállítottuk a Litván Tanulási Alapítványt (www.SMPF.LT/en). Ez az alapítvány bocsátja ki a dora nevű virtuális pénznemet (tinyurl.com/litvandora, PDF). A dorakat közvetlenül is a végfelhasználóhoz juttatja, akinek kell, hogy legyen egy hivatalos álma a Végfelhasználói Álom Projekt számlájához társítva.

A közönségemben volt egy fiatal, az ő álma 17 évesen az volt, hogy buddhizmust akart tanulni, méghozzá vipassana buddhizmust, Burmában. A burmai hegyek között. Hát jó, rábólintottunk. Ő például folyékonyan beszélt angolul. Így megalkudtunk és megállapodtunk, hogy 3000 doráért az alapítvány megvalósítja az álmát.

És ő mit tesz? Megtanítja másoknak, amit ő már tud. Mind az, aki tanít és mind az, aki tanul(!), egyaránt kap dorát, hogy mind a két fél megvalósíthassa saját álmát.

Volt egy lány, aki egy hétvégét akart eltölteni példaképével, egy Nobel-díjas fizikussal. Rendben, el fogjuk érni, hogy meglegyen. Van egy csoportunk, akik meg akarnak tanulni úgy vitorlázni, hogy körbehajózzák a világot. Ezzel valóra válthatják!

Nonprofit szervezetek is részt vesznek szervezőkként ennek a kiegészítő gazdaságnak a működtetésében, így hasonlóan kiveszik részüket, ahogyan a cégek is tevékenységükkel működtetik a hagyományos gazdaságot.

A dora egy tanulóvaluta / tanulópénznem. Egy mobiltelefonos egység. A tizenévesek az egész felnőtt lakosságot képzik az internet hatékonyabb használatára érte (nemzeti infokommunikációs stratégia). Mindkét fél, a képző fiatalok és a korosabb tanulók is kapnak dorát.

Ha éppen most nincsen álmod, akkor ajándékba adhatod másnak a dorádat (beépített motiváltság, h. legyen saját álmuk!!). Lehet ajándékozni is.

Van egy Online Nemzeti Bölcsesség Archívum, nekem ez az egyik kedvencem. Az általános iskolások meginterjúolhatnak 75 év fölöttieket mindössze egyetlen kérdés feltevésével: Mi az, amit Ön megtanult Élete során, ami az én életemben is hasznosítható? Ha egyszerűen hangrögzíted a mobiloddal, 50 dorát kapsz. Ha multimédia terméket készítesz, 200 dora üti a markodat. A tíz legnagyszerűbb hozzájárulásért minden évben megrendezünk egy versenyt, amibe ha bekerülsz, tízezer dorát kapsz.

Hány milliárdos költségvetési kiadás ez a kormánynak? ZÉRÓ!!! ELEKTRONIKUS BITEK.

A második példa: Gent: a legszegényebb közösség egész Flandriában, Észak-Belgiumban. A többség török (kreol bőrszínű jogtársainkra gondoljunk e példa során). Beszélt nyelvek száma: húsz! A legnagyobb népsűrűség a környéken. Megkérdeztük, hogy mi az ÁLMUK. Az álmuk nem más, mint: egy kis kert. 4 négyzetméternyi föld már elég. Mindannyian mezőgazdasági térségből származnak, ahol mindenkinek volt földje. A belgiumi Gentben pedig egy darab négyzetméter sincs nekik, mert panelházakban laknak, toronyházakban.

Ezért a város ad nekik földet. Ezt művelik vele. Ezt a földet bérleti díjért művelhetik. A terület jelenleg hasznosítatlan építési telek egy leendő gyárnak. Szépen fizetnek is. A bérleti díjat csak torekesben fizethetik (www.torekes.be). Így néz ki, 10 illetve 1 torekes-es címlet. Ezzel javakat és szolgáltatásokat vásárolhatsz: nemcsak kertbérletet, hanem friss zöldségeket, alacsony energiafogyasztású izzókat, napi fogyasztású élelmiszereket a helyi boltokban.

Belga Torekes Eredményei a Kisebbség körében

Belga Torekes Eredményei a Kisebbség körében

Egy teljes kiegészítő fehérgazdaságot teremtettünk helységi szinten, ami máskülönben nem létezne.

Már csak egy kérdés maradt. Hogyan juthatok hozzá torekeshez? Először is a szomszédság hulladékmentesítésével és tisztán tartásával. Virágok kihelyezésével a ház utcafronti oldalára! Ezért éppen száz torekest kapsz. Itt éppen az utcai előkerteket művelik.

Az első éves eredmény-beszámoló: 50.000 torekest kerestek meg. Ebből 8.000-t használtak kertbérletre (150/év). A többséget élelmiszerekre és közlekedésre, és mozifilmekre is, ami nagyon népszerű volt. [dia: Ugyanekkora euro-költségvetéssel szembeállítva ez 4-szeres eredmény!]

A lényeg: TÖBB, mint egyFAJTA valuta kell.

többfajta pénznem, útvonal szükséges

Ne csodálkozzunk, ha mindenre egyFÉLE megoldási útvonalat, egyetlen pénzTÍPUST használunk

A képen látható a következménye, ha minden ügyet egyetlen járható úttal akarunk megoldani [hiánycsökkentés vs. életbevágó szükségletek]. Ki kell lépnünk a mentális keretrendszerünk börtönéből; hogy minden funkciót egyetlenegy eszközzel, egy EGYséges valutával kell megoldanunk.

Harmadik példa: Görögország adósságválsága. A görögök maradhatnának/maradhattak volna euroövezeti tagok minden nemzeten túli dologhoz: turizmus, hajózás, javak és szolgáltatások “import-exportja” az eurozóna többi részével, és az előző példák mintájára Társadalmi Kiegészítő Pénznem Rendszert (Civic) használhatna egészségügyi, szociális és nyugdíj ügyekre is [CiviC: Civilian Currency, polgári pénznem].

CiviCs (Civilian Currencies)

CiviCs (Civilian Currencies)

A társadalmi célú kooperatív valutákat a kormány bocsátaná ki. A fedezeti értéket az adná, hogy munka-hozzájárulást követel cserébe. “Véletlenül” már ma is pontosan így működik az euro.

Az alábbi ábrán látható a mai pénzügyi monokultúra működése. A társadalmi szférát halálra éheztetik. Csak néhány nonprofit szervezet és támogatás biztosítja a bevételeket.

A soron következő képen látható az alternatíva. 

társadalmi szféra a hagyományos gazdaságban

Társadalmi szféra a hagyományos, monetáris monokultúra gazdaságában

[Teljesen egyértelmű, miért nincs lehetővé téve az egészségtől és erőtől duzzadó társadalmi szférát előidéző monetáris multikultúra: az erős társadalom erős populuszt jelent, ami az öntudatára ébredt, önszolgálóvá vált Hatalomnak nem érdeke.
Ahogyan az egyéni belvilágban az egó a Lélek szolgálója helyett annak elnyomó urává vált az emberiség kialakításakor, ezt tükrözik a külvilágban az emberi tömegeket irányító Hatalmak is.]

A versenyszféra megmarad, és még megteremtesz egy egészségtől duzzadó társadalmi szférát is. A versenyszféra tevékenységei továbbra is szintén adókötelesek.

A város (vagy régió vagy ország) vezetése a társadalmi gazdaságot szintén adóztatja! Ki teremti a kamatmentesen vagy negatív kamattal (demurrage) a rendszerbe kibocsátott komplementer valutát? A város (vagy megye vagy kormány). Ingyen, bitekből.

társadalmi szféra alternatív fizetőeszközökkel

Társadalmi szféra a komplementer fizetőeszközöket is magába ölelő gazdaságban

RENDSZER SZINTJÉN van megoldva a probléma! Ahelyett, hogy mindenkit halálra éheztetnének (az egyetlen-pénznem-alapú közmunkával), ez egy strukturális, rendszerszintű megoldás, amire a következők miatt van szükség:

Először is: a nemzetközi pénzügyi rendszer bajban van. Ez már nem újdonság.

Második ok: szisztematikus rendszerleállásban vagyunk, ahogy itt-most beszélünk. Az euróválság után dollárválság is lesz (vagy fordítva: az Európai Központi Bank teljesen dollárfedezetű). 

Harmadik ok: értékek váltásában vagyunk. Minden patriarchális társadalom ugyanazt csinálta, amit mi. Egyetlen pénznemet használ, amit kamatra ad a rendszerbe. Ez a pénzrendszere tette lehetővé az ipari forradalmat. Enélkül az nem lett volna! De ez hozza magával a dübörgő gazdasági periódusok és a válságperiódusok hullámzását, koncentrálja és centralizálja a vagyont és inkompatibilis az emberi közösségekkel.

értékválság - értékváltás

Értékek: Válság, ha nem akarunk változtatni. Lehetőség, ha változtatunk => Értékváltás, nem -válság.

Minden matrifokális társadalom használt kiegészítő pénznem rendszert. Ők a patriarchális (yang) típusú pénznemet használták a nagy távolságú kereskedelemre, idegen népekkel, és volt egy kiegészítő pénznemük (yin), amit saját közösségükben használtak. Ezt az emberek maguk hozták létre. (CiviC: Civilian Currency, polgári valuta)

Ez több, mint ezer éven át, 1600 évig működött Egyiptomban. Ez volt (a rómaiak előtti) Egyiptom sikeres gazdaságának titka (a Római Birodalom azonnal felszámolta).

A centrális középkorban, a francia katedrálisok építése idején ilyet használtak (máig ebből élnek azok a városok). Ezeket kiegészítő valutarendszer segítségével építették.

És egy női istenséget imádtak, a Madonnát. [Lásd: New Money for a New World c. könyvét, melyből az is kiderül, hogy minden háborút viselni akaró királynak elemi szükséglet volt a patriarchátus társadalmi berendezkedés, amihez elengedhetetlen volt az egyközpontú monetáris irányítás, az egyetlen-pénznem rendszer, aminek és a háborúknak az elfogadtatásához praktikus és elengedhetetlen volt egy erős, maszkulin, büntető FÉRFI ISTEN, egy egyisten. Marshall Rosenberg a Rendszerszintű Erőszakmentes Kommunikáció c. videónkban szintén erről beszél, hogy hogyan alakult ki a retorzió alapú társadalom, teljesen máshonnan kilyukadva ugyanide. Tehát a pénzrendszer nagyon nem csak a pénzről szól, hanem vallásról és komplett társadalmi berendezkedési irányultságról!]

war pattern

Monopolpénz = háború. Mindig csak idő kérdése. Vagy a fiaink, vagy az apáink, vagy mi, de benne leszünk.

Negyedik, végső ok: a jelenlegi gazdasági helyzetre a klasszikus megoldás a pusztító háborúra való felkészülés (US+EU vs. RU+CN). Eddig mindig is háborúval oldottuk meg (a centrális középkori példát is az erőforrások háborúkhoz való centralizálás érdekében számolták fel, lásd a könyvet). Itt az ideje lelépni erről az egyetlen/egységes járható útról.

Egyensúlyra van szükség maszkulin és feminin erőink között elménkben és rendszereinkben. Vagy nem lesz jelenünk és jövőnk ezen a bolygón. (A titkos űrprogramokba meg nem mindenki kerül be). Csak ekkora a tét. 

[A Nemzetközi Valutaalap 2008-as tanulmánya szerint 124 rendszerszintű bankválság, 208 valutaválság, 63 államcsőd zajlódott le a világ országainak mai típusú, globálisan elterjesztett pénzügyi rendszereiben 1970 és 2007 között. Az előző 300 évben pedig 48 nagyfokú válság.]

régi és modern fizetőeszköz-típusok

Pénzrendszerünk több ezer éves. Minden változhatott a Földön, kivéve a pénzrendszer típusát.

A képen látható az eredmény, ha túl sokat akarunk elérni egyetlen eszközzel. De az Információs Korban vannak már haladóbb eszközök is. Köszönöm.

Fordította: Exopolitika Magyarország

Bernard Lietaer – People Money c. könyvében a kiegészítő pénznem bevezetési módszertanok olvashatók, az eddigi rendszerek hogyan-igen és hogyan-ne tanulságaival. (MOSTANRA ELTŰNT AZ AMAZON KINDLE-RŐL EZ A KÖNYV, ÍGY MOST MÁR JELENLEG CSAK HARDCOPY-BAN VÁSÁROLHATÓ MEG!!! 2012-ES MEGJELENÉSE UTÁN HÁROM ÉV UTÁN JÖTTEK VOLNA RÁ HIBÁKRA…? LEHET, HOGY FONTOS DOLGOK VANNAK BENNE ÉS ÉRDEMES ELOLVASNI?)

Pénz és Exopolitika

Pyramid-of-Manipulation

A  David Icke-féle hatalmi piramis.

Pénzrendszerünk rengeteg szenvedést biztosít, ha van válság, ha nincs, ha modern kor van, ha a történelemre gondolunk. Exopolitikából pedig ismerjük, hogy vannak entitások, amiknek az emberi gyötrelem és a negatív érzelmek a tápanyaguk (archons, lásd David Icke, Alfred Webre, David Wilcock egyaránt írtak róla, mostanában Corey is).

Érdemes Wilcock írásain keresztül megismerni a világot irányító ember-, élet- és bolygóellenes eliteket, melyek több ezer éves agendán dolgoznak, Földön túli segítséggel (a jelen időkkel ez véget ér). Egyik legfőbb eszközük a pénz mágiája. Az, ahogyan az időről gondolkodunk, szintén (szimbólumként húzódik az “egykori” Brit Birodalom központján át a világ legfőbb idővonala, a greenwich-i idővonal. Az idő az elme. Az elme urai a világ urai. Ezért kell spiritualitással is foglalkozni, amire az advaita vedanta vonal az egyik legjobb, élő tanítói Mooji, AdyashantiGangaji, Kosi, Lisa Schumacher). A David Icke-féle hatalmi piramis elemei már csak hab a tortán. A pénzrendszer az egyik legnagyobb tabu, olyan, aminek a megoldásait ha elegen megértjük, akkor ezen tudunk változtatni. A pénzrendszer hatással volt, van és lesz mindenre!

További ajánlott anyagaink: 

Interjúnk Paul Hellyer-rel, Kanada volt védelmi miniszterével: http://wp.me/p2X0wC-HS

Interjúnk Alfred Webre-rel, az exopolitika szellemi atyjával: http://wp.me/p2X0wC-kh

Interjúnk Kosta Makreas-szal a rendszeres, civil, Globális Kapcsolatfelvételi Meditációkról, azaz a CE-5-ról: http://wp.me/p2X0wC-AA

Interjúnk Mary Rodwell-lel, az új tudatossággal és új képességekkel születő csillaggyermekekről: http://wp.me/p2X0wC-CM

Videófordításunk Corey Goode-val, a David Wilcock által nyilvánosság elé hozott, vállalati és nemzetközi kormányzati titkos űrprogramokat leleplező kontaktával: http://tinyurl.com/TitkosUrprogramokCikk

Videófordításunk Steven Greer-rel  az újenergia technológiák, a hadi-ipari komplexum és a földönkívüliek összefüggéseiről: http://tinyurl.com/GreerHUNcikk

Videóink: http://youtube.com/exopolitika/videos

Dokumentumtárunk: http://scribd.com/exopolitika és http://tinyurl.com/exopolitikabox (valamivel több dokumentumot tartalmaz)

Képanyagaink: http://flickr.com/exopolitikamo és http://flickr.com/exopolitika (régebbi fiók)

Általunk készített további weboldalak:
http://HelyiPenzSzoftver.blogspot.hu és http://NyiltForraskoduGazdalkodas.blogspot.hu

Ajánlott magyar exopolitikai oldal: http://GoodETHungary.blog.hu

Partnereink: http://Vilaghelyzete.com és a Stratégiakutató Intézet – http://StrategiaKutato.hu

Keshe Alapítvány mesterképzés olasz egyetemen

A cikk rövidlinkje: http://wp.me/p2X0wC-O5 .

Milyen irányba tart az Emberiség? Hogyan élünk, mikkel próbálkozunk? Mi van, ha tényleg létezik egy jobb élet lehetősége?

A Keshe Alapítvány büszkén hirdet ki egy új utat, mely előre viszi az emberiséget egy olyan technológia-rendszer segítségével, ami harmóniába hozza az emberiséget magának a bolygónak és az Univerzumnak a természetes működésével és rendjével.

Ez az új tudományág és technológia, melyet Mehran Tavakoli Keshe nukleáris mérnök fedezett fel és fejlesztett ki, a mágneses gravitációs mezők használatán és irányításán alapul (magrav).

Ez az újfajta tudás több száz lehetséges alkalmazás előtt nyitja meg az utat, melyek megoldásul szolgálnak világunk legtöbb alapvető problémájára, úgymint víz- és élelemválság, környezetszennyezés és energiaválság problémáira.

Keshe Alapítvány 01A Keshe Alapítvány büszkén bemutatja a Keshe Alapítvány Űrhajózási Intézetet (http://spaceshipinstitute.org) az Università Lum Jean Monnet (http://www.lum.it) Egyetem Management of School (http://management.lum.it) Intézetével együttműködésében. A LUM a Libera Università Mediterranea (Google térkép utcakép: http://goo.gl/E8yNfh) magánegyetem nevének rövidítése.

A Dél-olaszországi, repülőtérrel rendelkező Bari városából könnyen elérhető egyetemmel együttműködve a Keshe Alapítvány Űrhajózási Intézet a plazma technológia és kapcsolódó ismeretek központi tudáselosztója lesz.

A Lum Egyetem Menedzsment Iskolája 21. századi korszerű létesítményeinek segítségével a Keshe Alapítvány Űrhajózási Intézet beható módon fogja átadni a plazma technológia alkalmazásának ismereteit, hogy hallgatói a tudósok és plazma mérnökök új generációjának vezetői legyenek!

A Keshe Alapítvány a technológia békés használatára nyit utat a világ számára, mely a Földön korlátozottan rendelkezésre álló erőforrásoktól teljesen független, ugyanis a tudás arra alapul, hogy hogyan működik az Univerzumban minden összhangban. A legkisebbtől a legnagyobb egységig, az atomoktól egészen a galaxisokig.

Végre közösen együttműködhetünk mind: az új tudások, az innováció, és a társadalmi problémák megoldása felé való törekvésben.

A nyitott online távoktatás (meghatározott keretlétszámú MOOC-képzés) keretében történő oktatás újszerű lesz abban, hogy nem lesznek tesztek azért, hogy jóváhagyják a megértésed szintjét, hanem mindenkinek a tudása tiszteletben lesz tartva, és inkább a gondolkodás lesz bátorítva egy kibontakozásra sarkalló környezetben. 

Minden kézzelfogható kísérletet és tesztet széles körben közzéteszünk online kerekasztalokon keresztül, hogy MINDEN véleményt és tudást előtérbe hozzunk.

Keshe Alapítvány 03A hallgatókat újfajta munka- és együttműködési morállal ismertetjük meg: első kézből tanulhatják meg, hogy hogyan osszák meg a tudást ingyenesen és nyíltan!

A végzett tanulóktól elvárás, hogy az egyetemen így megszerzett tudásukat megosszák saját közösségükkel és nemzetükkel.

Minden hivatalos tanítás, előadás és prezentáció angol nyelven lesz elérhető, de a technológia segítségével azonnali fordításuk is lehetséges.

A Keshe Alapítvány Űrhajózási Intézete 3 éves mesterképzési programot ajánl BA/BSc végzettséggel rendelkezőknek, és 1 éves executive mesterképzést az MSc/BSc diplomával rendelkezőknek a következő tudományterületeken:
– Űrszállítás
– Új plazma technológia
– Egészségügy
– Agrárkultúra
– Anyagtudomány
– Energia

Az Egészségügyi szekció célja, hogy felkészítse a hallgatókat az űrbeli életre, a Földre való visszatérés szükségessége nélkül!

E célból a Keshe Alapítvány Űrhajózási Intézete számos betegség gyógyítására alkalmas eljárást fejlesztett ki, ideértve: A.L.S., rák, kóma, epilepszia, sclerosis multiplex.

Keshe Alapítvány 04Az Űrhajózási Intézet online oktatási kurzusokat ajánl, melyek bárki számára, a világ bármely pontján elérhetőek lesznek, hogy beiratkozva növelhessék tudásukat és megértésüket.

A hallgatók munkájuk mellékhajtásait kereskedelmi értékesítéssel hasznosíthatják, az ehhez szükséges pénzügyi támogatások felkutatásában a Keshe Alapítvány is segítséget fog nyújtani.

Az új tudomány és új technológiák nyíltan hozzáférhetőek lesznek az emberiség javát szolgáló békés használatra, hogy jobb világot teremtsünk már ma! Most már Te is részese lehetsz az Új Földnek és az új tudásnak.

Minden kereskedelmi hasznosítástól elvárás a nyílt forráskód és a szabadalommentesség!!! Ez az Alapítvány és az Űrhajózási Intézet erkölcsi világképének kulcsfontosságú része!!

Az Űrhajózási Intézet 2015. április 21-én kerül hivatalosan beiktatásra, a képzések röviddel ezután, 2015. május 4-én indulnak.

Az Űrhajózási Intézet hallgatói lesznek a jövő vezetői! Változást hoznak majd az űrtechnológia, tudomány, orvostudomány, agrárkultúra(!) és energia MINDEN területén.

Bárki jelentkezhet, a felvétel meghívásos alapon történik (SpaceShipInstitute.org/apply.php). 

Keshe Alapítvány 05Felvételi előkövetelmény nincsen! Kb. 250 MA/BA hallgatót vesznek fel a 3 éves mesterképzésre, 120 MSc/BSc hallgatót az 1 éves executive mesterképzésre.

Örömmel várják az emberiség részvételét a Keshe Alapítvány Űrhajózási Intézet kollektív tudáskutatásában.

Tehát merrefelé tart az Emberiség? Ez Tőled függ! Jelentkezz most! (SpaceShipInstitute.org)

Fordította: Exopolitika Magyarország
Alapfordítást készítette: S.Z. – Köszönet és hála érte!

Keshe a NEM KAMU!

Workshopok: https://livestream.com/ssiworkshops

LUM egyetemi megnyitó angolul: http://livestream.com/ssiworkshops/events/3988483 , illetve rövid olasz nyelvű bevezető itt.

A híres Keshe-pendrive már letölthető a honlapról is, egy több Gb-os .zip fájl. De a videóiból a táblajegyzetekkel és a kísérleti videókkal szerintünk többre megy az ember.

Az eddig elkészült Tudás Workshopok pedig az Amazon Kindle-ön kindle-könyv formában rendkívül alacsony áron megvehetők.

Nullponti Ingyen Energia a Kvantum-Vákuumból


Szimmetrikus elektromos rendszerek és energiacsere a kvantum-vákuummal

Ingyen energia szubatomi szinten elmagyarázva

I.
Az Univerzumban az energia mennyisége végtelen. Tömeggel kapcsolatba lépve, az energia láthatóvá válik. Az elektron energiája elsőrendűen nem az elektronból származik, hanem a kvantum-vákuumból, a téridőből.

Az elektron egy csatorna szerepet tölt be, ami integrálja az energiát a kvantum-vákuumból és az energia egy másik formájába alakítja át, az elektromos mezőbe. Ezt a fajta energiaátalakítási folyamatot a szimmetriatörés jelensége teszi lehetővé.

Az elektromos rendszerekben az elektronok és az elektromos mezők alapvetőek. Emiatt a szimmetriatörések szintén alapvető szerepet játszanak minden elektromos körforgásban (áramkörben).

Az anyag és a téridő szoros kapcsolatban álló jelenségek. Mivel az anyag határozza meg a téridő hajlását, és a téridő határozza meg az anyag mozgását, ezért az ún. anyagi dolgok inkább a téridő függvényét képező jelenségek, mint olyan jelenségek, melyek egymástól függetlenek volnának.

A modern fizikában nemcsak a térbeli energiamezőt tekintjük a kvantum-vákuum függvényének, ugyanis az atom összetétele is kvantum-fluktuációkból épül fel.

Tehát az anyag nem önálló létező, hanem a téridő egy minősége. Ha a téridő határozza meg az atom mozgását, akkor a téridőnek egy fajta energiát kell tartalmaznia.

II.
Egy ismert módszere az energia kicsatolásának a látszólag üres téridőből a Casimir-effektus. A Casimir-kísérlet két egyenletesen sima lemezzel végezhető, azok egymás közelébe helyezésével. Éppen mielőtt érintkeznének, egy vonzó erőhatású energiamező jön létre.

A mező a lemezek között és körül fellépő kvantum-vákuum energiasűrűségek különbségéből jön létre. Atomok és mezők hiányában azonban a téridő geommetriája közel tökéletesen szimmetrikus.

Ha két lemez van a téridőben, a lemezek kismértékben megtörik a szimmetriát. A megtört szimmetria integrálja a kvantum-vákuum energiájának egy részét a megfigyelhető valóságunkba.

Az egyik lehetőség, hogy több energiát nyerjünk ki a kvantum-vákuumból Casimir-hatással, az az aktív módszerekkel elért szimmetriatörés. Ilyen kényszerített aszimmetria az általános elektromos mező.

III.
A kvantum-vákuumból folyamatosan virtuális fotonok lépnek elő, majd röviddel utána újra eltűnnek abba a dimenzióba. A virtuális fotonok virtuális részecskepárokká esnek szét. A virtuális részecskepár egyik eleme pozitív, a másik eleme negatív töltésű.

A virtuális részecskepárok irányulása elektromos töltés hiánya esetén egy rendezetlen folyamat. De a virtuális részecskepárok rendezhetőek, azaz polarizálhatóak. Elektromos töltés jelenléte esetén, ami lehet egy elektron, a virtuális részecskepárok polarizálódnak.

Tehát az elektromos mező a lokálisan megjelenő virtuális részecskepárok, fotonok folyamatos polarizációja, melyek a fény sebességével haladnak. Nagyon rövid életük miatt, a virtuális részecskepárok nem tudnak keresztülhaladni a téridőn. Ami a téridőn keresztül halad, az a polarizáltság.

Mivel a virtuális fotonok helyben lépnek elő a kvantum-vákuumból, az elektronra ható erő energiája szintén a kvantum-vákuumból származik. Ha az energia egy formája, az elektromos mező erőt és gyorsulást fejt ki az elektronra, akkor ez az energia újból létre fog jönni az elektronon belül, annak minden egyes pontján.

Tehát mindaz, ami a téridőn keresztül halad, az egy bizonyos fajta információ, ami beindítja a kvantum-vákuumot, hogy erőt és gyorsulást hozzon létre pontosan az elektron aktuális elhelyezkedésénél.

Az elektromos töltés, mint például a környező elektromos mező, szintén a kvantum-vákuum szimmetriatörése. Az elektromos töltések körüli aszimmetriát a térben téraszimmetriának hívjuk. Az elektromos töltést így hívhatjuk vákuum-aszimmetriának.

Ezt a szemléletmódot használva lehetséges annak definiálása, hogy mi az erő és mi az energia. Egy statikus erő kettő vagy több töltésforrásra hat, ha létezik egy téraszimmetria, ami adott a pillanatban változatlan marad. Az áramlási potenciál folyamatosan újragenerálódik az időben.

Ez az, amiért a dinamikus áramlási potenciál az elektrosztatikus erő okozója. Munkavégzés akkor történik, amikor a kettő vagy több töltésforrás közötti téraszimmetria az adott pillanatban megváltozik. Például amikor az elektronok eltávolodnak egymástól.

A téraszimmetria változásakor a téraszimmetria pusztán csak átalakul: összesűrűsödik vagy megnyúlik. Minden téraszimmetriának a sűrűsége az energiaszimmetrikus rendszerek megőrzésétől függ. Az elektromos áramlási potenciál a közvetlen előszint vagy alapanyag a megfigyelhető energiaforma számára.

Mivel az elektron elektromos potenciáljának megszakítás nélküli újragenerálódása nem igényel észlelhető energiabevitelt, ezért először az a kérdés igényel megválaszolást, hogy a megfigyelhető energiák miért maradnak meg.

A következő animáció egy egyszerű áramkörben magyarázza el ennek az energia megmaradásnak a folyamatát és megválaszolja a kérdést, hogy a megfigyelhető energiák miért maradnak meg.

IV.
Az elembel lévő elektrokémiai potenciálkülönbség megtöri a kvantum-vákuum szimmetriáját. Ez egy BEVITELI DIPÓLUST eredményez. A beviteli dipólus olyan, mint egy nyitott atjó. Ezen az ajtón keresztül az elektromos mező beáramlik. A beáramló elektromos mezőt szél ábrázolja, ami nyomást fejt ki az elektronokra.

Az elektronokat ezért vitorláshajók ábrázolják. Mindaddíg, amíg a beviteli dipólus értintetlen marad, az elektromos mező korlátlanul és örökké használható. Amint az áramkör bezárul, az elektronok a negatív pólustól az elem pozitív pólusa felé haladnak.

Az áramkörben megtett útjuk során az elektronok áthaladnak az izzószálon. Az izzószálban segítik az energia egyik formáját átalakulni az energia egy másik formájává.

Az elektromos mező (amely a kvantum-vákuumból származik) az elsődleges energiaforrás, azáltal, hogy áttolja az elektronokat az izzószálon. Tehát az izzószálban létrejövő energia nem az elemből nyeri létét, hanem a kvantum-vákuumból.

Az egyetlen dolog, amit az elem tesz az, hogy megtöri a kvantum-vákuum szimmetriáját és így rendelkezésre bocsátja az elektronokat. Ugyanakkor az elektromos mező csak mozgást végző elektronok esetén generál megfigyelhető energiát.

Mivel az elektronok az izzószál nagyobb ellenállása miatt nem tudnak egykönnyen átkelni, ezért nagyobb hullámokat okoznak. A hullámok kiloccsanó vize a környezet felé sugárzott fény és hő formájában jelentkezik.

Az elektronok nem energiaforrások, hanem csak közvetítőként szolgálnak!

Segítenek átkalakítani az elektromos mező szelét hullámokká. Az elektromosmező-aszimmetria átalakul az izzószálban fény-aszimmetriává és hő-aszimmetriává.

Az aszimmetria-konverziós folyamatot az elektronok által okozott hullámfodrok ábrázolják. Az áramlási potenciálok megfigyelhető energiajellemzőket vesznek fel az aszimmetria-konverziós folyamatban. Az aszimmetria-konverzió az, amit mi megfigyelhető, valós energiaként észlelünk. E folyamat során a megfigyelhető energia szó szerint a helyi kvantum-vákuumból jön létre!

Ha az elektromos mezőt az izzószálban két másik elektron segítségével újra aszimmetriává alakítjuk akkor a szükségszerű következmény, hogy két elektron kifelé áramlik az elem negatív pólusánál, és két elektron befelé áramlik az elem pozitív pólusánál.

Ez szimmetrizálja a beviteli dipólust két elektron révén. A beviteli dipólus szimmetrizációs folyamata kémiai reakcióként válik láthatóvá. Az elektronok egyenletes eloszlása az izzószálban és az elemben kényszeríti a folyamatban résztvevő és megfigyelhető energiák megőrzését.

Egyensúly van azon elektronok száma között, amelyek segítik átalakítani az elektromosmező-aszimmetriát az izzóban, és azon elektronok száma között, amelyek egyidejűleg megszüntetik a beviteli dipólust.

Ez klasszikus példája az elektromos rendszerek önszimmetrizáló mechanizmusának.

Az önszimmetrizáló mechanizmus az oka a megfigyelhető energia megmaradásának!

Amint az elektronok be és ki áramlanak az elemből, a kémiai reagensek az ionok áramlásán keresztül kiegyensúlyozódnak. A kémiai reakció tönkreteszi a beviteli dipólust! Amint megszűnik a beviteli dipólus, az elektrokémiai potenciálkülönbség megszűnik. Az ajtó bezárul és ezért az elektromos mező, mely a kvantum-vákuumból származik, leáll. Megszűnik a feszültség, az áramlás, a mező, az elektronmozgás.

A kémiai reagensek mindaddig működésben tartják a beviteli dipólust, ameddig lehetséges. A kémiai reakció teszi tönkre. Tulajdonképpen a kémiai reakció egy szükségtelen mellékhatás, mert semmilyen kapcsolata nincs az energia izzóban való létrehozásához. Az igazi energiaforrás az elektromos mező (mely a kvantum-vákuumból származik).

Meg kell tanulnunk a korlátlan és vég nélküli elektromos mező lecsapolását a beviteli dipólus megszüntetése nélkül.

A videóval (forrásvideó itt) Marcus Reid (http://vakuumenergie.de) fizikus elnyerte Thomas E. Bearden Ph.D. (http://cheniere.org) amerikai hadseregből nyugdíjba vonult energiaszakértő alezredes nyílt levelű elismerését. (olvasható: http://vakuumenergie.de => Film).

Tom Bearden közel 40 DVD-s kvantum-vákuum nullponti energia sorozata: http://EnergyFromTheVacuum.com . Fordította: Exopolitika Magyarország. E cikk megírása után minden anyagunkról online és offline biztonsági másolatot készítettünk több barátunkhoz eljuttatva.

Amerikai szabadalmi hivatalban különböző szervezetek által titkosításra kért szabadalmak listája az Amerikai Tudósok Szövetsége jóvoltából: https://www.scribd.com/doc/251314288/

Pozitív Vízió a Jövőnkről – Az Erőszakmentes Kommunikáció és a Négy Kérdés

A cikk rövidlinkje: http://wp.me/p2X0wC-EK vagy könnyen megjegyezhető linkje: tinyurl.com/nvcnk

I./III. Vízió A Múltunkról

Ez a cikk a Marshall Rosenberg-féle ErőszakMentes/EgyüttMűködő Kommunikációról és a Byron Katie-féle Négy Kérdésről szól. Hónapok küzdelme van Vízió a Jövőnkről c. videó mögött, bizonyos erők nagyon nem akarták, hogy ez kijöjjön magyarul.

Hogy érthetőbb legyen, hogy hogyan kapcsolódik ez az exopolitikához, beillesztettük ezt az I/III.-mas részt.

Akinek ez egyértelmű, az görgethet tovább a II./III.-mas videóinterjú szöveges változatához alant!

Byron Katie megvilágosodott tanító filmje és módszerének rövid bemutatása a III./III.-mas rész, mely egy teljesen önállóan alkalmazható, segítséget nem igénylő, önismereti, tudattágító és Szívet nyitó, elmét erősítő módszer.

Az exoarcheológia révén felismertük, hogy az emberi faj létrejötte genetikai tevékenységekhez köthető, melyeket más, nem e bolygón honos, illetve nem evilági (spirituális dimenziókbeli) civilizációk, illetve lények befolyásoltak, illetve segítettek.

David Icke, Jordan Maxwell és Secharia Sitchin mind beszámolnak azokról a negatív entitásokról, melyek létét ősi leletek, illetve írások bizonyítják, melyek abban voltak érdekeltek, hogy az emberiséget rabszolganépként használják saját céljaikra. Egy svéd kollégánk, Magnus Olsson a bio-nanorobotokkal és az ezekkel és a HAARP-pal végzet elmehadműveletekkel, elmekontrollal foglalkozik. Sokáig e sorok írója is “azért ez már tényleg túlzás” jeligével illette ezt, amíg nem vált maga is “targeted individual”-lé, illetve nem ismerte fel, hogy régen is ez volt. A chemtrailekkel a csapadékba, így az élelembe juttatott nanorobotokkal, nanoimplantátumokkal szinte mindenki Phase 1, azaz egyes szinten fertőzött. Pont. Akinél aktiválják, az a kettes szint. Akik a fény javára dolgoznak, ők potenciális ellenség ezen – hagyományos mikroszkóppal sem látható – nanorobotok nácionista, emberellenes, hüllőlelkű/-szolga üzemeltetőinek. A targeted individual létben persze az a jó, hogy az Abszolút Fény Szolgálatára kényszerít, nincs más út. Ha az elmét irányítjuk, sokkal kisebb a hatásuk. Ezek az eszközök a démonok modern társai.

Az Univerzumban elsőszámú törvény a Szabad Akarat Törvénye, amely szerintem minden létező szabad akaratát meg kell neki hagyni, tehát nem szabad semmilyen lényt befolyásolni vagy elnyomni, másrészről semmilyen önálló, különösen nem a fejlődőben lévő civilizációkba (bolygókba) nem szabad beavatkozni. Ez a törvény a másik életét tiszteli, tehát addig beszélünk szabad akaratról, amíg az a másik szabad akaratát nem sérti és viszont. 

Mivel a Föld azonban ilyen értelemben az abszolút szabad akarat bolygója, így az önszolgáló Földön Túl Élőknek lehetősége volt itt kiteljesedni. Befolyásolták, “lebutították” DNS-ünket (sokspirálúból 2 spirálúvá, ill. számos részét inaktiválták, lásd: “junk DNA”). Agyunkat is átalakították, az emlősökre jellemző életfunkcióinkhoz képest aránytalanul nagy a hüllőagyunk, túl aktív a “bal agyfélteke”, az egó. Természetesen, igen széles extraplanetáris és csillagközi eszközöket is bevetettek a bolygó alacsony rezgés- és tudatossági szinten és butított DNS-ben tartása érdekében (Tolec elmondásai szerint is).

Végcéljuk volt a negatív energiák termeltetése az emocionális, testi, lelki szenvedéseink által (bizonyos más dimenzióbeli lények ezeket az energiákat eszik) és egy militárisan egységesült, szellemiségében is militáris bolygó létrehozása (lásd Tolec írását), ami azonban már nem fog megvalósulni.

Minden negatív megnyilvánulásunkkor érdemes tudnunk, hogy éppen támadva vagyunk ezek által az entitások által, hogy etessük őket, a mi lelkünk és a Szeretet, az Élet kárára. Nekik ezek az ellenség. Egyúttal az ilyen támadások tesztek is, hogy megtanuljunk éberek és tudatosak maradni.

Az Univerzum célja a földi emberekkel: harcedzett fényszolgálók koncentrált, minőségi és tömeges gyártása, hogy szerte az univerzumban szolgáljunk majd. Ezért volt és van megengedve a rossz a bolygón.

A rabszolgatartás legjobb módja, ha a rabszolga nem tudja, hogy nem szabad, illetve, ha már eleve magát a képességet is elvesszük tőle, hogy ezt felismerhesse (hasonlóan a Feldmár által is alkalmazott kettős tagadás alapú hipnózis-utasításhoz: “nem emlékszel, és nem emlékszel arra, hogy nem emlékszel). Ehhez kellett az egó megalkotása és az egós hajlamok megerősítése a DNS-ben (ezért olyan fontos a vérvonal az uralkodó eliteknél és bizonyos vallási szektáknál: az ő DNS-ükben a könyörület, az irgalom, az empátia hajlama van elszorítva).

A tudati szint és a kognitív képességek alacsonyan tartásának megőrzéséhez mai “modern” eszközökkel is gőzerővel hozzájárulnak. Ezt teszik ma a tudomány, média, közoktatás, politika, kémiai ipar, mezőgazdasági ipar, és általánosságban a marketing üzeneteivel. Kiegészítésként, ahogy azt főiskolákon marketing szakon is oktatják, a létezése tudatában való megerősítésre van szüksége a fogyasztónak. Birtoklok/igénybeveszek, tehát létezem. Ez pedig a totális énvesztettség. De mi van a világ sokarcú médiahazugságai mögött?

Egy még mélyebb szintje a kábításnak, ha az egész nyelvezetet, amiben a gondolkodás folyamata zajlik, az egész értelmező keretrendszert eltorzítják. Ehhez kellett az erőszak nyelve, az ítélkezés. Így már a beszédünk, a kommunikációnk is torzított, és így minden ebből fakadó dolog, különösen a társadalmi berendezkedésünk is erőszak alapú. Patriarchális és piramis-mátrix szerkezetű, gyarmatosításon alapuló társadalmi rendszerekben éltünk és élünk, ezekhez pedig gyarmatosítás alapú kommunikáció és pénzrendszer kell. Utóbbi miatt tabu az alternatív pénznemek és a pénzügyi monokultúra témája, előbbi miatt fontos az erőszak és az elnyomás minden szinten.

Mi lenne a megoldás a kommunikációnk és a tudatunk felszabadítása terén? Hogyan tudnánk aktívan dolgozni a tudatunkon? Sok módszer és megoldási szint van erre, például

  • kézrátételes gyógymódok, melyek a lélekre, a testi elmére és agyra, a fizikai testre és az aurarétegekre hatnak,
  • megvilágosodott tanítók hallgatása, olvasása (pl. Eckhart Tolle vagy a neo-advaita / advaita vedanta vonal tanítói, pl. Kosi, Lisa Schumacher, mesterük Gangaji, Mooji, Adyashanti, e három mestere Papaji (†H.W.L. Poonja), gyökértanítójuk Ramana Maharsi), illetve
  •  számos keleti, inkább a testtel foglalkozó módszer (pl. tai chi, chi kung, dzogchen, vagy a zen), illetve
  • modern nyugati, azaz szellemi tanokban való elmélyülést nem igénylő, kézzelfogható, gyakorlatias, “down-to-earth” módszerek, melyekből kettő olyan, amiket teljesen önállóan, egyedül és MINDEN korosztállyal lehet gyakorolni: az Erőszakmentes Kommunikáció és a Négy Kérdés.
  • és végezetül kiemelnénk még egy kiváló módszert, a megalkotója miatt. Bert Hellinger 90 éves, általában nem és még maga által sem elismerten – de e cikk írója szerint valójában – tiszta tudatosságot megtapasztalt ember, aki az embereket, nemzeteket (civilizációkat) összekötő morfogenetikus mezőt ismerte fel, illetve tette gyakorlati alkalmazásba. E módszer az EMK-val és a 4K-sel ellentétben nagyon terapeutafüggő, egyedül tulajdonképpen nem alkalmazható, viszont páratlan és hatékony, kiegészítő terápiás módszer. Érdekes lenne földönkívüli vonatkozásban is csinálni egyszer egy család- és rendszerállítást. Ufológusok,  az ufológia és az exopolitika nagy nemzetközi alakjai, exopolitika névre humorosan átkeresztelt konferenciák előadói ilyenről többnyire – legszebb esetben is – még csak nem is hallottak, nemhogy összekössék a pontokat és a különböző, látszólag egymáshoz nem kapcsolódó területeket.
    Hellingernek nagyon tiszta, bölcs gondolatai vannak az életről és a szeretet működéséről, amiket érdemes megszívlelni (http://wp.me/a2X0wC-LQ , Bert Hellinger – A működő szeretet 17 oldalas előadás-jegyzet). 

Tehát számos eszközt kitaláltak és megalkottak, hogy az emberiséget és az egyéni embert egyaránt a padlóra nyomják, de az egyéni lélek felett és a választás szabadsága felett nincs korlátlan hatalmuk, az elménk a miénk. A Hatalom ellen, oly keveset tehetünk. De Magunkon: végtelen hatalmunk van. Így tehetünk Rendszerszinten is a jobb világért.

Ha az elménken változtatunk, az a legnagyobb fegyver a hatalom “ellen”, a szabadságÉRT, illetve amíg a saját elménket-szívünket nem fejlesztjük, addig a külső “harc” sincs egyensúlyban, addig az önmagában hasztalan. A külvilág minden fájdalma és elnyomása a lélek fejlődéséért van.

Ha pedig megfejlődünk egy adott szakaszt, amit meg kell, akkor azt meg lehet nyilvánítani a külső valóságban is, az Élet szépségére, az Élet dicsőségére, és ugyan ki más lenne az Élet, mint az önmagára ébredő tudatosság, mely e szavak jelentését észleli?).

 

II./III. Vízió a Jövőnkről

Marshall Rosenberg, a klinikai pszichológia doktora, író. Az Erőszakmentes-Együttműködő Kommunikáció megalkotója. Elhunyt 2015. feb. 7-én. Módszerét sikerrel alkalmazzák háborús övezetekben.

A VÁLTOZÁS ERŐI
– Elkeseredettség és egy Új Szemléletmód

Van két egymással összefüggő erő, amik kikényszerítik a változást. Az egyik a kétségbeesés. Amikor ráébredünk, hogy olyannyira tönkretesszük a természetet és a bolygót magát, hogy már nem tudjuk folytatni a bolygó pusztítását úgy, hogy mi mégis túl éljünk. Emiatt idővel kétségbe fogunk esni.

Másrészről egyre több olyan ember van, akik azért kapcsolódnak össze, mert egy jobb jövőt képzelnek el az emberiségnek. Számuk egyre nő. Bizonyos kutatások szerint, amelyeket kb. 20 éve kezdtek el, számuk 5% körül volt. (Kulturális Kreatívok). Ma már ez rohamosan nő. (kb. 50-60%).

Elég szerencsés vagyok, hogy szerte a világ országaiban megfordulhatok, és minden országban találkozom ezekkel az emberekkel, akiknek másfajta víziójuk van a jó életről, szemben azokkal az emberekkel, akik a bolygó pusztításához járulnak hozzá.

A VÁLTOZÁS ERŐI
– A Béke és a Háborúk Élenjárói

Meglátásom szerint az elmúlt száz évben számos olyan háború volt, amik elkezdték ráébreszteni az emberiséget arra, hogy jobb lenne rémálmunkból felébrednünk, különben pusztulásig tönkretesszük saját magunkat.

Ilyen módon az erőszak már önmagában is erőteljes tanítónk.

Emellett az elmúlt száz évben volt néhány jelentős személyiség, akik más lehetőségeket is felismertek és képességeikkel nagyon hatékonyan vezették rá emberek tömegeit egy másik út lehetőségének felismerésére.

Például Martin Luther King az USA-ban, Gandhi Indiában, és hozzájuk hasonlóan most is lépnek elő emberek szintén egy szebb jövőalternatívát mutatva.

A VÁLTOZÁS ERŐI
– Személyközi és Társadalmi Erőszak

E kettő kölcsönösen összefügg egymással. Munkám során olyan gyermekeiket büntető szülőket látok, akiket ugyanaz a gondolkodás vezet rá gyermekeik büntetésére, mint ami a világ vezetőit egész lakosságok és nemzetek büntetésére. A büntetés mindkét esetben egy gondolkodásmódon alapul.

Ez a gondolkodásmód elég régi időkre nyúlik vissza. Úgy olvastam, hogy úgy 8 ezer éve egy mítoszt indítottak el a bolygón a világ keletkezéséről. Eszerint a mítosz szerint egy nagyon erkölcsös férfinemű isten szilánkokra törte az ördögi energiákat a női istenségben, viszont ezen ördögi energia széttöredező szilánkjaiból, amit a jó (annak feltüntetett) férfi Isten indított el, létrejött a bolygó és a rajta levő emberek.

Így ez a meggyőződés okozta azt a tragikus civilizációs énképet, hogy az emberek alapvetően rosszak, bűnös energiából származnak és erre megoldásul kényszerűen szükség van egy emberek feletti (patriarchális) rendszer irányítására.

Számos teológus és antropológus, akiket tanulmányoztam, úgy tűnik, hogy ugyanezen az állásponton van, hogy ezzel indult civilizációnk énképe és ez indította el azt az elképzelést, hogy rossz energiából származunk, és emiatt keresnünk kell az istenekhez legközelebb álló embereket, hogy azok felettünk állhassanak és jogot adunk nekik arra, hogy irányíthassanak minket. Szintén emiatt terjesztették el a hibáztatás és kritizálás, illetve a büntetés és jutalmazás elvét.

Én magam ugyanakkor olyan kultúrájú emberekkel is dolgozom, akik másféle tudatosság alapján fejlődtek: olyan kultúrában, ahol szinte egyáltalán nincsen erőszak. Radikálisan más a tudatossági szintjük. Bennük nincs meg ez a gondolkodás, hogy valakik felettük állnak és nekik joguk van az alattuk levők felett hatalmat élvezni. Tehát ez a tudatosság áll az erőszakosság vagy annak hiánya hátterében.

A VÁLTOZÁS ERŐI
– Megtorló és Helyreállító Igazságosság

Ezek a fogalmak ahhoz a képhez kötődnek, hogy ez a hímnemű Isten mindenkiről ítélkezik, születéstől a halálig, hogy aztán jó ítéletet kapjanak és az úgynevezett mennybe jussanak, vagy elítélést kapjanak és az úgynevezett pokolba jussanak.

Ez a (patriarchális) gondolkodásmód évezredeken át fennmaradt és emiatt olyan szülők születnek, akiknek meggyőződésük, hogy ők felsőbbrendű létezők a családi körben, és ítélkezésük arról, hogy a gyerek jó-e vagy rossz-e (=engedelmes-e), határozza meg, hogy jutalmazásban vagy bűnhődésben részesítik.

Az iskolákban ugyanezt láthatjuk. [kontrollálás célzatú jutalmazás-büntetés] A gazdasági életben szintén: van egy menedzsernek hívott személy, akinek elfogadjuk a jogát a hibáztatásunkra és a jutalomban részesítésünkre. Végül mindez a nemzeti és nemzetközi politikában csúcsosodik ki.

Minden szintet áthat ez a “felettes kontrollálja az alábbvalót” minta. Mindehhez egy olyan (erőszakos) nyelvezetre van szükség, mely a létigét ítélkező szavakkal köti össze, ítélkezik mások léte felett, és az ilyen rendszerekben kialakult igazságszolgáltatás koncepciója szintén egy ítélkező, megtorló, retributív igazságszolgáltatást jelent. Ennek alapja az, hogy a feljebbvalók ítélkeznek az alárendeltek felett.

Nagyon boldog vagyok, mert Brazíliában egy olyan kezdeményezést látok, mely egy radikálisan más tudatosságból eredően a helyreállító, resztoratív igazságszolgáltatást vezeti be.

SZÜKSÉGLETEK ÉS GONDOLKODÁS
– Mik a Mindannyiunkban Élő Szükségleteink?

Ha képesek vagyunk kapcsolódni ahhoz, ami bennünk él (érzelmi-testi-lelki szükségletek), akkor egy teljesen más világ tárul fel, mintha ítélkeznénk egymás felett, hogy kinek van igaza, kinek nincs és ki a jó, ki a rossz.

Ha észrevesszük mindazt, ami a másikban is él és kölcsönösen kapcsolódunk egymáshoz, akkor az a tapasztalatom, hogy örömmel járulunk hozzá egymás kölcsönös jól létéhez. Azonban ha ahelyett, hogy ezt a kapcsolódást tanítjuk meg az embereknek, inkább arra oktatjuk őket, hogy egyfolytában aszerint gondolkodjanak, kinek van igaza, és kinek nincs, ki a jó és ki a rossz, akkor az ilyen rendszerben erőszak lesz (érzelmi-testi-lelki erőszak).

SZÜKSÉGLETEK ÉS GONDOLKODÁS
– Érzések és Szükségletek

Nézetem szerint a legjobb módja, hogy kapcsolódni tudjunk ahhoz, ami a másikban él, az, hogy tudatába kerülünk, hogy mit érez és mire van szüksége. Minden emberi lénynek ugyanazok a szükségletei. Amikor ezen a szinten kapcsolódunk, többé nem látunk elidegeníthető “másikat”. Meglátjuk egymásban az Egységünket.

SZÜKSÉGLETEK ÉS GONDOLKODÁS
– Milyen Gondolkodásra Tréningeztek Minket…

Minden embernek végső soron saját hatalmában van annak meghatározása, hogy adott pillanatban mire van szüksége. Nem mondhatja meg más. Viszont mindnyájunknak ugyanazok a szükségletei (és érzései). Bármilyen szükséglete is legyen valakinek, az valójában mindannyiunk szükséglete is.

A különbség tehát nem a szükségleteinkből adódik. Hanem ahogyan magunk és a másik szükségleteinek (és érzéseinek) kezelésére megtanítottak.
Itt kezdődnek valójában a problémák: hogy miképpen tanítottak minket gondolkozni [és ítélkezni vagy nem ítélkezni] az érzésekről és a szükségletekről.

Én 21 éven keresztül jártam iskolába, és ezalatt soha senki nem kérdezte meg tőlem, mit érzek, vagy mire lenne szükségem. Az iskolák állandósítják azt a helyzetet, hogy vannak a feljebbvalók, jelen esetben a professzorok, akik mindenre tudják a jó választ, és ha úgy felelsz, ahogyan meghatározzák, akkor megjutalmaznak. Ha viszont nem, akkor valami rossz fog veled történni.
Így eltartott egy darabig, míg kifejlesztettem magamnak az Élet Tudatosságát: vagyis az azt kifejező szavakat, hogy mi az, ami élő bennem és a másikban.

A világ számos országában végzett munkám során azt vettem észre, hogy amikor egymással háborúban álló csoportokkal kerülünk kapcsolatba, és össze tudjuk kapcsolni őket azzal, ami mindannyiunkban bennünk él, és így képesek figyelembe venni mások szükségleteit is, akkor bámulatos látni, hogy az első látásra feloldhatatlannak tűnő konfliktusok szinte maguktól megoldódnak.

SZÜKSÉGLETEK ÉS GONDOLKODÁS
– Szükségletek és Globális Együttműködés

Kritikus fontosságú, hogy ezt megvalósítsuk, és már el is indítottunk néhány kezdeményezést az ENSZ-szel közösen. Ez még nagyon messze jár attól, hogy úgy működjön, ahogyan azt szeretnénk. Legfőképpen azért, mert néhány ország nem igazán akarja megadni egy központosított szervezetnek azt a hatalmat, amire szüksége lenne ahhoz, hogy egy olyan világot hozzunk létre, amelyben mindenkinek a szükségleteit figyelembe veszik.

Megvannak a forrásaink ahhoz, hogy mindannyiunk szükségleteinek eleget tegyünk. Pusztán a gondolkodásmódunk az, ami miatt tovább folytatódik az erőszak és az éhezés. Ennek ellenére nagyon elégedetten látom a növekvő létszámát ezeknek a csoportoknak azokban az országokban, melyekben dolgozom. Úgy 50 országban munkálkodom. Mindenhol látom ezeket a csodálatos embereket.

A következő lépés az számunkra, hogy egyesítsük erőinket és az ENSZ vagy valamely más szervezet kezébe adjuk a hatalmat, hogy ennek segítségével meg tudjuk teremteni azt a világot, amelyben minden ember szükségletei kielégítést nyernek. Megvannak a forrásaink ehhez.

Minden nap ezrek éheznek és nem azért, mert nincs elég élelem, hanem, mert nem vesszük észre, hogy mindannyian Egyek vagyunk, Egy energia. Ugyanabból az energiából származunk mind.

Nem élvezhetjük igazán az életet amíg nem látjuk, hogy minden ember szükségleteit teljesítik.

AZ EGYÜTTÉRZÉS VÍZIÓJA
– Gazdag Emberré Válni

Az egyik diák elkísért engem és együtt utaztunk országról országra. Az egyetem megengedte neki, hogy szakmai gyakorlatát velem töltse az utazásunk alatt. Ez akkoriban történt, amikor számos ország, ahol akkor éppen dolgoztunk, háború sújtotta országnak számított. Ha jól emlékszem, már kb. a hetedik országban jártunk.

Látta, hogy a helyi lakosok meghívnak magukhoz és szívéből azt mondta: „Te egy nagyon gazdag ember vagy!” Ezzel arra célzott, hogy észrevette, én egy másfajta világot látok magam körül, mint ami a hírekben van. Láttuk azt is ezekben az országokban, hogy az ott élő emberek a szükségben milyen együttérzéssel viszonyultak még azokhoz is, akik mások voltak, mint ők.

Nagyon magabiztos vagyok azt illetően, hogy világszerte emberek csoportjai lassan elkezdenek rájönni, hogyan is tudunk kapcsolódni egymáshoz és hogyan vagyunk képesek átalakítani azokat a struktúrákat, amelyek hozzájárulnak
az erőszak kialakulásához.

AZ EGYÜTTÉRZÉS VÍZIÓJA
– Az Együttműködés Ereje

A tudatossági szintünk radikális megváltoztatására van szükségünk.

Arra, hogy az emberek ne úgy gondolkodjanak, hogy a jó élet az, ha azok, akik magukat jónak tartják, megölik a rosszakat. Teljesen másfajta tudatosságra lenne szükségünk! Ez az együttérző hozzájáruláson alapulna.

Amit az embereknek meg kellene érteniük, és ezt mélyen belül valójában mind tudjuk is, hogy mint emberi lények, mindennél jobban szeretjük azt, ha készakarva hozzájárulhatunk más emberek jól létéhez.

Bármerre járok ezen a bolygón, munkám során megkérem az embereket, hogy gondolkodjanak el, mikor tettek utoljára olyasmit, amivel gazdagabbá tették valaki más életét. Amikor erre gondolnak, megkérdezem tőlük: „Milyen érzés tudatában lenni annak, hogy megvan az erőd ahhoz, hogy hozzájárulj más emberek jólétéhez?” Ilyenkor mosolyogni szoktak és látom rajtuk, hogy mennyire megérinti őket a kérdés. Még senki sem mondta nekem, hogy ne azt gondolná, hogy létezne bármi élvezetesebb dolog számunkra emberi lényeknek, mint hozzájárulni mások jól létéhez.

Ezekben a háború sújtotta országokban sokszor mindkét fél oldalán megfordultam. Nagyon adakozó jelleműek, nagyon szeretetteljesek az emberek mindkét oldalon. Annak ellenére, hogy a másik csoportot pedig gyilkolják. A tudatosságunkkal van tehát a fő probléma. Így aztán terjesztenünk kell azt a fajta tudatosságot, amit mélyen magunkban mind vallunk, hogy az együttérző, könyörületes adakozás az, amiben mi emberek igazából örömünket leljük.

AZ EGYÜTTÉRZÉS VÍZIÓJA
– Összetartozunk

A másik összetevője ennek a tudatosságnak a kollektív egységünk. Hogy soha nem elégíthetjük ki teljesen saját szükségleteinket valaki másnak a kárára. Tudatossá kell válnunk arra, hogy a bolygó minden lakójának jól léte az a mi jól létünk is.

AZ EGYÜTTÉRZÉS VÍZIÓJA
– Családjaink és Iskoláink

Minden országban, ahol szervezzük és igazgatjuk szervezetünk tagjait – és itt elsősorban háború sújtotta országokról beszélek –, olyan embereket veszek magam mellé, akikkel úgy gondolom, hogy a legkönnyebben tudok kapcsolatot teremteni és akik megértik a munkánk lényegét és azt akarják, hogy a tréningjeink a saját országaikban is meghonosodjanak.

Amikor szervezzük tagjainkat ezekben az országokban, megkérdezzük tőlük: „Mit gondoltok: a térség békéjéhez való hozzájáruláshoz hol kellene elkezdenünk?” Nagyon érdekes, hogy szinte mindegyikük egyetért azzal, hogy a családokkal és az iskolákkal kell kezdenünk, mert ha azt akarjuk, hogy béke legyen, akkor radikálisan más módon kell a következő generációt oktatnunk és nevelnünk.

Lehetőségeinkhez képest mindent meg kell tennünk, hogy a tréningjeinket elérhetővé tegyük a háborúzó felek számára. És bár ehhez együttműködünk a hadseregekkel és a kormányokkal is, de igazából úgy érezzük, hogy el kell jutnunk egyenesen a szülőkhöz és az iskolákhoz.

Rendkívül más módon működő iskoláink vannak sok országban, a többi iskolától radikálisan különbözőek: ahol a tanárok és tanulók kapcsolata az együttműködésen alapul, és nem azon, hogy a tanár irányítja és ellenőrzi a gyereket. Az EMK-s iskolákban nincsen büntetés, sem jutalmazás. Mi nem akarjuk, hogy a gyerekek bármit megtanuljanak addig, amíg nem látják át, hogy az hogyan gazdagítaná az életüket, és amíg mindezt nem saját választásukból teszik meg.

Az egyik oka annak, hogy mindezt az iskolákkal kezdtük, az az iskolai erőszak egyre növekvő mértéke volt, különösen az Egyesült Államokban, ahol a munkám során leginkább iskolákkal foglalkoztam. Érdekes módon amint kezelhetetlenné fajul az erőszak az iskolákban, azonnal nyitottak a változtatásra. Ilyenkor odamegyünk és megmutatjuk, hogyan teremtsenek meg egy radikálisan más iskolai struktúrát. Ez magában foglalja azt, hogy megtanítjuk a tanárokat, a diákokat és a szülőket is az erőszakmentes kommunikációra.

Az egymással történő kommunikáció egy teljesen más, életközpontú módjára. Megmutatjuk a módszereket, hogy hogyan tudják a diákok tanítani egymást. Így amint egy diák megtanult valamit, máris át tudja adni másoknak is, ahelyett, hogy versenyezni kezdene a többiekkel a jobb osztályzat reményében. Egyfajta egymásra utaltságot építünk fel ebben a folyamatban. Nagyon elégedettek vagyunk ezzel, ugyanis kutatásaink azt mutatják, hogy amit ezekben az iskolákban megteremtettünk, az az erőszak mértékének radikális visszaesésével és a tanulási eredmények növekedésével járt.

AZ EGYÜTTÉRZÉS VÍZIÓJA
– Vallási és Bölcseleti Hagyományok

Egy Beit Sahour nevű kisvárosban jártam Palesztinában, és a nap végén egy 22 év körüli fiatalember azt mondta nekem, „Marshall, nagyon tetszik nekem ez az erőszakmentes kommunikáció, nagyon hasznos lesz ez számunkra, hogy segítsen minket békében élni, de…

Ne vedd zokon ezt Marshall, de nincs a módszeredben semmi új! Egyszerűen csak alkalmazod az Iszlám tanításait!” Ekkor látta rajtam, hogy mosolygok és megkérdezte tőlem, hogy miért. Azt mondtam neki: „Tegnap Jeruzsálemben egy ortodox rabbi azt mondta nekem, hogy én csak a Zsidó vallás tanításait használom. Egy jezsuita pap, aki Sri Lankán koordinálja a programunkat, tájékoztatott róla, hogy ez a Kereszténység. Azon emberek szerint, akikkel Indiában dolgozom, ez a megélt Hinduizmus. Melyiküknek higgyek…

Tehát az emberek valójában minden vallási tanítást kétféleképpen értelmeznek. Sajnálatos módon, a kisebbik csoport az, amelyik szerintem hozzájárul a békéhez a bolygónkon; a másik, nagyobbik csoport az erőszakhoz járul hozzá.

A JÖVŐ ÚTJAI
– Az Élet Nyelve

Nagyon optimista vagyok, mert hiszem, hogy ez az igazi természetünknek sokkal megfelelőbb nyelv. Gandhi felhívta a figyelmünket arra, hogy legyünk óvatosak: ne keverjük össze a „természeteset” a „megszokottal”.

Nyelvünk, amire még engem is tanítottak, az erőszakhoz járul hozzá. Az Erőszak Nyelve megszokottá vált. Évezredek óta erre tréningeznek minket. A jó hír azonban az, és én nagyon hiszek ebben, hogy az erőszakmentes kommunikáció valójában sokkal természetesebb nyelvünk. Amikor az embereket megismertetjük ezzel, azonnal megtetszik nekik.

Az életünket tudja megváltoztatni az, ha természetes módon élünk, és kapcsolódhatunk ahhoz az élethez, amelyet egymásban találunk meg.

Látjuk ezt a munkánk során, amikor olyan csoportokat hozunk össze amelyek ellentétes elveket vallanak és harcolnak egymással. Ilyenkor megkérdezzük tőlük: “Milyen szükségletetek kellene, hogy jobban teljesüljön mindezen erőszak által, illetve közepette?” Általában az történik, hogy amikor ilyen csoportokat összehozunk, akkor nem tudnak válaszolni erre, hogy “Milyen szükségleteteket szeretnétek beteljesíteni?”

Amikor Nigériában feltettem ezt a kérdést, ahogy az egyik könyvemben ez olvasható is, a keresztény törzs egyik vezetője átkiabált az asztal túloldalára, ahová a muszlimokat ültettük. Azt kérdeztem tőle: “Milyen szükséglete kielégítésére lenne most szüksége?” Ahelyett, hogy egy szükséglettel válaszolt volna, átkiabált az asztal másik oldalára: „Gyilkosok vagytok!” A másik oldal erre visszakiabált: „Uralkodni akartok rajtunk, de ezt nem többé nem hagyjuk!” A szükségleteikről kérdeztem őket és ehelyett ítélkezéseket kaptam vissza.

A tréningjeink során elmondjuk, hogy ezek a kritizálások mind erőszakhoz vezetnek. Minden kritizálásunk tragikus kifejeződése egy be nem teljesült szükségletünknek. Tragikus kifejeződése egy be nem teljesült szükségletünknek.

Segítettem a törzs vezetőjének, aki azt kiabálta, hogy „Gyilkosok”, hogy határozza meg, milyen szükségletet akart ezzel kifejezni, amikor ezt mondta. Azt mondtam neki: „Főnök, azt akartad ezzel mondani, hogy a biztonságotokra vonatkozó igényetek nem teljesült és biztos akarsz lenni abban, hogy az embereid biztonságban lesznek? Rám nézett és így szólt: „Pontosan ezt mondtam!” Ám nem egészen úgy mondta, hogy „A biztonságra vonatkozó igényem nem teljesült”, hanem azt kiabálta, hogy „Gyilkosok vagytok!” Aztán rávettem a másik oldalt, hogy hallja meg a szükségleteit. Nem volt könnyű, mert amikor azt kértem, hogy elmondaná-e valaki, milyen szükségletei vannak a törzsfőnöknek, akkor az egyikük felkiáltott: „Miért öltétek meg a fiamat?!”

Jó előre szóltak nekem, hogy várható egy csepp feszültség, mert hárman a csoportból tudták, hogy aki megölte az egyikük családját, ott van a szobában. Szóval, volt egy kis feszültség és időbe telt ezt kezelni. De sikerült rávennem az egyik vezetőt, hogy kifejezze a biztonságra vonatkozó igényét. Aztán rávettem a másik oldalt, hogy ezt meghallja. A másik csoportnak az egyenlő bánásmódra való igénye nem teljesült. Elértem, hogy az előző oldal ezt meghallja. Jóval több, mint 1 órába telt csak a szükségleteiknek a kifejezése. Mindkét oldal csak 1-1 szükségletet mondott el. Végül az egyik vezető így szólt: „Marshall, ha mi is képesek lennénk így kommunikálni egymással, akkor nem kellene megölnünk a másikat!

Tehát, a mi munkánk lényege, hogy értelmezzük és átültessük ezt a fajta tudatosságot azok számára, akik csak a hatalom nyelvén értenek, ami egy arra teremtett nyelv, hogy a királyok uralkodhassanak az emberek felett.

Mi azt tanítjuk, hogyan tudják ezt átváltoztatni az Élet Nyelvére.

Annak hitével tesszük ezt, hogy ha látjuk mások szükségleteit, akkor megláthatjuk a velük való Egységünket is. Ekkor felismerhetjük, hogy nagyobb örömöt jelent hozzájárulni egymás jól létéhez, mint lenyomni őket és versenyezni ellenük.

A JÖVŐ SUGÁRÚTJAI
– Egy beteljesülő álom…

Majdhogynem félek az álmaimról beszélni, mert akárhányszor megálmodom valamit, úgy tűnik, még azelőtt megvalósul, mielőtt igazán hinni kezdenék benne. Úgy 30 éve kezdtem el járni az Egyesült Államokat. Nem volt pénzem, de egyszerűen el akartam juttatni az embereknek ezt a tréninget, amit értékesnek gondoltam. [rálépett a Hős Útjára]

Arról álmodtam, hogy ha ezt végigviszem, akkor talán 20 évvel a halálom után lesznek olyanok, akik értékesnek találják a munkámat és átadják másoknak is. És talán a világ minden táján akad majd egy-egy ilyen ember. Aztán ez a vízió segített át engem, hogy folytatni tudjam a nehéz időszakokban is. 10 évvel később, éppen repülővel jöttem haza Indiából. India volt az utolsó része a világnak, ahol előtte még nem voltak EMK-tréningek.

Mára azt látom, hogy a világ minden táján átadják a tudást ezek a csoportok. Átadják ezeket az értékes módszereket. És még egyetlen egy évig sem kellett halottnak lennem… Mindig, amikor van egy lehetetlennek tűnő álmom, az megvalósul. Jelenlegi álmom valójában az egész hálózatunk víziója.

Olyan kritikus tömegről álmodunk, akiket sikerül átnevelni, és amikor elérjük ezt a kritikus tömeget, akkor minden ember szükségletei együttérző módon beteljesülhetnek ezen a bolygón. Minden élelemre, biztonságra vonatkozó szükséglet megvalósulhat. Hiszek abban, hogy ez elérhető. Meg tudunk teremteni egy olyan bolygót, ahol együttérzéssel teljesíthetjük minden ember szükségleteit.

Fordította: Exopolitika MagyarországS.Z. önkéntes hozzájárulásával.

Kiegészítés: Maga Marshall Rosenberg tanítja, hogy az Erőszakmentes Kommunikáció nem minden helyzetben alkalmazható és alkalmazandó. Például csoport formációnál, amikor a viharzás szakasza van és leosztódnak a szerepek, ott nem kell. Utána, amikor már beállít a csoportrend, utána már lehet. Ha adott pillanatban a rivalizálás, az erőviszonyok tisztázása forog fenn, akkor nem erre van szükség. Ha a cél tudatosan a kontrollálás és a hatalom, az alfahímség vagy alfanőség tisztázása, sajnos szintén nem erre van szükség. Utána viszont már lehet.

NonViolent Communication mobil applikációk:
https://www.cnvc.org/nvc-apps-smartphones

Néhány válogatott NVC app:

Ajánlott könyvek:
†Jónai Éva Hava – Útikalauz
Rambala Éva – Az Erőszakmentes Kommunikáció Alapjai
Nemzetközi kiadó:
NonViolentCommunication.com illetve https://www.cnvc.org/catalog/family-and-children
Nemzetközi weboldal: cnvc.org

Ajánlott magyar tanfolyamtartó.

További ajánlott módszerek:
Bert Hellinger-féle család- és rendszerállítás

Byron Katie – Négy Kérdés

 

III./III. Byron Katie – Négy Kérdés

 

Mire érdemes használni a Négy Kérdést:

A négy kérdést általában a legkönnyebb egy másik emberre, különösen munkatársra, főnökre, beosztottra, párkapcsolatra, szülőre, gyermekre használni. De főleg érdemes belső problémára, Jim Rohn szavaival élve a filozófiánkra is használni (általános, összegző megítélések és tanulságok a világról, magunkról, az életről, a világmegváltásról, valami fontosságáról stb.). A videó és az alatta olvasható rövid módszerbemutató után ötletadás céljából néhány idézettel zárjuk a cikket.

Byron Katie – Fordítsd meg! (Turn It Around)
című filmje magyarul

Byron Katie - Négy Kérdés film

A filmet Jenny McCarthy készítette. A magyar beégetett feliratos filmhez kattints a képre.
Alternatív változat magyar felirattal még itt, angolul, felirat nélkül itt. 

 

Byron Katie Négy Kérdés
módszerének rövid bemutatása:

 

0.) Fogj egy zavaró gondolatot

Ami hátráltat vagy leköt, boldogtalanná tesz, nem tudsz tőle szabadulni.

Ötletadó 1/3:

Szeretnie kellene engem. Viszonozni kellene. Rendesen kellene velem bánnia. Sz@r vagyok. Az élet sz@r. A szäx bűn. Gyűlölöm XY-t. NN gyűlöl engem. Meg akar ölni. Ki akarnak rúgatni. Tehetetlen vagyok. Gyenge vagyok. Engem senki sem szeret. Nem érdemlem meg. Nem teheti ezt meg velem. Kövér vagyok. Gizda vagyok. Buta vagyok. Túl okos vagyok őhozzá. Túl buta hozzám. Szegény vagyok. Meg kell mentemem a világot. Tartozom a világnak. A világ tartozik nekem. Meg kell mentenem őt. Tartozom neki. Kötelessége megtenni. Ez nekem jár. Hálásnak kellene lennie. Bűnhődnie kell. Megérdemli. Bosszút állok. Hálásnak kellene lennem. Ez az XYdolog fontos. (ez akkor lehet zavaró, ha pl. kórosan sokat azzal foglalkozunk, tehát jó dolgokat nem kell megkérdőjelezni, ami örömöt okoz és feltölt és harmóniában van az élet szépségével és pozitivitásával. “Mit tanulhatok belőle?”).

I.) Kérdőjelezd meg:

1. Igaz ez? Igen vagy Nem?

Itt nincs magyarázkodás, ez egy meditáció, ahogy Katie mondaná. Nyugodj le, csendesedj le, figyelj az érzéseidre belül, figyelj a belső bölcsességedre, csendesítsd el az elméd és abból a csöndből mondd nyugodtan: igen vagy nem.

2. Abszolút biztos lehetek benne, hogy igaz?

Abszolút igazságként, abszolútumként, bizonyíthatóan igaz? (Can you absolutely know, that it is true?)

3. Mi történik, hogyan reagálok, amikor ezt a gondolatot gondolom?

(mi történik, én mit teszek, mondok kívül és mit érzek, milyen érzelmet, akár milyen szükségletet belül, akár hogy mire vágynék ilyenkor)

4. Ki lennék enélkül a gondolat nélkül?

(nem kell tőle megválnom vagy azt rögtön hurrápozitivizmussal tagadnom, csak vizsgálódom, hipotetikusan, hogy “mi lenne, ha…”)

II.) Fordítsd meg

(Megerősítjük a felismerést, vagy tovább vájkálunk a makacs gondolatban, hogy lássuk, meddig bírja. Mindegyik megfordítást minimum három ponttal alátámasztjuk, érdemes többel is.)

A önmagamra (Ő nem szeret engem -> én nem szeretem magam)

3 pontban felsorolni minimum, érdemes többel is, ami alátámasztja ezt az új felismerést

B a másikra (Ő nem szeret engem -> én nem szeretem őt)

3 pont, ami alátámasztja ezt

C a teljes ellentétjére (Ő nem szeret engem -> ő valójában szeret engem)

3 pont, ami alátámasztja ezt

és esetleges további megfordítások, a minimum három alátámasztással.

III.) Két extra pont

Amit általában nem említenek, de ezek tartalmazzák a belső integrációt és jövőintegrációt (NLP):

5.) Hajlandó vagyok, hogy… (eredeti mondat) (“I am willing to…”)

és ehhez is három alátámasztás

6.) Előre várom, hogy… (eredeti mondat) (“I am looking forward to…”)

és ehhez is három alátámasztás

IV.) Újabb négykérdésezés

 

 

The Work App - Byron Katie

A kiváló mobil applikáció a Négy Kérdés gyakorlásához androidra, illetve iOS verzió ezen a linken.

 Ötletadó 2/3 (Gondolatébresztő négykérdésezéshez/önmunkához):

Közelségre vágytam, cumit kaptam.
Szülőkre vágytam, játékot kaptam.
Beszélgetni vágytam, tévéműsort kaptam.
Tanulni vágytam, bizonyítványt kaptam.
Szabadságra vágytam, parancsokat kaptam.
Gondolkodni vágytam, ismereteket kaptam.
Áttekintésre vágytam, betekintést kaptam.
Szeretetre vágytam, erkölcstant kaptam.
Hívatásra vágytam, állást kaptam.
Boldogságra vágytam, pénzt kaptam.
Függetlenségre vágytam, kocsit kaptam.
Értelmes életre vágytam, karriert kaptam.
Reménységre vágytam, szorongást kaptam,
Változtatni vágytam, sajnálkozást kaptam.
Élni akartam…

 

A. J. Christian felébredett tanító verse az életek lehetőségeiről, megzenésítve.

A. J. Christian felébredett tanító verse az életeink lehetőségeiről, könnyen tudatba kúszó formában.

 

 

 

Ötletadó 3/3:

“Gyermekeid nem a te gyermekeid.
Az önmagáért sóvárgó élet fiai és leányai ők.
Általad, de nem belőled jönnek,
Veled vannak, de nem tiéid.
Nekik adhatod szeretetedet, de gondolataidat nem,
Mert saját gondolataik vannak.
Otthont adhatsz testüknek, de lelküknek nem,
Mert az a holnap házában lakik, hová
te még álmodban sem juthatsz el.
Formálhatod magad képükre, de őket saját képedre formálni ne törekedjél.
Mert az élet nem halad hátrafelé s nem időz a tegnappal.
Te vagy az íj, húrja pendül s gyermekeid élő nyílként szállnak el.
S aki tartja az íjat, látja a célt a végtelen útján,
és erejével vonja a húrt, hogy nyilai bizton, gyorsan és messze szálljanak.
Örüljön az íj az íjász kezében;
Mert az íjász egyként szereti a repülő nyilat
s az íjat, mely mozdulatlan áll.
– Kahlil Gibran próféta

(Itt a legutolsó két sor utalás arra a tudatállapotra, amikor a tudat felismeri az észlelőt, amikor felismerjük, hogy a látott, a látás és a látó egy.

Erre utalunk az Exopolitika Magyarország honlap szlogenjével:
Te vagy Az, amiben az Univerzum megjelenik: az abszolút tudatosság, ami észleli az észlelőt.
Ez valójában az egész exopolitika végső üzenete is és így kapcsolunk vissza a cikk elejéhez).

Ötletadó 4:

“Minden csemetének egyébként olyan a szeme, mint egy fényképezőgép. Mindent rögzítenek, és elraktároznak. Ha tehát azt látják, hogy a szüleik szeretnek élni, akkor ők is ki fognak benne bontakozni! Az életöröm az a legerősebb példa és ajándék, amit egy felnőtt a gyermekének adhat! Az a csemete fegyelmezhető, aki érzi, hogy szeretik!”

Paul Hellyer első magyarországi interjúja

2016 nyarán ugyanúgy érvényes információk vannak az interjúban, mint mikor készült, 2014 decemberében. Ha egyetlen videóban kellene összefoglalni minden üzenetünket, ez lenne az. 

Az írott interjú rövidlinkje: http://wp.me/p2X0wC-HS vagy http://tinyurl.com/hellyermagyar

Exopolitika Magyarország: Hölgyeim és Uraim, nagyon nagy szeretettel köszöntelek Benneteket és mai rendkívül különleges vendégünket, Paul Hellyer-t. Üdvözlöm, Hellyer úr!

Paul Hellyer: Helló!

Exopolitika Magyarország: Nagyon-nagyon örülök, hogy elfogadta az Exopolitika Magyarország meghívását, életre szóló megtiszteltetés ez számunkra!

Hellyer: Részemről a megtiszteltetés, Bálint!

ExopolitikaMo: Első kérdésem személyes jellegű lenne. Ön már 91 éves. Mi a titka annak, hogy ilyen jó egészségnek örvend? Azt hiszem, ezzel kapcsolatban mindannyiunknak bőségesen lenne mit tanulni Öntől.

Hellyer: Nos, nagyon odafigyelek az étkezésemre. Sok gyümölcsöt és zöldséget eszem, és minden délben egy kis szendvics és gyümölcs mellé megiszom egy pohár tejet is. Emellett pedig igyekszem nem túlzásba vinni a dolgokat, nagyon mértéktartó életmódot folytatok. Azt hiszem elég jó géneket is örököltem ehhez, és talán ez a legfontosabb dolgok közé tartozik.

Minden héten háromszor – hétfőn, szerdán és pénteken – eljárok úszni is, és ez nagyszerű edzés számomra. Ha ezt nem tenném, valószínűleg nem lennék itt és nem lennék képes elvégezni mindazt, amire jelenleg még képes vagyok.

ExopolitikaMo: Köszönöm. Igen, az emberiség számára rendkívüli fontossággal bír, amit Ön tesz, és csak nagyon kevesen érik meg ezt a kort, úgy, hogy hozzá ennyire aktívak legyenek és ennyire tiszta tudattal rendelkezzenek.

Hellyer: Szerencsésnek érzem magam, mert még mindig dolgozom, hetente öt, öt és fél napot, néha még éjszakánként is, úgyhogy nagyon elfoglalt vagyok. De folytatom, mert azt gondolom, hogy nagyon sok fontos ügy van jelenleg a világon, amit valakinek képviselnie kell. Nagyon sok ember ugyanígy van ezzel, de úgy érzem, hogy nekem is hallatnom kell a hangomat.

the money mafia - paul hellyer - front cover

Paul Hellyer – The Money Mafia – A World in Crisis – The Missing Link Is Spirituality

ExopolitikaMo: Egyetértek. Nagyon nagy örömmel hallgattam az Ön újonnan megjelent, „The Money Mafia” című könyvéről [http://tinyurl.com/TheMoneyMafia, Amazon] szóló videóit, mert hogy  közgazdászként végeztem. Emiatt pedig anno úgy gondolkodtam, hogy egyrészt az UFO-k messzire vannak, másrészt ha én békén hagyom őket, ők is hagyjanak engem békén; aztán persze azóta változtak a dolgok és… épp egy interjút készítek Önnel.

Hellyer: [ő is barátságosan felnevet a változáson]

ExopolitikaMo: A kiegészítő pénznemek témájával is foglalkozom, amely egy eléggé egzotikus résterülete a pénzügyi szférának és sokat olvastam az egész pénzügyi összeesküvésről. Arra lennék kíváncsi, hogy eddig milyen visszajelzések érkeztek Önhöz a Pénzmaffia című könyve kapcsán?

Hellyer: Valójában a visszajelzések eddig nagyon pozitívak. Több száz e-mailt kapok a világ minden táján élő emberektől, akiknek tetszik a könyv és ajánlják a barátaiknak is. Ez nagyszerű hír.

A rossz hír viszont, hogy a fősodrású média, ami a Cabal, vagyis az összeesküvés irányítása alatt áll –ők azok, akik valójában megszabják a dolgok menetét az Egyesült Államokban és a nyugati világban–, ők semmiféle publicitást nem biztosítottak a könyvemnek, egyszerűen azért, mert nem akarják, hogy ez a értékes információ elérhetővé váljon a közönség szélesebb rétegei számára. Ennek a legjobb módja az, ha biztosítják, hogy soha ne kerüljön ki újságokba vagy a TV képernyőjére.

hellyer pic4ExopolitikaMo: Egyetértek. Ön nemrég interjút adott az RT televíziócsatorna (RT.com) SophieCo című műsorában magy [magyar videó itt], melynek műsorvezetője, Sophie Shevardnadze több nagyszerű kérdést tett fel és az egyik válaszban Ön azt mondta, idézem: „A tudósok zöme nem szívesen beszél sem a földönkívüliekről, sem a pénzügyi összeesküvésről. Én úgy gondolom, hogy ennek az lehet az oka, hogy nem rendelkeznek elég információval erről, és nem fordítanak időt arra, hogy kellően elmélyedjenek a témában.” Szerintem pedig még a másik ok az lehet, hogy nem akarnak nevetségessé válni.

Hellyer: Azt gondolom, hogy senki sem szeret nevetség tárgyává lenni. Általában, ha felbukkan valahol egy új elmélet, akkor az első ember, aki előáll azzal, ki van téve ennek a veszélynek. Előadásaim végén gyakran hozom fel példának Semmelweis Ignác esetét – aki, azt hiszem történetesen éppen magyar volt. Ő a bécsi kórházban dolgozott a 19. század közepén és a szülés után gyermekágyi lázban elhunyt nők ügyének felkarolása miatt vált nevezetessé.

Ennek kapcsán megfogalmazódott benne egy felismerés, majd ezt papírra vetette és megmutatta a kollégáinak. És akkor ők felháborodtak ezen, és azt mondták neki: „Itt vagyunk, mindannyian egyetemi diplomával rendelkezünk és akkor jössz te az egyszerű javaslataiddal és megsérted, kétségbe vonod a mi intelligenciánkat és tudásunkat”. Ezért aztán fogták és kirúgták a kórházból és elvették a praktizáláshoz való jogát. Aztán szomorú vége lett a dolognak, mert később maga is vírusos fertőzést kapott végül saját maga vetett véget életének.

Ilyenkor mindig biztosítom a hallgatóságomat, hogy nekem nincsenek ilyen irányú szándékaim, függetlenül attól, hogy éppen mit gondolnak az én elméleteimről. De Semmelweisre visszatérve, még további tíz év telt el azután, hogy papírra vetette meglátásait, mire Pasteur és Dr. Lister igazolni tudta mindazt, amit Semmelweis jó egy évtizeddel korábban leírt. Ennek a lényege az volt, hogy az orvosok a boncolások után nem mostak kezet és így kezdtek hozzá az élő betegek kezelésének, majd így haladtak aztán betegről betegre. Tehát, érteni vélem a kezdeti vonakodásukat és idegenkedésüket, de ettől még nagyon rosszul reflektáltak erre a helyzetre.

Hasonló a helyzet ma is, hiszen bárkiről is legyen szó, tudósokról, orvosokról, olykor nagyon nehezen viselik el az ilyet. Nem akarnak időt szentelni annak, hogy képezzék magukat, vagy megvizsgáljanak más szóba jöhető lehetőségeket is. Pedig pusztán ennyit kellene tenniük…

ExopolitikaMo: Igen. Steven Greer egyik videójában, ami a http://tinyurl.com/StevenGreerCIAdocument címen található, bemutat egy olyan iratot, amelyet az 1950-es években a CIA bocsátott ki. Ebben a dokumentumban gyakorlatilag parancsba adják a média képviselőinek és a Hollywood-i rendezőknek, hogy pszichológiai hadviselést (psychological warfare) kell folytatniuk a földönkívüliek ellen.

psychological warfare on extraterrestrialsHa a másik oldalról nézzük a dolgot, és a földönkívüliek valóban rosszindulatúak lennének, akkor arról már régen tudomást kellett volna szereznünk. Néhányan, pl. Steven Greer, azt állítják, hogy minden földönkívüli jó szándékú, mások, pl. David Icke szerint minden földönkívüli ártó szándékú. Ön pedig valahol a kettő között állva, azt az álláspontot képviseli, hogy a földönkívülieknek kb. 80%-a jóindulatú, a fennmaradók pedig vagy semlegesek vagy pedig csak nagyon kis százalékban rosszindulatúak.

Hellyer: Így van. Ez az én meglátásom, de valójában senki sem tudhatja ezt biztosan. Az én véleményem az, hogy a Föld bolygót látogató fajok többsége jóindulatú, és csak egy jelentős kisebbségüknek vannak tervei a bolygónkkal, akik megpróbálják irányítani a vezetőinket és olyan irányba terelni őket, amely nem szolgálja a bolygó illetve az emberiség érdekét. Tehát úgy gondolom, azon földönkívüli fajok száma, amelyek aktívan negatívak, nagyon alacsony. Azt gyanítom, hogy ezen fajok közül az egyik együttműködő kapcsolatban áll az Egyesült Államok kormányával. És ez egy olyan dolog, amelyik meglehetősen aggaszt engem.

thrive magyarulExopolitikaMo: Van egy nagyszerű dokumentumfilm, a címe „Thrive” („Kiteljesedés”, magyar felirattal „Növekedés” címen érhető el). Ebben elég sokat beszélnek erről az ügyről – legalábbis bizonyos mértékig. Elképesztő dolog azzal szembesülni, hogy milyen hosszúra nyúló közös történelmünk van a földönkívüliekkel.

Bob Dean állítása szerint valójában már a kezdetek óta itt vannak velünk. Bob Dean szerint – aki a NATO legmagasabb, Cosmic Top Secret betekintési jogosultságával is rendelkezik –, ahogyan az 1 dolláros bankjegyen is látható a jól ismert piramis szimbólum és felette a Mindent Látó Szem, úgy e jelképek azt is mutatják, hogy tulajdonképpen az egész univerzum egy ehhez hasonló elv alapján működik, csak éppen egy pozitív értelemben.

Ez azt jelenti, hogy a „rossz fiúknak” korlátozva van, hogy mit tehetnek meg, illetve meddig mehetnek el, és a „jó fiúk” mindig erősebbek. A „rossz fiúknak”, a rosszindulatú földönkívülieknek ugyanúgy megvan a szabad akaratuk ahhoz, hogy bizonyos határig azt tegyék, amit akarnak, de csakis bizonyos mértékig. A végső agenda („hatalom”) azonban nem az övék, hanem a jóindulatú lényeké. [Bob Dean magyar fordítású videói a http://tinyurl.com/BobDeanMagyarul linken].

Hellyer: Igen, én is így remélem és így hiszem, hogy amit mi fénynek és igazságosságnak hívunk, végül győzedelmeskedik.

Az elmúlt kb. 50-60 év egy olyan időszaka volt a történelemnek, amikor is szinte minden egyes intézkedésnek, amit a nyugati világ vezetői életbe léptettek, negatív szándékú volt és az emberek ellen irányult. Maguk az emberek is mintha már elfelejtették volna követni azt az utat, amelyet Isten, a Teremtő kijelölt a számukra, és a pénz vált az istenükké [Mammon].

A hatalom, a kapzsiság és a pénz lett a vezérlő erő, amely a nyugati világ fejlődését lehetővé tette az elmúlt néhány évtizedben, legalábbis a II. világháborút követően szinte bizonyosan. És ez már jó ideje így megy.

Ezen kívül néhány szörnyű bűncselekményt is elkövettek olyan emberek, akiknek igazából jobban kellett volna eljárniuk. Ők azonban a Cabal magas rangú tagjainak erős befolyása alatt állnak és végül rettenetes zűrzavarba kormányozták a világot. Egyik országot a másik után destabilizálják és nyomorúságossá teszik az egyszerű emberek életét. Ezt valahogyan mindenképpen orvosolni kell, és változtatni rajta.

Reménykedem, hogy vannak még jó emberek, és jó sokan vannak – és szerintem mindig is sokan voltak. Remélem, hogy a jó szándékú emberek kerekednek felül és elkezdik végre felépíteni azt, amit én csak „Isten földi királyságának” hívok, ahol minden gyermeknek van mit ennie, van ivóvize, hajléka, tető a feje felett, és némi alapoktatásban, illetve egészségügyi ellátásban is részesül. Ennek révén pedig mindannyian elkezdhetik kibontakoztatni a bennük rejlő potenciálokat, természetes képességeiket, amivel segíthetnek másoknak is, hogy jobbá tegyék a bolygót.

Én ennek a megvalósulását szeretném látni, hogy túllépjünk végre a jelenlegi, nagyon önző korszakon. A „csak én”, az „először én”, az „egyedül én” és a „mindenki csak saját magával törődjön”-féle megközelítésnek világszerte katasztrofális végeredménye lett, elég csak a jövedelmi különbségekre gondolni a szegény és gazdag országok és ezen országok lakói között…

bernard lietaer

Ez az egyik legnagyobb pénzügyi leleplezés. Videó: tinyurl.com/helyipenz

ExopolitikaMo: Igen, egyetértek. Él egy Bernard Lietaer névre hallgató író, professzor [lietaer.com]. Az Egyesült Államokban tanít, illetve Franciaországban, a Sorbonne-on. Kidolgozója volt az ECU-nek, az Eurót megelőző európai közös pénznemnek. Központi bankárként dolgozott, majd később kockázati tőke [hedge fund] alapok kezelője volt, végül pályafutásában éles fordulatot tett és a kiegészítő pénznemek bevezetésének legfőbb támogatójává és szószólójává vált.

Írásaiban nagyon gyakran emlegeti a pénz spirituális hatásait. A „New Money for a New World” című könyvében [ http://tinyurl.com/ANewMoneyForANewWorld, Amazon] arról ír, hogy az a fajta háborús gazdaság, amit a világban jelenleg is folytatunk, valójában a centrális középkor [Central Middle Ages] vége felé vette kezdetét. Állítása szerint a „sötét középkor” már ennek a váltásnak az eredményeként jött létre, és azt megelőzően sokkal kevesebb háború, sokkal nagyobb jólét volt Európában.

E váltást megelőzően az emberek más-más tevékenységekhez más-más pénznemet használtak. Aztán ahogy a királyok egyre többet és többet akartak háborúzni, eldöntötték, hogy ehhez központi pénznemre van szükségük, és hogy ezt megtegyék, magukhoz ragadták az országok pénzkibocsátását, létrehozták az efeletti monopóliumot.

New Money for a New World

Bernard Lietaer – New Money for a New World

Pontosan ugyanezzel a helyzettel állunk szemben ma is, és ez kizárólag katasztrófához vezet. Jóval nagyobb jólét volt pl. az ősi Egyiptomban is a rómaiak bevonulása előtt. Ahogy a rómaiak megszállták az országot, eldöntötték, hogy saját típusú pénznemet bocsátanak ki, amely pontosan ugyanazokkal a jellemzőkkel rendelkezett, mint amivel a mai modern monopolisztikus pénznemek, és tessék, nézzük meg mi lett mára Egyiptomból. Már nem az a virágzó ország, mint ami egykor volt. Valójában ebben rejlik a kiegészítő pénznemek titka, amelyről csak nagyon kevés szerző, köztük Bernard Lietaer úr ír.

Úgy gondolom, hogy ez [a kiegészítő pénznemek, Magyarországon a rövid, de pontatlan „helyi pénz” megfogalmazást terjesztették el] még az UFO-knál is nagyobb titoknak számít, hiszen nagyon sok weboldal és információ található UFO-król, viszont csak nagyon keveseket érdekel, hogy tulajdonképpen hogyan is működik a pénz.

Hellyer: Az emberek nagyon kis hányada, talán csak 1-2%-a érti pontosan, hogy mit is jelent a pénz, és hogyan jön létre valójában. Ez abból is következik, hogy a legtöbb ember nagyon elfoglalt, elő kell teremteniük a megélhetésükhöz szükséges pénzt, fizetniük kell a hitelüket, élelmet kell tenniük az asztalra. Legtöbbjüknek nincs ideje arra, hogy erről tájékozódjon, hallgassa a rádiót, vagy – ami még fontosabb – olvasson. Ugyanis az olvasás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy mélyebben megismerjünk új gondolatokat.

Erről eszembe jut egy idézet Allen Dulles-tól [volt CIA igazgató], aki nagyon segítőkész ember lévén átcsempészett néhány nácit az Egyesült Államokba a II. világháború végeztével [Project Paperclip].

Egyszer megkérdezték erről, hogy mégis hogyan sikerült mindezt véghezvinnie úgy, hogy szinte semmiféle nagyobb ellenállásba nem ütközött. A válasza erre az volt, hogy „azért, mert az amerikaiak nem olvasnak”. Nem tudom, hogy ez valójában így van-e vagy sem, mindenesetre némi igazság azért bizonyára lehet benne, mivel az amerikaiak többsége inkább a CNN-t, vagy a FOX News-t részesíti előnyben ahelyett, hogy könyveket olvasnának olyan dolgokkal, eseményekkel kapcsolatosan, amelyek éppen zajlanak, és amelyekről tudniuk kellene. Így aztán nem szereznek tudomást ezekről a történésekről.

Ez is az egyik oka annak, hogy népszerűsítem a könyvemet. Ezért ha érdekel Magyarország jövője vagy a világ jövője, akkor elolvashatod, és megtudhatod belőle, hogy milyen ügyek zajlanak jelenleg. Megtalálsz benne egy hosszú listát arról, hogy ezekre a problémákra milyen ellenszert javaslunk, és olyan dolgokat, amiket mindenképpen meg kell tenni ahhoz, hogy megfordítsuk a helyzet alakulását, mielőtt az emberiség végleg elpusztítja önmagát.

Steven Greer magyarul az orosz RT-n (9)

Steven Greer – A Földönkívüliekről való titkolózás oka az Ingyen Energia (kattints a videóért)

ExopolitikaMo: Igen. Steven Greer mindig azt mondja, hogy az egész földönkívüli téma valójában az energiáról és a fejlett meghajtási rendszerekről szól [advanced propulsion systems]. Ilyenek pl. az antigravitáció, a kvantum-vákuum nullponti energia és a tudattal összekapcsolódó technológiák [consciousness-assisted technologies]. Ez az a pont, ahol a két téma, vagyis a földönkívüliek ügye és a pénz összekapcsolódik. A jelenlegi olajdollár rendszernek ugyanis 2 fő alappillére van, az egyik a pénzügyi rendszer, a másik pedig az energiarendszer. Mindkettő összeomlana, ha elkezdenénk a földönkívüli kérdéssel széleskörűen és megfelelően foglalkozni.

Hellyer: Nem biztos, hogy teljes mértékben egyetértenék ezzel. Nem feltétlenül kell ennek így történnie [összeomlania]. A könyvemben például egy olyan rendszerbe való átmenetet vázolok fel, amelyben az egyes államok kormányai visszakövetelik maguknak a jogot, hogy saját maguk hozzák létre a pénzüket.

Hasonlóan ahhoz, ahogyan azt a kanadai kormány tette 1939 és 1974 között. A Bank of Canada intézményét pozitív célok érdekében használtuk fel arra, hogy létrehozzuk saját pénzünket és így kilábaljunk a gazdasági válság, majd a háború és később a háború utáni időszak okozta nehézségekből. Felépítettük a Transzkanada vasúthálózatot, tenger menti útvonalakat létesítettünk, és megépítettünk egy új repülőtéri terminált is. Lefektettük az alapjait annak az egészségbiztosítási rendszernek, amely az egyik legjobban működő rendszernek számított abban az időszakban a világon. És mindez tökéletesen működött.

bis

A svájci Basel-i Bank for International Settlements – a világ nemzeti bankjainak hivatalosan is magánbank központja, Bábel Basel tornya

Aztán valamilyen okból kifolyólag, a Bank of Canada igazgatója összeállt más központi bankok vezetőivel, melyek mind a svájci, Basel-i székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankja fennhatósága alá tartoztak [Bank for International Settlements, http://BIS.org]. A Nemzetközi Fizetések Bankja persze, ahogy azt mindnyájan jól tudjuk, a Cabal alárendeltje vagyis a bankkartell uralma alá tartozik. És ez azóta is így működik Kanadában [is]. Ezt vissza kell fordítanunk, vissza kell vennünk a jogot, hogy a saját pénzünket előállíthassuk.

A könyvemben egy olyan átmeneti rendszert ajánlok, amelyben Kanada, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és más országok kormányai elkezdik jelentős mennyiségű, kormányzati kibocsátású adósságmentes pénz előállítását és forgalomba hozatalát és ezzel gyakorlatilag megmentik a rendszert. Ezzel új munkahelyeket hoznak létre, mert jelenleg a világon több milliárd ember van munka nélkül.

Emellett ugyanolyan fontosságú az is, hogy meg kell fosztanunk hihetetlen mértékű hatalmuktól azokat az embereket, akik jelenleg a pénz kibocsátásának monopóliumát birtokolják.

Azzal, hogy ez a monopólium a kezükben van, megvan a hatalmuk ahhoz, hogy egész országok sorsa felett dönthessenek. Ők döntik el a gazdasági növekedés mértékét, a munkanélküliség arányát, és ők hozzák mindazokat a döntéseket, amelyeket normál esetben olyan embereknek kellene meghozniuk, akiket mi megválasztunk és éppen ezért hatalmunk lenne felettük.

Ezeket a vezetőket felelősségre kell vonnunk azokért az eljárásokért és elgondolásokért, amelyek révén nagyjából a 1970-es évektől kezdve kisajátították maguknak ezt a monopóliumot és elvették tőlünk a jogainkat. Persze, valójában nem tudták ezt teljes mértékben véghezvinni, hiszen ezek végső soron még mindig a mi jogaink, pusztán nem tudjuk úgy gyakorolni őket, mint természetes jogosultságainkat, hiszen megpróbálták átmosni az agyunkat, hogy azt higgyük, ezek egyáltalán tartoznak a mi jogaink körébe, és ezzel megpróbálták a végtelenségig fenntartani maguknak ezt a monopóliumot.

Amíg együtt élünk ezzel a hazugsággal – hiszen ez annak számít – addig nagy bajban leszünk. Ha azonban elindulunk a másik irányba, akkor kb. 7 éven belül teljes mértékben meg tudjuk változtatni a rendszert. Először is minden kormánynak lehetővé kell tenni, hogy szövetségi szinten (központilag) rendelkezzen a saját költségvetése felett, aztán állami, illetve helyi szinten is be kell ezt vezetni. Ésszerű szintekre kell hozni az adóztatást, ennek a jelenleginél sokkal alacsonyabb mértékűnek kell lennie.

Aztán ott van a bankok tőkeáttétele, aminek a mértéke most jelenleg kb. 20:1-hez, ezt le kell redukálni 2:1 arányra. A kormánynak a rendelkezésre álló pénzmennyiség 34%-át kell kibocsátani ahhoz, hogy az elég legyen a saját feladatainak ellátásához anélkül, hogy túlzott mértékű adókat vezetne be. Ez az átmeneti rendszer úgy van megtervezve, hogy figyelembe vegye a már meglévő összetevőket és ne borítsa fel magát a teljes rendszert. Egyszerűen csak az ellenkező irányban működne, elveszi a hatalmat a bankkartelltől és átruházza azt az emberekre, akikhez eredetileg is tartozik.

ExopolitikaMo: Igen. A probléma megoldását képezhetné például az is, hogy az emberek maguk nyomtathatnák, vagy legalábbis digitálisan létrehozhatnák a saját pénzüket. Ugyanis a jelenlegi mesterségesen előidézett hiányt [artificial scarcity] elsősorban az a tény okozza, hogy a pénzt központilag bocsátják ki.

A jelenlegi pénzrendszer részben a centralizálással, részben pedig a pozitív kamatláb miatti koncentrálódással figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a pénznek ellenállónak/rugalmasnak is kell lennie [resilient], a minél nagyobb hatékonyságra [efficiency] való törekvés csak azzal együtt életképes. Amíg nem alkalmazunk 0 százalékos vagy negatív kamatlábat [demurrage], addig valójában a rendszer változatlan marad. [e gondolatok kifejtését lásd Bernard Lietaer – Mi a helyzet a pénzzel c. interjújában]. Ez az egyik nagy hátránya pl. a Bitcoinnak – aminek mostanában egyre több rajongója akad –, mert több ponton is lemásolja a jelenlegi rendszer hibáit.

Hellyer: Pontosan így van, hiszen ez csak virtuális pénz.

ExopolitikaMo: Bernard Lietaer nagyon sokat foglalkozik ezzel a témával. Hatalmas elméleti háttere van, amiért hitelesnek tartom őt és nagyon jól rámutat a lényegre. És most pedig váltsunk témát, ugyanis nagyon sok kérdésem lenne, és nagyon sok mindenre szeretnék kitérni ezeken keresztül.

Mi a véleménye a Mars bolygóval kapcsolatos történések kiszivárogtatóiról? Olyanokra gondolok, mit pl. Andrew D. Basiago, William Brett Stillings, Bernard Mendez (akinek nem ez a valódi neve), Michael Ralf, Arthur Neumann, vagy éppen Laura Magdalene Eisenhower. Ők mindannyian Alfred Lambremont Webre [http://exopolitics.com] révén kerültek előtérbe. Említeném még Randy Cramer-t is [http://EarthCitizenConsulting.org], aki nemrég Michael Salla [http://exopolitics.org] http://ExoNews.tv című műsorában lépett a nyilvánosság elé [akkoriban még Captain K, Captain Caye álnéven].

mars_underground_aboriginal_city

Bob Dean – Chicago méretű város a Mars felszíne alatt. (Kattints a további képekért, mely másodlagos Flickr-csatornánkra visz)

Mi az Ön véleménye róluk, illetve van-e bármilyen tapasztalata azokról a jelenségekről, amikről ezek a kiszivárogtatók, leleplezők beszélnek? [Bob Dean még egy szovjet infravörös fotót is bemutatott már a világnak a Marsról, ami egy földalatti, Chicago méretű várost ábrázol, lásd illetve élőszóban http://youtu.be/_ngvIP0Za9M?t=45m38s – a videóról rendelkezünk online és offline biztonsági másolatokkal].

Hellyer: A Marson lévő bázisokról kérdezel?

ExopolitikaMo: Igen, és arról az idő-tér teleportációs programról, amiről Andrew D. Basiago beszél.

Hellyer: Annak az eshetőségére is utalsz ezzel, hogy az Egyesült Államoknak esetleg oda-vissza járata van a Marsra?

ExopolitikaMo: Igen, és arra a titkos űrflottára, amely több száz évvel fejlettebb technológiát használ, amilyent mi talán még a mozikban sem láthatunk.

Hellyer: Igen. Úgy gondolom, hogy ezeket az állításokat komolyan kell venni. Nem hiszem, hogy csak úgy el lehetne utasítani őket, mert pl. Laura Eisenhower semmit sem nyer azzal, hogy elmondja, hogy megkérték őt arra, hogy utazzon a Marsra. Másoknak sem származik túl sok haszna abból, hogy elmondják az igazságot az USA űrutazás terén elért fejlesztéseiről.

Én például figyelemmel követtem Ben Rich munkásságát, aki a Lockheed Skunk Works vezetője volt (http://www.lockheedmartin.com/us/aeronautics/skunkworks.html), egykori osztálytársam, azt mondta, hogy már megvan a technológiájuk ahhoz, hogy ET-t hazavigyék.

ExopolitikaMo: Igen, az Exopolitika Magyarország honlapján van egy fénykép Ben Rich-ről, és azon a képen ugyanez a felirat szerepel; így fogalmaz: „Minden eszközünk megvan ahhoz, hogy utazzunk a csillagok között, de ezek a technológiák jelenleg el vannak zárva a Fekete Projektekben és isteni beavatkozásnak kellene történnie ahhoz, hogy azokból kikerüljenek, és az emberiség szolgálatába álljanak. Bármiről, amit csak el tudsz képzelni, mi már régóta tudjuk, hogyan kell megvalósítani.”

Hellyer: Én nem is úgy fogalmaznék, hogy „mindenről, amit csak el tudunk képzelni”, ugyanis vannak dolgok, amik egyszerűen elképzelhetetlenek a számunkra. [humorosan felnevet] Minden lehetséges.

Előző könyvemben, aminek a címe „Light at the End of the Tunnel” [Fény az alagút végén] és ami még a mai napig is kapható [http://tinyurl.com/HellyerLightBook, a brit Amazon linkje, mert onnan rendelve, lévén EU-tag, nincs vám], és amely egyfajta ugródeszkát jelent a jelenlegi The Money Mafia című könyvemhez, már említettem: „Nem tudom, hogy mennyi az, amiről nincs tudomásom, mert az sem tudom, mennyit lehet tudni egyáltalán”.

Azt gondolom, ez még mindig igaz rám és talán minden más emberre is. Egyszerűen minden nap tanulhatunk valami újat, ha nyitott elmével közelítünk az új ötletek felé. És persze az is segítségünkre lehet ebben, ha van egy kis időnk olvasni, tanulni egy kicsit, és nem töltjük minden időnket utazással, vagy olyan tevékenységgel, amit akkor végzünk, ha éppen egy új könyvet akarunk eladni…

ExopolitikaMo: Edgar Mitchell űrutazása során megtapasztalta azt, amiről azt követően utánajárt, hogy ezt az élményt a védikus szövegekben szamádhinak hívják [egyfajta jógikus eksztázis, a NASA egyik kutatója „the overview effect”-nek nevezte, ez lenne a sokak által kutatott spirituális megvilágosodás(ba való bepillantás)] és azóta is ezt kutatja és tanulmányozza. [intézménye a http://noetic.org].

OVERVIEW from Planetary Collective on Vimeo.

Emellett Steven Greer is rámutatott a spiritualitás fontosságára, és több jó szándékú földönkívüli faj is állítja, hogy jelenleg ez lenne a legfontosabb tényező az emberiség fejlődésében. Rendelkezünk különféle technológiákkal, amiket a mérnökök többnyire fejlettebb fajoktól kapott eszközökből fejtettek vissza [back-engineering], és el is értünk némi fejlődést, de ettől még a spirituális evolúció a legfontosabb dolog az Univerzumban. Ön szerint is így van ez?      

Hellyer: Igen, egyetértek veled.

the money mafia - paul hellyer - back cover

Kattints a képre a könyv hátsó borítójának új oldalon való nagyításához

A könyvem utószava pontosan erről szól. Ebben az áll, hogy a hiányzó láncszem a spiritualitás. Ha megnézzük az 5-6 legfontosabb vallást a világon, rájöhetünk arra, hogy mindegyikben van valami közös. Ugyanannak az alapszabálynak különböző változatait láthatjuk, ami nem más, minthogy „ne tégy olyat másokkal, amit nem szeretnél, hogy mások tegyenek veled”.

Ha ezt a kijelentést megvizsgáljuk, ennek alapján a világon fellelhető problémák nagy része megoldható lenne.

Ha tudnánk annyira aggódni a szegényekért és haldoklókért, akiknek nincs mit enniük és nincs vizük, mint amennyire saját magunkért aggódunk, akkor megosztanánk mindent másokkal. Abba kell hagynunk azt a gyakorlatot, hogy rengeteg pénzt fegyverekre és űrutazásra fordítunk és át kell irányítanunk ezeket a forrásokat más területekre. Még ha nem is az egészet, de ha pl. az Egyesült Államok hadászati költségvetésének egy részét más célokra fordítanák, akkor világszinten véget lehetne vetni a szegénységnek. Szóval, a lehetőségeink szinte végtelenek.

De mindehhez spirituális emberek kellenek, akik vállalják a vezérszerepet és mutatják az utat és „üzembe helyezik” az alapszabály gyakorlati megvalósítását. Az egyik legszebb álmom az lenne, ha Barack Obama [Amerika aktuális elnöke] a hivatalának utolsó 2 évében, amikor már lényegében nincs mit veszítenie, belekezdene végre egy spirituális forradalom megvalósításába, amelyben áthelyezhetnénk a prioritásokat, csökkentenénk a függőségünket a katonaságtól és a fegyverektől.

Drasztikusan csökkenteni kell az erre szánt pénzt, akárcsak a CIA esetében, amely folyamatos fenyegetést jelent a világra, mindig is azt jelentette és a jövőben is azt fogja, ha minden így marad. Ezután elkezdhetnénk a pénzt arra fordítani, hogy megteremtsük „Isten földi királyságát”. Ez lenne tehát az álmom. Nem lehetetlen, de ehhez meg kell törni a Cabal befolyását, amely véleményem szerint még mindig görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz és felelős a világunkban történt néhány nagyon sok rossz döntésért.

ExopolitikaMo: Igen, az Amerikai Egyesült Államok elnökeinek mindig is nagyon fontos szerepük volt és lesz ebben. Alfred Lambremont Webre számos nagyon érdekes beszámolót tett közzé Barack Obamáról, már ha egyáltalán valóban ez az ő neve, és ha valóban ő ő… 

[Lásd Alfred Webre cikkeit Barry Soetoro-ról, illetve a CIA időutazásos elnökválasztási módszeréről, melyet már idősebb Bush-ra is használtak: http://tinyurl.com/ObamaExopolitics.
Emellett a Fehérház honlapján akkoriban közzétett születési anyakönyve, melynek kutatását Donald Trump forszíroztatta az amerikai médiában, Adobe Illustrator grafikai tervezőszoftverrel visszarétegesíthető volt és látható volt, hogy utólag írtak bele, amely alapján az derült ki, hogy egyrészt nem annyi éves (Marson töltött évek, lásd Andrew D. Basiago beszámolóit a fenti linken keresztül), másrészt eredetileg nem amerikai állampolgár (nem lehetne elnök). Ezekről a magyar alternatív média alig ha egyáltalán írt valamit is.
Egy igen részletes beszámoló olvasható B. Hussein Obama előéletéről ebben a diavetítésben.
Továbbá egyes vélekedések, fotók alapján minimum agyi implant-beavatkozás már történhetett rajta, melyről egy fősodrású médiaorgánum is beszámolt: http://www.dailymail.co.uk/news/article-1373780 (biztonsági másolatot elmentettünk, publikáltuk)]

wilcock

David Wilcock – Ismerd az Önvalód! (Kattints a magyar videóért!)

De említhetném David Wilcock-ot, aki nagyon sokat foglalkozik írásaiban a sátánista összeesküvéssel és a „vallásukkal”, ha lehet ezt egyáltalán annak nevezni, és hogy ezt tulajdonképpen rosszindulatú földönkívüliek gerjesztik, évezredek óta. Wilcock a Gaiam TV adásaiban [http://gaiamtv.com/DavidWilcock] és weboldalán a http://DivineCosmos.com –on nagyon sokat ír a Cabal negatív aspektusairól, és arról, hogyan ismerhetők fel pl. a tudatalatti üzeneteik [subliminal education] a filmekben, zeneipartban (lásd Madonna legújabb albuma), illetve az olimpiai nyitóünnepségeken bemutatott szimbólumaikon keresztül [illuminati occult symbolism in the 2012 london olympics].

Szinte minden forrás rendelkezésünkre áll a leleplezéshez, ahhoz, hogy minderről saját magunk is meggyőződhessünk, és ne hagyjuk magunkat félrevezetni.

Továbbá megvan minden technológiánk, mint pl. a HAARP, amit felhasználhatnánk arra, hogy zölddé tegyük és termővé tegyük a sivatagokat, vagy csökkenthetnénk a viharok erejét, amit Japánban nemrég meg is tettek [lásd a Benjamin Fulford cikkeket az UjVilagTudat.blogspot.com oldalon). Létezik számos más technológia is, például amely sótalanítja a tengervizet [seawater desalination]. Egyfolytában arról beszélnek, hogy nincs elég ivóvíz, de ez nem igaz. Az egész bolygó vízből van, 2/3-a a felszínnek víz. Ezeket a technológiákat már régóta alkamazzák Izraelben, Ausztráliában, vagy a Szaúdi Térségben, az arab országokban.

Megvan minden technológiánk és meg lenne hozzá a pénzünk is.

A pénz ugyanis jelenleg csak egy jel, annyi lehetne belőle, amennyit csak akarnánk. Bármilyen fedezetet tehetünk mögé, aranyat, vagy emberi munkát, időt, vagy bármi mást. A pénz alapjában véve egy megállapodás, ahogy Bernard Lietaer is írja.

Rendelkezünk az összes szükséges technológiával, csupán a tudatosságunk az, amely le van maradva.                   

Hellyer: Igen, egyetértek.

Mindenünk megvan ahhoz, hogy jól cselekedjünk és megmentsük a bolygót.

Ugyanakkor minden nap olvasok cikkeket az olajról és újabb fúrásokról az Atlanti-óceánon, a Mexikói-öbölben, vagy Balfour közelében, illetve új tervek is felbukkannak, amik a kanadai albertai olajhomok kitermeléséről szólnak és újból több évtizedre megerősítenék az olajipart. Tulajdonképpen a könyvem lényege is az lenne, hogy vegyük észre azt, hogy ma a világunkban ugyanaz a helyzet, mintha a saját házunk égne a fejünk felett.

[érdekes egybeesés, hogy egyik friss Washington D.C.-beli előadásában Steven Greer, aki G8 országok vezetőit szokta tájékoztatni ugyanezen összefüggésekről, pont hasonlót, a háztetőről beázó-bedőlő ház hasonlatát használja The Crossing Point of Light című előadásában itt https://vimeo.com/ondemand/25696].

A könyvemben azt a javaslatot teszem, hogy állítsunk fel egy 7 éves határidőkeretet. Ezen idő alatt valósítsuk meg azt, hogy az összes autó, teherautó, traktor, repülőgép és a Föld minden otthonának olajellátását lecseréljük nullponti energia berendezésekre [free energy, illetve quantum vacuum zero-point energy]. Sokan azt mondják ez az ütem túl gyors ehhez a folyamathoz, és ennyi idő alatt csak károkat okozna. Én azonban nem gondolom azt, hogy túl gyors lenne.

Light at the End of the Tunnel - Paul Hellyer

Paul Hellyer – Light at the End of the Tunnel

10 évvel ezelőtt, amikor írtam a „Light at the End of the Tunnel” című könyvemet, az mondtam, hogy 10 évünk van minderre. Most azt mondom, mindössze 7 év alatt megoldható és még ez is egy viszonylag konzervatív becslés, ahhoz képest, hogy néhány ember szerint már eleve túl késő van ehhez. De mindenképpen meg kell tennünk. Egyszerűen le kell másolnunk azt, amit a 2. világháborúban már egyszer végrehajtottunk.

Erre nagyon jól emlékszem, már csak a koromból adódóan is. Fogtuk az összes autógyártót, hűtőgép-gyártót, illetve kályhagyártót és átvezényeltük őket a hadiiparba. Most ugyanezt kell tennünk, csak pont az ellenkező irányba. A drónok gyártásával megbízott szakembereket és bombagyártókat át kell irányítani azokba a gyárakba, amelyekben nullponti energia készülékeket gyártanak.

Az amerikaiak sokkal tartoznak a világnak [kb. 7000 szabadalom van elzárva az Amerikai Szabadalmi Hivatalban „nemzetbiztonsági okokra” hivatkozva, lásd a Sirius c. filmben is szerepelt Thomas Valone beszámolóit, a Patent Office egykori szabadalomátvizsgálóját (!)] és ha ezt a technológiát ingyenesen megosztanák a világgal és elérhetővé tennék ezt mindenki számára, akkor a kis és nagy, szegény és gazdag hatalmak egymással mind együttműködve el tudnák végezni ezt a munkát. Ezt meg lehetne tenni 7 éven belül, és akkor egy csodát vinnénk véghez. Ez a fajta kooperáció az, amit tennünk kellene.

[Az amerikai szabadalmi törvény II. rész, 35. cikkely, 17. fejezete a Cornel University ezen linkjén olvasható, mely feljogosít a benyújtott szabadalmak titkosítására (classify); de ugyanakkor ettől még lehetőség van (büntetés mellett) az unapproved disclosure-re, közzétételre még így is.
Az Amerikai Tudósok Szövetsége ebben a 2010-es cikkében számol be a szabadalomtitkosítás aggasztó mértékéről, ill. közli az aktuális évre frissített adatokat is ezen a linken.]

secrecy_orders - FAS.org

Titkosítási Rendeletek az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatalban a titkosítást kezdeményező intézetek szerint az Amerikai Tudósok Szövetsége oldalán (kattins a képre a táblázatért). Kapcsolódó cikkük itt.

Ez elkötelezettséget és egyfajta gondolkodásmódot igényel: szükség lenne a tudatosságunkban bekövetkező változtatásra. Fel kell hagynunk végre azzal, hogy a gonoszság, a hatalom, a kapzsiság és a pénz útját járjuk és el kell indulnunk az ellenkező irányba, a magasabb tudatosság evolúciója, és a kozmosz többi részéhez való magasabb rendű kapcsolódás felé.                

Több, mint 34 DVD az Ingyen Energiáról - EnergyFromTheVacuum.com

Több, mint 38 DVD a kvantum-vákuum nullponti (ingyen) energiáról – EnergyFromTheVacuum.com

ExopolitikaMo: Így van, valóban. A Sirius című filmben Steven Greer említi Thomas Bearden és John Bedini nevét [http://EnergyFromTheVacuum.com], ők mindketten vakuum-energiával foglalkoznak [ingyen energiával]. Tom Bearden a hadsereg kötelékéből érkezett és állítása szerint olyan területeken dolgozott, amelyek a modern tudomány tanításai szerint még csak nem is létezhetnének.

Sok ezer kutató tevékenykedik az ingyen energia területén a világban. Nemrégiben beszélgettem Sterling Allan-nel. Az ő weboldala [http://peswiki.com] volt a legrégebb óta fennálló [és mai napig A Legnagyobb] internetes oldal ezen a szakterületen, 13 éve indította útjára. Elmondása szerint a 13 év alatt egyetlen egy feltalálóval sem találkozott, akinek sikerült volna úgy működő gépet összeállítania, hogy egyúttal hajlandó is lett volna azt elérhetővé tenni az emberiség számára akár ingyenesen, akár fizetős formában.

Szerinte ennek a fő oka az emberi kapzsiság, hiszen a feltalálók gyakran 30-40 éven keresztül végzik a kutatásaikat, mire sikerül eredményt elérniük, és ezért szeretnének cserébe kapni is valamit saját maguk, vagy az unokáik számára.

A másik ok pedig a pénzhiány. Sterling Allan tapasztalatai szerint tehát nem a pénz hiánya a legfőbb visszahúzó erő.

gaiam tv sterling allan

Sterling Allan, a peswiki.com készítője. (Kattints a videókért!)

Sterling Allen szerint az ingyen energia sikeres közkézre kerülésében a legKEVÉSBÉ visszatartó erő az az esetleges vélt és valós a feltalálók részéről, hogy az Összeesküvés kopogtat majd az ajtajukon és – akárcsak Tesla esetében – egyszerűen elveszik a jegyzeteiket, dokumentációikat [Tesla halála után a CIA elkobozta mindenét, egyesek szerint a Raytheon (http://Raytheon.com) cégnél kötött ki tudása, de a HAARP is például Tesla-technológián alapul]. [Sterling Allen ezekről a GaiamTV-nek adott interjúiban beszélt itt http://www.gaiamtv.com/video/sterling-allan-alternative-energies és utána itt http://www.gaiamtv.com/video/new-energy-technologies-sterling-allan].

Ez alapján pedig csalódást keltő azt látni, hogy az ingyen energia területén működő kutatók nagy része nem hajlandó felismerni azt a tényt, hogy az emberiség az utolsó óráiban van, legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint.

Sterling Allan azonban azt is megemlítette, hogy nagy valószínűséggel a pozitív földönkívüliek, és a spirituális szféra sem engedi nekünk, hogy ezt a technológiát igénybe vegyük, mert még nincs meg hozzá a kellő tudatosságunk, spirituális tudatszintünk.                

Hellyer: Én kétlem, hogy valóban ez lenne az elsődleges indok. Szerintem a legfőbb a mi embereink [a világot irányító Cabal] és kapcsolati hálózataik jelentik, a pénzsóvárságuk és az, hogy elzárva tartják a technológiát, amíg nagy pénzeket kasszíroznak az olajból és hasonlókból.

ExopolitikaMo: Igen, mindkettő. [a tudatosság miatti felső, pozitív meggátolás/időzítés, és az olajdollár negatív szándékú urai].

Egyszerűen nem érdekli őket a bolygó és az emberiség jövője. Michael Wolf már kb. 10-15 évvel ezelőtti rádióinterjúban azt állította, hogy a Black Operations projektjein belül egyszerre fejlesztették a hidegfúziós és nullponti energia készülékeket [http://tinyurl.com/MichaelWolfRevelations], tehát abban az időben mindkettővel rendelkeztek egyszerre.

Ez a technológia létezik és azt hiszem, hogy egy videóban, egy Zeta Retaculi csillagrendszerbeliekhez tartozó űrhajóban tett látogatás során az első dolog, ami szemet szúrt, hogy találtak egy dobozt, ami az egész szerkezetet ellátta energiával és nekik csak be kellett kapcsolniuk azt.

valiant thor movie

Stranger at the Pentagon – a film Valiant Thor-ról. (Kattints a videóért!)

Az én véleményem az, hogy maga a technológia létezik és nagyon álságos dolog arról beszélniük, hogy bomlasztó hatással lenne a gazdaságra, ha elterjedne

[lásd a Vénuszról érkezett Valiant Thor és Eisenhower esetét, az “economy” szóra keresve ezen az oldalon; Valiant Thor-ról magyarul itt (ez már nem tartalmazza a gazdasággal kapcsolatos részt).].

Persze, hogy bomlasztó hatással lenne ugyanúgy, ahogy például a II. világháborúnak is bomlasztó hatása volt, hiszen sok embernek hirtelen kellett alkalmazkodnia az új helyzethez.

A tény azonban az, hogy így több munkahely lenne és a dolgok sokkal pozitívabb irányba mehetnének tovább Az egyetlen különbség az volna, hogy több ember dolgozna azon, hogy megvédje, megőrizze, fejlessze a bolygót, és kevesebb ember lenne, aki elpusztítaná, egyfolytában felesleges háborúkat kreálna és szándékosan bajt okozna.

heather

Heather Ann Tucci-Jarraf, az OPPT legfőbb megalkotója. (Kattints a videóért!)

ExopolitikaMo: Valóban. Arra lennék kíváncsi, hogy mi a véleménye az OPPT-ről (One People’s Public Trust)? Ennek a szervezetnek a vezetője Heather Ann Tucci-Jarraf [ezen a videón a középső hölgy], aki ügyvédnőként egykor a Világbanknál [IBRD-nél] dolgozott, jelenleg pedig Marokkóban él. Egy egész sor dokumentumot írt az OPPT nevében, amelyek nagyon nehezen érthető jogi szövegek és elsősorban az amerikai törvénykezésről szólnak, hogy hogyan kellene működnie, és hogyan működik az a valóságban.

Néhányan nagyon pozitív véleménnyel vannak erről, és még olyanokról is lehet hallani, akik az OPPT dokumentumok használatával sikeresen kiharcolták pénzügyi függetlenségüket [hiteleiktől és a Rendszertől].

Azonban saját maga nyilatkozta egy cikkben [http://tinyurl.com/OPPTtruth , itt a „Does the UCC apply to countries besides America?” részt kell keresni], hogy amit ő írt, az kizárólag az Egyesült Államokra alkalmazható, hiszen minden országnak más és más szabályai vannak a UCC-re vonatkozóan [Egységes Kereskedelmi Kódex, Uniform Commercial Code], amire ő az egész munkáját alapozta. Amit ő elvégzett, az nagy reménykedésre ad okot a fogságunk jogi aspektusait, annak jogi megoldásait illetően. Mi a véleménye Önnek erről?

Hellyer: Attól tartok, a tudatlanságomra kell hivatkozzam, ugyanis nem vagyok jártas ebben a témában, így aztán kommentálni sem tudom. Annyit azonban elmondhatok, hogy az Egyesült Államoknak van egy nagyon különleges problémája, ami csak az USA tudhat megoldani. Ez pedig a FED-rendszer [szövetségi tartalék rendszer, magyarul az amerikai központibank-rendszer].

101 évvel ezelőtt ugyanis azt történt [The Federal Reserve Act of 1913], hogy a kongresszus tagjait karácsony tájékán már sokkal jobban érdekelhették a cukorkás tündérek, mint a saját elvégzendő feladataik és így hagyták, hogy ez a jogszabály elfogadásra kerüljön [az adóhivatal, az IRS jelenlegi működési formája szintén ekkoriban jött létre: adott ország adóhivatala a monopolpénznem de-facto legitimitását hivatott ellátni].

Ezzel gyakorlatilag az Egyesült Államok polgárainak egyik legfőbb jogosultsága, vagyis, hogy a pénz létrehozataláról maguk dönthessenek, átkerült egy nagyon kis létszámú csoport kezébe, a világ leghatalmasabb, leggazdagabb, legkönyörtelenebb és legfelelőtlenebb bankárainak kezébe.

Ez egy szörnyűséges tragédia, soha nem lett volna szabad megtörténnie. Nem sokkal ezután azok az emberek, akik felelősek voltak ezért felismerték, hogy mekkora hibát követtek el. De ma, 101 évvel később ez a hiba még mindig nem lett kijavítva.

Annyit mondhatok, hogy addig nem lesz béke és igazságosság ezen a földön, amíg a FED feletti irányítást az Egyesült Államok kormánya és lakossága teljes mértékben át nem veszi, és egy új központi bankot nem állít fel a helyére. Elméletileg megtehetnék ugyanazt, amit a kanadaiak tettek. Ez egy szörnyű nagy csalás volt, a legsúlyosabb hiba, amit az Egyesült Államok valaha elkövetett és ennek köszönhető az összes meglévő adósság.

HellyerKozmeghallgatas

Paul Hellyer beszámolója, melynek magyar fordítását közel félmillióan néztük meg: tinyurl.com/HellyerKozmeghallgatas

Ha le tudnák írni a FED felé fennálló 16 000 milliárd dolláros adósságot, amivel jelenleg tartoznak, akkor talán nem azzal töltenék az idejüket a kongresszusban, hogy arról veszekednek, vajon megemeljék-e újabb 1 milliárddal az adósság legfelsőbb megengedett szintjét.

Nem lenne több vérengzés, egyáltalán nem kellene többet ezzel foglalkozniuk, és törődhetnének az egészségüggyel és az oktatással, illetve felvethetnék, hogy miért ül olyan sok ember börtönben és hogy lehet az, hogy az USA kormány egyes tagjainak hathatós segítsége révén ennyi drog érkezik az országba.

Ez még mindig egy igen nevetséges és ironikus helyzet, hogy drogellenes háborút folytatnak, miközben hihetetlen mértékű érdekeltségeik vannak a drogüzletben. Rá kell tehát vennünk őket, hogy cselekedjenek és hozzák helyre a múlt hibáit. Elsősorban a FED-et érintené mindez, illetve a CIA hatalmát is csökkenteniük kell, véget kell vetni a drogüzletben játszott szerepének.

Fel kell számolni azt a kis létszámú csoportot, amely ezért felelős és el kell érni, hogy újra eredeti feladatát, vagyis elsősorban a hírszerzéssel kapcsolatos munkát végezze és betartsa a törvényeket. Annak ellenére, hogy a hírszerzés szerepe egyre csökkenni fog a világban azzal, hogy az országok nem egymás ellen munkálkodnak majd, hanem együttműködnek és így nem kell kémkedniük a másik után, hogy nehogy valaki valami rosszat akarjon tenni, hiszen mindenki jó dolgokkal foglalkozik majd. A hírszerző ügynökségek abban a formában, ahogyan jelenleg működnek, egyre inkább el fogják veszíteni jelentőségüket.

ExopolitikaMo: Valóban. Hallott-e már arról, hogy a brit jegybank, a Bank of England nemrég kiadott egy dokumentumot „Money Creation in the Modern Economy” címmel? [http://tinyurl.com/boeconfession, alternatív link https://app.box.com/boepaper, PDF] Ebben a Bank of England honlapján található dokumentumban ugyanis az angol jegybank központi bankárai elismerik, hogy mindaz, amit az egyetemeken a pénz működésével kapcsolatban tanítanak, valójában hazugság. Hihetetlen, hogy ezt éppen egy központi bankból jelentik ki…

Hellyer: Mikor történt mindez? Ez egy régebbi dokumentum, vagy új?

ExopolitikaMo: 2014-es kiadású.

Hellyer: Szóval ez új?

ExopolitikaMo: Teljes mértékben. El fogom küldeni Önnek.

Hellyer: Ha eljuttatnád nekem, annak nagyon örülnék, ugyanis ez az igazság és pontosan ez az, amit éppen keresek. Nagyon nagy segítséget jelentene ez a dokumentum, ugyanis én és még néhányan szinte keresztes hadjáratot folytatunk annak érdekében, hogy megpróbáljuk megakadályozni a Kanada és az Európai Unió közötti kereskedelmi megállapodás elfogadását. [a megállapodás neve: TAFTA/TTIP].

Ugyanis ennek az egyik hatása az lenne, hogy megváltoztatná az alkotmányunkat és megfosztaná a kanadai parlamentet a pénzkibocsátás kizárólagos jogától, amely nagyon fontos lenne nekünk, hiszen nagyon jól szolgált minket az elmúlt évszázadban és ma is nagyon nagy segítségünkre lehetne.

Ha elfogadnák az Európai Unióval történő kereskedelmi megállapodást, akkor mi és az eljövendő generációk is örökre benne ragadnánk a szolgaság és adósrabszolgaság jelenlegi rendszerében. [az erről folyó tárgyalásokról való figyelemelterelés érdekében is volt 2014-ben a világban műalkotott rengeteg zűrzavar, pl. Ukrajna, Oroszország-ellenes lépések].

tafta

NAFTA, TTIP, CETA: vállalati szerződéses össztámadás a lakosságok ellen. Az önrendelkezés egyik végső felszámolása.

Ezért ez nagyon fontos lenne, de szinte senki sem ismeri fel ennek a jelentőségét, mert – ahogy korábban is mondtuk – csak nagyon kevesen értik, hogyan is működik a pénzügyi rendszer és annak a jelentőségével sincsenek tisztában, hogy miért fontos az, hogy kormányok megőrizzék és használják a hatalmukat arra, hogy rendelkeznek a saját pénzük kibocsátásának jogával és hogy ezzel az emberek javát szolgálják.

ExopolitikaMo: Igen és a kulturális kreatívok azok, akiknek meg kell majd változtatniuk a világot, hiszen, hogy is van az a mondás…

Hellyer: …Nem taníthatsz új trükköket egy öreg kutyának…

rodwell-cannon-lambExopolitikaMo: Így van. Készítettem egy interjút nemrég Mary Rodwell-lel, aki hipnoterapeuta. Ő is és Barbara Lamb, illetve Dolores Cannon(+) is, akik szintén hipnoterapeuták, mindhárman azt mondják, hogy olyan típusú gyerekek születnek a Földre ezekben az évtizedekben, akiknek alapvetően különbözik a DNS-e, azokhoz viszonyítva, akik 50-60-70 évvel ezelőtt születtek. [az Exopolitika Magyarország két cikke az említett szerzőkkel: http://tinyurl.com/MaryCikk, illetve http://tinyurl.com/DoloresCikk. [Egy magyar feliratos videó Dolores-szel ezen a linken].

Ezek a gyerekek sok esetben különleges képességekkel rendelkeznek. Mary Rodwell konkrét DNS vizsgálati eredményekkel is rendelkezik, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy ezeknek a gyerekeknek más a DNS-ük.

Ők általában sokkal telepatikusabbak, képesek átjárni a falakon (bár ezek különösen extrém esetek), de pl. képesek olyan nyelven írni és azt eredeti nyelven felolvasni, amelyet a Földön senki nem ismer – ezek földönkívüli nyelvek.

three wavesNem ritka, hogy két gyerek, akik a bolygó két ellentétes oldalán élnek, egymástól függetlenül képesek ugyanazon ilyen nyelv írásjeleinek leírására és ugyanolyan módú kiejtésére. Szóval bizonyítékok vannak arra, hogy különleges gyerekek születnek a Földre.

Dolores Cannon írt erről egy könyvet, melynek címe „The Three Waves of Volunteers and the New Earth” [Az önkéntesek három hulláma és az Új Föld, http://tinyurl.com/ThreeWaves]. Bámulatos, hogy milyen pozitív jövő vár az emberi fajra!

Ha egyáltalán semmi sem fog változni – ami persze nem így lesz, csak elméletileg tegyük fel – akkor egyedül az a tény, hogy ezek a gyerekek megszületnek itt, el fogja hozni a változást az emberiség történelmében és elindítja azt egy jobb élet irányába.

Hellyer: Kb. az 1930-as évek elejétől kezdve kísérleteket folytattak, hogy hibrid gyerekeket hozzanak létre. Nem vagyok benne biztos, hogy ugyanarról a jelenségről beszélünk-e vagy sem?

New DNA star children Mary lecture

Mary Rodwell előadásai génkutatók eredményeivel az újfajta gyermekekről, akik egyre többen vannak.
Ha semmi más pozitív nem történne, önmagában csak az ő létük elhozza az új Földet.

ExopolitikaMo: Nem, ugyanis ezek a gyerekek természetes úton születnek, teljesen átlagos családokba. De kétségtelen, hogy léteznek hibridek is, van egy könyvgyűjteményem ezzel kapcsolatban [http://tinyurl.com/exophenotypes], ezek exofenotípusok gyűjteményei Mary Rodwell előadásaiból, Barbara Lamb előadásaiból, illetve egy olyan embertől, akit Alfred Webre interjúvolt, aki többször kapcsolatba került földönkívüliekkel. Tehát léteznek hibridek, de ez már évtizedek, sőt talán évszázadok óta folyik.

Barbara Lamb szerint, olyan ez [a hibridizáció, amikor földönkívüliek nemzenek gyermekeket emberi ivarsejtek felhasználásával], mintha lenne egy kertünk és abban elkezdenénk rózsákat nemesíteni, hibridizálni. Ennek eredményeképp olyan rózsafajtánk nemesedik, aminek kellemesebb az illata, szebbek a levelei – gyakorlatilag ugyanez történik most, ahogyan a Földönkívüliek évezredek óta nemesítenek minket, illetve évtizedek óta nemesítik saját fajaikat a tőlünk származó DNS-sel.

tree of life

Pozitív karmánk van az ET-k felé.

Felismerésem, hogy a földönkívüliek már ettek az Élet Fájának Gyümölcséből, ami maga a mi DNS-ünk és ennélfogva nekünk már pozitív karmánk van a földönkívüliekkel szemben, ugyanis sokuk már megtette vagy elkezdte a saját fajainak hibridizálását [merthogy sok faj DNS-károsodástól vagy annak jövőbeli veszélyétől szenved, lásd Barbara Lamb ezen előadását, illetve egy interjúját ebben a videóban.], és emiatt most már valamit nekik is kell adniuk felénk.

Mivelhogy bár passzívan ugyan, de megmentettük a fajaikat. És ezért tartoznak nekünk: most már nekik kell megmenteniük minket, a mi fajunkat. És számos olyan földönkívüli faj van, akik rendelkeznek már ezzel az önként felvállalt karmával felénk. Tehát nagyon jó pozícióban vagyunk, úgy gondolom.

Hellyer: Ez nagyon érdekes!

ExopolitikaMo: Senki sem beszélt erről eddig, én vagy a legelső itt-most, aki erről beszél; Barbara Lamb előadásai alapján jutottam erre a felismerésre.

Arra lennék még kíváncsi, hogy volt-e már szerencséje CE-5 csoportokhoz? Steven Greer indította ezt az ötödik típusú találkozások (CE-5) alapú meditációs csoportokat, aztán Kosta Makreas ezt egy globális mozgalommá terebélyesítette ki az http://ETLetsTalk.com weboldallal, ami azóta is működik. Ugyancsak ő volt az alapítója a http://UFOcontact.com honlapnak, ennek készítője létrehozta az iOS-es és az androidos app-okat a CE-5 meditációkhoz. Kosta azóta újra visszatért az ETletsTalk.com oldalhoz. A CE-5 mozgalom világszerte nagyon hatékony és eredményes.  [Lásd interjúnkat Kosta Makreas-szal]

Hellyer: Ez ugyanaz a Barbara Lamb lenne, aki egyszer Michael Salla konferenciáján is szerepelt? [Hellyer úr itt visszatért egy kicsit]

ExopolitikaMo: Igen.

Hellyer: Akkor én már találkoztam vele.

ExopolitikaMo: Nagyon kellemes hangon beszél, akárcsak Bob Dean, én nagyon kedvelem őt. A magas rangú kiszivárogtatók közül, mint amilyen Ön is és a Project Camelot-on [http://ProjectCamelotPortal.com] szereplők közül is csak nagyon kevesen vesznek részt a CE-5 csoportok meditációin.

Csodálatos belegondolni abba, hogy azok a világűrben lévő népek időt szakítanak ránk – igaz, nekik ott valójában nem létezik idő… –, arra, hogy kapcsolatba lépjenek velünk, ha mi is akarjuk.

Kosta Makreas CE-5-HICE mobil app

A másik CE-5 oldal, amit ha megvan ez a mobil-app, utána érdemes látogatni: etletstalk.org

Minden hónapban van egy kijelölt nap, amikor ezekre a CE-5 meditációkra sor kerül, és ez egy lehetőség a hallgatók számára is, hogy valódi, közvetlen kapcsolatba kerüljenek földönkívüliekkel [http://etletstalk.com/members/upcoming-events]. Van erre egy kidolgozott módszer, ami alapján megtehetik ezt [ezek a CE-5 protokollok]. Kíváncsi lennék, Hellyer úr, hogy Önt egy ilyen eseményen való részvétel érdekelné-e?

Hellyer: Erre sajnos nem tudom megadni a választ. De, ahogy korábban is mondtam, nagyon nyitott vagyok mindenre, nem zárok ki, nem vetek el semmilyen eshetőséget. Én biztos nem fogom erre azt mondani, hogy ez lehetetlen és képtelenség, mivel nem ismerem a tényeket.

ExopolitikaMo: A Közmeghallgatás a Leleplezésről [Citizen Hearing on Disclosure, http://CitizenHearing.org] című rendezvények elhangzott híres beszédével lenne kapcsolatos a következő kérdésem [Sevaster magyar fordításában itt: http://tinyurl.com/HellyerKozmeghallgatas].

Abban a beszédében az mondta: „Azt az álláspontot képviselem, hogy az összes információ kb. 95-98%-át kellene közzétenni. Tudomásom van 1 vagy 2 olyan dologról, amiről nem vagyok meggyőződve, hogy azonnal a nyilvánosság elé lehetne tárni. Talán egy nap majd igen, de egészen biztosan nem azonnal.”        

Hellyer: Ez pontosan így van.

ExopolitikaMo: Arra lennék kíváncsi, hogy mire vonatkozik a maradék 2-5%-nyi információ? Kapcsolatban lehet-e ez például a vallások eredetével, vagyis hogy például földönkívüliek hozták létre őket, illetve magát Jézust és másokat is, vagy valami másra vonatkozik? 

[További lehetőség még a 2-5%-ra véleményünk szerint: David Wilcock 2014. dec. 25-re dátumozott cikkében beszámol arról, hogy a II. világháború végén a nácik voltak az elsők, akik lejutottak az Déli-sarkra, és ott földönkívüli bázisokra bukkantak a jégfelszín alatt, de a Holdig is eljutottak, mivel sötétszándékú földönkívüliek révén már tettek szert antigravitációs technológiára. Érdemes követni David Wilcock műsorát a GaiamTV.com-os oldalán, ami februártól egy új műsorával is kiderül, ahol kiszivárogtatókat/leleplező tanúkat fog interjúolni.]

Hellyer: Nem, az egészen másra vonatkozik.

ExopolitikaMo: Ön szerint mikor jön el annak az ideje, hogy azt is nyilvánosság elé lehet majd tárni?

Hellyer: Talán 5 vagy 10 éven belül, ahogy elkezdődik a közzététel; ez természetes folyamat eredményeként fog eljönni. De mindenképpen a közzétételi eljárás vége felé fog ez megtörténni, és ez egy igen hosszú folyamat lesz, egyszerűen azért, mert annyi mindent kell nyilvánosságra hozni.

Például ha az 1947-es évvel kezdjük, amikor a Roswell-i eset történt és elkezdjük nyilvánosságra hozni azt, ami azóta történt, még úgy is hónapokig vagy akár évekig is eltarthat mire a végére érünk, mire mindenről, az illegális dolgokról [az UFO-kkal való kapcsolatok illegális elhallgatása, ill. közpénzből finanszírozott és emberiség ellen felhasznált fekete projektek (black budget projects)] is tudomást szerzünk és megpróbálunk mindent kihúzni az illetékesekből.

Sokan azt javasolják, hogy helyezzük védelem alá és adjunk amnesztiát a kiszivárogtatóknak, ezzel is bátorítva őket, hogy elmondják az igazságot. De még ezzel együtt is ez egy nagyon hosszú folyamatnak ígérkezik. És aztán majd a folyamat végén nyilvánosságra hozható 1-2 olyan dolog is, amiket én talán az elején még nem mondanék el. Tehát nem ezeket kellene először megosztani, hanem vissza kell menni egészen a kezdetekig.

citizenhearing on disclosureExopolitikaMo: Steven Bassett (http://CitizenHearing.org) Washingtonban éppen most adott át több mint 5000 blue-ray DVD lemezt a Fehér Ház 535 kongresszusi irodájának [1 csomag 10 lemez, az 5 napon át tartott 30 órányi összfelvétellel] és azt remélem, hogy ez nagyszerű dolgok kezdetét jelenti majd, ugyanis nagyon sok ember tud ezekről, csak egyszerűen félnek róla beszélni, mert ezzel könnyen elveszíthetik az állásukat. Van-e esetleg valamilyen terve arra vonatkozóan, hogy a fennmaradó 2-5%-nyi titkolt információt hogyan lesz képes megörökíteni adott esetben akár évtizedekig is, ameddig ez a folyamat elér arra a szintre, hogy kikerüljön?

Hellyer: Oh, hát nem én leszek az, aki megteszi a közzétételt, ez ugyanis elsősorban azoknak a dolga lenne, akik a pontos tények birtokában vannak. Nekik kell nyilvánosságra hozniuk a dokumentumokat, amikkel alátámasztanák azokat a dolgokat, amikről én is beszélek. Tehát ez nem az én feladatom, nem én fogom felfedni ezeket, én elsősorban csak kérhetem a közzétételt.

[A sok leleplező közé tartozik Jordan Maxwell, a Zeitgeist filmek leleplezéssel kapcsoaltos szellemi hátterét adta, akinek nemrég tulajdonították el eredeti honlapját, a jordanmaxwell pont komot, jelenleg a http://jordanmaxwellshow.com oldala üzemel. Megjegyzés: azt figyeltük meg, hogy a leleplezéssel, feltárással kapcsolatos nagyfilmek döntő többségének lefordítását a Zeitgeist Hungary közeli embereknek köszönhetjük].

ExopolitikaMo: Van valamilyen elképzelése arról, hogy melyik oldalról lépnek elő majd ezek az emberek? Fekete projektekből, a hadseregből, titkosszolgálatoktól, vagy a kormánytól? Esetleg más országokból [pl. Oroszország]?

trillion dollar lawsuit

A képre kattintva 4 részes magyar megacikk a Vilaghelyzete.com-on.
A cikkek egyben, PDF-ként ezen a linken.

Hellyer: Vannak olyan emberek ezekben a szervezetekben, akik aktívan részt vesznek ebben a folyamatban. Néhányuk tud azokról a dolgokról, amikről én magam is beszélek és a legtöbbjük hajlandó lenne beszélni, igen. Tehát ez egy hosszú folyamat, amit el kell kezdeni és amnesztiát kell kapnia mindenkinek, kivéve talán a legrosszabb embereket, akiknek a legtöbb hatalom összpontosult a kezében. De nem lesz könnyű.

Amit a washingtoni polgári kongresszusi közzétételi meghallgatáson megtanultunk ezzel kapcsolatban, hogy annak a 6 embernek, akik akkor részt vettek ezen a meghallgatáson, 5 nap alatt sikerült megváltoztatnunk a gondolkodásmódját. Ott ők 5 teljes napnyi folyamatos tanúvallomással szembesültek, mielőtt hinni kezdtek volna. Amikor odajöttek, mindannyian szkeptikusok voltak, nem tudtak arról, hogy UFO-k léteznek, arról, hogy ezek a titkos [visszafejtési, back-engineering] projektek amerikai adóbevételek titkolt dollármilliárdjait kapták meg az elmúlt 50 évben és semmi elképzelésük sem volt arról, hogy mi történik valójában. Szóval nagy munka lesz felszínre hozni a teljes igazságot és az óra már elindult és ketyeg.

[Vesd össze: „A Pentagon nem tud elszámolni 8500 millárd dollárral” http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2013/12/a-pentagon-nem-tud-elszamolni-8500.html

A fiatal generációk küldetése

Az Y-generációsok küldetése (kattints a videóért!)

ExopolitikaMo: Az interjú végéhez közeledve az lenne a kérdésem, hogy mi lenne az Ön üzenete azok felé, akik hallgatják, illetve olvassák ezt az interjút és akik még nagyon az elején járnak a felfedezésnek és akik még nagyon fiatalok?

Az én közönségem nagy része ugyanis fiatalokból áll, akik egyszer majd a jövő döntéshozói lesznek. Kíváncsi vagyok arra, hogy milyen reményteljes üzenetet tudna útravalóul adni ezeknek a fiataloknak, hogy mire lehetne még érdemes fókuszálniuk, mi lehetne része a missziójuknak, küldetésüknek?

Hellyer: Megvan a hatalmuk ahhoz, hogy megváltoztassák a világot, ha élnek ezzel az erejükkel.

Dolores Cannon üzenete az Új Fiataloknak

Opportunities of the New Children (kattints a videóért!)

Az egyik leginkább reménykeltő dolog, amiről beszámolhatok, hogy nagyon sok emailt kapok egészen fiataloktól, 15-16-17-18 évesektől [!!!]. Nagyon érdeklődőek, alaptermészetük szerint spirituális beállítottságúak [!!!, „spiritual in nature”] és meg akarják változtatni a világot.

És én csak annyit tudok mondani nekik: „Gyerünk, meg tudjátok csinálni, sőt, ti vagytok az egyetlen emberek, akik meg is tudják ezt csinálni. Mert az öregjeitek csak gúnyolódni tudnak és mindent elrontottak, nem ők fogják rendbe rakni a világot. Szóval >>vegyétek fel a szerepeteknek megfelelő öltözéket<<, tegyétek meg a küldetéseteket, meg tudjátok menteni a világot, és ez saját magatok javára, a gyermekeitek és unokáitok javára fog válni.”

ExopolitikaMo: Nagyon szépen köszönöm az interjút!

Hellyer: Nagyon szívesen!

ExopolitikaMo: Az Ég áldása kísérje Önt!

Hellyer: Téged is kísérjen!

 

Az alap magyar fordítást S. Z. készítette. Nélküled nem lett volna magyar átirat. Hálásan Köszönjük!

Az interjúban hivatkozott linkekről (oldalakról) online és offline biztonsági másolatokat készítettünk.

Korábbi magyar Hellyer-anyagok:

http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2014/01/ujra-komoly-interjuban-beszel.html magyar nagycikk

http://tinyurl.com/HellyerMagyarSevaster (RT-interjú magyarul),

http://tinyurl.com/HellyerKozmeghallgatas (Citizen Hearing on Disclosure beszámoló magyarul)

illetve: http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=76:hellyer&catid=6:titkos-tarsasagok&Itemid=43 – magyar nagycikk Hellyer Light at the end of the tunnel c. könyvének részleteivel

Paul Hellyer – A Globális Pénzügyi Válság Túlélése c. könyvéből szemelvény magyarul: http://korny.uni-corvinus.hu/altern/hellyer.html

Az interjú 2014. december 15-én készült. Teljes vagy részleges hivatkozáskor kérjük (a helytelen hivatkozás exopolitika, exopolitikamo, exopolitikamo.wordpress HELYETT –> ) az “Exopolitika Magyarország” vagy a https://exopolitikamo.wordpress.com vagy az exopolitikamo.wordpress.com változatok valamelyikét használni. Szebben megfogalmazva:

ccAz Exopolitika Magyarország weboldalcsoport minden publikusan közzétett információja a Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható pontos hivatkozással. Korrektnek lenni: páratlan érzés!

Hinni – A Dal

Hiszek a napban…

Hinni from ExopoliticsHungary on Vimeo.

https://vimeo.com/exopoliticshungary/hinni – Ez a dal kifejezi az exopolitikában rejlő lehetőségeket is. Eredeti címe átírva: Az Exopolitika Ígérete

Az Exopolitika Magyarország 2014. évi karácsonyi ajándéka az alábbi dal sajátságos magyar fordításával, melyet Jackie Evancho énekel. Címe: Hinni (To Believe). Jackie egy szép új dala: Think of Me

Szeretettel.

Amint felfedezzük, hogy a Kollektív Egy Egó által uralt elme mögötti Megfigyelőként, a lelkek tudatának alapját képező Végtelen Tiszta Tudatosságként ugyanaz az Egy vagyunk, ráadásul más, nem e világon élő Lények ilyen Tudatával is ez a helyzet, felismerjük a látszólagos különbségek és a valós érdekkülönbségek mögötti közös alapot és legmélyebb közös érdeket: az Életet.

Szerző: ExopolitikaMagyarország Kategória: Blog, Filmek Címke