P.M.H. Atwater – Gyerekek Halálközeli és Halálközeli-szerű Élményei

Magyarországon elsőként közlünk komolyan vehető írást a gyerekek halálközeli és halálközeli-szerű élményeiről, ami egyúttal több évtizednyi kutatás eredményeit tartalmazza. Se a magyar pszichológia, se más magyar tudomány ebben a témában érdemi közlést még nem tett. Érdemes rákeresni, mit ad ki a kereső: szinte a semmit.

Hogyan kapcsolódik az exopolitika és a halálközeli élmények? A cikk végén levő “Fontos kiegészítés”-ekből kiderül. A halálközeli élmények témájában ez az utolsó cikkünk. Innentől rajtatok a sor, mi a hiányt pótoltuk. Újgyerekekkel és hibrid gyerekekkel szorosan kapcsolatos a téma! A fordításért szívbéli hálával tartozunk S.Z.-nek, az önkéntes és önzetlen segítségéért! 

Hogyan segítsünk gyermekünknek halálközeli élmény (NDE) és halálközeli-szerű élmény (NDLE) után?

Vannak-e a gyerekeknek halálközeli élményei (NDE)?

Igen. Legjobb eddigi kutatásaink alapján a szívmegállást megtapasztaló gyermekek 85%-a halálközeli élményt él át. A fejlődő szívújraindítási és újjáélesztési technikáknak hála, egyre több és több gyermek éli túl a szívmegállást. Ma sokkal több halálközeli élményen átesett gyermek van életben, mint valaha, és a számuk várhatóan növekedni fog az egyre fejlődő újraélesztési technikáknak köszönhetően.

Úgy tűnik, hogy a fiatalok bármilyen életkorban áteshetnek halálközeli élményen. Nagyon fiatal gyermekek számoltak be – mihelyst beszélni tudtak – olyan halálközeli élményekről, amiket újszülöttként vagy a születés folyamata közben éltek át.

Milyen típusú halálközeli élményei vannak a gyermekeknek?

P.M.H. Atwater több mint 270 gyermek halálközeli élményeit tanulmányozva a következőket fedezte fel. A gyermekek

  • 76% -a számolt be megnyugtató “kezdeti tapasztalásról”. Az ilyen élmények három részből tevődtek össze, egy szeretetteljes ürességérzés, egy barátságos hang, egy szeretetteljes lény látogatása, testen kívüli élmény és/vagy egy békés/nyugodt érzést árasztó biztonságos fény vagy biztonságos sötét hely
  • 19%-a számolt be egy kellemes, mennyországszerű tapasztalásról
  • 3%-a számolt be nyomasztó, pokolszerű tapasztalásról
  • 2%-ának volt része “transzcendens” élményben, aminek során azt érezték, hogy különleges tudásra tettek szert.

Következzék egy példa a gyermekkori halálközeli élmények leggyakrabban emlegetett típusára – a “kezdeti tapasztalás”-ra. Egy agyhártyagyulladáson átesett hat éves kislány testen kívüli tapasztalásról számolt be, aminek során mindenféle fájdalomtól tökéletesen szabadnak érezte magát és a szeretet teljesen körülvette őt. Elmondása szerint egy léleknek érezte magát – aki sem fiú, sem lány, se nem felnőtt, se nem gyermek. Abszolút béke és teljesség érzése járta át. Amikor lenézett, egy lányt látott az ágyon feküdni és együtt érzett a fájdalmával. Elmélkedni kezdett és felismerte, hogy csak ő maga lehet az a lány, és amint ez a gondolat megjelent, már vissza is került a testébe.

Hogyan néz ki a gyermekek halálközeli élménye a felnőttekéhez viszonyítva?

A felnőttek halálközeli élményei során jelentkező jellegzetességekről számoltak be a gyermekek is, halálközeli élményeik kapcsán. Azonban a felnőttek tapasztalásaihoz képest a gyerekeknél:

  • általában jóval kevesebb jellegzetesség mutatkozik meg
  • általában a felnőttekéhez képest sokkal konkrétabb és kevésbé bonyolult. Azonban a gyermekeknek összetett élményeik lehetnek, olyan jellegzetességekkel, mint túlvilági táj vagy az életük áttekintése
  • gyakrabban tartalmazhatja pl. háziállatok vagy más állatok látogatását, vagy esetleg olyan rokonok látogatását, akik számukra ismeretlenek és alkalmanként olyan személyekét is, akik életben vannak.

Jellemzően milyen változások következnek be a gyermekeknél halálközeli élmények után?

A gyermekeknél – akárcsak a felnőtteknél – halálközeli élmények után mélyreható változások következhetnek be. A legáltalánosabb változások a halálközeli élményen átesett gyerekeknél a következők:

  • megváltozó biológiai minták, pl. alvásmennyiség, koncentrálóképesség
  • a gyermek megnövekedett érdeklődést mutat az univerzális szeretet iránt, specifikus emberek iránti szeretet helyett
  • a szülő-gyermek közötti kötődés csökkenése. A halálközeli élmény megtapasztalója kevesebb érzelmet mutathat a családja iránt.
  • megnövekedett érzékenység mások érzelmei iránt
  • szorongás a híradóktól és hírektől, a TV-ben és mozifilmekben bemutatott erőszaktól
  • megnövekedett késztetés mások szolgálata iránt
  • megnövekedett érdeklődés a spiritualitás iránt
  • megnövekedő tudásvágy és érdeklődés bármi iránt, ami filozófiai, ami gyakran az életkorhoz képest meglepő olvasmányok választásában mutatkozik meg
  • gyakran sokkal érettebben viselkedik a saját korabeli gyermekekhez képest
  • nehézségei vannak a saját korabeli gyermekekkel való kapcsolódásban
  • szellemekkel való kommunikáció, akiket a gyerekek gyakran angyaloknak vagy vezetőknek neveznek, a szülők pedig sajnos csak képzeletbeli barátoknak könyvelnek el
  • megnövekedett érzékenység gyógyszerekre, erős fényhatásokra, illetve erős hanghatásokra
  • erős vágy a jótékonysági célú önkéntességre

     A lehetséges változások közé tartozhatnak:

  • megnövekedett intelligencia
  • az érzékelés különböző módozatai, beleértve a szineztéziát (pl. színek szaglása, hangok látása)
  • megnövekedett pszichikus képességek
  • “visszafelé tanulás”, amikor is az absztrakt koncepciók megtanulása könnyebben és hamarabb megy, mint a konkrét részletek megtanulása (szemben a legtöbb gyermekkel, akik az absztrakthoz képest sokkal könnyebben és hamarabb sajátítják el a konkrétat)

A felnőttekkel ellentétben, az értékrendszerben bekövetkező változások a gyermekeknél lehet, hogy nem annyira nyilvánvalóak, részben azért, mert a gyermekek értékrendszere még nem alakult ki teljesen, illetve részben azért, mert értékrendjüket nem fogalmazzák meg annyira verbálisan, mint a felnőttek.

Milyen fázisai vannak a gyermekkorban bekövetkező halálközeli élményből történő felépülésnek?

P.M.H. Atwater szerint a halálközeli élmények utóhatásaként a gyerekek öt szakaszon esnek át:

  • visszahúzódás és belső kiigazítás. A legtöbb gyermeknek a halálközeli élmény hatásainak feldolgozás mellett a halálközeli élményt kiváltó fizikai betegségből vagy traumából való felépülési folyamattal is meg kell küzdenie.
  • a barátokkal és a családdal való átrendeződés; útkeresés a világ szolgálata felé. Ebben a szakaszban lehetséges, hogy a halálközeli élmény és a körülöttük tapasztalható világ közti különbség miatt a gyerekek 1/3-a kapcsolatba kerül az alkohollal, vagy a drogokkal
  • a belső kiegyensúlyozása a külsővel. Ezen megerősödési időszak során a személy nagyobb önbizalmat fejleszthet ki, megerősítheti spirituális és morális értékrendjét és belekezdhet egy olyan karrierbe, amivel másokat szolgálhat.
  • A csüggedés időszaka. Látva a saját értékrendszere és az őt körülvevő mindenkori kultúra értékrendszere közti különbséget, a gyermekkori halálközeli élmény megtapasztalója szívében csüggedté és depresszióssá válhat. Ezen időszak során a gyermekkorában halálközeli élményen átesett személy hajlamossá válhat öngyilkosságot megkísérelni.
  • A halálközeli élmény mély integrációja. E szakasz során a halálközeli élmény megtapasztalója elég önbizalmat szerez ahhoz, hogy olyan egyéni, saját perspektívával tudja élni az életét a világban, amely kongruens (megegyezik) a halálközeli élménye során megtapasztalt értékekkel.

Hogyan tudnak a gondviselők segíteni a gyermekkori halálközeli élmények után?

A gondviselőknek kritikus szerepe van abban, hogy segítsenek a gyermekkori halálközeli élmény átélőjének megbirkózni a halálközeli élmény utóhatásaival.

A következő javaslatok segíthetnek a gondviselők számára segítséget nyújtani azok számára, akik gyermekkorban estek át halálközeli élményen.

  • Ha a gyermeknek szívmegállása volt, készülj fel arra az eshetőségre, hogy valószínűleg halálközeli élményben volt része.
  • Figyelj, figyelj, figyelj. Készülj fel rá, és mutass befogadókészséget arra, ha a gyermek halálközeli élmény-szerű jellegzetességekről számol be.
  • Mutass megértést olyan témák felé, amelyekről nehéz beszélni. Ezek közé tartozhat, hogy a gyermeknek ambivalens érzései lehetnek a saját testébe való visszatéréssel kapcsolatban és/vagy a gyermek szellemekkel kommunikál. Tiszteld és bízz a gyermek által érzékelt valóságban és tiszteld a gyermek feléd irányuló bizalmát.
  • SZELÍDEN tegyél fel neki nyitott végű (kifejtős) kérdéseket (ne pedig igen/nem kérdéseket).
  • Segíts a gyermeknek felismerni, hogy mikor és kivel biztonságos számára beszélni a halálközeli élményével kapcsolatos tapasztalatairól.
  • Számíts a gyermekben bekövetkező változásokra. Légy felkészülve, hogy segíthesd a gyermeket átvezetni ezeken a változásokon és a felépülés (akár fiatalak felnőttkorban is tartó) fázisain.
  • Szerezz ismereteket a halálközeli élményekről, olvass róla, beszélj olyanokkal, akik már átestek hasonlón.
  • Készülj fel rá, hogy támogasd a gyermek növekvő érdeklődését a spiritualitás iránt, ami kifejeződhet abban, hogy sűrűbben jár templomba, nő az imádság és hálaadás iránti vágya vagy hogy oltárt szeretne állítani a szobájában.
  • Számíts rá, hogy a gyermek beszélgetést kezdeményez az élet értelméről és céljáról. Tudj erről életre bátorítóan, pozitívan és hitelesen beszélgetni.
  • Bátorítsd a gyermeket, hogy írja le vagy rajzolja le a halálközeli élménnyel és a felépüléssel kapcsolatos tapasztalásait. Szülőként fontold meg, hogy naplót vezetsz minderről, amit később osztasz meg a gyermekeddel.
  • Számos halálközeli vagy halálközeli-szerű élményen átesett gyermek esetében megfigyelhető az általában vett “nagyon érzékeny gyermekek” számos jellemvonása, és így az, hogy hogyan bánjunk velük, szintén számos esetben hasonló (lásd az 1. pontot az “Ajánlott források”-ban a dokumentum végén)
  • Légy éber a halálközeli élményt követő jelentős nehézségek felmerülésére: visszahúzódás, depresszió, alkohol/drog használat és/vagy öngyilkos hajlamok. Ezekben az esetekben fontold meg szakmai segítség igénybevételét olyan tanácsadótól, aki járatos a halálközeli élmények témájában. A művészet- és zeneterápia különösen nagy segítséget jelenthet. Ha a gyermek 2-10 éves, a játékterápia különösen megfelelő lehet.
  • Ha te vagy a gyermek szülője, vegyetek részt együtt önkéntes tevékenységekben.
  • Taníts neki vizualizációs technikákat, hogy fel tudja idézni a halálközeli élmény kellemes aspektusait (az azt kísérő fizikai körülmények nélkül, hogy ne vágyjon újra a halálba).

Fontos kiegészítés 1/3: Halálközeli-szerű Élmények (NDLE)

A fentebb olvasható írás az iands.org „Children’s Near-Death Experiences” című brosúrája alapján készült (http://iands.org/childrens-near-death-experiences.html). Bár az írásban nem szerepel, de valójában megemlítendő még a halálközeli-szerű élmény (near-death-like experience), mely a legtöbb esetben P.M.H. Atwater kutatásai alapján ugyanolyan agyi fiziológiai, valamint szellemi és spirituális változásokat okoz, mint egy „hagyományos” halálközeli élmény.

Ez lehet egy darab jelentős vagy több kisebb misztikus élmény (például jóga nidra gyakorlatok során, meditációk során) vagy teljesen spontán élmény is!

Ráadásul a tudatosságváltó élmény megtörténhet intrauterin módon is, az anyaméhben megszületés előtt (pl. túl hosszú a köldökzsinór és a gyermek torkára tekeredik) vagy közvetlenül a születési folyamat közben (pl. rövid a köldökzsinór és a visszaránduló gyermek kis híján megfullad)!!!

Ez azért fontos, mert ez általában csak utólag következtethető ki, a gyermek viselkedése, érdeklődése, mentális fejlettsége és mentális működése alapján, a fentebb olvasható írásban taglaltak segítségével.

Ennek megfelelően másképpen, tudatosabban szükséges nevelni, és később sem a mainstream továbbtanulási vagy karrier irányvonalakra terelgetni. Ez egy ajándék, mely felajánlja, hogy a szülő is elkezdjen dolgozni saját lelkiségén, pszichológiai ismeretein, mert ennek híján a gyermeknek duplán nehéz dolga lesz fiatal korában, fiatal felnőtt korában (amikor a fiatalkori pszichés problémák igazán előtörnek, a kamaszkor után) és élete során egyaránt.

A halálközeli-szerű élményekről (NDLE) lásd még:
http://iands.org/research/nde-research/nde-archives31/near-death-like-experience-ndle-accounts.html

Fontos kiegészítés 2/3: Társak Otthonról

Bár e dokumentum olvasójának még paradigmáján kívül eső lehet a végtelen (határok nélküli) univerzumban élő intelligens érző lények léte, valójában arányaiban kevés, de így is számos gyermeknek van megtapasztalása velük.

Egyre több gyermek születik úgy, hogy amint tud beszélni, rajzolni, arról számol be, hogy álmában űrhajón kap oktatást, vagy egy barátságos fénygömb, fénylény meg szokta látogatni a szobájában lefekvés után, mikor már egyedül van (lásd Mary Rodwell – Awakening c. könyvét).

Ezek a létezők lehetnek a spirituális szférából való hozzátartozóik, vagy magasabb (kvázi-spirituális) dimenziókban élő földönkívüli családtagjaik, ha lelkük vagy lelkük egyik része tőlük származik (nem feltétlen emberszerű lények, de ugyanolyan érző, szerető szívű lények, lelkek).

Ezek a gyermekek sokszor ahhoz hasonlatos jegyeket mutatnak, mint a halálközeli vagy halálközeli-szerű élményen átesett társaik. Lelkileg és mentálisan érettebbek, értelmesebbek, érzékenyebbek, spirituálisabbak lehetnek társaiknál. Érdemes élményeiket tisztelettel és bizalommal kezelni, csakúgy mint „egyszerű” halálközeli élményes társaikét.

Erről a témáról bővebben Mary Rodwell regressziós hipnoterapeuta, Barbara Lamb pszichoterapeuta és regressziós hipnoterapeuta, és Suzanne Hansen sajátélményes kutató (már maga ilyen gyermek volt, és az ő mára felnőtt gyermeke is ilyen) könyveiből, előadásaiból lehet tájékozódni. Ez még rendkívül kevesek által kutatott-publikált terület, rendkívül kevés a tájékozott szakember. Felkészült Hellinger-féle családterapeuta vagy regressziós utazás szintén sokat segíthet.

Könyveik:
Mary Rodwell – Awakening (http://tinyurl.com/RodwellAwakening)
Barbara Lamb – Alien Experiences (http://tinyurl.com/LambAlien)
Suzanne Hansen – The Dual Soul Connection (http://tinyurl.com/HansenDual)

Fontos kiegészítés 3/3:

A halálközeli és halálközeli-szerű élményen átesett gyermekek esetén, négy évtizedes kutatás során tapasztalt pozitív nevelési lehetőségekről, valamint a földönkívüli élményeket átélőkkel kapcsolatos megfigyeléseiről P.M.H. Atwater bővebben beszámol „Near-Death Experiences, The Rest of the Story” című könyvében (http://tinyurl.com/NDErestof), mely egyúttal egyetlen hangoskönyvben is kapható könyve (ingyenesen hozzzáférhető az audible.com oldalon, http://tinyurl.com/RestofAudible).

Ajánlott irodalom:

  1. Elaine Aron (2002) The highly sensitive child (http://tinyurl.com/HighlySensitiveChild)
  2. P.M.H. Atwater (1999.) Children of the new millennium. 2003-ban újrakiadásra került: The new children and near-death experiences (http://tinyurl.com/NewChildrenNDE)
  3. P.M.H. Atwater & David Morgan (2000) The complete idiot’s guide to near-death experiences (http://tinyurl.com/CompleteGuideNDE)
  4. Melvin Morse & Paul Perry (1990) Closer to the light (http://tinyurl.com/Closer2Light)
  5. Melvin Morse (1994) Transformed by the light (http://tinyurl.com/TransformedbyLight)
  6. Kenneth Ring (1998) Lessons from the light (http://tinyurl.com/LessonsLight)

Ajánlott weboldalak:

A Halálközeli Élmények Kutatásának Nemzetközi Szövetsége (International Association for Near-Death Studies – IANDS) weboldalán számos hivatkozás és forrás található a halálközeli élmények minden aspektusáról, beleértve ajánlott olvasmányokat, konferenciákat, üzenőfalat és helyi segítő csoportok elérhetőségeit. www.iands.org

– P.M.H. Atwater weboldala: http://pmhatwater.hypermart.net
– P.M.H. Atwater rendszeresen frissülő blogoldala: http://pmhatwater.blogspot.com
– Elaine Aron weboldala: http://www.hsperson.com
– Melvin Morse-hoz közelálló weboldal: http://www.spiritualscientific.com
– Kenneth Ring weboldala: http://kenring.org

Az IANDS-ről

Az IANDS 1981-ben az amerikai Connecticut államban bejegyzett non-profit szervezet. Küldetése, hogy szükség esetén információval és támogatással szolgáljon a halálközeli és más hasonló élmények vonatkozásában

Az IANDS céljai közé tartozik, hogy:

– Ösztönözze a halálközeli és más hasonló élmények minden részletre kiterjedő átgondolt kutatását;

– Megbízható információkat továbbítson megtapasztalók és megtapasztalók között, továbbá információkkal szolgáljon gondviselők, kutatók és a közvélemény számára;

– Találkozási pontként és közösségként szolgáljon azon emberek számára, akik különös érdeklődést mutatnak a halálközeli és más hasonló élmények iránt.

Az IANDS-nek nincs egyetlen központi vezérelve a halálközeli és más hasonló élmények interpretációjára vonatkozóan, és nyitott a különböző nézőpontok felelősségteljes bemutatására. A szervezet elkötelezettje a halálközeli élmények tudományos vizsgálatának és az eredmények alapján pontos információkat szolgáltat.

Az IANDS több más információs anyag mellett kettő, negyedévente megjelenő időszaki kiadványt ad ki, egy tudományos folyóiratot Journal of Near-Death Studies címmel (http://iands.org/research/publications/journal-of-near-death-studies.html) és egy hírlevelet Vital Signs címmel (http://iands.org/research/publications/vital-signs.html). Évente támogatunk konferenciákat Észak-Amerikában és alkalmanként más konferenciákat is. www.iands.org

Köszönetnyilvánítás

A fordítást az Exopolitika Magyarország felkérésére S.Z. önkéntes fordító végezte. Hálás szívvel köszönjük Neked mindannyian!

Kapcsolódó írásunk: 

P.M.H. Atwater – Mit tegyünk egy Megvilágosodás- vagy UFO-Élmény Után?
Alcím: A tudatváltás utáni visszaintegrálódás négy fázisa
https://exopolitikamo.wordpress.com/2016/06/01/p-m-h-atwater-mit-tegyunk-egy-halalkozeli-vagy-ufo-elmeny-utan

 

Reklámok

1 hozzászólás a következőhöz: “P.M.H. Atwater – Gyerekek Halálközeli és Halálközeli-szerű Élményei

  1. Visszajelzés: Az Exopolitika Három Alappillér Irányvonala | Exopolitika Magyarország - Exopolitics Hungary

Hozzászólások lezárva.