Citizen Hearing és Sirius

Greer Pista esküje zsebre dugott kézzel (takargatni való jele)Túl vagyunk két nagy mozgalom elindulásán, a Citizen Hearing-es (CHD-s) ex-szenátorok az ENSZ elé készülnek, az ingyen energia laborból meg meglátjuk mi lesz, érdekes, hogy nincs egy átlátható pénzköltési kimutatása Greer-éknek. Alfred Webre rosszallotta, hogy egyrészt társalapítóként kizárták a CHD-ból, másrészt hogy egy Mars-krononautát sem hívtak meg (Andrew Basiago, Bernard Mendez, William Brett Stillings, de Laura Eisenhower és Robert/Bob O. Dean is tudna mit mesélni, de Alex Collier is. Biztos nem lényeges, gondolhatták, vagy nagyon elvinné a témát, hogy az aktuális amerikai elnök járt más bolygón, sőt időutazással előre kiválasztották már egyetemista korában (amúgy mindkét Bush-hoz is hasonlóan) – egyébként róla pedig bizonyíték erejűen kiderült, hogy az anyakönyvi kivonata hamis (tudniillik, hogy amerikai elnök csak amerikai állampolgár lehet).

De örüljünk, hogy volt egy ilyen rendezvény, aki tud jobbat szervezni, nosza, és mostmár hála a web2-nek (a madarak azt csicsergik, hogy a Roswell-i eset és hasonlók magasabb erők által azért volt megengedve, hogy a technológiai visszafejtéssel – back-engineering – mára már elérhetők legyenek azok a technológiák, amik az információ ilyen biztos és ilyes gyors és hatékony elterjedését teszik lehetővé – mikroprocesszorok, üvegszálas optika és a többi ma már “alap”-nak tűnő dolog).

Ha valakinek van ereje, ideje fordításhoz, a Segíthetsz oldalon keresztül v. a fb-on tudunk egymásnak segíteni összefogni ilyesmiben.

Siriushoz magyarítás folyamatban van, sevaster1 és TeTube Magyarul youtube userek dolgoznak rajta.

Ha megvetted a hozzáférést a Siriushoz, a Citizen Hearing-hez, biztonsági másolatként letölthető.

Online megtekintés (1 megnézésre jogosít) $10: http://siriusdisclosure.com/ . Már rendelhető jún. 1-jei kiadással a DVD is (PAL verzió kell USA-n kívül), postával együtt $28 és néhány cent (kerektíve $30), kb. 1 hét szállítási időt ír.

Archívumként a Citizen Hearing videók $3.80 :
http://play.streamingvideoprovider.com/popapp.html?l&w=730&h=725&p=29972&title=Archive+English&bgcolor1=%23ffffff&bgcolor2=%23e0e0e0#clip=444508&time=0

Advertisements