A Föld Szövetségesei

A Föld Szövetségesei

A Föld Szövetségeseinek üzenetei nyomatékosan figyelmeztetnek minket arra, mennyire fontos minden embernek a saját igazságát megtalálni saját magában és elutasítani a központi hatalmi és hierarchikus társadalmi rendszereket. A kulturális sokszínűség és a belső igazság kutatása olyan értékek, melyek fennmaradása létszükséglet az emberiség számára. Az alábbi cikk könyve első kötetének legfontosabb üzenetét foglalja össze.
Marshall Vian SummersA “Föld Szövetségesei” üzenetek egy csoporttól származnak, amely több csillagnemzet egyesült ereje. Ők üzenetet hoznak az emberek számára, mely a hasonlóakhoz illeszkedik, mégis erőteljesen kiemel egy pontot: hogy mennyire fontos az emberiség sokszínűsége, de egyben egysége és a belső igazság is. Az üzenetet Marshall Vian Summers közvetíti.A Szövetségesek egy olyan világot vázolnak fel, melyben a fizikai síkon számos faj verseng az erőforrásokért és bolygókért. Telepeket hoznak létre a bolygókon és rabszolgasorba hajtják az ottani lakosságot. Ők maguk nem képesek az adott bolygón élni, ezért kiirtani nem tudják és akarják a “bennszülötteket” – ez esetben embereket – csak felhasználni akarják őket, uralmuk alá hajtani. Felhasználni szeretnének minden mást is, ami segít nekik: a nagy vallásokat olyan tekintetben, hogy az megszilárdítsák azt a formát, hogy az igazi vezért követni kell. Az individualizmus nekik az ellenség, mert sok részre osztott emberiséget nem tudnak uralni.

Nem csak egy ilyen faj van itt, hanem több és mindegyik ugyanazt szeretné: a Föld erőforrásait saját magának. Ezek nem háborúznak egymással – az erőszak ilyen primitív formáját még ott sem művelik – hanem egyféle gazdasági versenyt folytatnak. Ezeknek a kolonizátoroknak egyszerű terveik vannak, és nem értik a komplexitást. Ők individualizmus nélkül, egyféle “kaptártudatban” élnek és erejük a mentális térben van. A spiritualitást és sokszínűséget nem művelik és nem értik, csak az emberek számukra hasznos hiedelemrendszereit szeretnék felhasználni saját céljaikra.

Ezek az uralni jött csoportok több féle programot indítottak el az emberek igába hajtására: az egyik a hibridek programja. Ennek nem az a lényege, hogy saját hiányzó genetikai állományukat pótolják, hanem az, hogy az emberek bizalmát megnyerjék. Ezek a hibridek részben teljesen ember formájúak és lesznek földi rokonaik. Ezáltal remélik, hogy jobban befogadtatnak ők is. Továbbá bizonyára megpróbálják megrendezni Jézus második eljövetelét, és hasonló programokat, amikre ezek az ember közeli, de nagyobb mentális erővel rendelkező hibridek jól fognak jönni. Azzal is foglalkoznak ezek a fajok, hogy jó színben tüntessék fel magukat – sőt még sok esetben ők is azt gondolják, hogy az emberiséget jöttek megmenteni. Azt gondolják, az egyetlen lehetséges élet az, ha az embert megmentik saját magától vagy egy másik fajtól. Az emberiség szerintük túl ellenséges, túl szétesett, és ebben igazuk is van, de erre nem egy külső uralom a megoldás. Ők mindent kínálnak számunkra, amire vágyunk, mert megvizsgálták az emberi természetet, és tudják, mire vágyik az ember, melyek azok a válaszok, spirituális igazságok, mely az tudás, amelyet szeretne, és nekik mindez csak egy eszköz és nem tudás. Ezek a fajok nem avatkoznak bele közvetlenül az emberek társadalmába, sokkal inkább jó az nekik, ha az emberek maguk oldják meg ezt, és termelik ki azt az egységes kaptár/uralmi társadalmat, amivel lehetséges a feltétel nélküli uralmuk. Ők maguk számban elég kevesen vannak az emberekhez képest. Későbbi terveik közé tartozik az emberiség számának csökkentése. Nem a számokkal, hanem a technológiájuk és mentális erejük fölényével támadnak. Számukra a Föld a nagydíj, melyért számos faj verseng, mert kitűnik erőforásainak bőségével és sokoldalúságával.

Marshall Vian Summers - Allies Of Humanity 1. kötetEzzel szemben áll az üzenet közvetítői csoportja. Őket mondhatnánk másokat szolgáló csoportnak. Ők a nagy versengésből kimaradnak – ők izolálni igyekeznek magukat az egész sürgés-forgásból, az egyezmények és erőforrás-versengés rendszeréből. Nincsen hadseregük, nem is használják az erőszakot, nem uralnak más bolygókat, nem akarják elszedni erőforrásaikat. A Föld belépését a galaktikus közösségbe a “Láthatlanok” figyelik (feltehetően ezek magasabb dimenziós formák, kiknek már nincsen fizikai testük). A Láthatatlanok próbáltak közvetlenül is beszélni emberekhez, de csak keveseket érnek el. Korábban egy másik csoporttal próbálkoztak közvetlen kapcsolatfelvétellel, de ez nem igazán sikerült. Csak kevesekhez jutott el az üzenet és sokan pedig egoista céljaikra használták a kapcsolatot. Hiába jönne egy külső másokat szolgáló civilizációs is az emberiség segítségére, az emberiség megint csak függővé válna és hozzájuk mérné magát, odaadván a hatalmat nekik, amire ők nem vágynak. Egy út van, hogy az emberiség egyedül képes felállni a porból és saját szuverenitásáért megküzdeni.

Az egész galaktikus közösségbe való belépés egy kicsit túl korai, és ez rossz feltétel az emberek számára. Teljesen magukkal vannak elfoglalva, sok részcsoportra oszolva, és képtelenek egységesen fellépni külső behatolások ellen. A hatalom meglenne, de az akarat hiányzik, hiszen a legtöbben meg sem értik, hogy veszélyhelyzet áll fenn és miféle erőfeszítéseket tesznek ezek a csoportok.

A legfontosabb üzenet, hogy az ember ezen a mostani szintjén nem tudja megkülönböztetni az ellenséget a baráttól, és ki van szolgáltatva azoknak, akik uralni jöttek. Ha csak vágyaira hallgat és az idegenek szavaira, akkor könnyen prédává válik. Ha üdvözli az idegeneket és úgy gondolja, egy galaktikus népnek kell az emberiséget megmenteni, akkor sétál bele a csapdába. Ekkor lemond a hatalmáról és erejéről egy másik javára. A Földet márpedig csak akkor tudják uralni, ha maga az ember kéri és valósítja meg azt, kívülről nem lehetséges számukra.

A Föld rabságba hajtása elkezdődött. Ennek bevégzését megakadályozni úgy lehet, hogy a Föld önmaga a saját lábán és erőforrásain meg tudjon élni, külső segítség nélkül, mert azon pontban másoktól lesz függő és nem szabad többé. Ezért olyan fontos a környezet és természet védelme, valamint a saját igazságunk keresése és a függetlenségünk megtartása.

Ez egy nemhivatalos összefoglaló egy könyvről. Az írás a szerző megértésén alapszik. Célja, hogy a témákat körülírja, a legalapvetőbb közölt információkat bemutassa, és kedvet csináljon (vagy elvegye) az adott szöveghez. Az eredeti szöveg angol nyelven érhető el.

Linkek

Reklámok

Szeretettel várjuk építő hozzászólásodat!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s