Hüllő Egó, Kettős Egó

Hüllő egó:

Az emberi faj 22 fajtól származik, a harmadik dimenzió fényörzője lett volna. Azonban hüllők meghackelték a teremtést, megnövelték az R-komlex-et (hüllőagyat), lecsökkentették a 12 szálú DNS-t 2 szálúra, és úgy véljük, hogy ők hozták létre az egót, hogy az “oszd meg és uralkodj” hüllőelve szerint létrehozzák a számukra szükséges, táplálékként szolgáló energiákat az emberi szenvedésen keresztül, továbbá, hogy meneteljenek mára már meghiúsított planetáris, naprendszeri, és intergalaktikus céljuk felé (lásd erről az exotörténelem oldal).

Amennyiben ez igaz, ez hatalmas felvilágosító erővel bír.

Az egymással ellentétben, ellentmondásban levő emberek, azaz mi, nem vesszük észre, hogy egy felső hatalomnak jó az, hogy mi rosszul érezzük magunkat önmagunkkal és másokkal. És amíg láthatatlan az ellenség, lehetetlen a megmenekülés.

Ha tudatában vagyunk annak, hogy a negatív elmeállapotaink, hogy a veszekedéseink, hogy a haragunk, hogy a depressziónk mind-mind külső entitások által egyrészt pillanatnyilag generáltak, másrészt belénk kódolva mint erősített lehetőség (de nem abszolút szükségszerűség!) jönnek létre, máris nem a másikra mutogatunk, sem magunka, hanem észrevesszük, hogy ez egy magasabb szintről jövő ellenség műve és azonnal le tudunk állni.

Tehát veszekedés közben, elítélés, lenézés, depresszió közben jusson eszünkbe, hogy a hüllők által meghackelt agyunk és ezáltal elménk, és ilyen DNS-ünk hatására lépett most fel ez az állapot magunkkal és/vagy a másik, berrel szemben, másrészt tudjuk, hogy ezért a veszélyt is nem a másik jelenti, magunk esetén nem az elgondolt/tapasztalt szituáció vagy énkép, hanem ezek a strukturális okok! Ezek a strukturális okok csak kiválasztják a pillanatnyilag rendlekezésre álló személyt, személyeket vagy gondolatokat, énképi elemeket, amiket “felhasználhatnak” funkciójuk kiteljesítésére: szenvedés generálására, valódi igaz önkép és az emberi kapcsolatok rongálására, hogy ezáltal a hüllőterv érvényesüljön (sok szenvedésnél jobb a több – a hüllők mások szenvedésén és irányításán élnek, lásd még David Icke).

A megoldást ebben Eckhart Tolle mutatja, lásd Új Föld hangoskönyvét.

Fontos ugyanakkor, hogy amíg ebben a jelenlegi világban élünk, sajnos kell az egó is a többi egóval szemben: nem szabad a pénz-vágytalanságba, az emberektől és fizikai világtól való elvonulásba esni, mert még fizikai testünk van és ilyen szinten áll az emberiség nagy része, amilyenen: nem tőlük távol, hanem közöttük kell képviselnünk az új energiát, amikor azt konstruktívan megtehetjük.

Két egó:

Fontos az önérvényesítés, és amíg fizikai testünk van, az önzés is. Tehát egóban is meg kell találni az egyensúlyt és észrevenni, amikor a negatív egó kerül előtérbe.
A pozitív egó, ami segít minket túlélni, érvényesülni, hiszen jogunk van a boldogsághoz és a szenvedés nélküli élethez, ami segít kiállni a jogainkért és az erőnkért, az a jó egó, erre szükség van – Dalai Láma gondolatai ebben az utóbbi két mondatban.

Reklámok

Szeretettel várjuk építő hozzászólásodat!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s