David Wilcock MINDHÁROM KÖNYVE végre magyarul

David Wilcock, a New York Times bestseller “The Source Field Investigations” írójának mindhárom könyve immáron elérhető magyarul, köszönhetően az Angyali Menedék (=Magyar Menedék) kiadónak, az egyetlen magyarországi könyvkiadónak, akik komolyan vették az exopolitika üzenetét; az egyetlen kiadó, akik felfogták a jelentőségét az ufológia magasabb szintű ágának, az exopolitika társadalom-tudományának.

David Wilcock Mindhárom Könyve Magyarul

David Wilcock Mindhárom Könyve Magyarul

Mindig is kevés de minőségi embernek szántuk a blogot és hála Istennek és a Kiadó vezetőjének, ez jó elképzelésnek bizonyult, hiszen például Alfred Webre – Omniverzum című könyvét is ők fordították le magyarra.
Bárcsak Michael Salla-tól is megjelenne egy könyv, akkor már közel teljessé válna a kör. Na jó, igazából Mary Rodwell – The New Human című könyvével is együtt válna teljessé a kör, hiszen az újfajta gyerekek a kulcs, ugyanakkor Salla írta meg Corey Goode beszámolói alapján a titkos űrprogramok tényeit könyv formában. Wilcock a bölcsesség mezején arat (illetve egzotikus tudomány terén), míg Webre (ejtsd: véber) pedig a jog előtt jelenleg is mainstream-en helytálló tudományos tényekre felépített kozmológiai modeljével viszi a babérokat.
A kiadónak üzenjük, hogy Mary minden valószínűség szerint nem fogja digitálisan kiadni a könyvet, hiábavalóan próbáltuk rá ösztökélni, támogatni abban.

A könyvek az együttműködésünk nélkül, tehát ebben az értelemben tőlünk teljesen függetlenül készültek el magyarul, ilyen módon minden köszönet a Kiadót és a Fordítókat illeti! Mi ezúton HÁLÁS SZÍVVEL köszönjük Nektek!  A könyvek mögött sok-sok száz óra kemény tudományos fordítói munka van, és több millió forintos fordítási költség könyvenként (a Wilcock-könyvek fele vastagságú könyvek fordítása is 1-1.5 M Ft).

Fogadjátok szeretettel a három magyar Wilcock-könyvet:

David Wilcock: A Felemelkedés Rejtélyei (2017; ez a legfrissebb magyar könyv)
http://www.magyarmenedek.com/products/12668/A_felemelkedes_rejtelyei_-_David_Wilcock.htm

David Wilcock: Az Univerzum Bibliája – A Szinkronicitás Kulcsa (2017)
https://www.magyarmenedek.com/products/11018/Az_Univerzum_Bibliaja_-_A_Szinkronicitas_kulcsa_-_David_Wilcock.htm

David Wilcock: A Forrásmező Felfedezése (2016)
https://www.magyarmenedek.com/products/12366/A_Forrasmezo_felfedezese_-_David_Wilcock.htm

Alfred Lambremont Webre: Omniverzum (2016)
https://www.magyarmenedek.com/products/12031/Omniverzum_-_Alfred_Lambremont_Webre.htm

A Kiadó önálló művei közé tartoznak az “Összeesküvés-elméletek” című kiskönyv-sorozat kötetei, melyeket kifejezetten a Relay-Inmedio újságárus hálózatban (illetve hipermarketekben) történő terjesztésre alakítottak ki.

Ezek felfedik például a Chemtrailek és a HAARP, a földönkívüli járműveket fejlesztő nácik, a hamis zászlós hadműveletek, a migráns-válság, az egészségmaffia, a hüllőlelkű embernek látszók, a Vatikán titkolt, illegális témaköreit.

Ezt mi nagy dolognak tartjuk, mert amilyen cenzúra ma már a Nyugaton van, az, hogy ezekhez szinte bármelyik újságárusnál is hozzá lehet jutni, egészen figyelemre méltó, Nyugaton (főleg Németországban) már számukra irigylésre méltó tudásluxus. Míg régen tűzzel-vassal irtották a tudást, ma már elérhető. Ma már egy fecske is tud nyarat csinálni.

Egyébként a kiadó vezetőjével nagyon egyezik a gondolkodásmódunk abban is, hogy mi is támogatjuk a Magyarság ügyét. Ráadásul az a földönkívüliek témakörétől nem is messze álló téma.

Reklámok

David Wilcock első magyar könyve: a Hős Útja

David Wilcock - Az Univerzum Bibliája - A Szinkronicitás kulcsa

David Wilcock – Az Univerzum Bibliája – A Szinkronicitás kulcsa

MEGJELENT DAVID WILCOCK “A SZINKRONICITÁS KULCSA” CÍMŰ KÖNYVE!!!!! Benne a Hős Útjának bemutatásával, mely Wilcock szerint a Galaxisunk, azaz az inkarnációink tanítóleckéinek alapja, továbbá minden kasszasiker nyugati film alapja a Star Wars óta és minden emberi élet alapja; továbbá ebben a könyvben kerül a világban először bemutatásra, hogy az egész emberiség történelmének alapja és inkarnációkon át is érvényesül!!!! Egy mindent átszövő holografikus mintázat!!!!

A cikk rövidlinkje: http://wp.me/p2X0wC-Uo

A Hős Útja nemcsak egész életünkben, hanem inkarnációkon át is jelen van! Wilcocknak ez a felismerés az igazi alkotása ezzel a könnyvvel, a világban egyedülálló módon és elsőként!

Wilcock egyedülálló módon Michael Newton “Lelkünk Útja” című, az életek KÖZÖTTI életet kutató, három évtized tudományos minősítésű kutatásának eredményeit felsorakoztató könyveit is felhasználta! (angolul Kindle-re itt, magyarul itt). Korábban már Alfred Webre felhasználta Michael Newton kutatásait a The Dimensional Ecology of the Omniverse c. könyvében!

David Wilcock

David Wilcock

A Hős Útja már korábban is ismert volt (főleg coachok között és a nyugati filmalkotásban), de hogy az egész emberi történelemben és inkarnációkon át is érvényes, ennek bemutatását David Wilcock tette le az asztalra!

Joseph Campbell

Joseph Campbell†

Óriási kiegészítést tesz Wilcock ezzel Joseph Campbell munkásságához (Joseph Campbell Alapítvány itt), aki eredetileg felismerte a világ összes mitológiájának egy közös történetét, a monomítoszt, a Hős Útját (kattints a linkre ennek rövid, négy perces angol bemutatásához), mely minden nyugati nagyfilm ALAPJA, enélkül a szövegkönyvírót be sem engedik a stúdióba! Joseph Campbell könyve és hangoskönyve angolul “The Hero with a Thousand Faces” címmel, magyarul az “Az Ezerarcú Hős” címen jelent meg, mely most egyébként magyarul elképesztő -75%-os akcióban kapható!

Ha ismered a Hős Útját, soha többet nem fogod unni, miért akar megnézni a gyermeked egy filmet ezredjére és te is meg fogod látni az élet nagy szimbólumait minden filmben, úgy, mint soha azelőtt! Ezt megértve megérted az emberiség jelenlegi mitológiáját és a te küldetésedet ebben!

Christopher Vogler

Christopher Vogler

Olyanyira pontosan működik a Hős Útja, hogy külön, közel-AI szoftvert használnak a nagy amerikai filmstúdiók, hogy megjósolják, mekkora lesz a kasszabevétel annak függvényében, hogy a szövegkönyv írója mennyire követi a mintázatot! Alig néhány százalékos hibahatárral működik a szoftver évek óta, gigantikus összegek mellett is! 

Egyébként Christopher Vogler dolgozta át a Hős Útját rövidített verzióban Hollywood-nak “The Writer’s Journey” c. művében, Wilcock részben ezalapján mutatja be a Hős Útját az angol tartalomjegyzék alapján a könyvön belül a MÁSODIK RÉSZben! Vogler munkáját minden jelentős filmstúdió átvette.

Blake Snyder

Blake Snyder†

Az ő tanítványa Blake Snyder volt a hirtelen elhunyt, aki az egyik legnagyobb elmévé vált a modern forgatókönyv-írásban! Számos rekord kasszasiker film tanácsadója volt. Tanítványai által üzemeltetett Savethecat.com oldalának mobil applikációval már a kezdő forgatókönyvíró-tanoncok is könnyen lekövethetik a Hős Útja mintázat alapjait. A weboldalon számos filmet rendszersen elemeznek, hogy mennyire követték, miben nem a mintázatot. 

Jelenleg tehát Christopher Vogler a legnagyobb élő alakja (story consultant) a a Hős Útjának a filmiparban! Legújabb könyve “Memo from the Story Department: Secrets of Structure and Character“.

Az emberiség összes mitológiájának összesűrítése a Hős Útja, melyek mind a kollektív tudatalattiból születtek, ezért minél inkább követi ezt a mintázatot egy film, annál jobban veszik az emberek a mozijegyeket! A modern mitológia-mesélés a filmiparon keresztül valósul meg!

És hova lyukad ki Thrive c. filmből ismertté vált Elisabet Sahtouris és a Megszentelt Gazdaságtan írója Charles Eisenstein is, de a Tudomány és Nondualitás Konferencia megalapítója és szervezője Maurizio Benazzo is? Hogy új civilizációs éntörténetre és új civilizációs énképre van szükségünk! 

A Hős Útja

A világ első filmje kifejezetten a Hős Útjáról: “Finding Joe” – FindingJoeTheMovie.com

Ennek nap mint nap való megéléséről szól a Hős Útja és ennek emberiség szintjén való megélésére van szükség az emberi történelem jelen szakaszában, hogy mikor szembesülünk a “sárkánnyal”, a jó döntést válasszuk!

Mivel a Hős Útja a kollektív tudatalatti mélypszichológiáján alapul, ezért a mai modern sikeres filmek kifejezetten odafigyelve, EXTENZÍVEN használnak rejtett mélylélektant! Így a történetmesélés a jó filmekben a látó szemek és fülek számára visszanyerte eredeti küldetését!

Fény és Sötétség

Korunk legfőbb mitológiai üzenete: le tudjuk-e győzni a hatalom kapzsiságát és uralmát magunkban és elnyomó rendszereinkben, A Rendszert: EZ a Star Wars alkotójának legfőbb üzenete.

Joseph Campbell akkoriban friss felfedezését először George Lucas használta fel a Star Wars-ban! Campbell rengeteg időt töltött Lucas házában, a kor mitológiáját akarták bemutatni, iránymutatást a modern kornak: legyőzni a sötétséget!

Történik ez mindaközben, hogy PirosPirula, Világhelyzete, és nemzetközi színtéren David Wilcock is széleskörűen foglalkoznak azzal, hogy a luciferinizmus, mely a világot évezredek óta uraló kazár szekta valódi vallása, hogyan prezentálja magát egyre nyíltabban a zeneiparban!

Számos, számos kutatás van már arról, hogy a tudatalatti oktatás (“subliminal education“) hogyan szövi át a filmipart is és ahogy Steven Greer legutóbbi londoni előadásában bemutatta, a filmipart a CIA mindig előszeretettel használta saját céljaira (kifejezetten konkrétan a náci Disney Studios-t is), például, hogy a földönkívülieket nevetség tárgyává tegyék (Tapsi Hapsi marslakója és más rajzfilmek), illetve szinte kizárólag ellenséges földönkívülit látni mozivásznon. 

És mégis benne van a filmiparban a Hős Útja és bizonyos filmekben (megint főleg a Disney-nél) nagyon komoly mélylélektani bölcsességek is!

Jó példa erre egyébént még a Madagaszkár 3 is, ahol iszonyatosan sok Cobra-Wilcock-exopolitika által felfedett igazság van elrejtve a filmben, aminek forgatókönyve végig a Hős Útjára van felfűzve, és aki ismeri a mintázatot, az felismeri, hogy az egész mintha 1 elme utazása lenne, a szereplők csak az egy egyéni elme belső aspektusai.

Tehát míg a zeneiparban a sötétség, addig a filmiparban a lélek is van képviselve, hogy meglegyen az egyensúly. Csak tudni kell, hova tegyük a figyelmünket! Ez a könyv segít megérteni a Hős Útját, hogy a filmekben már tudjuk hova tenni a figyelmünket!

A könyv tartalomjegyzéke angolul:
http://www.amazon.com/Synchronicity-Key-Intelligence-Guiding-Universe-ebook/dp/B007FEFIUQ/ref=tmm_kin_swatch_0?_encoding=UTF8&qid=&sr=

A mű eredeti angol főcíme: “A Szinkronicitás Kulcsa”, eredeti angol alcíme: “A Rejtett Intelligencia, amely az Univerzumot és Téged is vezet.” Fogadjuk szeretettel a magyar könyvet!

David Wilcock – Az Univerzum Bibliája – A Szinkronicitás kulcsa:
www.magyarmenedek.com/products/11018/Az_Univerzum_Bibliaja_-_A_Szinkronicitas_kulcsa_-_David_Wilcock.htm

Kapcsolódó videó: David Wilcock – Ismerd az Önvalód!
https://www.youtube.com/watch?v=5os_sHQJM2Y

Kivonat a MagyarMenedék oldaláról:

Mikről is szól:

• (Joseph Campbell Hős Útjáról, mely minden sikeres mozifilm alapja és minden emberi élet holografikus mintázata.)
• Tudni szeretnéd, hogy mi, miért történik a világban és mit hoz majd a holnap?
• Mi van akkor, ha az Univerzum él és kommunikálni szeretne a szinkronicitás és a karma törvényei szerint?
• Mi van akkor, ha az összes hely, idő, anyag és energia egy forrásból táplálkozik, amely ráadásul él és intelligens?
• Mi van akkor, ha a földi élet nem véletlenszerű, hanem titokzatos erők irányítják a csillagok és a bolygók keringési pályája alapján?
• Mi van akkor, ha van egy égi személyiség, amely befolyásolja a gondolkodásunkat azáltal, hogy épp a tér és az idő melyik megismétlődő ciklusa alatt állunk?
• Mi van akkor, ha az Illuminátusokat, a Bilderberg csoportot és az Új Világrendet azért hozta létre a Teremtő, hogy segítsen nekünk a karmánkat a gyógyítás szintjére emelni azáltal, hogy a saját negativitásainkat tükrözi vissza ezekkel a csoportokkal?
• Mi van akkor, ha a Háttérhatalom, az Új Világrend és az Illuminátusok is a ciklusok által irányítva tevékenykednek, de sosem tehetnek többet, mint amennyit az adott ciklus lehetővé tesz és megenged a számukra?
• Mi van akkor, ha matematikailag elkerülhetetlen, hogy a rossz fiúk győzzenek a történelemben, köszönhetően annak a 25.920 éves ciklusnak, amely újra és újra ismétli önmagát, és amely sokkal régebbi, mint az emberi élet a Földön?
• Mi van akkor, ha az idők során számos hatékony szimbólumot és tanításokat örököltünk, amelyek eredetileg pozitívak, ám azóta szörnyen eltorzultak negatív irányba?
• Mi lenne, ha belepillanthatnánk azokba a forgatókönyvekbe, melyek a földi életet irányítják, és amelyek egy sor – előre meghatározott – lelki tanítást tartalmaznak mindenki számára?

szinkronicitás kulcsa

Hogyan keletkezett a könyv:

David Wilcock könyve ezekre az emberiséget állandóan érdeklő kérdésekre keresi a választ, és David Wilcock szerző egy teljesen új megvilágításban meg is válaszolja ezeket. Megdöbbentő oknyomozásba kezd azok után az ősi titkok után, amelyekre a bizonyítékok már évezredek óta az emberiség szeme előtt vannak, de eddig nem vettük észre ezeket, olyan okok miatt, amire sokan nem is gondolnának.

Wilcock a válaszok megtalálásához segítségül hívja a történelmet, az asztrológiát, a szinkronicitás elméletét, valamint fellebbenti a fátylat az idő titkos felépítéséről is, amely nemcsak az egyén, hanem akár teljes embercsoportok és népek sorsát is befolyásolják.

Részlet a kötetből:

Van egy mély összeköttetés, egy kapcsolat az egész emberiség minden elméje között, ezt osztjuk meg egymással például álmunkban. A szinkronicitás szótári definíciója pszichológiai értelemben „eredetileg egymással kapcsolatban nem álló események együttes előfordulása, és a meggyőződés, hogy ez az együttes előfordulás nem puszta véletlen”. Egyszerűen fogalmazva a szinkronicitás egy rejtélyes esemény, amikor két vagy több dolog történik egyszerre, egymással összefüggésben, bár normál esetben ez lehetetlennek tűnne.

Carl G. Jung már az 1920-as években is beszélt erről a jelenségről, de egy 1951-ben tartott előadás volt az első alkalom, ahol rendszerezett módon számolt be a szinkronicitás fogalomköréről. 1952-ben aztán publikálta híres munkáját, a Jung Műveinek a 8. kötetében található írást, melynek címe Szinkronicitás: Az okozati összefüggés nélküli kapcsolódások elve.

Jung szerint a szinkronicitás a spirituális ébredés kulcsfontosságú eleme…

Folytatás a videó alatt.

Ebben a magyar feliratos Wilcock videóban a Lelkünk Útjáról és a Tarot kártyáról esik szó, ami két téma kapcsolódik a Szinkronicitás Kulcsában megírtakhoz, de szorosan maga a videó nem kapcsolódik a bejegyzésben taglaltakhoz.

ismerd az önvalód

Rövid bevezető:

A történelem ismétli önmagát – ez a mondás ezáltal a könyv által teljesen új értelmezésbe kerül (a szavak legmélyebb titkát megismerve), megtudjuk, hogy a történelem eseményei újra és újra, meghatározott időben megtörténnek. Ha felismerjük, hogy melyik ciklus melyik szakaszában tart jelenleg az életünk, akkor megértjük, hogy épp mi történik, sőt, akár a végkimenetelét is meg tudjuk mondani az eseményeknek.

A szinkronicitás több mint puszta véletlen. Az univerzum összefüggéseinek hatása ez. Bizonyíték, hogy minden egy egységes, összetartozó egésznek a része. A szinkronicitás maga az élet megnyilatkozása.

Talán azért került a kezedbe ez a könyv, és sok más ehhez hasonló az évek során, hogy új nézőpontból pillanthass be a bonyolult világba, melyben élünk. Ha a szavak igazat szólnak, hamarosan az elme és a szív paradicsomába röppenhetsz, megszabadulva a világ mindennapi gondjaitól. Csodálatos, inspiráló szavak hullanak rád, mint a szeretet vízesésének cseppjei, és ezekben a pillanatokban – még ha csak időlegesen is – minden rendben van.

David Wilcock gondolatai:

„Tudtam, hogy hatalmas munka a történelem ciklusainak átfogó tanulmányozása. Körülbelül 3,5 évig kutattam, meditáltam, tanítottam és írtam ezekről az elméletekről, míg ide eljutottam. Biztos vagyok benne, hogy sok embert sért és sokak kritizálják a munkámat. A jövőben is megteszem a tőlem telhető legtöbbet, tudván, hogy semmi sem tökéletes, és mindig lesznek kritikusok…

Őszintén élveztem az írás folyamatát, és olyat alkottam, amire nagyon büszke vagyok. Lesznek, akik nagyon inspirálónak és tartalmasnak gondolják, és olyanok is, akik vadul támadják és kigúnyolják. Úgy gondolom, hogy a történelmi ciklusok kutatása még mindig gyerekcipőben jár. Hosszú utat kell még megtenni…

Ez a könyv nem mindenkinek való. Vannak, akikben olyan erős a pszichológiai ellenállás, hogy valószínűleg nem tudják sokáig olvasni. A tudományos bizonyítékok csak akkor hasznosak, ha hajlandók vagyunk rájuk nézni. Az írás idején ezen adatok nagy része még mindig „áltudományosnak” van bélyegezve. A szinkronicitás végső soron a személyes élmény, és ez elég megfoghatatlan azok számára, akik nem hiszik, hogy lehetséges.

Annak ellenére, hogy a történelem ismétli önmagát, még mindig kell döntéseket hoznunk. Nem egy rögzített idővonalon élünk. Nem egyetlen eredményt tudunk megtapasztalni. Meg tudjuk változtatni a történelmet. Nagyon is elképzelhető, hogy az univerzum él – és fejlődésre, igazi önmagunk felfedezésére bátorít bennünket. A szinkronicitás a kulcs minden idők legnagyobb rejtélyének megfejtéséhez.”

Kapcsolódó videó: David Wilcock – Ismerd az Önvalód!
https://www.youtube.com/watch?v=5os_sHQJM2Y

Titkos Űrprogramok – Corey Goode magyar videója

Titkos Űrprogramok

Kattins a képre a 30 perces, Corey-val készült magyar feliratos film megtekintéséhez.

Kozmikus Leleplezés: Titkos Űrprogramok
Üzenet az Emberiségnek

Videó megtekintése itt: http://indavideo.hu/video/Titkos_Urprogramok

Ha csak a videót néznéd meg, akkor javasoljuk a “(Kiegészítés” kezdetű részeket még elolvasni és a piros képaláírást átfutni (mert a videóhoz képest ezek a plusz).

A cikk könnyen megjegyezhető rövidlinkje: tinyurl.com/TitkosUrprogramokCikk

Folytatások a GoodETHungary.blog.hu oldalon vannak és lesznek.

DAVID WILCOCKInterjúnk egy igazán rendkívüli emberrel, Corey Goode-val készül, aki 45 éves és aki az amerikai Texasból való és jelenleg is ott él. Amit ő tett, az az, hogy benfenntesként nyilvánosságra lépett és megosztotta velem, hogy mi minden megy valójában a színfalak mögött a titkos kormányzási és titkos hadügyi programokban, ezek fejleményei és a Naprendszerünk ipari kiaknázása terén.

Azért is valóban rendkívüli történet az övé, mert benfenntesek tucatjait interjúoltam az elmúlt években, akik némelyike 35 betekintési fokozattal magasabbal rendelkezik, mint az Amerikai Egyesült Államok elnöke.

Azonban ezen információk 90%-át én visszatartottam a nyilvánosságtól, mert először is, emberek életébe került volna, másodszor mert ezek nyilvánosságra tétele után szinte lehetetlen lett volna különbséget tennem, hogy ki a valódi bennfentes és ki az, aki csak másképp megismétel engem.

Corey bejött a képbe és nemhogy magától tudta a 90%-ot, de a kirakójáték olyan darabkáit is össze tudta nekem rakni, amiket régóta kerestem. Tudtam, hogy van valami, amit az embereim nem árultak el nekem, de így összeállt a kép. 

Corey, Isten hozott a műsorban. Köszönöm, hogy itt vagy nekünk.

COREY GOODE: Köszönöm.

Titkos Űrprogramok indavideo

Kattints a képre a videó megtekintéséhez! A videó könnyen megjegyezhető rövidlinkje: tinyurl.com/TitkosUrprogramokVideo

DAVID WILCOCK: Tisztában vagyok vele, hogy a megosztani valód olyan mese habbal dolognak tűnhet az embereknek, hogy sokaknak nehézséget jelenthet ezeknek a befogadása, különösen ha még semminek nem jártak utána ezügyben. Viszont azokra építve, akik ezt megtették, ne lassúzzunk, hanem vágjunk bele a közepébe.

Kérlek adj egy gyors összefoglalót, hogy ez az egész titkos űrprogram történet hogyan keveredett az életedbe.

COREY: Rendben. Az én esetemben ez hat éves koromban kezdődött, amikor a MILAB programba kerültem, legtöbben ezt “májleb”-nek, néhányan “mileb”-nek ejtik. Intuitív empataként azonosítottak.

WILCOCK: Az mit jelent pontosan?

COREY: Intuitív az, hogy egy mély megérzésed van arról, hogy mi fog valószínűleg történni.

WILCOCK: Pszichikus képesség?

COREY: Igen, ez a prekogníció (jövőérzékelés). Aki empatikus, empata, annak nagyon erős érzelmi kötődése van a körülötte levők felé. Érzi, amit mások éreznek. Így érzelmi szinten is tud hozzájuk kapcsolódni. Ez egy kívánatos készség-együttes volt a program számára. Ebben kiképeztek és ezeket erősítették bennem.

Corey

Corey. Weboldala: SphereBeingAlliance.com . Elég gyakran frissíti a FB-oldalát és elég gyakran közli nyilvános levelezésüket Michael Salla is az exopolitics.org -on.

Olyan pontra fejlesztették, hogy 12-13 éves korom körül én és néhány másik ember, akikkel együtt tréningeztek, bekerültünk egy programba ahol intuitív empata támogatói lettünk egy ET Szuperföderációbeli földi delegációnak. Ez a Szuperföderáció nagyon sok földönkívüli föderáció együttese volt, akik a Nagy Kísérlet megvitatására gyűlnek össze rendszeresen.

WILCOCK: Mi ez a kísérlet? Mit csinálnak ezek a földönkívüliek?

COREY: Volt egy 40 emberszerűnek látszó lényből álló csoport, akik szinte mindig jelen voltak és úgy összesen 60, akik a többi alkalmakkor lehettek ott. 22 genetikai programot vittek végbe az emberiségen a földi történelmünk során.

WILCOCK: Mit jelentsen ez? Mi az a genetikai program?

COREY: Olyan programok részükről, melyekkel az ő és a mi genetikáinkat elegyítették.

WILCOCK: Ez folyamatban van?

COREY: Igen, ez a mai napig folyamatosan megy. És gyakorlatilag ennek alakulásáról szóltak a találkozók. A földi delegátus már régóta ki akarta venni a részét ebből. Végül sikerült helyet kapniuk. Mint intuitív empata tolmácsok, ott ültünk, de nem értettük, mi a lényeg. Mert sok minden, ami történt, egy ősi földönkívüli nyelven történt, ami egy nagyon monoton hangzású, amit nem értettünk.

A dolgok másik része telepatikus kommunikációval zajlott. Ott ültünk és az ET-k a kezünkbe adtak egy eszközt, egy üvegből készült okostömböt — mint egy iPad–, aminek hozzáférése volt az ET-k adatbázisához. Azt mondták, hogy foglaljuk el magunkat azzal, hogy végigrágjuk magunkat ezen az anyagon, és ez segített minket az intuitív empata képességeinkben is, hogy lehetséges veszélyeket vagy megtévesztéseket észleljünk.

WILCOCK: Milyenféle anyagokra leltetek rá ezeken a tableteken?

COREY: Leginkább azt akarták, hogy azokról az információkról tájékozódjunk, amik erről a 22 genetikai kísérletről szólnak. De mindenféle más típusú információhoz is hozzáfértünk vele. Egyénünktől függően –hiszen mindnyájunknak megvolt az, ami érdekelte– mindenféle információk után is kutakodtunk rajta. Nagyon sok információba ástam bele magam. Mint mikor az ember a főiskolai anyagaiba, könyveibe olvas bele újra és átnézne minden információt és kutakodna, hogy vajon mennyit tud ebből megjegyezni. Ilyesmi. Rengeteg információ volt ezeken keresztül elérhető.

WILCOCK: Volt valamikor is olyan kérdésed, amire ott nem tudtál választ találni, amire hibaüzenet lett volna a válasz?

COREY: Nem volt ilyen. Gyakorlatilag minden létező elérhető információt rendelkezésünkre bocsátottak. Olyan dolgokba is belefutottunk így mi empaták, amikhez az emberi delegációnak, a mi csoportunknak, nem adtak hozzáférést. De szinte minden információ nyitva volt előttünk.

WILCOCK: Hogy nézett ki a képernyője? Hasonló volt egy iPad-hez vagy tablethez?

COREY: Nem, úgy nézett ki az egész, mint egy műanyag üveglap. Teljesen jelentéktelen első ránézésre. Ha kidobnák az ablakon, és megtalálnád egy mezőn és a kezedbe vennéd, semmi említésre méltót nem találnál rajta. A kezünkbe kellett raknunk és egy mentális összetevővel kellett aktiválnunk. És a nyelveden ugrott fel a felület. Az információt, az adatbázist az elménken keresztül értük el és azt mutatta, amit akartunk. Szöveget, képet, videót mutatott és a videó és a képek holografikusak voltak, abban a tekintetben, hogy kicsit kiemelkedett a képernyőből. Nem jött ki teljesen, nem úgy, ahogy most első hallásra eszünkbe jut. De egy 3D-s mélységű holografikus kinézete volt.

WILCOCK: Ekkor tudtad látni a kezed az üveg alatt?

COREY: Nem.

WILCOCK: Tehát előtte elsötétült a kép?

COREY: Igen. Igen, előtte teljesen átlátszatlanná vagy feketévé vált, vagy ilyesmivé, mielőtt képeket vagy szöveget jelenített volna meg.

WILCOCK: Volt bármiféle beépített korlát vagy biztonsági tűzfal, hogy bizonyos kérdésekre az lett volna a válasz, hogy hozzáférés nem engedélyezve vagy ilyesmi?

COREY: Nem, nagyon, nagyon ritkán volt olyan képernyő, hogy teljesen üres lett volna vagy azt mutatta volna, hogy nem hozzáférhető. De szinte minden elérhető volt. Ugyanilyen eszközeink voltak a kutató-űrhajónkon, amikkel a saját adatbázisainkhoz fértünk hozzá.

secret space programs and breakaway civilizations

Titkos Űrprogram és az Elszakadt Civilizáció Konferencia előadásai – ezek az előadók, köztük az Egyesült Királyság volt hadügyminisztere, még egyes számban beszélnek a programokról és a civilizációkról, de Corey óta tudjuk, hogy több is van ezekből (egy is bőven elég felháborító lenne).

WILCOCK: Tehát ez egy elterjedt technológia a titkos űrprogramokon belül?

COREY: Igen és sokkal nagyobb ilyen képernyőik vannak a konferenciákhoz és a bemutatókhoz.

WILCOCK: Tehát akkor rengeteg információra tettél szert ezeken az okostömbökön keresztül. Volt olyan információ, ami nagyon szembetűnő volt, ami olyan jelentőségteljes volt, hogy megrázott annak ellenére is, amiket már addigra tudtál?

COREY: Igen, nagyon érdekes volt. Az információ úgy volt tálalva, visszatérve a főiskolai analógiához, mintha 22 záródolgozat versenyzett volna egymással, és ez a 22 genetikai kísérleti program ilyen módon prezentálta a saját információit. Mintegy versenyeztek egymással. Nem működött mind együtt, nem működtek egymással teljesen harmóniában.

WILCOCK: Ebben benne voltak ezek az emberszerű földönkívüliek is…

COREY: Igen.

WILCOCK: …akik a DNS-üket a miénkkel összesodorták?

COREY: Igen, összesodorták az övéjükkel és változtatták is a DNS-ünket. Van egy lelki összetevője is ennek a kísérletnek. Ők nagyon is részesei a Kísérlet egy részének: nem arról van szó, hogy ők kísérleteznek mirajtunk, hanem ők saját maguk is alanyai a látszólag csak velünk való Nagy Kísérletüknek.

(Kiegészítés: itt megdől sok spirituális ezoterikus elmélet, miszerint az anyag, a test mit se számít, minden a tudatban dől el, és megdől a materialisták elmélete, hogy nincs lélek és csak mozgó atomleves vagyunk, amiben összeállnak a kódok és tudat-jelenséget produkálnak. Valóság: a DNS behatárolja a lélek működését, ráhat a lélekre és lelki/éteri vagy nem is annyira éteri “fegyverekkel” (amikkel ha jóra használják, egy bolygót lehet több százezer éven át evolváltatni) a DNS is fejleszthető.)

WILCOCK: Volt valami céljuk? Miért teszik ezt? Miért törődnek ezzel az egésszel?

COREY: Ezt nem tudom. Nem tudom, hogy csak azért-e, mert megtehetik, vagy mert valami szuperlényt akarnának fejleszteni. Gondolj bele, miért akarnák összemixelni a genetikájuk legjavát, hogy aztán lemanipuláljanak minket és az egész civilizációnkat elnyomják?

WILCOCK: Tudomásod szerint mióta aktív ez a program?

COREY: A 22 különböző program változatos hosszúságú ideje van életben. De a genetikai befolyásolásunk már minimum 250 ezer éve megy.

WILCOCK: Ejha!

NanoVoice - Corey hangelemzés

Corey auditív beszédelemzés alapján hihető és őszinte személyiség. Kattins a képre!

COREY: De ezek a programok, ezek hossza 5000 évtől kezdve… mind különböző időkig terjednek.

(Kiegészítés: mi mindig csodálkoztunk, hogy hogy a csudába sehol nem kérdezik meg a nyilvánvalót, hogy hogyan lehet DNS-t módosítani, mikor ahhoz ivarsejtek kellenek és egy leendő megfogant petesejt, és akkor pláne egy már élő emberiségnél ez hogyan történik. Rezgésalapon, ahogy a zene és a gondolatok hatnak a DNS-re, hasonló finomsági szinten ható “fegyverekkel” nemcsak rombolni, hanem építeni is lehet planetáris szinten. Érdekes, hogy a nagy nevű Tudatosság és Nondualitás Konferencia is pedzegeti a DNS-ünk, mint szoftver írójának kérdését, ők még nem járnak az exopolitika gondolkodásmódjánál.).

WILCOCK: Nekem ez nem tűnik olyannak, hogy erre a titkos földi kormányzás vagy a választott kormányok nyugodt szívvel tekintenének. Meg tudnánk Őket állítani?

COREY: Nem hiszem. Eleve, csak mostanában tudtuk elérni, hogy kikönyörögjünk egy széket az asztaluknál, hogy egyáltalán részese legyünk a diskurzusnak.

WILCOCK: És akkor ezek negatív lények, vagy semleges földönkívüliek, nem annyira pozitív típusúak?

COREY: Ezt a nézőpontod dönti el. Minden ezen múlik – a látószögön. Nehéz megállapítani, hogy ez a csoport pozitív, ez a csoport negatív, a többivel összevetve. Mert amit csinálnak, azt mind pozitív dolognak tartják.

secret moon base

Titkos Űrbázisok léteznek, némelyik már több, mint fél évszázada. Kattints a képre Salla oldalához!

WILCOCK: Témaváltásként, említed a weboldaladon a LOC-ot. Elmondanád nekünk, mi ez?

COREY: Lunáris Műveleti Parancsnokság. (Lunar Operation Command). Ez egy telep a mi Holdunk (Luna) hátsó oldalán, egy olyan diplomáciailag semleges telep, amihez a különböző titkos űrprogramoknak mind hozzáférése van és használnak. Van néhány ember, aki ott állomásozik és ott dolgozik, de sokkal inkább egy raktár állomás. Az emberek itt állandóan csak átjárnak, hogy tovább induljanak a Naprendszerbe és a többi még távolabbi állomás, bázis felé, hogy aztán a kijelölt űrhajóikra érkezzenek.

WILCOCK: Vezess minket végig azon, hogy a házadból hogyan jutottál el végül a kutató-űrhajódra ami a Naprendszer távolabbi részein mozgott, csak röviden, hogy mégis hogyan nézett ez ki.

COREY: A texasi házamtól az éjszaka közepén hagyományos közlekedési eszközökkel a Carswell Légitámaszpontra szállítottak. A Carswell Légitámaszpont alatt a támaszpont egy titkos részében van egy lift, ami nagyon messzire levisz. Sok ember tud arról a vasúti rendszerről, ami az Egyesült Államok alatt fut.

Chinese iron_silk_road

Kína korábban csak titkos föld alatti vasúti rendszerekben használt vákuum-maglev technológiás vasútszabadalommal építheti az új selyemút transzkontinentális vasútjait

WILCOCK: Hallottam, hogy földalatti ingajáratnak hívják. (sub shuttle)

COREY: Egyfajta közlekedési rendszer. Egy egysínű mágneses gyorsvasút egy csatornában, magnetikus levitációval egy vákuumcsőben. (ilyen szabadalmat vásárolt Kína Amerikától a transzkontinentális gyorsvasutaihoz).

Innen egy másik helyre szállítottak, ahonnan a holdi LOC bázisra szállítottak egyfajta csillagkapu típusú vagyis térugró portál technológiával. Így kötöttem ki a LOC-nál, a Lunáris (Holdi) Műveleti Parancsnokságnál. Aztán ráraktak egy manta alakú űrhajóra. 

WILCOCK: Mint egy közönséges mérges rája?

manta ray 1

Manta alakú emberi űrhajú – ha ilyet nem látsz, a mieink is lehetnek azok

COREY: Igen, mint egy rája vagy manta, olyan alakú volt az űrhajó. Egy rakás másik emberrel együtt. És ezzel a Holdtól kivittek bennünket egész messzire a Naprendszerben.

WILCOCK: Tehát lehetett valami hangár a holdi Műveleti Központban?

COREY: Igen, elég sok hangár van ott. Ez egy nagyobb fajta hangár volt.

WILCOCK: Rendben, és milyen méretű volt ez a manta kinézetű űrhajó a hagyományos mértékegységek szerint?

COREY: Körülbelül 600 ember tudhatott vele repülni.

WILCOCK: Ejha, akkor elég hatalmas lehetett.

Manta alakú emberi űrhajú

COREY: Igen, ez vitt minket a célunk felé.

WILCOCK: Mennyi ideig voltatok a LOC-on, mielőtt felszálltatok a manta alakú űrhajóra?

COREY: Egyáltalán nem sokat. Ott írtam alá a papírokat, annak ellenére, hogy ekkor túl fiatal voltam bármilyen hivatalos papírt is legálisan aláírni. Elmagyarázták, hogy egy húsz éves elköteleződést vállalok. “Húsz plusz visszá”-nak hívták.

WILCOCK: A bázis olyasmi futurisztikusnak tűnt, mint a “Star Trek, Az új nemzedék”, amikor bent voltál? Hogyan nézett ki?

COREY: Csak főleg igen keskeny folyosók és hagyományos ajtók, semmi olyan ajtó, mint a Star Trek-ben, hogy automatán nyílna, záródna. Ebben az értelemben egyáltalán nem volt szuperfejlett a LOC.

WILCOCK: Tehát ha lefilmeznéd belülről, akkor könnyűszerrel meg tudnál győzni valakit, hogy ez csak egy normál épület.

COREY: Ó igen, határozottan.

WILCOCK: Milyen volt a hangár? Volt valami különleges kinézete?

COREY: A hangár nagyon hasonlított egy tengerészeti telepre, mint egy tengeralattjáró-hangár és egy repülőgéphangár keveréke.

WILCOCK: Miután beléptél a manta alakú űrhajóba, mennyi ideig repültetek?

COREY: Talán 30-40 perc.

WILCOCK: És mi volt a következő dolog, ami történt?

COREY: A következő dolog, ami történt, hogy mentünk megnézni a kutatóhajót, amin aztán az első küldetésemet töltöttem.

WILCOCK: Mennyi ideig szolgáltál ezen az űrhajón?

COREY: Hat évig szolgáltam a kutatóűrhajón.

WILCOCK: És azt mondtad ugye, hogy a teljes szolgálati időd 20 év volt?

COREY: Igen

kutatourhajo

Mélyűrbeli titkos emberi kutató-űrhajó. A kép illusztráció.

WILCOCK: Van valami oka, hogy csak hat évig tartottak a kutatóűrhajón?

COREY: Az intuitív empata képességekre más programokban is szükség volt, így számos más programba rotáltam a 20 év hátralevő részében.

WILCOCK: Tudnál példát mondani nekünk ezen programok közül?

COREY: Egyik volt a Behatolás Elhárítási és Vallatási program.

WILCOCK: Mit értünk behatoló alatt?

COREY: Valakik, akik a Naprendszerbe vagy a Föld légkörébe jönnek hívatlanul, vagy engedély nélkül.

WILCOCK: A te feladatod volt megérezni a behatolókat és kifaggatni őket?

COREY: A program egy résztvevő csoportja végezte ezt a feladatot. Én a kikérdezési folyamatban voltam jelen mint intuitív empata.

WILCOCK: Ahogy korábban említetted, a te feladat a hazugságvizsgálat volt?

COREY: Igen, részben. Amikor néha kommunikáltunk ilyen másfajta lényekkel, azt kikérdezésnek hívtuk. Valamikor a kikérdezéshez volt rám szükség, és valamikor csak olvastam őket, olvastam az érzelmeiket, hogy igazat beszélnek -e, mint egy humán hazugságvizsgáló.

WILCOCK: Tehát a tudatosság eléggé hasonlóan működik ahhoz, hogy tudunk földönkívülieket is olvasni, és úgy olvashatók az érzelmeik, mintha emberek lennének?

COREY: Határozottan.

WILCOCK: Húsz év után szereltél le a programból.

COREY: Néhány utólagos munkán kívül, amire még köteleztek, igen, ennyivel szereltem le.

WILCOCK: A weboldaladon (SphereBeingAlliance.com) megemlíted a titkos űrprogramok öt csoportját. Felvázolnád nekünk ezt az öt frakciót, hogy mi különbözteti meg őket egymástól?

TITKOS ŰRPROGRAMOK TÍPUSAI

space fleet

Vannak ősi és modernkori űrprogramok, utóbbiakon belül titkos nemzetek közötti és még titkosabb vállalati-magánmilitáris, illetve eredetileg-állami militáris űrprogramok

COREY: Persze. A legrégebbi a Naprendszer Őrzői Űrprogram (Solar Warden). Ezt a kései ’70-es, ’80-as években indították, a Csillagháborús Terv részeként – emlékeim szerint – közvetlenül Ronald Reagan elnök előtt és után.

Aztán van az ICC, a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum Űrprogram, ami nagyvállalalatok összefogása szerte a világról, amelyeknek képviselői vannak egy legfelsőbb vállalati bizottságban, ami a titkos űrprogram hatalmas infrastruktúráját irányítja kint az űrben.

Van a Sötét Flotta Űrprogram, ami egy nagyon titkolózó flotta és főleg a Naprendszeren kívül működik.
Számos Sötét Hadműveleti (black ops) titkos katonai űrprogram van, amiket egy nagy csoportként tartunk nyilván.

BRICS Star Trek clothes

Putyin-nak és a Kínaiaknak is földönkívüli tanácsadóik vannak, a BRICS elgondolásaiból és lépéseiből látszik, hogy másmilyenek, mint akik az Amerikaiak-Kazárok mögött állnak.

Van a Nemzetek Globális Galaktikus Szövetsége Űrprogram, (“Galaktikus ENSZ/NATO”) ami egy csali fedőprogram, amit az összes többi nemzetnek ajánlottak fel, hogy így vegyék rá őket a titoktartásra az űrben folyó dolgokról. Adtak nekik egy titkos űrprogramot, és egy olyan narratívát hozzá, hogy bizonyos fenyegetések vagy lehetséges inváziók lehetségesek. Hogy össze kell jönnünk és együtt kell dolgoznunk. Annál a telephelynél, ahol voltam néhányszor, nagyon olyan volt a látvány, mint a “Stargate Atlantis” TV-sorozatban: igazi nyugodt környezet volt, az emberek overallban jártak, a világ minden országát reprezentáló jelvényekkel. Ők szintén szinte teljesen kívül tartózkodnak a Naprendszeren.

(Kiegészítés: miközben a bolygó nagy része és még a fejlett világ legfejlettebb részeinek is nagy részén az emberek a gyökércsakra, a Muladhara tudatossági szintjén, a túlélés és a fizikai alapvető jólét megteremtésén és létveszélyesztetettségi rettegésén vannak tartva, addig a Pentagonon is keresztül billió dollárok tűnnek el folyamatosan a világrendszerből ÉVENTE, melyekkel nem tudnak elszámolni.)

FONTOS KIEGÉSZÍTÉS:

Ősi földi civilizációkból származó és modernkori titkos űrprogramok és elszakadt civilizációk

Ősi földi civilizációkból származó és modernkori titkos űrprogramok és elszakadt civilizációk egyszerre vannak jelen az űrben. Az idő tényleg relatív.

(Corey itt nem tesz említést arról, hogy ezek mind modernkori titkos űrprogramok és elszakadt civilizációk, és hogy vannak ősi titkos űrprogramok és elszakadt civilizációk, amelyek az emberiség korábbi verzióiból származnak. Mai világunk idején már ezek az ősiek is szövetséget alkotnak egymással. A Védákból tudható, hogy volt egy korábbi emberiség, aminek nukleáris fegyver(ek) vetett(ek) véget. Atlantis is létezett, vagy azzal egy időben, vagy ez a kettő máris két korábbi földi emberiségi civilizáció. Corey elmondta interjúiban, hogy ezek az ősi szakadár civilizációk (vagy nem is annyira szakadárok, hanem akkor tényleg ezzel mentették, ami menthető volt) nagyon spirituális hozzáállásúak.)

WILCOCK: Sokat emlegetted a Szövetség szót és itt lehet, hogy félreértékesek lehetnek.

brics

A BRICS a sátánista kazár, élet-, ember- és bolygóellenes nyugati világgal szemben áll. Belinkeltük a kép mögé a 2015-ös UFA találkozó elemzését, érdemes megnézni Varga István Világpanorámás videóját is a témában. A Stratégiakutató Intézet vezető is optimista a BRICS ügyében.

COREY: Van most a Föld Szövetség (~BRICS). Őnekik teljesen más terveik vannak. Az a tervük, hogy egy teljesen új pénzügyi rendszert hozzanak létre, és hogy ledöntsék a világmaffiát (a Cabalt), illetve még néhány dolog szerepel a napirendjükön.

 

Van a Titkos Űrprogram Szövetség, ami többnyire főleg a Naprendszer Őrzői frakcióból indult, és még néhány elpártolóval a többi titkos űrprogramból. Ezek az elpártolók a többi titkos űrprogramból az űrhajóikkal, a hírszerző kapacitásaikkal és információikkal távoztak el, és csatlakoztak ehhez a Titkos Űrprogram Szövetséghez.

szakadár űrflotta

A modernkori titkos űrprogramokban és elszakadt civilizációkban is voltak épszívű emberek, akik elpártoltak az emberiség elárulásától és szakadárok lettek az elszakadók között, azonban így a Földi emberiség pártjára álltak. Ők szövetkeztek a Földi emberiség javát (merthogy az az ő javukkal egybeesik) akaró Földönkívüliekkel, akik már régóta civilizációs föderációk Föderációjában működnek.

WILCOCK: Mi az az eseménysorozat, ami oda vezetett, hogy leleplező informátorrá váltál, és ami ahhoz vezetett, amit ma látunk, a földönkívüli igazságok leleplezésének siettetéséhez?

COREY: Kapcsolatba lépett velem egy magasabb sűrűségbeli / dimezióbéli földönkívüli csoport, akiket ma a Kék Madárszerűekként ismerünk. (Kék Aviánok)

WILCOCK: Az avián madárfélét jelent?

COREY: Igen, madárfélét.

WILCOCK: Hogy néznek ki?

COREY: 2.4 méter magasak. Nagyon madárszerűnek néznek ki. Testük kéktől indigóig terjedő színű tollakkal van fedve.

WILCOCK: Azt mondod, nagyon madárszerűek, ténylegesen szárnyakkal rendelkező madarak?

COREY: Nincsenek szárnyak. Nagyon emberszerű törzsük, karjaik, kezük, lábuk van.

WILCOCK: Tehát emberszabásúak. Olyan, mint egy madárfej egy embertesten?

COREY: Igen, de nincs hosszú csőrük, szemben azzal, ahogy sokan megpróbálták őket ábrázolni az interneten. Nagyon puha, rugalmas csőr, és amikor beszélnek, akkor egy jelnyelvet vagy mozgást végeznek a kezükkel. Mozgatják a szájukat, de telepatikusan, elméből elmébe kommunikálnak.

WILCOCK: Kik is ezek a Kék Madárszerűek és honnan jönnek? Mik a terveik?

COREY: A Kék Madárszerűek és akikkel együtt dolgoznak, a hatodiktól a kilencedik sűrűségből jönnek.

WILCOCK: Mi az a sűrűség?

COREY: Körülöttünk minden “anyag”, és minden energiából áll. A gondolat is anyag, csak magasabb energiarezgésekből áll. Ahogy a gondolat az anyaghoz képest, úgy ők hozzánk képest magasabb rezgésekből állnak.

WILCOCK: Egy magasabb létsík?

COREY: Igen.

WILCOCK: Ez valahol van a galaxisban vagy Univerzumban,vagy mindenütt körülvesz minket?

COREY: Nem egy messzi bolygó a Központi Nap közelében vagy semmi ilyesmi sem. Valójában mindenhol körülöttünk van. Igazán közel van és mégis megfoghatatlan egyszerre.

Raw-Tear-Eir

A Kék Madárszerűek (Kék Aviánok). Nincs szükségük testre vagy formára, de a mi kényelmünkért így is meg tudnak jelenni. Meditációs módon felvehető velük jó szándékkal a kapcsolat (a földönkívüliek mindig a szándékot nézik, ők átlátnak a játszmáinkon, kis egónkon). A tiszta szívet keresik, az a barátjuk (és sokszor a földi nagykövetük, a hídépítő).

(Azóta az ötödik epizódban kiderült, hogy ők teljesen tudati civilizáció, nincs testük, alakjuk, bármilyen testet, bármilyen formát fel tudnak venni. Meditáció útján bárki kapcsolata tud lépni velük.)

WILCOCK: Mi a napirendjük? Miért vannak itt?

COREY: Már jó ideje itt vannak. Megfigyelőként voltak jelen, de azért vannak itt, mert beléptünk a galaxis egy olyan részébe, ami nagyon magas energetikájú rész a Tejútban, ami megemeli a Naprendszerünk rezgését és a közeli csillaghalmazunk rezgését / sűrűségét.

WILCOCK: Ezt csak ők mondják, vagy a titkos űrprogramoknak kézzel fogható bizonyítékaik is vannak erről?

COREY: Szilárd bizonyítékaink voltak erről a titkos űrprogramokban. Ezt már jó ideje tanulmányozták, de ezek a lények is mondták ezt nekem.

WILCOCK: Rendben és ha ebbe a magasabb létrezgészintbe lépünk, mit mondanak ezek a Kék Madárszerűek, hogy mi fog történni a ma ismert emberi élettel?

COREY: Egy átalakító folyamaton megyünk keresztül, ami a tudatossági szintünkben fog változást hozni leginkább.

WILCOCK: Hogyan képzeljük ezt el? Több pszichikus képességgel fogunk rendelkezni, telepatikusak leszünk?

COREY: Igen, de rengeteg teória van. Nem mondtak nekem olyat, hogy konkrétan ezt vagy azt tudnánk majd tenni. Számos különböző elképzelést hallottam. Nem tudom, hogy mindenkivel egyszerre fog megtörténni a nagy váltás vagy akik lelkileg fejlettebbek, azoknál hamarabb mutatkoznak-e majd a jelek. [ford: fokozatos változás, lelkileg fejlettebbeknél jobban-hamarabb]. Nem tudom mindenre a választ még én sem. Nem vagyok guru. Tényleg nem tudok mindenre válaszolni.

WILCOCK: Ezek a Kék Madárszerűek a számunkra legjobbat akarják, vagy van valami rejtett napirendjük? Honnan tudhatnánk, hogy megbízhatunk bennük?

COREY: Határozottan a pozitív polaritáshoz tartoznak. Amiket én tudok a hatodik és magasabb sűrűségi szintű létezőkről, ők már nem napirend-orientáltak, ahogy mi ezt rájuk próbáljuk projektálni. A mi harmadik, negyedik sűrűségi szintű gondolkodásunkban minden amit teszünk, okkal vagy céllal, napirenddel történik: Pénzhez vagy előnyökhöz jutni, befolyásolunk másokat, hogy azt tegyék vagy gondolják, amit és ahogy az nekünk jó. Nem projektálhatjuk rá a mi gondolkodási szintünket magasabb rezgésű lényekre, hogy ők majd úgy fognak viselkedni és gondolkodni, ahogy mi tennénk a helyükben.

gömblények, bioszférák

Gömblények, bioszférák

Azért vannak itt a gigantikus bolygóméretű Gömbjeikként, hogy eloszlassák a hatalmas energiahullámokat amik behatolnak a Naprendszerünkbe, hogy csökkentsék azokat annyira, hogy ne kapjunk túl sokat egyszerre, és hogy több időnk legyen felkészülni.

WILCOCK: Ha nem használnák a Gömbjeiket, mit mondanak, mi történne?

COREY: Rengeteg ember megőrülne, és nagyon nagy káosz lenne.

WILCOCK: Amikor említed ezeket a Gömböket, mit kellene látnunk? Az emberek nem látnak ilyesféléke a teleszkópjaikban.

COREY: Nem látnak, így van. Ezek is más sűrűségi szintűek, és sok ember úgy gondolja, hogy ezek hatalmas űrhajók. Én szinte biztos vagyok az ezekben a gömbökben eltöltött sok utazásom után, hogy ezek a gömbök hatalmas makro méretű változatai (a fotókon látható) kis orboknak. Ezek a kozmikus méretű gömbök is ilyen gömbalakú lények, mint a kis orbok.

kék gömb-rombuszlények és CE-5 orbok

Kék gömb-rombuszlények és CE-5 orbok (Kosta Makreas körül)


WILCOCK: Mik az orb lények, az orbok?

COREY: A Gömbszövetség öt lényének egyikei, akik az öt lény közül is a magasabb rezgésszintet képviselik.

WILCOCK: Akkor neked személyes találkozóid voltak ezekkel a Kék Madárszerűekkel?

COREY: Igen. Az én nevemre mint követként esett a választás, hogy kommunikációs közvetítő legyek ezen Gömblény csoport és a szakadár Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsa között, és hogy nevükben beszéljek a Földönkívüliek Szuperföderációjabeli Földi Tanáccsal, aminek korábban intuitív empataként dolgoztam, már fiatal tizenéves koromtól fogva.

Megpróbáltam kibeszélni magam ezelől a delegátusi pozíció elől. Nem vagyok előadő alkat. Gyenge hangom van. Minden kifogással előrukkoltam, hogy miért nem nekem kellene e megbízottá válnom. Ezekkel a kifogásokkal azután hozakodtam elő, hogy addigra egyszer már felvittek egy ilyen Gömbbe az űrben, ahol találkoztam ezzel a Raw-Tear-Eir nevű Kék Madárszerűvel. (ejti: rá tiör er). Ahogy megpróbáltam kidumálni magam a küldetésem elől (“Hős Útja” állomás), odasétált hozzám nagyon közelre, megfogta az alkaromat, és azt kommunikálta felém telepatikusan, hogy: El kell engednünk mindent, ami negatív és abba kell hagynunk a negatívról való gondolkodást. A keze nagyon puha tapintású volt a bőrömön. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy megérintettek. Aztán elmondta, hogy az üzenet a fontos.

WILCOCK: Mi az üzenetük?

COREY: Az az üzenetük az emberiségnek, ami sok vallás alapja is, hogy 1.) szeretetteljesebbekké kell válnunk. Megbocsátóvá kell válnunk önmagunk és mások felé, mert csak így szabadulhatunk fel a karma kényszereiből. Arra kell összpontosítanunk, hogy jobban 2.) társ-szolgálókká (service-to-other) váljunk a szürke hétköznapi szinten. Figyelnünk kell a 3.) rezgésünk és a tudatossági szintünk emelésére.

Minden fő vallás üzenete az Égiektől jött és ugyanaz

Minden fő vallás üzenete ugyanaz és az Égiektől jött. Így köti össze az exopolitika az eget a földdel, az elvont űrbéli dolgokat a hétköznapi vérre menő vallási valósággal.

WILCOCK: Az én cikkeimen (DivineCosmos.com) számos agresszív kommentelő üzengeti, hogy a világelit egy világvallásba akar minket tömöríteni. Honnan tudhatnánk, hogy ez nemcsak megint egy újabb pszichológiai hadművelet, hogy együttesen meneteljünk egy új nagyfőnök előtt?

COREY: Erre ők azt mondták, és én ezt fel is raktam a weboldalamra (SphereBeingAlliance.com), hogy nem kell megváltoztatnod a hitedet vagy a vallásodat. Megtarthatod, mert ezek minden fő vallás alapját képező elgondolások. Tehát ez igazából semmi új. De kevés az idő és meg kell lépni ezeket a kollektív belső változásokat, összpontosítanunk kell erre. Ha Keresztyén, ha Muszlim, ha Buddhista vagy, maradhatsz ez. Maradhat ez a vallásod.

WILCOCK: Szóval akkor nem akarják magukat az Új Istenként beállítani?

COREY: Abszolút nem. Amit jól belevéstek a fejembe, hogy győződjek meg róla, hogy ez nem válik valami újabb szektává vagy vallássá. Nem tudom a történelmét ezeknek, de úgy tűnik, hogy már háromszor próbálkoztak velünk a múltban. Minden egyes alkalommal eltorzításra került az üzenetük, és az emberek azt hatalmi irányításra használták és szektákká és vallásokká alakították.

goodethungaryblogponthu

Corey anyagait a GoodETHungary.blog.hu oldalon kövessétek!

WILCOCK: Épp csak elkezdtük a beszélgető-sorozatunkat és máris rendkívül izgalmas az információ. Saját magam számára is ez annyi mindent validál, érvényesít, amiket éveken át kutattam és amiket illetően mindent megtettem, hogy tudományos bizonyítékokkal támasszam alá azokat. Még rengeteg dolog van, amiről beszélni fogunk. Még csak belemelegedtünk, de én máris nagyon örülök, hogy elvállaltad a küldetésed és felvállaltad magad. És tisztelem benned ezt a belső és külső bátorságot! Két gyermeked van. Egy nyolc számjegyű éves fizetésű munkát adtál fel ezért. Mérföldkő az életedben, hogy nyilvánosság elé léptél és ezt én nagyon becsülöm benned! Köszönjük Corey!

COREY: Köszönöm.

WILCOCK: Köszönöm.

Fordította: Exopolitika Magyarország (exopolitikamo.wordpress.com)

További infók Corey-tól magyarul: GoodETHungary.blog.hu

GoodETHungary által összeállított egy 31 oldalas könyvet is a témában

https://www.scribd.com/doc/260586819/David-Wilcok-Titkos-%C5%B0rprogram

Néhány cikket ÚjVilágTudat is leközölt (a cikk megjelenése óta frissítve 2015 okt. 13-án), amiért hála és köszönet őneki is:

Corey:

http://ujvilagtudat.blogspot.com/2015/10/cenzurazatlan-tortenelem-titkos.html

http://ujvilagtudat.blogspot.com/2015/09/a-titkos-urprogram-szovetseg-az-osi.html

http://ujvilagtudat.blogspot.com/2015/09/csillagkapu-sg-1-puha-felfedes-titkos.html

http://ujvilagtudat.blogspot.com/2015/09/jediszeru-pszichikai-kikepzes-titkos.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/08/a-nap-szent-geometrian-alapulo-portal.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/08/a-titkos-marsi-koloniak-akar-900.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/08/sztazis-kamraban-alvo-oriasok-keszen.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/07/titkos-csillagkozi-urhajok.html

http://ujvilagtudat.blogspot.com/2015/06/egy-mars-kolonia-diktator-megdontese.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/06/a-titkos-urhaboruk-leallnak-ahogy_13.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/06/a-titkos-urhaboruk-leallnak-ahogy.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/03/egy-informator-tobbfele-titkos.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/03/david-wilcock-titkos-urprogram-es-kek.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/02/david-wilcock-titkos-urprogram-es.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/04/egy-harmadik-tanu-is-megerositette.html

Michael Salla, Exopolitics.org:

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/05/video-mutatja-hogy-egy-ufo-figyeli-az.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/10/cenzurazatlan-tortenelem-titkos.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/09/a-titkos-urprogram-szovetseg-az-osi.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/09/a-vatikannak-is-koze-van-az-ensz.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/03/egy-informator-tobbfele-titkos.html

Angolul: DivineCosmos.com, SphereBeingAlliance.com, Exopolitics.org és sitsshow.blogspot.com

További cikkek a témában az ÚjVilágTudattól:

Alfred Webre, Mars:

http://boldognapot.hu/blog/alfred-lambremont-webre-a-mars-tanacsado-testuletenek-elnoke-azt-mondta-a-vezeto-spanyol-lapnak-hogy-a-marson-emberek-laknak/

Laura Magdalene Eisenhower, Mars:

1. rész
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/01/a-titkos-mars-kolonia-projekt-laura.html

2. rész
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/01/a-titkos-mars-kolonia-projekt-laura_18.html

3. rész
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/05/laura-magdalene-eisenhower-kozzetetel-3.html

4. rész
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/05/laura-magdalene-eisenhower-kozzetetel-4.html#.U4xfbd60PXQ

5. rész
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/06/laura-magdalene-eisenhower-kozzetetel-5.html#.U4xfvN60PXQ

6. rész
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/06/laura-magdalene-eisenhower-kozzetetel-6.html

7. rész
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/07/laura-magdalene-eisenhower-kozzetetel-7.html

 

Paul Helyler

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/03/paul-hellyer-volt-kanadai-vedelmi.html

Corey további videói havi: $10-ért, melyért korlátlan további hasonló műsor és teljes estés tudatosságnövelő film is megtekinthető: GaiamTV.com/show/cosmic-disclosure

Ha továbbközlöd a cikket, köszönjük, ha korrekten és rendesen hivatkozol ránk (nem exopolitika , meg exopolitikamo meg exopolitikamo.wordpress meg ezek nagykezdőbetűs változatai, hanem Exopolitika Magyarország vagy exopolitikamo.wordpress.com). A cikk könnyen megjegyezhető rövidlinkje: http://tinyurl.com/TitkosUrprogramokCikkKorrektnek lenni: páratlan érzés!

További ajánlott anyagaink: 

Interjúnk Paul Hellyer-rel, Kanada volt védelmi miniszterével: http://wp.me/p2X0wC-HS

Interjúnk Alfred Webre-rel, az exopolitika szellemi atyjával: http://wp.me/p2X0wC-kh

Interjúnk Kosta Makreas-szal a rendszeres, civil, Globális Kapcsolatfelvételi Meditációkról, azaz a CE-5-ról: http://wp.me/p2X0wC-AA

Interjúnk Mary Rodwell-lel, az új tudatossággal és új képességekkel születő csillaggyermekekről: http://wp.me/p2X0wC-CM

Videófordításunk Corey Goode-val, a David Wilcock által nyilvánosság elé hozott, vállalati és nemzetközi kormányzati titkos űrprogramokat leleplező kontaktával: http://tinyurl.com/TitkosUrprogramokCikk

Videófordításunk Steven Greer-rel  az újenergia technológiák, a hadi-ipari komplexum és a földönkívüliek összefüggéseiről: http://tinyurl.com/GreerHUNcikk

Videóink: http://youtube.com/exopolitika/videos

Dokumentumtárunk: http://scribd.com/exopolitika és http://tinyurl.com/exopolitikabox (valamivel több dokumentumot tartalmaz)

Képanyagaink: http://flickr.com/exopolitikamo és http://flickr.com/exopolitika (régebbi fiók)

Általunk készített további weboldalak:
http://HelyiPenzSzoftver.blogspot.hu és http://NyiltForraskoduGazdalkodas.blogspot.hu

Ajánlott magyar exopolitikai oldal: http://GoodETHungary.blog.hu

Partnereink: http://Vilaghelyzete.com és a Stratégiakutató Intézet – http://StrategiaKutato.hu

Új magyar exopolitikai weboldal

GoodET HungaryGoodETHungary.blog.hu címmel örömmel jelentjük, hogy jó barátunk elkezdte GoodETxSG / Luke / Corey anyagainak fordítását, és már egy egyedülálló David Wilcock fordítás is elérhető, ezt mi tettük közzé. Vélhetően a jövőben több Wilcock anyag is lefordításra fog kerülni (őrajta múlik, kérjétek). A fordítást végző kiváló, hivatásos fordító!

GoodETxSG / Luke / Corey álnéven előlépő informátor/leleplező ember először David Wilcock ezen cikkében került a nagy nyilvánosság elé. Corey weboldala: http://goodetxsg-secretspaceprogram.blogspot.com és http://spherebeingalliance.com ).

Corey azt állítja, hogy számos titkos űrprogram létezik, melyek egymással versengenek. Ezek részben úgy jöttek létre, hogy ahogy Paul Hellyer-től már tudjuk, Project Paperclip fedőnévvel a második világháború után a náci tudósokat Amerikába csempészték (hogy ne az akkori szovjetek kezére kerüljenek) és ezek a tudósok végül áthatották és rejtetten átvették az irányítást Amerika haderei felett, tovább folytatva Németországban megkezdett, földönkívüli technológiákat is kutató tevékenységüket.

Egyúttal Corey-tól megtudható sok más mellett az is, hogy korábbi fejlett civilizációkból, amelyek egyikének pusztulásáról a Védák is beszámolnak, szintén megmaradtak titkos űrprogramok űrcivilizációi, akiknek egy része viszont felettébb spirituális. Bár történt korábban civilizáció, illetve bolygópusztítás jelen bolygónkon, titkos űrprogramok akkor is léteztek és azok tagjai élnek. Vannak közöttük pozitívak és kevésbé pozitívak, ahogy a mostani űrprogramok tagjai között is.

Corey a titkos űrprogramokban dolgozott, és újabban egy erőteljes földönkívüli csoport kontakt személyévé vált, akik beléptek a Naprendszerünkbe: Kék Avianok, hasonlók a Wilcock által mindennél többre becsült és számos forrásból tudományosan igazolt Egység Törvénye c. írást közvetítő lény(ek)hez. Az Egység törvénye egyébként már magyarul is olvasható, az első kötet itt érhető el, és nem olyan régóta a második kötet is elérhető ezen a linken is, köszönet érte a fordítónak. Mivel az első kötet már régen megjelent, több átalakításon esett át, így abból jelenleg a harmadik verzió/kiadás a legfrissebb.

Érdekességként: az Egység Törvényét fordító barátunkat az Élet ezzel a lelki misszióval tanította meg angolul, tehát a fordítás elkezdésekor nem tudott angolul. Ezt azért tesszük itt közzé, hogy elismerjük az áldozatvállalását és hogy bátorítsuk az olvasókat: nincs akadályod, ha van választott missziód.

David Wilcock interjúmódszere az, hogy visszatart információkat, hogy akik előlépnek nála mint informátorok, azokat le tudja vizsgáztatni, hogy vajon az ő vagy más korábban az interneten megjelent publikációiból ollózták-e össze, amit mondanak, vagy tényleges tapasztalaton alapuló egyedi információik vannak. Wilcock olyan ilyen információkat hallott Corey-tól, amiket ő maga több informátortól tudott csak összegyűjteni, és itt pedig 1 embertől hallotta. Wilcock olyannyira hitelesnek tartja Corey-t, hogy azt írta, a nevét adja rá, hogy igaz, amit az úr mond. Ez nagy szó Wilcock részéről. (Wilcock egyébként jelenleg két műsort is folytat a GaiamTV-n, Wisdom Teachings és Disclosure) címmel.

A Cobra néven a 2012portal.blogspot.com oldalon bloggoló plejádi úriember szerint 75%-ban igaz, amit mond, pontosításokat egy friss interjújában adott ezzel kapcsolatban
(
http://www.rumormillnews.com/cgi-bin/forum.cgi?read=15619).

Wilcock és Cobra beszámolója a Corey által említettekről itt olvasható:
http://goodethungary.blog.hu/2015/04/20/a_kek_avianok_erkezese_david_wilcock_es_cobra_beszamoloja

Michael Salla, aki Alfred Webre-től átvette az exopolitika szót, és megalkotta az exopolitics.org -ot, politológia professzor, jelenleg Hawaii Egyetemen tanít politológiát, az exopolitics.org írója, Skype interjúkat készített Corey-val, amiket publikált, illetve előtte és kiegészítésként email-levelezésük egy részét is publikálta.

Michael Salla kérdéseit és Corey válaszait GoodET Hungary fordította és publikálta (illetve fog még  bőven hasonlókat publikálni) a http://goodethungary.blog.hu weboldalon, aminek kiegészítő facebook-oldala:
https://facebook.com/pages/GoodET-Hungary/1597749903803084 .

GoodET Hungary egyik kiváló fordítása Wilcock-tól a Titkos Űrprogramról szól 31 oldal terjedelemben, melyet Wilcock a 2015 februári Conscious Life Expo-n adott elő. A hanganyag megvásárolható volt, ezt ÚjVilágTudatnak köszönhetjük, hogy megtette, videóként feltöltötte az egyik magyar videómegosztón levő csatornájára és onnan készült a fordítás, GoodET Hungary saját, Wilcock oldaláról származó jegyzeteivel kiegészítve. Nagyon ajánljuk az alábbi a dokumentumnak a tanulmányozását és továbbküldését!

Mobilon olvasható változat:
https://app.box.com/s/jz8fg9qnx60t9f2b0wfqv5nok7w05y4d

Exopolitics Hungary to Tolec, Wilcock & Fulford on Complementary Currencies

Exopolitics Hungary concurs & comments David Wilcock’s July 22, 2014 comment on Ben Fulford’s July 21, 2014 article and Tolec’s July 24, 2014 comment to these.]

Hello, there is something of which importance so many alternative truth seekers fail to recognise, even the greatest ones.

It is complementary currencies.

Whether there will be a new financial order, benevolent or only seemingly benevolent, whether there will be a financial reset or not, the financial monoculture is not proper to stay for a new humanity.

The current system in its most basic assumptions, could mostly, not totally, be corrected by some, a few major issues.

One of basic problems besides the need for money in the first place, is compound interest. It should be illegal, I think. Normal interest could be legal, if it represents a fixed price, therefore being a fixed interest. Compound interest is based on a law that is against natural laws that operate in long standing systems.

Secondly, as commodity markets and the stock exchange have regulatory bodies and centers, so should have foreign exchange, which does not have such yet. There is no one single place where you can go on a specific street or square that would regulate the world’s currency trends. There is such for stock exchange, like the New York Stock Exchange or Frankfurt Stock Exchange, there are also such bodies for commodity markets like the Chicago Board of Trade in the US, but there is none for currencies of nations of the world. And we cannot account the Bank for International Settlements for this purpose.

Therefore an artificial imbalance has been upheld for centuries, even though people in countries with weaker currencies work usually at least the same amounts of hours and soul and bodily effort.

Thirdly, there has been a taboo, the greatest taboo of all, even greater then UFOs, reptilians, the trillion dollar law suit, quantum-vacuum zero point energy, or enlightened absolute consciousness. All these are fairly accessible, understood by many, compared to the amount of those people who understand the magnitude and importance of complementary currencies.

The central middle age was before the dark middle age. There has been great abundance in Europe in that era. The reason for this was not greater machinery or technology or consciousness than a few hundred years thereafter. But it has been the financial ecosystem, the opposite of a financial monoculture. And this is what we really need, besides the aforementioned more known areas, for a new humanity.

As nature uses multiple species in a forest to create sustainable diversity, so does permaculture and so need our financial systems.

A competition has begun at least in the Western part of the world, to find a new way of organizing societies. There have been welfare republics, dictatorships, democracies, welfare states, liberal states and now a way is yet to be found.

We could learn from the experiential wisdom of the successful, abundant part of ancient Egypt and of the central middle ages, to just mention a few examples, because if we use only one tool for a variety of purposes, we will not see satisfactory results.

It is our habit to think of many as something God given, though it really is a mental fiction. Therefore it is totally changeable.

There have been numerous successful examples with using complementary financial tools for different purposes which give not hope, but absolute certainty that this new yet ancient approach works.

Financial monocultures were created by reptilians and other service to self civilizations in order to concentrate and centralize power and resources in order to control star people souls incarnated in human forms through the needs of those 3D forms.

Interest is a further, second step beyond the structure of financial monocultures to concentrate and centralize power and resources.

Compound interest is a third, huge step in this effort.

The lack of a center of foreign exchange markets is yet another step.

Computerizing trade in stock exchange and the FRESH beginning of computerizing commodity market trades is a further step.

And there are many steps in between.

So if we peel back the onion layers, the fundamental problem is financial monoculture, the absolute lack of financial diversity.

This makes the system very effective in one sense, but just look at the global de facto distribution of goods and services.

Complementary currencies (c.c.) of various types are needed. From a locality viewpoint, on the greatest level, for international trade (like the Terra Trade Reference Currency, TerraTRC.org ), then for nation-to-nation trades, like autonomies outside originator countries and the mother country, then on the national and sub-national, that is on a regional and even city and even sub-city, that is on a district level, like the Torekes in Belgium ( torekes.be ) , or the C3 in Uruguay ( c3uruguay.com.uy [the government accepts it and is based on the open source software cyclos.org ] ) , or the WIR in Switzerland ( wir.ch [ Europe’s oldest c.c., which is a B2B c.c. ) or the Zeitboerse in Switzerland ( zeitboerse.ch [Europe’s very first complementary currency to solve the problem of the so pressing elderly care, based on the Japanese model of the Fureai Kippu c.c. ] ).

From a functional viewpoint, complementary currencies for trade, complementary currencies for societal and social purposes, complementary currencies for economic and financial purposes and complementary currencies for environmental purposes. Citizen-to-Government, Government-to-Citizen, Business-to-Business, Government-to-Government, continental organization of nations-TO-continental organization of nations and on global problems of society and environment and technology.

In our modern world, decisions are made by large corporations. They need to have an interest in where we would like our world to go.

Whatever amount of disclosure we achive in the area of extraterrestrials, in ancient wisdom knowledge, in thousand years old secret agendas, in free energy and so on, these will not bring forth a new humanity with the old, patriarchal, thousand years old financial system, taking into account that money, the force behind money, is one of the strongest de facto forces in humanity.

We need a reformed and restructured and re-setted form of the current financial system and we need a SYSTEM, a NETWORK of complementary financial systems as well.

I recommend the contemplation of this and the works of Bernard Lietaer ( lietaer.com ), whose books include the one titled A New Money for a New World, then the one titled People Money. [ further books by Bernard Lietaer here ]

Complementary currencies are as important in disclosure and in building a new world as the disclosure on UFOs, reptilians, the trillion dollar law suit, quantum-vacuum zero point energy enlightened absolute consciousness and so many other topics.

You heard Exopolitics Hungary.

Reference:

-​ Exopolitics Hungary’s comment on complementary currencies to Tolec, David Wilcock and Ben Fulford
– Benjamin Fulford – July 21, 2014: Bush Jr., Benjamin Netanyahu and other senior nazionists to be arrested soon http://hipknowsys.blogspot.hu/2014/07/benjamin-fulford-july-21-2014-bush-jr.html

Éberen és Tudatosan Konferencia 2013 Vitafórum

Éberen és Tudatosan Konferencia 2013 Vitafórum“Időutazás és Más Világok címmel” , számos (de sajnos nem mindegyik) kiemelkedő kutatóval, a Project Camelot által rendezett konferencia vitafóruma, 2 óra 40 percben megnézhető itt: http://www.youtube.com/watch?v=3viM4X1HFqw . A teljes konferencia élő sugárzását meghackelték rádión és online is többször is, utólag a konferencia, illetve az előadók szerinti külön-külön előadások is letölthetők $35-ért vagy előadónként $5-ért a http://awakeandaware2013.net/pay-per-view oldalon. Hivatalos oldal:  http://awakeandaware2013.com/

David Wilcock TV Minden Egyes Héten

David Wilcock heti tévé műsor a GaiaM TV-n - Exopolitika MagyarországMagyarországon Elsőként tesszük közzé! Wilcock ezentúl hétfőnként fél órában, MINDEN EGYES HÉTEN TV-adást fog tartani az internetes GaiaM TV-n, ahol MINDENT el tud mondani, 15 videó már készen is van, első videó ingyenes, 2. és 3. a tíz napos ingyenes próbaidőszakban megnézhető, utána $9.99 HAVONTA! Spirituális és gazdasági és tudományos leleplezés 1 személytől, egyedülálló tudásminőségben és HD videóminőségben!

Ha tudsz feliratozni, hajrá, fogj össze barátaiddal, ha tudunk, segítünk!

Részletek Wilcock oldalán itt , műsor csatornája itt: GaiamTV.com/DavidWilcock , első videó itt.

David Wilcock – Pénzügyi Önkényuralom Film Angol Felirattal megjelent!

Magyarországon elsőként tesszük közzé! David Wilcock 660 oldalas angol nyelvű Pénzügyi Önkényuralom című cikksorozata alapján elkészült orosz kétszer három órás dokumentumfilm első része megjelent angol feliratozással, mellyel egy nagyobb titok lepleződik le, mint az UFO téma, a kiegészítő pénznemek (helyi pénzek), a tiszta tudatosság vagy az ingyen energia technológiák.

Ha van közöttetek vállalkozó szívű, nyílt elméjű lélek, aki le tudja fordítani, hajrá, sokan várunk rátok, KELL A SEGÍTSÉGETEK!

A Federal Reserve bankárok finanszírozták titokban az I. és II. Világháború mindkét oldalát – hogy világszinten kirabolják a központi bankokat és ellopják az aranyukat?

Néhány ilyen áldozatul esett ország vezetői tudtak erről – és azt mondták nekik, hogy ez az emberiség javát szolgálja, mert az arany birtoklása tönkretenné a világ békéjét?

Titkon elraktározták mindezt az aranyat a Federal Reserve-nél – és felváltották értéktelen kötvényekre, a dollármilliárdos nagyságrendű névértékekig?

Lehetővé tette ez a globális szajré a Federal Reserve-nek, hogy mágikus pénznyomdájuk minden versenytársát kiiktassák – hogy így nyomhassanak 26 trillió dollár értékben bankmentőcsomagokra pénzt, ahogy azt egy FED audit kiderítette?

Van egy olyan, országokat átfogó, egyre növekvő nemzetközi összefogás, amely le akarja győzni a Federal Reserve-öt – és vissza akar állítani egy eddig példátlan bőséget és békét a bolygón?

Az orosz REN-TV televíziós hálózat volt a legelső, mely átalakította David Wilcock eposz méretű Pénzügyi Önkényuralom (Financial Tyranny) című kutatási anyagát egy teljes estés dokumentumfilmmé.

Ez pedig az első a “Sosem Álmodtuk” (We Never Dreamed) két epizódja közül, amely a REN-TV egy kiemelkedő nézettségű, főműsoridőben sugárzott programja. Ezt az epizódot “Millió Dolláros Adakozás – Visszaköveteljük a Miliárdjainkat” címet viselte (Million Dollar Give Away – We Want our Billion Back) és 2013. január 16-án sugározták.

Meglepően, ugyanezen a napon, a német jegybank a Federal Reserve-öt felszólította a tárolt 300 metrikus tonna arany visszaszolgáltatására – és Franciaországot szintén felszólította 376 metrikus tonna aranyuk visszaszolgáltatására.

Erre a válasz “7 évet kérünk”, pont annyi, amennyi az azidőtájt amerikai-francia csapatok által leigazni kezdett Afrikai ország, országok éves aranykitermelésének hétszerese.

Oroszország bátran síkraszállt, hogy leleplezze az illuminátus, luciferiánus (sátánista) világvezető titkos elitek titkait, a Bilderberg találkozók és az Új Világ Rend tervének titkait, és az emberi faj történelmében elkövetett leggrandiózusabb bűncselekményének titkát.

És itt van először az orosz film, youtube-on elérhető angol felirattal.

[Jogi nyilatkozat: az Exopolitika Magyarország és David Wilcock sem ért mindennel egyet vagy helyeselne mindent ebben a filmben.]

Forrás a divinecosmos-on.

A 660 oldalas cikk David Wilcock – The End of Financial Tyranny – The Trillion Dollar Lawsuit címmel és 34 oldalas magyar vilaghelyzete.com által írt cikk megtalálhatók az interneten.