P.M.H. Atwater – Mit tegyünk egy Megvilágosodás- vagy UFO-Élmény Után?

A tudatváltás utáni visszaintegrálódás négy fázisa

Ez a cikk az “Élet a Halálközeli és UFO-Élmények Után” című korábbi írásunkhoz kapcsolódik, melynek elérhetősége: http://wp.me/p2X0wC-MK

A nemzetközi szaktekintély P. M. H. Atwater tanácsai: Mit tegyünk halálközeli élmény (NDE), megvilágosodás élmény (samadhi, satori, metanoia, kvantumpillanat, tudatossági áttörés), vagy tudatátalakító, spirituálisan transzformációs erejű földönkívüli-élmény után?

Ha már volt megvilágosodás élményed, és nem tudod, mi történik veled az életben, érdemes megszívlelni P.M.H. Atwater szavait:

Amikor ezek a tapasztalások véget érnek, azzal valójában még nincsen végük.

Minimum 7-10 évig tart, míg integrálod őket és egy egész életet vesz igénybe, míg teljesen ki tudod csomagolni a jelentésüket. Ez azért van így, mert ez a változás utóhatásokkal jár: fiziológiai és pszichológiai változásokon mész keresztül, vagy mondhatnám úgy is, hogy ezek által nősz keresztül.

Az integrációs folyamat négy fázisból, stációból áll:

 1. fázis: Az első három év során még valamelyest elveszettnek érzed magad a történtek keltette ragyogásban és szinte evangélista, apostoli késztetést érzel arra, hogy tudasd a “világgal”: Isten létezik, a halál viszont nem (vagy hogy a megvilágosodás, a tudatosság az egyetlen ami számít, minden más illúzió, vagy földönkívüliek vannak és ez a legnagyobb dolog az emberiség történetében, ez a legfontosabb/az egyetlen, amivel igazán foglalkozni érdemes).

2. fázis: A következő négy év során sokkal inkább képes leszel visszatérni a családodba, a munkádba és a hétköznapi életbe. Nem, már nem leszel ugyanaz, mint korábban. De: ezen a szinten már képes vagy úgy “lefordítani” magad számára a történteket, hogy ne terhelj vele másokat és ne lökd el magadtól a többieket.

3. fázis: A harmadik szakaszt az “első születésnapodnak” nevezzük, ez általában a hetedik, vagy a tizedik évben következik be. Ekkorra tökéletesen visszatértél a normál világba, abban az értelemben, hogy képes vagy hasznosítani a tanultakat, olyan formában, ami igazi pozitív változást hoz a munkádba, a családodba, és úgy általában az életedbe. Visszatértél, teljesen oda tudod magad adni a normál életnek, de az az érzés, hogy örökre más lettél, megmarad.

4. fázis: A negyedik szakaszra, ami általában a veled történtek után tizennégy-húsz évvel következik be, szinte senki sem számít, illetve nem veszi észre, amikor elkezdődik.

Hős Útja a megvilágosodás útjában

Megvilágosodás a Hős Útja mentén

Én ezt “második visszaesésnek” nevezem, és ekkor azok az “ajándékok”, amikre a megtapasztalásod révén szert tettél, úgy tűnnek, mintha elhomályosulnának, használhatatlanná válnak a számodra, vagy nem úgy működnek többé, ahogyan korábban.

Ez az elveszettség érzésével járhat, amely esetben úgy érzed, mintha elveszítetted volna az utadat. Ami korábban működött, most már nem is tűnik annyira hatékonynak… mintha összeomolna a rendszer, úgy érzed, vesztettél.

Gyakran hatalmas kihívások merülnek fel: elveszted a munkád, hirtelen nagyon kevés a pénzed vagy teljesen elfogy, meghal egy vagy több szeretted, leég a házad, autós szerencsétlenség, folyamatosan félreértenek vagy semmibe vesznek, depressziós epizódjaid vannak – vagy különféle megrázkódtatásokon mész keresztül, amelyek úgy tűnik, megsemmisítik, értéktelenné teszik mindazt, ami valamikor oly értékesnek és maradandónak tűnt.

Amint képessé válsz újratervezni az életed, és megérted, hogy a sötétség Fényt hozhat, végre megkapod azt az igazgyöngyöt, amiért oly nagy árat fizettél és felfedezed annak a valódi igazságát, ami történt veled és amit a folyamatból megtanultál.

Tényleg szükség van erre a négy és kifejezetten erre a negyedik szakaszra, mielőtt ténylegesen megérkeznél ahhoz a bizonyos magasabb szintű megértéshez és békéhez.

A Halálközeli Állapotok Nemzetközi Szövetségének (International Association for Near-Death States – IANDS) éves konferenciáján rendszeresen foglalkoznak az utóhatásokkal kapcsolatos témákkal. Ezek a konferenciák csodálatosak, igazán csodálatosak. Ha több információt szeretnél megtudni erről, látogass el az iands.org weboldalra, ahol mindenféle anyagot, ajánlást és javaslatot megtalálsz.

Kapható egy könyv is: P.M.H. Atwater – The Big Book of Near-Death Experiences (A halálközeli élmények nagykönyve), ez a könyv segíteni tud neked abban, hogy mindent perspektívában láss és remélhetőleg nagy segítségedre lesz.

Forrás: http://pmhatwater.blogspot.hu/2015/11/integration-after-near-death-experience.html

Hálás szívvel köszönjük az Önkéntes Fordítónak a segítséget!

Kapcsolódó cikkünk, az első rész: Élet a Halálközeli és UFO-Élmények Után: http://wp.me/p2X0wC-MK

Egy sorstársunk válaszlevele a cikkre:
Először is gratulálok, és köszönöm sorstársaink nevében is h időröl időre ilyen kincsekkel ajándékozol meg minket. Nálam az első évek a fontos életterületeken látványos változást hoztak. Anyagi gyarapodás, lefogytam és az addig jellemző téli elhízások elmaradtak (mohóság-vágy ill. görcsös ragaszkodás elengedése az ősbizalom felébredésével mindezekben meghatározó volt). A személyiség tesztek komoly változást mutattak a korábbiakhoz képest. Áramlatban voltam és hétköznapivá váltak a kisebb-nagyobb csodák, események szinkronicitásai. Ez volt az első három év, ami markánsan eltért a következő kettő évtől, amit spirituális krízis lengett át, az addig tapasztalt kegyelmi állapot érzése gyengült, újra beszűrődtek a nehézségek, fájdalmak az életembe- ugyanakkor ez idő alatt váltam éretté érzelmileg. A fájdalmat koronázta a legutóbbi szakítás [t.i. egy egyéves “ikerláng” kapcsolat vége] és az azt követő, fél évig tartó érzelmi mélyzuhanás. Most, az utóbbi egy hónapban érzem magam a harmadik szakasz tavaszán.