Pszitudományok

A tudatosságban és a Szeretetben való fejlődés a legfontosabb a Multiverzumban.

A tudat a legalapvetőbb, ebből származnak a gondolatok. Mi vagyunk az, aki tudatában van a gondolatoknak. A gondolatok az elme. Az elme a tudat eszköze, mintegy megnyilvánulása. Az elme szüli a gondolatokat, ha irányítjuk, lecsökken és megszűnik az automatikus negatív gondolkodás, és egyre kevesebbet jár önmagától az agyunk.

Az elmén keresztül a tudat csodás dolgokra képes. Az elme a tudat varázseszköze. Jelenleg a Földön főleg úgy alkotunk és teremtünk, hogy gondolunk valamire, majd idővel megépítjük, megírjuk, megfőzzük, megcselekedjük.

Azonban a tudat másra is képes:

  • Telepátiára: gondolati kommunikáció, a Multiverzumban többnyire ez használatos,
  • Telekinézisre: tárgyak mozgatása gondolati energiával – építkezésen hasznos lenne, 1 dimenzióval feljebb már természetes
  • Elmével működtetett készülékek – a fejlett FöldönKívüli Járművek – angolul ETV, ExtraTerrestrial Vehicle – ilyen módon működnek
  • Kapcsolatba lépés felsőbb lényekkel, azok üzenetének felfogása, közvetítési képessége (médiumitás, illetve ilyen módon “adásszórás” embertársainknak vagy létezőtársainknak téri-idő határokon túl
  • Energetikai teremtés: hatás az auránkra, önmagunk energetikai mezejére, érzelmi állapotunkra, energetikai gyógyítás mások gondolati, érzelmi, fizikai problémáiban
  • és még

Magyar kutatást végez ebben Paulinyi Tamás, akinek könyve Utak az ismeretlenhez (Mozaikok a PSZI jelenségek világából), Pilis-Print kiadó.

Parapszichológia és médiumitás, sors és reinkarnáció, telepátia és tárgymozgatás, mind-mind a tudati lét ismeretlen dimenzióihoz tartozó misztikus fogalom. A szerző több mint másfél évtizede foglalkozik a pszi jelenségek laboratóriumi vizsgálatával, ugyanakkor ezeket a rejtélyes jelenségeket a spiritualitás és az ősi hagyományok oldaláról is értelmezi, új, összetett szintézisben mutatva be a természetfelettit. Tudatunk mindennapos csodáira világít rá a könyv függeléke is, ami az életből vett kérdésekre keresi a válaszokat, eligazításokat adva a valóság teljesebb látásához, nem feledve azt, hogy a végső titok az értelem számára érinthetetlen, mint a lélek ősi szimbóluma, a szálldosó pillangó, amit ha papírra tűzünk – éppen a lényegét veszítjük el.

Reklámok

Szeretettel várjuk építő hozzászólásodat!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s