Új magyar exopolitikai weboldal

GoodET HungaryGoodETHungary.blog.hu címmel örömmel jelentjük, hogy jó barátunk elkezdte GoodETxSG / Luke / Corey anyagainak fordítását, és már egy egyedülálló David Wilcock fordítás is elérhető, ezt mi tettük közzé. Vélhetően a jövőben több Wilcock anyag is lefordításra fog kerülni (őrajta múlik, kérjétek). A fordítást végző kiváló, hivatásos fordító!

GoodETxSG / Luke / Corey álnéven előlépő informátor/leleplező ember először David Wilcock ezen cikkében került a nagy nyilvánosság elé. Corey weboldala: http://goodetxsg-secretspaceprogram.blogspot.com és http://spherebeingalliance.com ).

Corey azt állítja, hogy számos titkos űrprogram létezik, melyek egymással versengenek. Ezek részben úgy jöttek létre, hogy ahogy Paul Hellyer-től már tudjuk, Project Paperclip fedőnévvel a második világháború után a náci tudósokat Amerikába csempészték (hogy ne az akkori szovjetek kezére kerüljenek) és ezek a tudósok végül áthatották és rejtetten átvették az irányítást Amerika haderei felett, tovább folytatva Németországban megkezdett, földönkívüli technológiákat is kutató tevékenységüket.

Egyúttal Corey-tól megtudható sok más mellett az is, hogy korábbi fejlett civilizációkból, amelyek egyikének pusztulásáról a Védák is beszámolnak, szintén megmaradtak titkos űrprogramok űrcivilizációi, akiknek egy része viszont felettébb spirituális. Bár történt korábban civilizáció, illetve bolygópusztítás jelen bolygónkon, titkos űrprogramok akkor is léteztek és azok tagjai élnek. Vannak közöttük pozitívak és kevésbé pozitívak, ahogy a mostani űrprogramok tagjai között is.

Corey a titkos űrprogramokban dolgozott, és újabban egy erőteljes földönkívüli csoport kontakt személyévé vált, akik beléptek a Naprendszerünkbe: Kék Avianok, hasonlók a Wilcock által mindennél többre becsült és számos forrásból tudományosan igazolt Egység Törvénye c. írást közvetítő lény(ek)hez. Az Egység törvénye egyébként már magyarul is olvasható, az első kötet itt érhető el, és nem olyan régóta a második kötet is elérhető ezen a linken is, köszönet érte a fordítónak. Mivel az első kötet már régen megjelent, több átalakításon esett át, így abból jelenleg a harmadik verzió/kiadás a legfrissebb.

Érdekességként: az Egység Törvényét fordító barátunkat az Élet ezzel a lelki misszióval tanította meg angolul, tehát a fordítás elkezdésekor nem tudott angolul. Ezt azért tesszük itt közzé, hogy elismerjük az áldozatvállalását és hogy bátorítsuk az olvasókat: nincs akadályod, ha van választott missziód.

David Wilcock interjúmódszere az, hogy visszatart információkat, hogy akik előlépnek nála mint informátorok, azokat le tudja vizsgáztatni, hogy vajon az ő vagy más korábban az interneten megjelent publikációiból ollózták-e össze, amit mondanak, vagy tényleges tapasztalaton alapuló egyedi információik vannak. Wilcock olyan ilyen információkat hallott Corey-tól, amiket ő maga több informátortól tudott csak összegyűjteni, és itt pedig 1 embertől hallotta. Wilcock olyannyira hitelesnek tartja Corey-t, hogy azt írta, a nevét adja rá, hogy igaz, amit az úr mond. Ez nagy szó Wilcock részéről. (Wilcock egyébként jelenleg két műsort is folytat a GaiamTV-n, Wisdom Teachings és Disclosure) címmel.

A Cobra néven a 2012portal.blogspot.com oldalon bloggoló plejádi úriember szerint 75%-ban igaz, amit mond, pontosításokat egy friss interjújában adott ezzel kapcsolatban
(
http://www.rumormillnews.com/cgi-bin/forum.cgi?read=15619).

Wilcock és Cobra beszámolója a Corey által említettekről itt olvasható:
http://goodethungary.blog.hu/2015/04/20/a_kek_avianok_erkezese_david_wilcock_es_cobra_beszamoloja

Michael Salla, aki Alfred Webre-től átvette az exopolitika szót, és megalkotta az exopolitics.org -ot, politológia professzor, jelenleg Hawaii Egyetemen tanít politológiát, az exopolitics.org írója, Skype interjúkat készített Corey-val, amiket publikált, illetve előtte és kiegészítésként email-levelezésük egy részét is publikálta.

Michael Salla kérdéseit és Corey válaszait GoodET Hungary fordította és publikálta (illetve fog még  bőven hasonlókat publikálni) a http://goodethungary.blog.hu weboldalon, aminek kiegészítő facebook-oldala:
https://facebook.com/pages/GoodET-Hungary/1597749903803084 .

GoodET Hungary egyik kiváló fordítása Wilcock-tól a Titkos Űrprogramról szól 31 oldal terjedelemben, melyet Wilcock a 2015 februári Conscious Life Expo-n adott elő. A hanganyag megvásárolható volt, ezt ÚjVilágTudatnak köszönhetjük, hogy megtette, videóként feltöltötte az egyik magyar videómegosztón levő csatornájára és onnan készült a fordítás, GoodET Hungary saját, Wilcock oldaláról származó jegyzeteivel kiegészítve. Nagyon ajánljuk az alábbi a dokumentumnak a tanulmányozását és továbbküldését!

Mobilon olvasható változat:
https://app.box.com/s/jz8fg9qnx60t9f2b0wfqv5nok7w05y4d

Az ISON túlélte és újévkor ITT VAN, elhozza az új világot – Xanterexx : Kachina Kék Csillag : A hopi indiánoknak igaza volt – FRISSÍTVE (a cikk végén)

ISON tulelteAz ISON üstökös túlélte a Nap megkerülését, újévkor éri el a Földet a NASA szerint, ami Tolec szerint az új 4. dimenzió kezdete (ezt ő már hónapok-év óta állítja, mikor még nem is volt tudható, hogy itt fog elhaladni, pont újévkor).

Tolec, az Androméda Tanács földi képviselője megerősítette, hogy az ISON üstökösként ismert, valójában Xanterexx nevű diplomáciai bioszféra (űrhajó, lásd bevezető írásunkat erről itt) egyúttal a magas szellemi kultúrájú  hopi indiánok által Kachina Kék Csillagának nevezett objektum, mely arra hivatott a jelentős történelmi korra visszatekintő hopi legenda szerint, hogy elhozza az új világot. A hopi legenda (lásd még Frank Waters – Book of the Hopy c. könyvét ) ezzel megerősíti Tolec ISON-ról szóló üzenetét, amit szintén erősít néhány furcsa gabona kör is.

ISON tulelte 2ISON - újévkor jön

Az újévi, szilveszteri Föld-ISON együttállást mutató kép mozgó változata itt tekinthető meg.

Gabonakörök, melyek megerősítik a két kísérőhajóval érkező ISON / Xanterexx valóságát. A gabonakörök pontosan jelzik a kis kitüremkedést az üstökös “orránál”, csakúgy, mint a két “szárnyat” és a két űrhajót a két oldalán:

Itt láthatjuk a NASA videócsatornáján a hírt a videó első 37 másodpercében:

Érdekesség, hogy a NASA videóján ellipszis formájúnak tűnik a mag, amihez kapcsolódik néhány érdekes megfigyelés. Ezek szimbolikájukban a mindent látó isteni/jószándékú szem, az igazság és az egységlátás szeme, illetve az új korszakot hozó mag üzenetét hordozzák (használd a léptetést az alábbi diavetítőn):

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Amikor az ISON ideér, megkezdődik a totális átalakulás: nyílt teljes kapcsolatba lépés a Földön túl élő civilizációk intergalaktikus-interdimenzionális, több millió/milliárd éves társadalmi rendszerével és a jelenlegi életellenes (hüllő) világstruktúrák átalakulása. Ez nem fog fájdalommentesen menni, ahogy egy átlagos szülés sem. Elő fognak fordulni geológiai folyamatok is, annak ellenére, hogy az univerzumtársadalom célja a minél zökkenőmentesebb átmenet. A struktúrák összeomlása következményekkel fog járni, ami kapcsán  Tolec felhívja a figyelmet arra, hogy nem árt felkészülni erre.

Linkek: gabonakörökkel való összefüggés itt.

Újévi együttállás és a Nap sikeres megkerülése itt. 

Nap sikeres megkerülése másik kép itt.

FRISSÍTÉS 1.

Még nem említettük, hogy Tolec, mikor először beszélt az ISON-ról, azt állította, hogy a Hubble űrteleszkópon látható (lásd korábbi cikkünket), piramis szerű kinézete az “üstökösnek” a jónéhányunk ismert egyszemű piramisra utal, ámde, a mi szemszögünkből visszaszakralizálva azt: ez ugyanis Tolec, az Androméda Tanács földi képviselője szerint a BÉKE JELE szerte az Univerzumben (szemben a deszakralizált jelképpel, ami az önkényuralkodó mindent látó nagytestvért jelenti).

És kiegészítésként, a gabonakörökben, ill. néhány fotón magszemként, szemként látható ISON (többmillió, többmilliárd éves kultúráktól elvárható, ill. Alex Collier-től, Tolec szellemi elődjétől, az Andromédaiak egyik első kontaktjától konkrétan tudjuk, hogy tudják módosítani a teret, beleértve a hajóik külső méretét, teljesen függetlenül annak belső terétől) a harmadik szemre utal, ami a tudat, az egységben látás, a dolgok mögött EGY lényeg látása, a megvilágosodott/tiszta/univerzumtudat jele valójában (szemben a szándékosan deszakralizált egyszeművel).

Többször lett itt említeve a deszakralizálás, ugyanakkor nem ez a lényeg! Mégis fontos tudni: a legegyszerűbb félrevezetések egyike: a tökéletes, matematikai ellentettjét mondani annak, AMI VAN, a másik: venni a legszentebb/legszakrálisabb valamit (testrész, jelkép, szó/fogalom stb.), venni annak jelentését, megfordítani azt, és azzal azonosítani azt az elmékben (“modern” (?) marketing kifejezéssel újrapozícionálni).

Tehát a lényeg: minden, a földönkívülieket úgy lefestő film és regény és műképalkotás ellenére, melyek azt sugallják, ami az űrből jön, az csakis és kizárólag fekete, negatív, gyarmatosító, uralkodó, pusztító, kifosztó lehet, valójában ezek ellentétje az igaz. Ezeket azért csinálták, hogy 1 ne avatkozzanak bele a mennyei “nagyfiúk” a földi hatalmi/feketemágikus játszóterükbe (bizonyos embereknek, ill. bizonyos Földön élt “mennyei” csoportoknak a játszóterébe), másrészt mert saját magukat projektálták ki rájuk. Hogyan legkönnyebb a tolvajnak észrevétlennek maradni? Ha tolvajt kiált valaki másra.

FRISSÍTÉS 2.

Michael Salla politológus professzor, háborús övezetekbeli békéltető, az Exopolitika másik legnevesebb képviselője (Alfred Webre-rel párhuzamosan) megírta az ISON visszatéréséről szóló cikkét. Angolul itt olvasható: www.examiner.com/article/comet-ison-arises-like-phoenix-from-the-dead-now-what-for-xmas?CID=examiner_alerts_article

ISON frissítés: L-alakú járművek és Galaktikus Háttértörténet

Földanya Újjászületése - Exopolitika MagyarországAmennyiben az ISON valóban a valójában Xanterexx (ejtsd: zentöreksz) nevű diplomáciai küldöttség az Androméda Tanácstól, ahogyan azt Tolec az AndromedaCouncil.com -on állítja és amit a Hubble teleszkóp képe, ill. a kínai űrtávcső és az orosz űrfelvétel is sejtetni enged, úgy érdemes lehet tájékozódni a galaktikus háttértörténetről, és arról a felszabadító munkáról, amit az Androméda Tanácsnak tudhatunk be. Érdemes továbbá dec. 10-én hajnalban kelet felé nézni, a Csillagászat.hu itt részletesen beszámol az “üstökös” érkezésének mikéntjéről.

Ehhez kapcsolódóan, Tolec megerősítette, hogy a Hold mögött L alakú járművek vannak dokkolva (erről írt VilagHelyzete is a napokban), készen arra, hogy az akár féreglyukakon, dimenziókon át menekülni próbáló embereket és embernek látszó lényeket ne engedjék elmenekülni – ahogy most e sorok írója szereti fogalmazni, a karma angyalai elől (őelőlük is). Nem tartoznak az Androméda Tanácshoz szervezetileg a bennük élő, nagyon magas, rendkívül fejlett technológiákat használó, nagy spiritualitású emberek, ám az Androméda Tanács kifejezett kérésére jöttek segíteni – ha szükség lenne rá.
Feltételezhető – ezt már Tolec nem írja-, hogy az ISON diplomáciai küldöttséget érő esetleges támadás esetére is kérték őket ide, illetve elképzelhető, hogy a nem jó szándékú földi erők egy hamis támadást (false flag attack) terveznének: mintha az ISON támadott volna meg minket. Ezt kivédendő is fontos szerepet kapnak.

Ahogy mondani szokták, a valóság elképesztőbb, mint a legfantáziadúsabb sci-fi. De vajon milyen fejlettséget érhetnek el több milliárd éves civilizációk és azok hálózatai annyi idő alatt? És miért ne lehetne bizonyos tekintetben úgy fent, mint lent?

Az alábbi cikk frissen készült az Androméda Tanács weboldalon, melyért szintén hálás köszönetünket fejezzük ki nekik és Sevaster1 -nek is.

Az egykori galaktikus háborút megerősítik Ceizel Beatrix – Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok, a Tejút Galaxis Kozmikus Történelmének Krónikája c. kétkötetes könyvében írtak is (ajánljuk az új könyveiket is).
Az Androméda Tanácsról és a galaktikus történelemről (exotörténelemről) szóló információkat továbbá Bob Dean nyugalmazott alhadnagy beszámolói, aki a NATO legmagasabb, Cosmic Top Secret betekintési jogosultságával rendelkezett, valamint Alex Collier, akit Tolec szellemi elődjének tart, és aki (Collier) évtizedek háborgatását kényszerült és vállalt elviselni áldozatként hasonló információkat bemutató személyes élménybeszámolóiért az elmúlt több évtizedben. (Bob Dean-nek fekete jelöletlen helikopter körözött a háza felett). Mark Kimmel, Tolec-kel jóbarátságban lévő, szintén az Andromédabeliekkel kapcsolatban álló társunk szintén hasonlókról számol be.

Mindezek az emberek jószándékú civilizációk EZREIBŐL (ahol egy civilizáció alatt érts bolygókat, sok esetben bolyócsoportokat, és számos esetben csillagrendszereket, tehát csillagászati lélekszámokról beszélünk) álló,  intergalaktikus-interdimenzionális felügyeleti szervről, az Androméda Tanácsról, illetve a mi saját történelmünkről adtak és adnak tájékoztatást. Hogy honnan jöttünk, hová tartunk.

És ezúton szeretnénk megköszönni UjVilagTudat.blogspot.com -nak az Exopolitika Magyarország -ra való hivatokozást a Fehér házi Polgári Közzétételi Meghallgatás témájú cikk kapcsán.

Az igazi háttártörténet – Okok a változásra: A háborúnak az űrben vége

 

A felemelkedéshez, a Föld rezgésének magasabb sűrűségi szintre, a 4. dimenzióba emelkedéséhez vezett az űrbéli háború, amely sok esetben éppen hogy csak a “Föld terén” kívül ment végbe, legkevesebb 9, de inkább több év alatt. Ez a háború az utolsó tisztító fázisba érkezett. A külső háború az űrben véget ért. Megcsinálva. Befejezve. A Sárkány-Hidra csillagrendszerekből származó hüllők és az Orion/Nimród csillagrendszerből származó szürkék közös szövetség legyőzetett. A mi időnk szerint 2011 januárjában ért véget az utolsó része az űrbéli háborúnak.

 

Mint Tolec az Androméda Tanácstól, elmondhatom, hogy kollégáimnak hosszú, kemény, nehéz háborút kellett megvívniuk. Hozzáteszem, hogy ezt a háborút a “jófiúk” nyerték meg…az intergalaktikus Androméda Tanács tag-csillagrendszereivel és tagbolygóival, akik a Föld és a Föld emberiségének legjobb érdekét tartják szem előtt szívükben, elméjükben, lelkükben.

 

2012 március vége szerint az összes (100%) Sárkány-Hidra származású hüllős földalatti és tengeralatti bázis végső felszámolásra, kitisztításra, törlésre és összeomlasztásra került.

 

Ezek így megnyitották az Androméda Tanács 4 társult bolygójának képviselői számára az utat a Föld népeivel való kapcsolatfelvétel és látogatás felé.

 

Ez egy meghatalmazás alapján történt háború volt a Föld felszabadítására, több ezer évnyi negatívenergia-bombázás, manipuláció és irányítás alól, amit a Föld nevében harcoltak meg, az Androméda Tanács csillagrendszeri és bolygószintű tanácstag fajok által. Akik az oroszlánrészét vitték a feladatnak és a legtöbb harcot vívták: Arkturusziak, Tau Ceti-ek, Procyon-iak. A Procyon csillagrendszer népe különlegesen értékes hozzájárulást tettek, ugyanis kiismerték ezen ellenséges fajok gyengeségeit – megtanulták, hogy kell őket nyakoncsípni és elzavarni. Procyon népe saját magát szabadította fel az elmúlt 12 földi évben.

 

Így a Tanács közbeavatkozhatott a Föld nevében, intenzív tanácskozások következtek, és új törvényt fogadtak el, ami újraírta a közbe-nem-avatkozás mindenütt érvényes Elsődleges Irányelvét. Egy tudatos, kollektív döntés született a Tanács által, hogy precedenst teremtsen és megtegye ezt… mert a Föld népeinek 3D-s, három dimenziós életet élve egyszerűen nincsen a 4D-s, negyedik dimenziós fiziológiájuk, tudásuk, eszközeik és technológiájuk, hogy győzzenek.

 

Ezt a háborút azért vívták, hogy teljes szabadságot biztosítsanak a Föld bolygónak és népeinek a főleg két fajtól érkező fenyegető beavatkozásától: hüllők az Alpha Draconis (Sárkány) és Hidra csillagképek konstellációiból és hűtlen “szürkék” meghatározott fajai, akik az Orion/Nimród csillagrendszerben élnek.

 

A Föld és népe nem az egyetlen bolygó, amit terrorizáltak. Az alapján, amit megtanultam, minimum 21 másik bolygó van, amelyeknek meg kell szabadulnia ezektől a fenyegetésektől. Szerencsére, legyőzhetők, ahogy a Procyon népének felszabadulása jelzi, e rosszándékú, énközpontú, önszolgáló… életerőt leszívő entitásoktól.

A szürkékről

(innentől az oldalt fordította: youtube.com/Sevaster1 ,
hálás köszönet érte! : – ) )

 

Ezek a szürkék, vagy ahogy a földi emberek hívják őket, a Zeta Reticuliak leszármazottjai, akik már évezredek óta nem jártak otthonukban, a Zeta Reticuli 1-ben vagy 2-ben. Sokan közülük valójában csak biológiai klón.

 

(megjegyzés:  a szürke fajokról, az eredeti, ősi fajról (az eredeti Zeta Reticuliak a Reticuli kettős csillagrendszerből), azokról van szó, akik hanyatlásuk napjaiban felismerték saját lényüket, esendőségüket és az élet törékenységét, ráébredtek fajuk pusztulására – ezek az eredeti Zeta Reticuliak nincsenek kapcsolatban a Draco hüllőkkel, nincsenek kapcsolatban az Orion szürkékkel, ezek az emberek készek voltak arra, hogy megosszanak mindent, amit megtanultak. Alázatosságuk és szelídségük miatt az Androméda Tanács beavatkozott, közbelépett, és segített abban, hogy egy teljes más csillagrendszerbe kerüljenek át. Ezek az emberek, az eredeti Zeta Reticuliak már nem a Zeta Reticuli csillagrendszerben élnek.)

 

A Földön problémákat okozó renegát szürkék minden más ismert fajtájával foglalkozunk, és eltávolítjuk őket föld- és tengeralatti bázisaikról, ahogyan a Draco hüllőket is. A Marson, illetve a Mars és a Föld holdjain létrehozott műveleti bázisaikról már kitakarítottuk ezeket a lényeket.

 

Hasonló módon 5.000 „keresztezett”, azaz szürke/ember, születésénél fogva programozott életformát kell eltávolítani a Földről és úgy visszaprogramozni, hogy saját maguktól tudjanak a szabad gondolkodásig fejlődni, hogy szabad akaratú lényekké válhassanak.  És mivel új, érzékeny életformát jelentenek, saját, új, háromdimenziós bolygójukra kell őket áthelyezni.

 

Visszatérve a háborúra, ennek a háborúnak az volt az elsődleges célja volt, hogy semlegesítsük és elhárítsuk vélhetően azoknak a több ezer éves negatív energiáknak a hatását, amelyeket folyamatosan sugároztak a Föld bolygóra, illetve a Draco hüllő és szürke Orion szövetség által használt földöntúli implantációs technológiákat, amelyek sok földi embert manipuláltak, irányítottak, illetve folyamatosan tartottak félelemben, szorongásban és bizonytalanságban;

 

valamint az, hogy örökre kirekesszük ezeket a rosszindulatú entitásokat, akik továbbra is használni, manipulálni akarták az embereket, természeti erőforrásként meglopni őket, más fontos erőforrásokat megcsapolni a Föld bolygóról, miközben a mit sem sejtő és tehetetlen földi emberiség jelentős arányát tartották volna irányítás alatt és rabszolgaságban.

 

A Tanács úgy érezte, hogy a földi ember megérdemli a lehetőséget, a valódi esélyt arra, hogy több ezer éves manipuláció, irányítás és nem tudatosult rabszolgaság után saját elképzelése szerint fejlődjön.       

           

Gyógyítás. Földöntúli és fizikai beültetések. A hat (6) Androméda Tanács „egészségügyi” bioszféra

 

Az Androméda Tanács orvosi csapatának tiszti főorvosa és személyzete tisztában van vele, hogy a földi lakosságot nagy arányban tudtán kívül a szürkék földöntúli és fizikai implantációs technológiája negatív módon befolyásolja, aminek az a célja, hogy a földi emberek rettegésben, félelemben éljenek, manipulálhatók és irányíthatók legyenek.

 

Bár egyes fizikai implantátumokat földi orvosoknak sikerült megtalálni és eltávolítani, a Föld jelenlegi fejlettségi és technológiai szintjén nem rendelkezik olyan eszközökkel, amelyekkel a szürkék földöntúli implantátumai észlelhetők, mérhetők vagy eltávolíthatók. 

 

Most, ennek a háborúnak a végső tisztítási szakaszában és a Föld szabadságának kivívásán túl az Androméda Tanács orvosi csapata fáradhatatlanul dolgozik, és továbbra is dolgozni fog, hogy eltüntesse a szennyet, az implantátumokat, az ebből származó spirituális, pszichológiai és érzelmi hatást és károsodást, valamint azt a számtalan problémát, amit a hüllők és a szürkék okoztak, miközben törvénytelen módon igyekeztek rabszolgasorsba dönteni tudtán kívül az emberi lakosságot ezen a bolygón.

 

A földi embernek joga van a friss, tiszta újrakezdésre, amelyben megszűnnek azok a súlyos, visszamaradó pszichológiai és érzelmi hatások, amelyeket a hüllők, a szürkék és technológiáik okoztak.

 

Az Androméda Tanács hat (6) „kórházi” bioszférára specializálódó és összpontosító egészségügyi csapata segített és továbbra is segít a folyamatos érzelmi, spirituális és pszichológiai kezelésben, tanácsadásban és útmutatásban az olyan emberek esetében, akiket ezek az szürke földöntúli implantátumok érzelmileg, pszichológiailag és spirituálisan megkínoztak.

 

Ugyanez a segítség áll azoknak a rendelkezésére, akikre nehezebb vagy problémásabb időszak vár a különböző életfeltételekhez, például az új négydimenziós emberi élethez való alkalmazkodás során.

 

Korszerű 3D orvosi technológia, valamint speciális modulált/csillapított frekvenciájú energia, fény, szín és hang egyaránt használatos a gyógyítási folyamatban.

 

Az emberi faj gyógyításának folytatódnia kell, és folytatódni is fog az átmeneti és átalakulási idő alatt, miközben a Föld és népe magasabb, négydimenziós spirituális rezgésbe emelkedik, ahol az emberek egészségesek, szabadok és függetlenek.

 

A Föld népe… A Föld a ti bolygótok.  Természeti csodák valóban gyönyörű helyszíne a csillagok között.  És ti, a Föld emberei végül lehetőséget kaptok a gyógyulásra, gyarapodásra és fejlődésre… arra, hogy saját sorsotokat kovácsoljátok, saját döntéseket hozzatok… és saját magatok határozhassátok meg azt a jövőt, amiben élni akartok. Anélkül, hogy mások negatívan befolyásolnának vagy zavarnának benneteket.

 

A ti lehetőségeitek.  A ti világotok.  Egy olyan világ, amelyért ti vagytok felelősek … amelynek jövőjét ti tartjátok szívetekben, elmétekben és lelketekben.

Videó

Duális Nap Kínában – Nihohia?

Alfred Lambremont Webre, JD, MEd

Alfred Lambremont Webre, JD, MEd (Photo credit: Wikipedia)

Alfred Webre, az exopolitika atyja ajánlása. A videó címe nem igaz, ez nem a Nibiru (az már rég elhagyta a Naprendszer környékét is), hanem vagy az Androméda Tanács egyik bioszférája, űrhajója lehet (lásd Tolec, AndromedaCouncil.com ), vagy pedig az új barna törpe csillag, ami a Naprendszerbe utazott (lásd előző oldal FAQ részét Tekoma keresőszóval).