Ingyen energia fejlesztés és leendő exopolitikai integratív megacikkek

QEG ingyen szabad energia magyar összeszerelésÖrömmel továbbítjuk mi is a hírt: egy önkéntes, magyarországi társunk komolyan vette és megkezdte a QEG-t (kvantum-(vákuum)-energia generátor) megépítését, az anyagok lefordítását.

Valahogy olyan csendes időszak van mostanában ilyen alternatív témákban (leszámítva egy-két portálnyitást), így most spontán megszületett ez a kis összeállítás. Ilyenkor születnek a legjobb cikkek is, amikor nem agyból megy, hanem jön, jövi magát.

Az interneten nemrég, a világon széles tömegek számára először teljesen nyílt forráskódon közzétett, lejárt Tesla-szabadalmon alapuló villamosenergia-generátor készüléket az afrikai marokkói, Aouchtam-i OPPT csapat is megépítette már, ahol jelenleg az OPPT szellemi (egyik/legfőbb) indítója, Heather Ann Tucci-Jarraf egykori ügyvédnő is él muzulmán férjével.

Mit ad az élet, hogy posztírás közben jött a hír a német kollégától, de csak posztolás után vettem észre, hogy megvan a nagy hír: elérték az overunity-t Marokkóban: több energia jön ki, mint amit betáplálnak. Úgyhogy magyarok, hajrá! Ja, mellesleg nem kell bedugni a konnektorba, teljesen önálló. Ez az ultimate overunity. Finomítások még kellenek a rendszerhez, de a lényeg el lett érve. Videó külön ehhez itt.

Az OPPT leírásaiban érezni lehet azt, amiről Drábik János korábban megfogalmazta, hogy az iszlámban erősen él még az univerzális erkölcs. Az OPPT (jelenlegi nevén OP) egyik további nagy feje szintén hasonló világnézetű, aki a holland Cyclos nyílt forráskódú alternatív valuta (kiegészítő pénznem) szoftver globális alkalmazását szorgalmazza (aminek felhő verzióját, a Cyclos 4 Communities-t a Hostgator-on az ottani szerveresek csak úgy véletlenül leállították egyszer, ami jelezte, milyen sérülékeny a “felhő” – hisz tudjuk, ki lakik a felhők fölött, aki mindent lát és körzővel, vonalzóval alakítja a földi valóságot. Még nem derült ki számunkra, hogy új szerverszolgáltatóra tértek-e azóta át, mi megadtuk nekik egy talán megbízhatóbb, német ipari szerverpark elérhetőségét).

Az Aouchtam-i csapat videóra rögzítette a QEG-összeszerelési útmutatóját, aminek videóját egy német kollégától az Exopolitika Magyarország a világon elsők között kapta meg, és továbbítottuk az OP Magyarnak (ill. FB-posztként Újvilágtudat egyik QEG bejegyzéséhez is, szokás szerint semmi reakció az oldal kezelőjétől), aki azt egy nagy videóvá gyúrva közzétette.

Magyarországon így elsőként került közzétételre OP Magyar jóvoltából is az összeszerelési útmutató, aki jelenleg támogatja az első magyar összeszerelés szervezését is. Az eredeti írásos leírás itt található.

Brian Kelly itt számol be az Aouchtam-i sikerekről.

További információ: http://op.iuste.biz/qeg-magyar

gaiam tv sterling allanA GaiamTV-n volt két interjú Sterling Alan-nal, a világ legnagyobb szabadenergia/újenergia-gyűjtőoldala szerkesztőjével (pesn.com és társoldalai). Megtudhattuk, hogy nem a Hatalom a legnagyobb probléma az ingyen energia, antigravitáció, stb.-k elterjedésében.

20% financiális okok (ezt szoktuk legfőbb prolbémaként hallani), 20% ügynökök (ezt szoktuk a másik vagy az egyetlen problémaként hallani), 40% feltalálói pénzéhség és hatalomvágy, és a maradék egyéb.

Azok, akik azt állítják, hogy ingyen közzéteszik, valójában ők sem teszik közzé csak részben, náluk ennek okaként jön a nemzeti érdek, hogy ez majd milyen jó lesz a nemzetnek. Ja, csak addig a bolygó élővilága kihal, aztán majd lehet mérni a GDP-t meg az ő egyéni jólétét. Vagy az egyéni érdek, hogy ki tudja fizetni a kórházi vagy a villanyszámláit, ami pedig a szomorú kategória.

Ha mégis közzétenné tudását az átlag ingyen energia kutató, aki felfedezett, megalkotott egy jól működő berendezést, a legtöbb embernek sem idegzete, sem szaktudása, sem ideje nincs (mondjuk két gyerek meg normál munkahely mellett élni is alig van idő), hogy megépítse, így a biznisz modell mégsem omlana össze.

Erre ad példamutató megoldást az Open Source Ecology alapító Marcin Jakubowski Collaborative Enterprise modellje, akik vígan jól élnek gyártói munkájukból, jóllehet bárki megépítheti saját magának már, amit ők pénzért is árulnak (miután a teljes tervrajzokat ingyen közzétették). Lesz még róluk szó a jövőben.

Itt jön elő, hogy valaki a régi világot vagy az új világot képviseli-e lélek szinten és gondolkodásmódban. Bármikor lehet váltani.

És megint oda jutunk, ahogy azt Allen úr is elismeri, hogy tudatosságemelkedés kell a változáshoz, anélkül semmi érdemleges nem lesz. Az újenergia feltalálók önmaguk a saját maguk és az emberiség legnagyobb “ellenségei”.

Ezért van az, hogy a nyílt forráskódon közzétett újenergia eszköz lesz a megoldás egy/több olyan embertől, akinek volt már pl. satori-élménye, és megérti, hogy ő egy az emberiséggel, egy a Földanyával, egy az Univerzum mögötti végtelen tudatossággal (az maga ő), és ezért az, hogy egy-két tízmillát kapjon 40 évnyi kutatómunkájáért vagy hogy megölik a gyerekét és az unokáját, ha közzéteszi a szabadalmát és a mögötte levő összes tudást, eltörpül annak fontosság-tudata mellett, hogy az emberiség kritikus évtizedeit éli és ez a tudás-technológia egyike azoknak a dolgoknak, amik megváltoztathatják az élet alakulását a Földön. Persze jó dolog anyagilag függetlennek lenni, ahogy azt Bodo Schäfer vagy Robert Kiyosaki definiálta, de azért az se elvetendő, hogy a jólétben élő unokám egy élhető bolygón fog-e élni, vagy pakolhat a Marsra a háttérhatalomhoz. 😉 (lásd Laura Eisenhower Közzétételről szóló cikkeit az Újvilágtudat-on).

Steven Greer a legújabb videójában, a vimeón közzétett háromórásban elárulja, hogy az antigravitáció ráér, azt majd később teszi közzé, neki megvan otthon a teljes dokumentáció. Most az ingyen energia a cél. Nó komment. Sokkal jobb rezgés egyébként David Wilcock-ot hallgatni a GaiamTV.com/DavidWilcock oldalon.

Exopolitika Magyarország hírek:

Készül egy jelentős cikk az oldalra, elég terjedelmesre sikerült, és involválta több nagy elmélet világelső integrációját, még finomítani kell rajta, és lehet, hogy a terjedelme miatt több részben lesz közzétéve. Lesz benne Alfred Omniverzum könyve, a Hellinger-féle családállítás és a Hős Útja (Joseph Campbell-től, David Wilcock ír róla legújabb könyvében) és Michael Newton írásai integrációja, és egy-két további témához kapcsolódó exopolitikai-tudatosság kapcsolódású megfigyelés is.

Mostanában a más életterületek miatt kevesebbet volt foglalkozva exó témákkal (ennek ellenére becsúszik néha egy-két 3 órás interjú végighallgatása, amikről megint tudnék írni néhány oldalt, kicsit az egyikből fogok is), és lehetséges, hogy bizonyos fajta ilyen-olyan energiák is voltak rám küldve valakitől jó, valakitől rossz szándékkal, hogy hagyjam abba az oldalt és a témát.

Nem kis munka volt számomra összerakni, segítséggel, a hírolvasólinkek és youtubeRSS-linkek és filmek közel 90%-át az OP magyar által készített hírolvasóhoz és a videótárhoz, amikbe nem minden került be, amit én fontosnak tartok (elsősorban a legfontosabb, a tudatosság maradt ki pl. a hírolvasóból; a videóknál és a weboldalaknál már ott van valamelyest, de pl. Ramana Maharsi, Papaji, Gangaji, Mooji, Byron Katie, Adyashanti videókat hiába gyűjtöttem össze (ezt már kibeszéltük OP magyarral, nincs probléma belőle), ezért e gigantikus gyűjtemény egyszerű közzététele (plusz az ajánlott youtube csatornák, amik szintén nem kerültek mind feltüntetésre a hírolvasóban) szintén egy rám váró feladat. Osszátok meg sokan OP magyar hírolvasóját ( alternativ-media.biz ).

Mary Rodwell AwakeningKözben olvasgattam Mary Rodwell Awakening c. könyvét is, ő főleg gyerekekkel végez regressziós hipnózisokat, akik külFÖLDi lelkűek. Itt van egy jó angol előadása. Ők a jövő. Bármi sikerül vagy nem sikerül nekünk kis ébredgetőknek a magunk kis/nagy/világelsőző/Magyarországon-egyedülállózó egójával ;-), ők a remény. Egyre több olyan gyermek születik etnikai és geográfiai hovatartozástól teljesen függetlenül, akik tudják, hogy földönkívüli lelkek (is), és különleges, korukat időben és minőségben messze megelőző kvalitásokkal rendelkeznek. Ez az új, hármas-négyes spirálú DNS-ű emberi faj, akik mellett mi öregek szépen kihalva pisloghatunk vagy különböző módszerekkel, felfejlődhetünk hozzájuk valamelyest (melyek közül az egyikről annak magyarországi vezetője egy, a világnyilvánosság számára hivatalosan, az ő kifejezett külön engedélyével készült, ill. olyan módon publikus videóinterjúban elismeri, hogy az ősi tibeti, atlantiszi írások, források szerint égből jött emberek adták a tudást). Fogunk még Mary Rodwell-lel foglalkozni a jövőben.

Szintén érik az Open Source Ecology-ról egy megacikk összeírása, mert a 4 tervezett videóból 3 lefordítása (primér fordításokat is felhasználva) már megvan, az is elég terjedelmes lesz és Magyarországon egyedülálló. Elég gyengusok a magyar cikkek róla, nincs felismerve Magyarországon a téma jelentősége.

Folyamatban van több videó lefordítása is, vákuum-energia, Ervin Laszlo, Lietaer témában, de ez is sok időt fog igénybe venni. Mikor melyikben van egy kis haladás.

Ezek a munkálatok mindenképpen el fognak készülni. Fontosabbak az egyéni érdeknél, előnynél. Ha idővel már nem így fogom gondolni, akkor is.

Sevaster barátunk egyelőre pihenőre vonult, így tőle azért nem láttok új videókat. Szomorú, hogy rengeteg videóra igaz volt, hogy vagy ő fordítja le, vagy senki. Más is lehetne ilyen szolgálatkész. És igen, áldozatokkal jár és nincs előnye. Max. kis karma jóga. Mindenféleképpen önkifejezésként és egy jobb világért való SZOLGÁLATKÉNT érdemes tenni, és nem harcként, mert az előbbi adja az erőt és magasabb rezgésszámú is. Plusz ha valaki integárlni tudja a bizniszébe, akkor egy kis PR-ként is megy. Érdemes hozzá használni a Camtasia-t, mert nagyon vizuális az időzítője (a legnagyobb macerát könnyíti meg vele) és egy jó gép kell, hogy az srt-ből beégetett felirattal a videó ne szaggasson. Google2SRT freeware-rel sok esetben le lehet szedni a tyúbról egy kezdetleges időzítést a videó URL-je alapján.

Jó lenne egy önjelölt utánpótlás a helyébe. Te vállalod a gyermekeidért, vagy a világért, vagy mindannyiunkért a világon? Leküzdve az önös érdekeidet? Ideje átkapcsolni a rádiót a WII FM-ről (What’s In It For Me?)!

Androméda Tanács

Androméda Bioszféra tinyurl.com per SecchiAndromeda

Androméda Tanács bioszféra NASA-lencsevégre kapva. VilagHelyzete.com képösszeállítása

Tolec iránt kicsit csökkent a lelkesedésünk az utóbbi fél évben, aki Mark Kimmel kollégájával sokat beszélt végül áttért az ő véleményére, amire sokáig nem volt hajlandó, hogy valószínű, hogy több generációt fog igénybevenni az átalakulás, még akkor is, ha lesz egy hirtelen DNS-rezgésszint emelkedés (amit Wilcock is propagál a Ré anyagra (The Ra Material, a scribd.com/exopolitika -n magyarul is elérhető) és a Bibliára hivatkozva). Ezt a hosszabb ideig tartó verziót erősíti Alfred Webre is, és Mary Rodwell is. Sültgalamb over.

Marad így a saját személyiségünk és lelkünk, hogy azt rendberakva rakjuk rendbe a világot. Egyébként az Androméda Tanács-belieknek, akik létezését többen mások is megerősítik (Alex Collier, Bob Dean, Mark Kimmel) ez az egyetlen és legfontosabb végső üzenetük az emberiség számára ebben a korban. Meg hát inkarnálódás után úgyis csak azt visszük tovább a következő etapra. És közben, miközben tudjuk, hogy ez az igazi lényeg, végezni egy kis szolgálatot is, mint a QEG, vagy egy feltáró/leleplező vagy épp egy megoldásadó oldal írogatása (ezt próbálom én, mert ebből van a legkevesebb) vagy gyakorlati megvalósítása az új Földnek: anélkül, hogy mi a kisemberek elkezdjük, nem lesz. Csak hát nagyon nehéz és sokszor nem is lehet ebben a világban. És ezért megy lassan minden. Mégis, a remény szépsége és újvilágot létrehozó valósága ebben van, a hitünkben. Ha nem hisszük, nem tesszük, nem lesz. OlyanEgyszerű. A “majdmások” már egyre kevésbé működik, lásd Sevaster hiányát a magyar youtube-ról/alternatív webről.

Egy kis exóbulvár

Karen Hudes erősen támadja az OPPT-t, aki mellé csatlakozott az amúgy jó tőkeellátottságú Alex Jones is. Nem tudom kinek van igaza, én már szinte mindent el tudok képzelni, meg annak az ellenkezőjét is. Alfred Webre leleplező cikket tett közzé Karen Hudes-ről, Keshe kijelentette, hogy ő a Messiás, Fulford írásaival több más külföldi portál is közelebbire vette a kapcsolatot és az együttműködést (2012portal, Wilcock is), Clifford Stone közzétette néhány embernek eddigi több évtizedes munkásságát egy ingyenes DVD-n (amiről gyorsan kiderült, hogy azért $20-ral megtámogathatnánk a hiteltörlesztését, miközben még az előadásán ennek terjedése fontosságára és e célból való ingyenességére hívja fel a figyelmet). Paola Harris nem szeresse Frédit, merthogy olyan negatívak a bejegyzései, persze az, nagyon is lélekközpontú és abszolút pozitív és új paradigmát adó könyvét mintha meg sem írta volna. Alfred Webre és Michael Salla között enyhe együttműködés kezd rügyet fakasztani: Salla keptön kéjjel készített 5 részes interjút az ExoNewsTV-n, aki kijelentettte, hogy megszerzett technológiai tudását egyéni érdekei kiteljesítése céljából, pénzügyi kamatoztatás végett nem kívánja közzétenni… és még folytathatnánk…

Nem lenne baj a pénzszerzéssel, nincs baj a pénzzel. A kalapáccsal és a késsel sincs baj. A jól megszerkesztett kiegészítő pénzekkel nincs baj, azok a földi menyországot képesek lennének elősegíteni. A monokulturális, hatalmat koncentráló-centralizáló kamatoskamat pénzzel persze már van baj, az a földi poklot biztosítja. De önmagában a pénzzel nincs baj. Mi is tarthatnánk tanfolyamot, nyújthatnák valamilyen szolgáltatást és rendben lenne. Végre nemcsak írogatnánk. És jó dolog, ha valaki abból él, amit szeret és még segít is másoknak vele és az új világ megszületését is segíti vele. Mindenki pénzből tud csak túlélni vagy jólélni, és nem érdem, hogy ha csak túlélésre futja.
Semmivel nem lesz jobb a nyomorgástól a karmánk. A lecke megtanulásától lesz jobb a karmánk, annak meg teljesen mindegy, hogy hogyan tanuljuk meg. Jogunk van a lelki és anyagi jólétre, aminek egy része pénzügyi jólét. És a nyomor nem véletlenül van forszírozva a világon: a nyomor nagyon jól tönkre tudja tenni a lelket, a legtöbb esetben sikerrel. A tudás átadása ma kereskedelmi mellékzöngeként is történik és mindenkinek pénzért van az egészsége, az élete, a tudása, a közlekedése, a családja fenntartása.
De amikor az egó a pénzen keresztül túlságosan meggátolja az emelkedést, az már nem előnyös. Kényelmetlen igazság és egyensúly mindez. Nyilván globálisan elterjedt kozmikus tudatban nem lesz pénz, de addig még alszunk néhányat. És nem véletlen kozmikus összefüggés a pénz meglétének engedélyezése ezen a bolygón, de erről az egyik megacikkben később.

Egy kis hír a választásokhoz:

PirosPirulaNagyon nagyra tartjuk PirosPirula Megvan a három harmad c. írását (meg minden írását, hiába soha nem reagált még semmilyen megkeresésemre is whatsoever) és érdekes, hogy egyik politikai erő sem képviselő igazán a kiegészítő pénznemeket (komplementer/alternatív valutákat/pénztípusokat, pontatlan, szűk látókörű nevén helyi pénzeket), ami az ingyen / szabad energia mellett (amit remélhetőleg a Széles Gábor-féle nemzetközi együttműködés megvalósít majd) a legnagyobb tabu és a legnagyobb paradigmaváltó gyakorlati megoldás lenne a jelen problémákra többek között. Nyilván a hatalom mindig fontos, és a körző-vonalzó-nagy-piramis szimbólumokat mindegyik nagy és ébredő politikai erő logói között ott találjuk. Talán akkor már el lenne gondolkodva, ha az emberek 70%-a már nem szavazna. Ugyanakkor, párhuzamosan, valamilyen vezetés a jelenlegi egós elme globális uralma mellett muszáj, hogy legyen, tehát valamilyen vezetés lesz, azt meg nem érdemes tétlenül nézni.

Androméda Tanács – Kapcsolatba Lépés

Ismeretek, melyeket érdemes tudni az Androméda Tanáccsal, azaz a Földet látogató, jószándékú, Földön túl élőkkel történő, bolygószintű, nyílt találkozásokról.

Androméda Tanács hivatalos jelképe a Földiek számára

Három tényező, amelyek mellett az Androméda Tanács elkötelezett

a Föld dimenzióváltásával kapcsolatosan.

Felkészítés.

Asszisztálnak és felkészítenek minden emberi lényt hogy “mennybe mehessen”, magasabb szintre léphessen a spirituális éberségben, tudatosságban ésaz élet minden területén jelentkező természetes képességeiben a negyedik dimenzióba/sűrűségi szintbe, ahogyan a Föld áthalad a galaktikus egyenlítő zónáján és megkezdi átalakulását.

 

[megyjegyzés: ez már évek óta tart 2013-hoz képest olyan módokon, amiket legtöbben észre sem veszünk tudatosan]

Elkötelezettség a biztonság iránt.

Önként vállalt elkötelezettségüket és céljukat, hogy minden embert galaktikus és planetáris biztonságát biztosítsák, elérték, legfőképpen abban az értelemben, hogy az utolsó hüllőbázist is megtisztították, felszámolták és bezárták, többé ezek már nem operábilisak.

[megjegyzés: minimum évezredek, de inkább évszázezredek óta voltak interdimenzionális, millió évekkel fejlettebb, rosszándékú hüllő civilizáció támaszponjai a Föld kérgében, melyek célja a háborúra, viszályra, szakadatlan mentális zajra és háborúkra ösztönző alacsony frekvenciák sugárzása volt, ezeket semmisítették meg. Tovább az Androméda Tanács végrehajtó szerve, a Galaktikus Föderáció – nem összetévesztendő a Fény Galaktikus Föderációjával, mely sötét erők szervezete – eltávolította a mélyűrben elhelyezkedett “kockát”, mely szintén az egész bolygót bombázta évezredekel keresztül negatív energiákkal a végső cél biztosítására: a teljes Tejút Galaxis hüllőgalaxissá történő átalakítására a Föld-Hol-Mars hármason keresztül, ezekről is Tolec youtube és slideshare csatornáin elérhető interjúk és írások adtak felvilágosítást]

Elkötelezettség a segítség iránt

Az Androméda Tanács számos képzett “embert”, hajót, tanácsadót, spirituális és érzelmi tanácsadót kötelezett el… akik készenlétben vannak, készen állnak, hogy segítsenek a Föld emberiségének az átalakulás számos szakaszában.Ezt azáltal fogják elérni, hogy számos-számos módon mentorálnak, tanítanak és segítenek a földi embereknek megfejlődni a változást és átalakulni hozzá.

Melegszívűek, barátságosak és kedvesek lesznek. Példamutatás révén fognak tanítani, szeretet és irgalom által fognak eljárni. Emlékeztetni fogják az emberiséget arra, hogy a legbefolyásosabb, legnagyobb hatalommal rendelkező “erő” az Univerzumban: a szeretet.

 

[megjegyzés: Tolec külön írt egy írást Biospheres (Bioszférák, űrhajók) címmel, melyben bemutatja azt a számos, főleg orvosi, mentális, testi és lelki betegápolásra szakosodott hajót, melyeket a földiek segítésére rendeltek el.

Tudva levő: az Androméda Tanács tudósai az időben előreutazva találtak egy olyan idővonalat, ahol az Androméda Galaxist hüllők támadják meg óriási erővel, hüllőgalaxissá akarva alakítani azt minden egyes lényével együtt; ezt az idővonalat visszafejtve a múltba, jutottak el a Föld-Hold-Mars területhez a mi galaxisunkban. Ezért keltek segítségre. Felismerve, hogy totálisan tehetetlen a lebutított, minden tekintetben mérgezett és lefegyverzett emberi faj a hüllők évezredes terveivel szemben, hivatalosan és precedensértékűen, szavazás alapján megszegték a be nem avatkozás Univerzumszerte kötelezően betartandó törvényét, ugyanis 1 a hüllők ezt nem tartották be, így több mint 20 bolygónyi életet hajtottak elnyomó uralmuk alá, 2 esélytelen más módon a számukra és a mi és a maradék több mint 20 bolygó számára is a szabadulás, 3 valamint máskülünben a teljes galaxist hüllőgalaxissá alakítják már fel is épített – azóta lerombolt – struktúráikkal, melyet már számos más galaxissal megtettek az idő folyamán.

A nem kolonizáló, nem önszolgáló fajok az Univerzumban, a társszolgáló fajok. Az Univerzum élőlényei többsége ilyen. Több millió éves civilizációkat csak így lehet fenntartani olyan technológiákkal, melyek máskülönben isteni erejű pusztításra volnának képesek civilizáción belüli vagy civilizációk közötti összetűzések esetén. A kolonizáló és élősködő fajok esetén ez a központosított, egy központból irányított civilizációs/társadalmi struktúra által kerülhető el. Az Univerzum elég nagy e két csoport külön élésére, bár voltak már galaktikus háborúk.

Így már érthetővé kell, hogy váljon a kedvesség és könyörület, mellyel vannak felénk az Androméda Tanácsbeliek. Az a tény, hogy több millió éves fejlettségűek ezek a civilizációk, vonatkozik a technológiáikra és a társadalmaikra is, és vonatkozik az belső energetikájukra, személyiségeikre, lelkeikre, kollektív pszichéjükre, mentális és tudati képességeikre is. Megjegyzés vége]

 

Kapcsolatfelvétel és Látogatások

Androméda Bioszféra tinyurl.com per SecchiAndromeda

Forrásképhez kattints a képre: tinyurl.com/SecchiAndromeda

Mi lesz a fókusza, lényege a barátságos nyitott látogatásaiknak? Mi fog kiderülni, amikor látogatást tesznek? Mit fognak tanítani?

 

Látogatások rendje

Az Androméda Tanács Nagykövete, Tanka Wheneh, Diplomáciai vezetője Maka Nahiweh és Elnökhelyettesnője Tania Piekae, meghatározott helyeken fognak látogatásokat tenni, közvetlenül őket fogják követni küldöttségek származási bolygóikról, melyek az Androméda Tanács tagjai: Ventra (a Polaris csillagképben, az Antares csillagrendszerben), Nikotae (a Sirius A csillagrendszerben), Toleka (a Cygnus csillagképben, az Alpha Cygni, másnéven Deneb csillagrendszerben) és Ritol. Részletek alább. A baráti látogatásokat a hüllők teljes eliminálása teszi lehetővé, ehhez azonban a Földön maradt néhány, embernek látszó, magasbeosztású, ismert hüllő ténykedésének is véget kell érni, mely folyamatban van, ahogy struktúráik és terveik nem az ő szándékaik szerint omlanak össze, ill. meghiúsulnak.

 

Megvilágosodás. Leckék.

2-3 Androméda tanácsbeli ember lesz jelen egy adott helyen egyszerre. Nagyon magas emberek (átlag 6’4’’ (193cm) – 7’6’’ (254cm)+), férfiak és nők vegyesen, világos zöld, világos kék, porcelánfehér és mocha bőrszínűek, személyzeti tagok, akik az említett négy bolygóról (Ventra, Nikotae, Toleka és Ritol) származnak. Be fogják mutatni magukat és meleg, baráti, nagyon informális, nyitott és interaktív látogatásokat és beszélgetéseket fognak folytatni a Föld embereivel, a civil hétköznapi emberekkel.

 

[megjegyzés: Tolec ehhez külön írást írt a slideshare oldalán “Visiting four (4) Races of the Andromeda Council” címmel.]

 

Ezen találkozások során az Androméda Tanács személyzetének tagjai az alábbiakat illetően fognak tanítani, magyarázatot adni vagy egyszerűen csak emlékeztetni minket:

 

a.) a Földi ember fizikai eredete… a számos univerzumbeli csillag és bolygó közül honnan származnak a Földi emberek, kik az igazi égi őseik és kik az igazi égi nagybácsijaik, nagynénjeik, testvéreik

[megjegyzés: az emberi faj a galaxisban a Lant csillagképből származik, továbbá a Földön található emberi faji sokszínűség szintén mind-mind egy-egy különálló bolygóról ide származott embercsoport bizonyítéka]

b.) a számos planetáris földi változás és harmonikus rezgések változásása a Naprendszerben és a Földön. Arról, hogy min megy keresztül valójában a Föld és az emberiség, ahogyan keresztül haladnak a galaktikus egyenlítő mezején, hogy három dimenziósból negyedik dimenzióssá alakuljanak, hogy aztán az idő teljességében a jövőben… ötödik dimenziós/sűrűségi szintű legyen a bolygó és rajta minden élet.

c.) arról, hogy pontosan mi mindent fog mindez jelenteni a Földre és lakóira nézve, pontosan hogyan befolyásolja életüket :minden tekintetben, olyan csodálatosan pozitív módon, hogy azt a képzelet nem képes befogadni. Arról, hogy az emberek mire számíthatnak atekintetben, hogy negyedik dimenziós emberekké válnak.

d.) arról, hogy milyen lesz a Földön élni a földi embereknek, ahogyan az egy frissen újjászületett és megújított magasabb dimenziójú/sűrűségű világgá változik

e.) arról, hogy a Szeretet a legnagyobb hatalommal rendelkező erő az Univerzumban és hogy a Szeretet a Teremtés igazi mélylényege

f.) a Föld bolygó szentségéről, arról, hogy milyen fontos, hogy olyan szent tisztelettel kezeljük Őt, mint amilyent megérdemel

g.) az Ember lelki eredetű voltának igazságáról, valóságáról és igazi lényegéről/esszenciájáról

h.) az Emberi Lélek valóságáról, teremtéséről és szentségéről és annak a Teremtővel/Teremtéssel, Univerzumszerte az összes érző élettel való kapcsolatáról.

 

[megjegyzés: a Föld az egyik legkeményebb tanulóbolygó a galaxisban morális és más leckék vételére a lelkek számára. E tanulóbolygó olyan állapotba került, hogy a rajta lakók teljes eliminálásán kívül – melyet a múltban már használt – az egyetlen esély ennek a sok léleknek a további lényegi fejlődésére a dimenzióváltás. Egyúttal ez különböző galaktikus és planetáris időzítések alapján időszerűvé is vált. Ahogyan halad a Naprendszer a Galaxisban, mintha egy óralapon haladna, az egyik felén a sötétség, a másik felén a fény idejét élik a benne élők, a köztes időszakokban átmenettel, most ebben vagyunk, fény felé való átmenetben.

Hasonlóan az emberi szüléshez vagy egy viszonylag szabad hernyó börtönszerű bábbá válásához hogy aztán pillangó repüljön ki belőle, ez sem jár fájdalommentesen, de megéri.

Idővel, néhány százezer-millió év múlva el fog jönni megint egy új, sötét korszak, ami most végetért, de addigra bioszférákban (életbolygókban) élve, hasonlóan az Androméda Tanácsbeliekhez, ezek a külső, tudatra-lélekre-DNS-re ható hatások már kikerülhetők: mélyűrben tartózkodással, térmódosítással és a magasabb dimenzióba lépettség által.

Bizonyos helyein a Földnek és bizonyos, fejlett lelkű emberek már most 5. dimenziósok lesznek, azonban a negyedik és az ötödik dimenzió sokkal csekélyebb mértékben tér el egymástól, mint a 3. és a 4. dimenzió.

Mi, emberek, különleges képességekkel megáldott lények vagyunk. Bár DNS-ileg lebutítottak minket, mivel eredetileg nagyon magas rezgésből érkeztünk, hatalmas csodák várnak ránk a negyedik dimenzióban.

 

Tudati-lelki-testi fejlődés:

Negyedik dimenziós életünkről Tolec kettő dokumentumot is írt slideshare oldalán.

Teljes telepátia,

a test teljesen önregeneráló (anyagilag és energetikailag egyaránt),

szén helyett gyémánt-/kristály- és fényalapú és képes magának minden táplálékot és energiát megadni (táplálkozás, fűtés szükségtelensége),

teljes spirituális felébredettség és spirituális emlékezet,

az egómentesség boldogsága (az egó egyszerűen szétolvad a magasabb sűrűségben, számolt be arról több Androméda Tanács contactee, tanú is),

teljes összekapcsolódottság érzés minden élővel és a teljes univerzummal (Univerzum-tudatosság),

évezredes élettartam (az idő mint olyan megszűnik, az egy mesterséges teremtés itt a Földön),

teljes ön-testváltoztató, valamint nemvátló és alakváltó képesség,

 önlevitáló képesség,

360 fokos (belső) látás,

bolygón belül saját testi / önteleportációs képesség,

tisztánhallás (több kilométerről való hangfelismerési képesség),

a fény és az érzékelés új spektrumainak észlelése.

Ez a lista nem teljes. Ha utána olvasunk az indiai bölcsek között sziddhi-ként ismert tulajdonságokra, azok jórésze/mindegyike is ezek között lesz, de nemcsak ezek lesznek az új tulajdonságaink.

 

Technikai fejlődés:

Továbbá számíthatunk végre a Lockheed Martin és más, alig ismert nevű mélymilitáris (hadügyi) szervezetek szabadalmainak és technológiáinak mindennapos használatára (viszont ezekre már nem rögtön, szembe az emberi képességek azonnali átalakulásával), mint a
– teleportáció (bolygófelszínen belül és más bolygókra, ill. csillagrendszerekbe),

– antigravitáció (a rövidebb közlekedési távokhoz, bár önteleportálni is fogunk tudni, de “áru”szállításhoz ezek hasznosak lesznek),

materializáció (hasonlatosan a “3D nyomtatáshoz” , csak éppen szerves anyagot, táplálékot – bár nem lesz utóbbira szükségünk – is képesek leszük teremteni a Hologram/Univerzum/Kollektív Egy Tudat információs mezejéből),

– kvantum-vákuum nullponti/zérusponti energia (az éterből/térből/tér mögötti vákuumból végtelen energia nyerhető ki, ami felhasználható fűtésre, főzésre (bár ezekre nem lesz szükségünk), világításra, nyersanyag kitermelésre – építkezésekhez, jármű és eszköz gyártáshoz (bár materializálni is fogunk tudni) -, a Föld rendbetételéhez (a HAARP-pal sivatagok bezöldítésére és száraz területe megöntözésére, túl folyékony vagy száraz csapadékos (hó, jég) területek optimalizálására, néhány évezred alatt akár a teljes Földi víz sótalanítására (ennyi idő alatt hozzászoknak az élőlények, ahogy hozzászokat a besózására is az azóta a naprendszerből már kitiltott annunikik és/vagy hüllők által), az eddig okozott talaj-, lég-, vízszennyezés teljes eliminálására.

megjegyzés vége]

Androméda Tanács 12 bioszféra-urhajó

Kattints a képre dokumentumokhoz az Androméda hajókról: slideshare.net/Tolec

Látogatás

Tervek szerint, amint csak lehetséges, megkezdődnek a baráti látogatások a fentebb említett négy képviselő és bolygóik további képviselői által (egyszerre csak 2-3 ember lesz egy helyen) a világ számos pontján, míg – kb. Egy mostani év alatt – az emberiségnek tisztává és érthetővé válik, hogy nem vagyunk egyedül az Univerzumban és sosem voltunk egyedül. A látogatások a szabadban, természetben lesznek, a hétköznapi emberekkel: parkokban, egyetemek parkjaiban, külvárosokban (Magyarországhoz és a felvidéki, délvidéki, erdélyi területekhez már küldtük javasolt és elfogadásra került helyszíneket ehhez).

Központi üzenet

A legfőbb üzenetük a látogatások során az lesz, hogy a Földi emberek élvezzék és örömködjenek annak tudásában, hogy:

“Nem vagytok egyedül, sosem voltatok egyedül, bolygótokat [és annak élővilágát, beleértve minket] számos, számos faj nemzette szerte a Kozmoszból. Az Univerzum és galaxisai hemzsegnek az érző, intelligens élettől, társadalmaktól és kultúráktól. Föld Emberisége, részese vagytok ennek az isteni bővelkedésnek… az érző intelligens ÉLET bőségének. [részesei az Univerzum Tudatának és annak bőségének]”

 

[megjegyzés: számos faj nemzeti az emberi fajt, másrészt számos faj települt ide, harmadrészt miután őseink elhagyták a bolygót, ezen isteni földi lényeket lebutították rezgésalapú DNS módosítás és más, többmilliárd éves technológiák által különböző gyarmatosító, elnyomó fajok saját hasznukra, de mindent nem vettek el és/vagy nem tudtak elvenni csodás lényünkből.
Bár DNS-ileg a tudomány szerint egy fajként vagyunk a bolygón, egy homo sapiens sapiens van, DNS-ünk kihasználatlan részei különbözhetnek, másrészt a különböző emberi fajok között igenis észrevenni különbségeket mentalitásban, kulturában, gondolkodásban.
Lelkeink jelenleg is az Univerzum számos területéről érkeznek a bolygóra, és jóllehet már számos emberi inkarnációt éltünk át sokan, valójában lehet, hogy egy adott konkrét csillagrendszer az otthonunk egy másik lényként. A háttérben persze, ilyen lény vagy olyan, 1 isteni energia szüli a lelkeket ( különböző “helyszíneken”, lásd Michael Newton Lelkünk útja köteteiben a lélek születése részt), végső otthonunk maga a forrás, a tiszta tudat, ahova “idővel”, az Univerzumok végén vissza is térünk teljes boldogságban és isteni öntudatban: önmagunkba önmagunkként visszatérve.

megjegyzés vége]

Androméda Tanács parancsnoki urhajó (Tolec rajza, slideshare.net per tolec

Androméda Tanács parancsnoki űrhajó (kattints a képre a képfájlhoz; Tolec rajza, slideshare.net/Tolec)

“És az érző intelligens életként, Nektek, földi emberek, szabad lelkeként, jogotok van szabadnak lenni – hogy szabad döntéseken és szabad akaraton alapuló életet éljetek, azon célból, hogy fejlődjetek és hogy lelkileg élő, éber, tudatos és felelős életet éljetek – szuverén emberi létezőkként.”

 

Ahhoz, hogy az újjászületett bolygó és az újjászületett emberiség hosszantartó békés létezésben éljen és élvezze az intergalaktikus áru- és szolgáltatáscsere előnyeit, várhatóan invitációt és a szükséges formális protokollokat fogja megkapni, hogy a bolygók és csillagrendszerek egy nagyobb közösségének, a Galaktikus Föderációnak (nem összetévesztendő a Fény Galaktikus Föderációjával, mely a nevét változtatgatja) tagjává váljon, mely a Tau Ceti csillagrendszerben székel és a 10. szenior tagja az Androméda Tanácsnak. Ha akar, akkor a Föld emberisége békés, együttműködő tagként csatlakozhat a bolygók ezen közösségéhez.

És, a Galaktikus Föderáció tagjaként (nem összetévesztendő a Fény Galaktikus Föderációjával) tagjaként, és így az Androméda Tanács részeseként, a Föld saját képviselettel rendelkezik majd az Egyesült Föld Tanács (Joint Earth Council) képviseletében, hogy az hivatalosan is képviselje a Föld érdekeit.

 

Ugyanakkor, Föld emberisége, ez a Ti döntésetek. Csakis Ti határozhatjátok meg a saját sorsotokat, csakis Ti tudjátak meghozni a saját döntéseiteket… csakis Ti határozhatjátok meg a jövőtöket. Senki más. Egyedül a Ti jogotok, mert Ez a Ti bolygótok. Minden tőletek függ.”

 

[megjegyzés: a tagságot illetően lásd még a Tanács c. oldalt. Az Androméda Tanács felelős a Tejútgalaxis ügyeiért, mintegy “intergalaktikus-interdimenzionális ENSZ”-ként, székhelye az Androméda Galaxis. 12 tag-csillagrendszere van. 10. Tagja a Tau Ceti csillagrendszer, mely a Galaktikus Föderáció központja (aminek a Xeta bolygó a központja) , amelybe kb. 140 csillagrendszer és 300 bolygó tartozik. Ennek a Galaktikus Föderációnak, mely az Androméda Tanács operatív, “mindennapos ügyintézésért” felelős ügyvezető testülete, leszünk a tagjai, ha úgy döntünk, és így az Androméda Tanácsnak is tagjaivá válunk. Kiemelendő, hogy a javasolt terv szerint a Földet nem egy Naprendszerünk – a napunk neve a Sol -,  tehát nem egy Sol-csillagrendszeri képviselet fogja ellátni, hanem önálló, bolygószintű képviselet, míg másokat a csillagrendszerük képviselete képvisel. Ennyire fontosnak, értékesnek és méltónak tartanak bennünket.

Ez óriási előnyöket jelent, a fény védelmét és támogatását, barátságát és többet már soha többet nem lehet majd olyan dolgokat megtenni velünk – akár hüllők által, akár bármilyen emberek által -, amelyeket a csatlakozás előtt: hasonlatosan ahhoz, hogy az EU csatlakozás óta sem lehet megtenni olyan bűnöket, melyeket előtte meglehetet. Csak miközben itt a Földön azóta lehet újabb, más bűnöket, vagy ugyanazokat másként megtenni, mert a tudatosság és a dimenzió/sűrűség/rezgés pont változatlan maradt, addig a több millió/mililárd éves civilizációk rendszerének rendszeréhez csatlakozva és egy dimenzióváltáson áthaladva ez már egészen másképp néz ki.

[megjegyzés vége]

 

 Forrás: http://www.andromedacouncil.com/Contact.html

Tolec és Androméda Tanács – mi a helyzet, ha az egész egy óriási tévedés?

Androméda Bioszféra

Jobb oldalról áramlik a napszél, baloldalt a “labda” ki kellene, hogy taszítsa gravitációsan mind a két bolygót (bal Merkúr, jobb Föld). Észrevehető egy “holdudvar”-szerű is az Androméda Tanács bioszférája (bolygónyi élettel teli űrhajója) körül, valószínű egy “pajzs” a gravitációs ereje lefedésére. Valamennyire hasonlatos önfelfedést láthattunk a kínai dupla nap felvételen (lásd vimeo.com/78391623 ).

Előfordulhat, hogy a Tolec írói álnéven (Alex Collier-t, az andromédabeliekről korábban beszélt úriembert, aki felvállalta nevét, akinek utódjának tartja magát Tolec, annyi attrocitás érte amiatt, hogy ilyen csodákról és új világokról, valódi történelmünkről beszélt, hogy visszatekintve nem csinálná újra, állítja saját maga) fellépő személyt azok a lények, akikkel kapcsolatban van, megvezetik. Előfordulhat, hogy számos igaz információt kap és közben néhány hamisat jól elrejtve. Lehetséges, hogy bizonyos szimbólumértelmezések összehozatala logikus, mégsem igaz.

Lehet, hogy nem lesz semmiféle diplomáciai képviselet, semmiféle Androméda Tanács, semmiféle dimenzóváltás. Mi legyen ekkor? Ábránduljunk jó alaposan ki az egész exopolitikából és menjünk sárgacsekkért robotolni, utódot nemzeni, hogy aztán ő is sárgacsekkért robotoljon és utódot nemezzen, hogy aztán majd az is sárgacsekkért robotoljon és utódot nemezzen és így tovább a láthatatlan kasztrendszerben, melynek felső rétegei is a maguk tudati és elmebel mókuskerekében tekernek a láthatatlan és számukra látszólag még érzékelhetetlenebb tudati elmemátrix-börtönben?

Vagy fogadjuk el, hogy igen, egy jószándékú lelket és személyiséget csodás tapasztalatokkal megvezettek, aki sok százezreket szintén így megvezetett közvetetten, de elfogadjuk, hogy ettől még maga a teljes exopolitika nem vesztett hitelességéből. Elutasítjuk a késhasználatot csak azért, mert a családunkban valaki ölt vele és soha többet nem szeletelünk, nem kenünk kenyeret? Elutasítjuk a kémiát, mert a német hüllőenergiagyár kíngyötrelemtáborokban különböző kémiai anyagokat használtak felüd(vös)ítő “zuhanyzásra”? Elutasítjuk a világon folyó fehér házas/galléros bűnösét leleplezésének rohamos terjedését lehetővé tevő internetet és számítógépes-mobil technológiát, csak mert ördögi célokra is ugyanilyen rohamos fejlődéssel használják őket?

Hol a megoldás? Az elmében (részhalmaz) és a tudatban. Az éles különbségtételben.

Andromédabeliek több beszámolóember alapján is léteznek. Logikusan elképzelhető, hogy több milliárd földi év alatt az Univerzum társadalmai találkoznak egymással, kapcsolatot építenek ki, kapcsolatok hálózatait építik ki. Logikusan elképzelhető, hogy a hüllők, akik tény, hogy léteznek, gyarmatról gyarmatosítandó területre haladva képesek egész galaxisokat uralmuk alá hajtani újabb galaxisok uralmuk alá hajtására, hogy aztán újabb galaxisokat hajtsanak uralmuk alá (nekik ez az élet értelme, nem a szolgálat). Logikusan elképzelhető, hogy vannak olyan lények, akik szolgálat orientáltak, nem érdekli őket az anyagi-energetikai testek és a lelkek fölötti uralom, mert lelkük és tudatuk fejlettségében állnak ott, hogy ismerik a valóság igaz természetét és ezér tiszteletben tartják az Univerzum (amit egyébként az Andromédabeliek a Tudatnak hívnak) törvényeit és “javaslatait”. Logikusan elképzelhető, hogy segítenek egy olyan fajnak, ami képtelen többmillió/többmilliárd éves technológiai hátrányával szembeszegülni elnyomó fajoknak, akik pluszban saját tagjainak álcázzák magukat (a természetben is az egyik legfőbb törvény az álcázás).

Kínában már levideózták a két napot, ami Tolec szerint az egyik Androméda hajó volt. A NASA már levideózta, amit egy Föld méretű objektum egyfajta “köldökzsinórral” kapcsolatba lépett a nappal, majd villámgyorsan eltávolodott tőle (Tolec szerint, aki a fő Androméda hajó kapitányával van leginkább kapcsolatban, hidrogénnal töltötte a Napot, hogy stabilizálja működését). Tolec előre megjósolt földrengés-helyekkel, -időkkel és -erőségekkel hitelesítette magát az elején, amiket ő a hüllőbázisok Androméda Tanácsbeliek (egészen konkrétan a Procyon-beli társaink) által kivitelezett likvidálásaként tart számon.

Sokan ábrándoztak már, meséltek már új dimenzióról, kollektív megvilágosodásról, sok bizonyítékként, szinkronicitásként, egymást erősítő jelekként feltűnő információt összegyűjtöttek, integráltak és szintetizáltak sokan.

Minden bizonyíték hit kérdése.

Az ufók, földönkívüliek létezése tény, tény az is, hogy sokféle csoportjuk van, és tény, hogy vannak jószándékúak és (a mi Androméda Tanács 12 bioszféra-urhajószempontunkból és/vagy az Élet szempontjából) nem jó szándékúak. Tény, hogy mindenkinek van valamilyen “napirendje”/tervrendszere, érdeke valamilyen szinten (vannak persze kizárólag megfigyelő fajok is, de ez most lényegtelen).

Tény, hogy a Birodalom egyre inkább engedi ezen információkat felszínre jönni.

Steven Greer közvetetten számolt be arról a háttérben meghúzódó (kevésbé publikus) tervről, miszerint az ördög tengelye nemzetek (nations of concern) után a globális terrorizmus (félremagyarázott/”újra”pozícionált USA- és Szövetségese általi terrorizmus), majd az üstökösök jelentette veszély és végül a földönkívüliek által jelentett globális veszély lesz az, amivel legitimizálják és egyre inkább végrehajtják az egy adatfeldolgozó, döntéshozó, irányító, végrehajtó és ellenőrző központból irányított globális falut.

Jelenleg mi sem kellene az ISON-nál jobb lehetőséget az utóbbi kettő “veszély” szó szerinti világgá kürtölésére és e célból a világ szorosabb militáris összefogására és szorosabb politikai integrációjára. Főleg, ha egy-két tektonikus mozgás, kontinens-(részleges) eltűnés és/vagy megjelenés is becsúszik a képbe.

Legyünk éberek, elfogadóak, befogadóak, és tudjuk, hogy mindig a lelkünk a legfontosabb, minden ebben a virtuális valóságban azt szolgálja, hogy fejlődjünk mint lélek, és mint tudat: hogy lélekként egyre inkább Önvalónk, az Egy Tudat tudatára ébredjünk.

Volt már több emberiség a Földön. Hogyan találnának több százmillió éves megmunkált alumínium darabot, vagy kimunkált kőkalapácsot másképp?

Ahogy a Mátrix c. filmben az akkori mátrix a 7., úgy itt a Földön is volt már több, egymásról mit sem tudó emberiség. Csak azok tudnak erről, akik akkor épp időben elhagyták a süllyedő bioűrhajót – hasonlatosan a Felhőatlasz c. filmbeliekhez az űrben. Földönkívüliek lennének ők, külön faj? Nem, csak annyira, amennyire a vidékiek a Budapestenkívüliek. Ők sem külön faj, csak arrébb élnek.

És ha vannak a szinuszgörbe mentén ilyen bolygókorszakok, akkor vajon mi a jelentősége most a globális ébredésnek, a világgazdaságnak, a munkahelyünknek, a családunknak, a gyermekünknek? Csak egy gigantikus, ismétlődő mátrix adott epizódjában vagyunk?

Igen, és ilyen értelemben teljesen lényegtelen, ami most történik: a korábbi mátrixverzióinkban teljesen természetes volt az Univerzumtársadalommal való kapcsolat, talán még az ingyen energia technológiák is. A különbség és a lényeg a kollektív lélekcsoport tudatszintjében és fejlődési szintjében van, és mindig érkeznek új lelkek, mindig kilépnek lelkek (ki az inkarnációk sorából, fel a spirituális világba). És ilyen szempontból kulcsfontosságú minden, amit teszünk, mert minden valamilyen előjellel a fejlődésünket vagy stagnálásunkat szolgálja minden szinten.

A végső cél a lélek, a Szív fejlődése és ennek megnyilvánítása az anyagi világban, miközben a nem-végső célokban is fejlődünk, a fátyolszerű értékrendszerben is előre haladva. A fátylon túl a fátyolon keresztül visz az út.

és akkor még egy rész: mi van, ha lesz dimenzióváltás?

Lesz-e Dimenzióváltás?

ISON és gabonakör

 Az exopolitika vizsgálja azt a kérdést is, hogy vajon lesz-e dimenzióváltás vagy nem, gyors átmenetel vagy lassan.

Naprendszerünk valamennyi bolygója szignifikáns átalakulás alatt áll az elmúlt évtizedekben, melyet NASA adatok hitelesítenek (lásd még David Wilcock beszámolóit is erről a The Source Field Investigations c. könyvében vagy a GaiaMTV-ben adott műsoraiban). Tovább beléptünk a Foton-övbe, mely erősíti a változást, és emeli az anyagi és nem anyagi rezgésszintet. Megfigyelhető továbbá a Galaxis középpojtából eredő sugárzás és a galaktikus háttérsugárzás megváltozása is.

Ha lesz dimenzióváltás:

Új naprendszerre, új tudatosságra, új és megnövekedett képességekre számíthatunk.

Új Naprendszer: az egész naprendszer dimenziót vált, és két égitesttel gazdagodik. Nihomia, pozitív szándékú, jelenleg szintén háromdimenziós lények által lakott bolygóval és Tekoma barna törpe csillaggal gazdagodik (ezek az égitestek hosszú idő óta úton vannak ide a dimenzióváltásért, illetve az Androméda Tanácshoz tartozó bioszférák (műbolygók, bolygó méretű űrhajók) szállítják őket, jelenleg a Jupiter mögött állomásoznak). A mi Napunk, ami Sol néven ismeretes, kékfényű fehértörpévé alakul.

Új és megnövekedett képességek: amilyen természetes ma a torok- és szájhang kiadás alapú kommunikáció, mely a legritkább a multiverzumban, olyan természetes lesz a gondolati kommunikáció. Ezáltal nem lesz több átverés, hazugság, összeesküvés, egy új társadalmi világrendszer jön létre már csak ettől is. Lesz telekinézis (tárgyak távmozgatása eszköz nélkül), bolygófelszíni önteleportáció (eszköz nélkül), alakváltás/sajáttest-befolyásolás (eszköz nélkül), a szervers anyagi testünk sejtjeinek közepe a megemelkedett rezgés miatt szénkristály, gyémánt, lesz, ám nem anyagi szinten, hanem fény szinten: fénytestünk lesz, kevésbé anyagi, 4. Dimenziós test. Ekkor nem lesz szükségünk szerves anyag élelemre, mert saját önfényünkből, illetve a körülöttünk lévő éter, szellemi anyag energiájából fogjuk magunkat önfenntartani.

Ezekből kifolyólag mérhetetlenül függetlenebbek leszünk, nem leszünk többé magasabb, önérdekű erők által irányíthatók , fénylényekként nem lesz szükségünk élelemre, birtokolandó ingatlanra, fűtésre, nem lesznek anyagi testi, szervi betegségek; szüléskor, balesetnél nem vérzünk ,mert nem szerves anyagi testünk lesz, így a jelenleg ismert egészségügyre sem lesz többet szükség. Legfontosabbként a tudatunk emelkedik Jézus, Buddha, Krishna szintjére.

Ezért a jelenleg ismert,-piramis alapú társadalmi szerveződés sem lesz kivitelezhető, sem szükség nem lesz rá jelenlegi formájában. Azonban az élet önszevező (ismeretes ez az evolúciós biológiából és a kászoelméletből), ezért is van a teljes multiverzumban rend és bizonyos fajta hierarchia, ám ez nem a jelenleg megismert piramis alapú, elvonó hatalomstruktúra.

Ezek a számunkra új, valójában ősi, de mindig friss struktúrák örömből és együttműködésből fognak, általunk önszerveződni. Ugyanígy örömből és együttműködésből fogunk mi, új emberek munkálkodni, élni is. Az egó, a szenvedés motorja megszűnik, elolvad, alacsony rezgése nem fog bírni fenn maradni a 4. Dimenzióban. Ezáltal is, a háborúk, a haszonlesés, az irigység, a rosszakarat, az alattomosság, a becsapás, a hazugság, mind megszűnik: a 4. Dimenzió felső oktávjaira fogunk kerülni. Az alacsonyabb oktávú, eddigi hagyományosan ismert történelmünkben minket folyamatosan befolyásoló, 4. Dimenziós alakváltó hüllők nem lesznek többé ránk hatással, és főleg, nem fognak tudni minket többé megtéveszteni, átverni.

Ha nem lesz dimenzióváltás:

Ekkor leleplezések, sárgacsekk-mentes energia és új közlekedés (kvantum-vákuum-energia készülékek, teleportációs közlekedés), új gyógyászat, közösségi pénzek, újfajta mezőgazdaság vagy totális planetáris atomháború. Ám ezt a földönkívüliek nem fogják hagyni, mert bizonyíték van háborús, katonai tisztektől, hogy a harmadik világháborút kirobbantani kilőtt nukleáris rakétákat már több alkalommal is repülés közben hatástalanítottak, így ha semmi dimenzióváltás sem lesz, atomháború biztosan nem lesz megengedve. Tervben volt még extrabiológiai entitások általi hamis planetáris UFO-megszállás, mint a háttérhatalom végső ütőkártyája, azonban ez a londoni olimpiára volt időzítve, ezért is, ez nem fog megtörténni. Az erre tenyésztett hibrid lények megsemmisítésre kerültek az Androméda Tanács (mintegy galaktikus ENSZ) végrehajtó szerve, a Galaktikus Föderáció csoportjai által a mi javunkra.

Az említett új módszerek és eljárások önmaguk által is lehetséges, hogy képesek elhozni a „dimenzióváltást”, ami ebben az esetben szemléletváltást, és ezért életmódváltást jelent. Lehetséges, hogy az univerzumból áradó újféle energiák mellett ezek is szükségesek a dimenzióváltáshoz.

REM-élek

ISON frissítés: L-alakú járművek és Galaktikus Háttértörténet

Földanya Újjászületése - Exopolitika MagyarországAmennyiben az ISON valóban a valójában Xanterexx (ejtsd: zentöreksz) nevű diplomáciai küldöttség az Androméda Tanácstól, ahogyan azt Tolec az AndromedaCouncil.com -on állítja és amit a Hubble teleszkóp képe, ill. a kínai űrtávcső és az orosz űrfelvétel is sejtetni enged, úgy érdemes lehet tájékozódni a galaktikus háttértörténetről, és arról a felszabadító munkáról, amit az Androméda Tanácsnak tudhatunk be. Érdemes továbbá dec. 10-én hajnalban kelet felé nézni, a Csillagászat.hu itt részletesen beszámol az “üstökös” érkezésének mikéntjéről.

Ehhez kapcsolódóan, Tolec megerősítette, hogy a Hold mögött L alakú járművek vannak dokkolva (erről írt VilagHelyzete is a napokban), készen arra, hogy az akár féreglyukakon, dimenziókon át menekülni próbáló embereket és embernek látszó lényeket ne engedjék elmenekülni – ahogy most e sorok írója szereti fogalmazni, a karma angyalai elől (őelőlük is). Nem tartoznak az Androméda Tanácshoz szervezetileg a bennük élő, nagyon magas, rendkívül fejlett technológiákat használó, nagy spiritualitású emberek, ám az Androméda Tanács kifejezett kérésére jöttek segíteni – ha szükség lenne rá.
Feltételezhető – ezt már Tolec nem írja-, hogy az ISON diplomáciai küldöttséget érő esetleges támadás esetére is kérték őket ide, illetve elképzelhető, hogy a nem jó szándékú földi erők egy hamis támadást (false flag attack) terveznének: mintha az ISON támadott volna meg minket. Ezt kivédendő is fontos szerepet kapnak.

Ahogy mondani szokták, a valóság elképesztőbb, mint a legfantáziadúsabb sci-fi. De vajon milyen fejlettséget érhetnek el több milliárd éves civilizációk és azok hálózatai annyi idő alatt? És miért ne lehetne bizonyos tekintetben úgy fent, mint lent?

Az alábbi cikk frissen készült az Androméda Tanács weboldalon, melyért szintén hálás köszönetünket fejezzük ki nekik és Sevaster1 -nek is.

Az egykori galaktikus háborút megerősítik Ceizel Beatrix – Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok, a Tejút Galaxis Kozmikus Történelmének Krónikája c. kétkötetes könyvében írtak is (ajánljuk az új könyveiket is).
Az Androméda Tanácsról és a galaktikus történelemről (exotörténelemről) szóló információkat továbbá Bob Dean nyugalmazott alhadnagy beszámolói, aki a NATO legmagasabb, Cosmic Top Secret betekintési jogosultságával rendelkezett, valamint Alex Collier, akit Tolec szellemi elődjének tart, és aki (Collier) évtizedek háborgatását kényszerült és vállalt elviselni áldozatként hasonló információkat bemutató személyes élménybeszámolóiért az elmúlt több évtizedben. (Bob Dean-nek fekete jelöletlen helikopter körözött a háza felett). Mark Kimmel, Tolec-kel jóbarátságban lévő, szintén az Andromédabeliekkel kapcsolatban álló társunk szintén hasonlókról számol be.

Mindezek az emberek jószándékú civilizációk EZREIBŐL (ahol egy civilizáció alatt érts bolygókat, sok esetben bolyócsoportokat, és számos esetben csillagrendszereket, tehát csillagászati lélekszámokról beszélünk) álló,  intergalaktikus-interdimenzionális felügyeleti szervről, az Androméda Tanácsról, illetve a mi saját történelmünkről adtak és adnak tájékoztatást. Hogy honnan jöttünk, hová tartunk.

És ezúton szeretnénk megköszönni UjVilagTudat.blogspot.com -nak az Exopolitika Magyarország -ra való hivatokozást a Fehér házi Polgári Közzétételi Meghallgatás témájú cikk kapcsán.

Az igazi háttártörténet – Okok a változásra: A háborúnak az űrben vége

 

A felemelkedéshez, a Föld rezgésének magasabb sűrűségi szintre, a 4. dimenzióba emelkedéséhez vezett az űrbéli háború, amely sok esetben éppen hogy csak a “Föld terén” kívül ment végbe, legkevesebb 9, de inkább több év alatt. Ez a háború az utolsó tisztító fázisba érkezett. A külső háború az űrben véget ért. Megcsinálva. Befejezve. A Sárkány-Hidra csillagrendszerekből származó hüllők és az Orion/Nimród csillagrendszerből származó szürkék közös szövetség legyőzetett. A mi időnk szerint 2011 januárjában ért véget az utolsó része az űrbéli háborúnak.

 

Mint Tolec az Androméda Tanácstól, elmondhatom, hogy kollégáimnak hosszú, kemény, nehéz háborút kellett megvívniuk. Hozzáteszem, hogy ezt a háborút a “jófiúk” nyerték meg…az intergalaktikus Androméda Tanács tag-csillagrendszereivel és tagbolygóival, akik a Föld és a Föld emberiségének legjobb érdekét tartják szem előtt szívükben, elméjükben, lelkükben.

 

2012 március vége szerint az összes (100%) Sárkány-Hidra származású hüllős földalatti és tengeralatti bázis végső felszámolásra, kitisztításra, törlésre és összeomlasztásra került.

 

Ezek így megnyitották az Androméda Tanács 4 társult bolygójának képviselői számára az utat a Föld népeivel való kapcsolatfelvétel és látogatás felé.

 

Ez egy meghatalmazás alapján történt háború volt a Föld felszabadítására, több ezer évnyi negatívenergia-bombázás, manipuláció és irányítás alól, amit a Föld nevében harcoltak meg, az Androméda Tanács csillagrendszeri és bolygószintű tanácstag fajok által. Akik az oroszlánrészét vitték a feladatnak és a legtöbb harcot vívták: Arkturusziak, Tau Ceti-ek, Procyon-iak. A Procyon csillagrendszer népe különlegesen értékes hozzájárulást tettek, ugyanis kiismerték ezen ellenséges fajok gyengeségeit – megtanulták, hogy kell őket nyakoncsípni és elzavarni. Procyon népe saját magát szabadította fel az elmúlt 12 földi évben.

 

Így a Tanács közbeavatkozhatott a Föld nevében, intenzív tanácskozások következtek, és új törvényt fogadtak el, ami újraírta a közbe-nem-avatkozás mindenütt érvényes Elsődleges Irányelvét. Egy tudatos, kollektív döntés született a Tanács által, hogy precedenst teremtsen és megtegye ezt… mert a Föld népeinek 3D-s, három dimenziós életet élve egyszerűen nincsen a 4D-s, negyedik dimenziós fiziológiájuk, tudásuk, eszközeik és technológiájuk, hogy győzzenek.

 

Ezt a háborút azért vívták, hogy teljes szabadságot biztosítsanak a Föld bolygónak és népeinek a főleg két fajtól érkező fenyegető beavatkozásától: hüllők az Alpha Draconis (Sárkány) és Hidra csillagképek konstellációiból és hűtlen “szürkék” meghatározott fajai, akik az Orion/Nimród csillagrendszerben élnek.

 

A Föld és népe nem az egyetlen bolygó, amit terrorizáltak. Az alapján, amit megtanultam, minimum 21 másik bolygó van, amelyeknek meg kell szabadulnia ezektől a fenyegetésektől. Szerencsére, legyőzhetők, ahogy a Procyon népének felszabadulása jelzi, e rosszándékú, énközpontú, önszolgáló… életerőt leszívő entitásoktól.

A szürkékről

(innentől az oldalt fordította: youtube.com/Sevaster1 ,
hálás köszönet érte! : – ) )

 

Ezek a szürkék, vagy ahogy a földi emberek hívják őket, a Zeta Reticuliak leszármazottjai, akik már évezredek óta nem jártak otthonukban, a Zeta Reticuli 1-ben vagy 2-ben. Sokan közülük valójában csak biológiai klón.

 

(megjegyzés:  a szürke fajokról, az eredeti, ősi fajról (az eredeti Zeta Reticuliak a Reticuli kettős csillagrendszerből), azokról van szó, akik hanyatlásuk napjaiban felismerték saját lényüket, esendőségüket és az élet törékenységét, ráébredtek fajuk pusztulására – ezek az eredeti Zeta Reticuliak nincsenek kapcsolatban a Draco hüllőkkel, nincsenek kapcsolatban az Orion szürkékkel, ezek az emberek készek voltak arra, hogy megosszanak mindent, amit megtanultak. Alázatosságuk és szelídségük miatt az Androméda Tanács beavatkozott, közbelépett, és segített abban, hogy egy teljes más csillagrendszerbe kerüljenek át. Ezek az emberek, az eredeti Zeta Reticuliak már nem a Zeta Reticuli csillagrendszerben élnek.)

 

A Földön problémákat okozó renegát szürkék minden más ismert fajtájával foglalkozunk, és eltávolítjuk őket föld- és tengeralatti bázisaikról, ahogyan a Draco hüllőket is. A Marson, illetve a Mars és a Föld holdjain létrehozott műveleti bázisaikról már kitakarítottuk ezeket a lényeket.

 

Hasonló módon 5.000 „keresztezett”, azaz szürke/ember, születésénél fogva programozott életformát kell eltávolítani a Földről és úgy visszaprogramozni, hogy saját maguktól tudjanak a szabad gondolkodásig fejlődni, hogy szabad akaratú lényekké válhassanak.  És mivel új, érzékeny életformát jelentenek, saját, új, háromdimenziós bolygójukra kell őket áthelyezni.

 

Visszatérve a háborúra, ennek a háborúnak az volt az elsődleges célja volt, hogy semlegesítsük és elhárítsuk vélhetően azoknak a több ezer éves negatív energiáknak a hatását, amelyeket folyamatosan sugároztak a Föld bolygóra, illetve a Draco hüllő és szürke Orion szövetség által használt földöntúli implantációs technológiákat, amelyek sok földi embert manipuláltak, irányítottak, illetve folyamatosan tartottak félelemben, szorongásban és bizonytalanságban;

 

valamint az, hogy örökre kirekesszük ezeket a rosszindulatú entitásokat, akik továbbra is használni, manipulálni akarták az embereket, természeti erőforrásként meglopni őket, más fontos erőforrásokat megcsapolni a Föld bolygóról, miközben a mit sem sejtő és tehetetlen földi emberiség jelentős arányát tartották volna irányítás alatt és rabszolgaságban.

 

A Tanács úgy érezte, hogy a földi ember megérdemli a lehetőséget, a valódi esélyt arra, hogy több ezer éves manipuláció, irányítás és nem tudatosult rabszolgaság után saját elképzelése szerint fejlődjön.       

           

Gyógyítás. Földöntúli és fizikai beültetések. A hat (6) Androméda Tanács „egészségügyi” bioszféra

 

Az Androméda Tanács orvosi csapatának tiszti főorvosa és személyzete tisztában van vele, hogy a földi lakosságot nagy arányban tudtán kívül a szürkék földöntúli és fizikai implantációs technológiája negatív módon befolyásolja, aminek az a célja, hogy a földi emberek rettegésben, félelemben éljenek, manipulálhatók és irányíthatók legyenek.

 

Bár egyes fizikai implantátumokat földi orvosoknak sikerült megtalálni és eltávolítani, a Föld jelenlegi fejlettségi és technológiai szintjén nem rendelkezik olyan eszközökkel, amelyekkel a szürkék földöntúli implantátumai észlelhetők, mérhetők vagy eltávolíthatók. 

 

Most, ennek a háborúnak a végső tisztítási szakaszában és a Föld szabadságának kivívásán túl az Androméda Tanács orvosi csapata fáradhatatlanul dolgozik, és továbbra is dolgozni fog, hogy eltüntesse a szennyet, az implantátumokat, az ebből származó spirituális, pszichológiai és érzelmi hatást és károsodást, valamint azt a számtalan problémát, amit a hüllők és a szürkék okoztak, miközben törvénytelen módon igyekeztek rabszolgasorsba dönteni tudtán kívül az emberi lakosságot ezen a bolygón.

 

A földi embernek joga van a friss, tiszta újrakezdésre, amelyben megszűnnek azok a súlyos, visszamaradó pszichológiai és érzelmi hatások, amelyeket a hüllők, a szürkék és technológiáik okoztak.

 

Az Androméda Tanács hat (6) „kórházi” bioszférára specializálódó és összpontosító egészségügyi csapata segített és továbbra is segít a folyamatos érzelmi, spirituális és pszichológiai kezelésben, tanácsadásban és útmutatásban az olyan emberek esetében, akiket ezek az szürke földöntúli implantátumok érzelmileg, pszichológiailag és spirituálisan megkínoztak.

 

Ugyanez a segítség áll azoknak a rendelkezésére, akikre nehezebb vagy problémásabb időszak vár a különböző életfeltételekhez, például az új négydimenziós emberi élethez való alkalmazkodás során.

 

Korszerű 3D orvosi technológia, valamint speciális modulált/csillapított frekvenciájú energia, fény, szín és hang egyaránt használatos a gyógyítási folyamatban.

 

Az emberi faj gyógyításának folytatódnia kell, és folytatódni is fog az átmeneti és átalakulási idő alatt, miközben a Föld és népe magasabb, négydimenziós spirituális rezgésbe emelkedik, ahol az emberek egészségesek, szabadok és függetlenek.

 

A Föld népe… A Föld a ti bolygótok.  Természeti csodák valóban gyönyörű helyszíne a csillagok között.  És ti, a Föld emberei végül lehetőséget kaptok a gyógyulásra, gyarapodásra és fejlődésre… arra, hogy saját sorsotokat kovácsoljátok, saját döntéseket hozzatok… és saját magatok határozhassátok meg azt a jövőt, amiben élni akartok. Anélkül, hogy mások negatívan befolyásolnának vagy zavarnának benneteket.

 

A ti lehetőségeitek.  A ti világotok.  Egy olyan világ, amelyért ti vagytok felelősek … amelynek jövőjét ti tartjátok szívetekben, elmétekben és lelketekben.

Orosz felvétel az ISON-ról megerősíti a két kísérő űrhajót

 ISON Russia2A diplomáciai küldöttség érkezését erősíti meg az oroszok felvétele. Ideje komolyan foglalkozni az Androméda Tanács üzenetével, magyar nyelven az AndromedaTanacs.wordpress.com oldalon, angolul és terjedelmesebben az AndromedaCouncil.com , slideshare.net/Tolec és youtube.com/TolecfromDakote oldalakon, ill. az Exopolitika Magyarország “ISON – Első Diplomaták Hamarosan Érkeznek Hozzánk” című cikkében itt.


Videó eredeti forrása: http://www.disclose.tv/action/viewvideo/154591/COMET_ISON_new_pictures_from_Russia/