Új Kínai Világpénz – Ausztrál Világparlament

FRISSÍTÉS: Nemzetközi RMB alapú elszámolóház lesz Frankfurtban ( link itt ).

Kína világpénzzé készül tenni a yuant/renminbit (RMB) – Reuters

renliaPhilip Lowe, az ausztrál központi bank elnökhelyettese szerint, amennyiben Kína nemzetközi valutává teszi (a korábban csak “helyi pénzként” használt, országból NEM kivihető) renminbit, úgy ez földrengés erejű változást fog hozni a globális piacoknak (nem globális társadalmat említett). Ez egyúttal hatalmas lehetőség Ausztráliának, melynek a Kínai Népköztársaság már jelenleg is egyik legnagyobb ipari kereskedelmi partnere.

Ezzel természetesen az alternatív körökben sokszor megmentőként és jófiúként beállított (látott?) kommunista dikatúra megismétli a “hibát”: egy nemzet pénze lesz egyúttal a világ tartalékvalutája is. Pont ez az egyik legnagyobb baj a dollárral is. Így most intéznek maguknak néhány évszázadot, évtizedet.

A szokásos, néhány évszázados csere, “mindenki vissza az igához!”

Ha nem vagy benne, korrupció, ha benne vagy, biznisz és baráti segítség - szokták mondani

Valahonnan véletlenül eszünkbe jutott, hogy “Ha nem vagy benne, korrupció/világösszeesküvés, ha benne vagy, biznisz és baráti segítség” – szokták mondani

Emlékezzünk, hogy a kommunizmus egyik állítólagos atyját, Lenint a City of Londonban képezték ki a bolsevik forradalom elindítása céljából (lásd Drábik János videóját).

Az RMB-piac struktúrájának további megnyitása óriási tőkebeáramlást eredményezne a kapitalista kommunista gazdaságba, főleg a jegybankok használnák dollár helyett új tartalékvalutaként a világ leggyorsabban fejlődő gazdaságú diktatúrája pénznemét.

Kína ezzel számos előny mellett megelőzheti az elmúlt években fenyegető ingatlanlufija kirobbanását (lásd a Bloomberc cikkét) a friss tavaszi-nyári külföldi tőkének köszönhetően. A szokásos húzzuk-a-bajt-terjeszkedéssel elv, amit a mostani, nyugati birodalom is használt.

(Terjeszkedés elvre példaként: Magyarországon a biztosítással egybekötött befektetések képezték annak részét, hogy a kivonuló, a tőzsdéről tőkéjüket kivevő amerikai nyugdíjasok pénzét Kelet-európai országok pénzéből pótolják – miközben levegőből gyártják a pénzt eleve-, vagy a mostani Ukrajnában történt amerikai aranylopás, vagy kb. egy éve a francia és amerikai NATO csapatok felszabadító tevékenysége Maliban az aranyért, amikor azt Németország kérte vissza a FED-től).

Decline of Amercia

Kína leváltja Amerikát a hosszútáv futásban az Egyenlő Felek Világszövetsége létrehozása felé. Pont. Videó: katt a képre ctrl-lal

Ez ráerősít arra, amit George Soros egy, a Financial Times-nak adott videóinterjújában is közölt (másodpercre pontosan itt), hogy Amerika másodlagos állammá válik (a cél a fejlődő országgá degradálás, lásd, hány amerikai állam szüntette meg a kézírásoktatást általános iskolában!), Amerika egy kolonc lesz (“drag”) és Kína lesz az új világelső, Kína fogja helyettesíteni az amerikai “vásárlót”. A vöröspajzsos (Rotes schild) “átkos” újratöltve.

Lehet, hogy ideje belongolni a yuan-t a forexen és kínai cégeket a tőzsdén, kínai állampapírokat? Éljen, meggazdagodunk! És máris áramlik oda a pénz, amivel ne csodálkozzunk, ha úgy járunk, mint a németek jártak a FED-nek adott arannyal…
Az egész rendszer a hibás, és most ezt a hibát ismétlik, nyilván az ő nézőpontjukból ez nem hiba, hanem eszköz és cél.

Kondratyev-ciklusok - katt a képre ctrl-lal

Kondratyev-ciklusok – katt a képre ctrl-lal

Ezzel meglovagolják a Kondratyev ciklusokat (lásd Bogár László diái ) természetét, melyek mostanság kell, hogy nagy szinuszgörbe-váltást produkáljanak: több száz év nyugati féltekei dominancia után jön a keleti féltekei vliágdominancia, ahogyan ez a történelemben már volt párszor így (lásd Egely György Borotvaélen c. könyve 2. fejezetét ).

Megváltozik az ősi mondás, hogy a pénz nyugatról jön, a barbarizmus meg keletről? Igen, ill. mindkettő fog keletről jönni, vagy a pénzt tekintve: inkább: kelet felé menni.

Ráerősít ez arra is, hogy Ausztrália nemrégiben épült új parlamentje bizonyos összeesküvés-valóság oldalak szerint az Új VilágRendetlenség parlamentje lenne, amit megerősít, ha megnézzük légi felvételen:

  • a főbejáratot képező piramisban lévő szem,
  • a benne lévő fejjel lefele kereszt,
  • az ívelt körző-vonalzó elrendezés
  • óriási, autóutakkal körbehatárolt körben helyezkedik el (mint egy modern Stonehenge),
  • központi, űrhajóra emlékeztető zászlótartók
  • a gigantikus méretek, amiket egyáltalán nem indokol a képviselők száma.  
  • Az új ausztrál parlament a régivel szemben a vízpart túloldalán van, így ideálisan együtt tudna működni a kettő.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

Érdekes, hogy alternatív híroldalakon, pl. Fulford, Neil Keenan források, nem szokták ezeket megemlíteni, de Wilcock sem, Karen Hudes, Tolec sem. “Kína a nagy megmentő!” Igen?? Újraindítjuk a világ pénzügyeit! Mennyire újra??

Egy másik nemzeti-világtartalékvalutával, a szokásos pénzügyi monokulturát, koncentráló-centralizáló pénzügyi diktatúrát, fenntartva?

“De hát arany fedezettel lesz, fedezett pénz lesz, nem úgy, mint a zöldhasú, nem érted?!” Ja, mert akkor már rögtön nem egy diktatúra monokulturális nemzetipénz-világtartalék valutájáról van szó, mint most is….

“Jó lesz ez a kínai új világ, csak az a Fukushima ne lenne ott-itt-mindenütt…”

China currency liberalization to be a ‘seismic event’: Australia
http://www.reuters.com/article/2014/03/27/us-australia-cenbank-renminbi-idUSBREA2O20A20140327

(a Reuters gyakran változtatgatja a cikkjei címeit és URL-címet, így ha nem működik a link, érdemes rákeresgélni pl. “Reserve Bank of Australia (RBA) Deputy Governor Philip Lowe” keresőkifejezéssel a reuters.com -on)

Reklámok